Buda, Richárd
5 °C
12 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Meghalt Gerry Marsden, a Gerry and the Peacemakers énekese. A zenész rövid betegeskedés után, 78 éves korában hunyt el.

    Az énekes a Merseybeat-korszakban a Beatles mellett a legnagyobb sikertörténetet tudhatja magáénak. Az 1963-as év legnagyobb slágere, a You’ll Never Walk Alone azonnal a liverpooli szurkolók kedvencévé vált.

    A Beatles egykori tagja, Paul McCartney Twitter-oldalán emlékezett az énekesre.

  • Nehéz megmondani, hogy milyen megfontolás vezethette azt a 22 éves kiskunhalasi férfit, aki a rendőrség közlése szerint válogatás nélkül ellopott szinte mindent, ami útjába akadt.

    page 511
    Fotó: Police.hu

    Az év végi portyája során különböző karácsonyi dekorációkat és kisebb értéktárgyakat is meglovasított, legkülönlegesebb "találata" egy rózsaszín flamingó volt. A hatóság a kamerafelvételek alapján hamar beazonosította a tolvajt akitől talicskát, horgászbotot és még egy kertitörpét is lefoglalt. 

  •  Árad a Tevere folyó Rómában, a háttérben a vatikáni Szent Péter-bazilika kupolája.

    Download (6).gif
  • Ben Affleck az utóbbi hónapok alatt rendesen összeszedte magát. Leszámolt az alkoholizmussal, visszatért a szakmájába, és egyenesen ragyog új szerelme, Ana de Armas mellett.

    A párról temérdek fotó készült tavaly, egyesek rebesgették is, hogy maguk hívják fel a paparazzókat és mondják meg nekik, merre kolbászolnak majd andalogva. Úgy fest, a színésznek elege van a fényképezőgép kattogásából.

    A fentebb látható fotó éppen 2020 utolsó napján készült róla, amikor is elég nyílt jelét adta annak, hogy az őt követő lesifotósnak ideje lesz melegebb éghajlatra távoznia a tornácáról.

  • Egy szilveszter éjszaka eltűnt idős pulikutyát mentettek ki egy csatornarendszer mélyéről a tűzoltók a Tolna megyei Várdombon, vasárnap – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Facebookon.

    A megyeszékhely tűzoltóinak riasztása mellett a Szekszárdi Kutató-Mentő Egyesületet értesítették a műszaki mentéshez – írták.

    A beavatkozó egységeknek kötélbiztosítás mellett, a csatornába bekúszva sértetlenül sikerült kimenteni a legyengült állatot. A tizenkét éves pulikutya visszakerült boldog tulajdonosához, aki könnyek között szorította magához négylábú barátját. 

  • Sikeres évet tudhat maga mögött Dua Lipa. A britek egyik, ha nem a legmenőbb – albán származású – énekesnője a koronavírus járvány ellenére is bejárta a világot – a zenéje legalábbis mindenképpen. A nyár legütősebb slágerei mindenesetre az ő nevéhez köthetők még annak ellenére is, hogy idén gyakorlatilag nem voltak koncertek. Dua vasárnap az Instagram oldalán számolt be arról, hogy a tavasszal megjelent Future Nostalgia című albuma elérte – sőt mára túlszárnyalta – a hárommilliárd internetes meghallgatást. 

  • Ismét eladó a leköszönésre ítélt amerikai elnök, Donald Trump egykori Ferrari F430-asa – szúrta ki a hvg.hu.

    A tűzpiros autó 2011-ig volt az elnök tulajdonában. Legutóbb 2017-ben adták el, igaz, akkor csak a minimumárat, 270 ezer dollárt fizettek ki érte. Most azonban úgy tűnik, hogy akár 400-500 ezer dollárt is hozhat.

    A kocsira január 16-án lehet licitálni egy online árverésen, amelyet a Mecum aukciós ház szervez.

    A Ferrari órájában alig hétezer mérföld (11 ezer kilométer) van. Egy 4.3 literes V8-as, 483 lőerős motor hajtja, melyhez egy hatfokozatú automata szekvenciális váltó kapcsolódik. Az autó 3,5 másodperc alatt éri el a közel százas tempót álló helyzetből. A végsebessége hivatalosan 318 kilométer óránként.

    Az autó az F430-asok közt egyébként nem számít igazán egyedinek.

  • Verdi egyik legnépszerűbb műve, a Traviata keresztmetszete látható az Eiffel Műhelyház Hevesi Sándor házi színpadán 2021. január 6-án. Az év első OperaSzerdája  20:00 órától megtekinthető az Opera Facebook-oldalán is.

    A címszerepben a világhírű Kossuth- és Liszt-díjas szoprán, Miklósa Erika lép a kamerák elé, aki az Opera 2016-os bemutatója óta tartja repertoárján Violetta karakterét, és e szerepben fellépett a Kolozsvári Magyar Opera közönsége lelőtt is.

    Az opera keresztmetszetét Zöldy Z Gergely jelmezeinek felhasználásával Kováts Andrea állítja színpadra, zongorán közreműködik: Szennai Kálmán, vezényel: Kesselyák Gergely. A bő egyórás keresztmetszetet Mona Dániel zenetörténész magyarázatai kísérik.

  • Antonio Brown, a Tampa Bay Buccaneers játékosa az elmúlt időszakban megjárta a hadak útját, bár ezt szinte csak magának köszönheti. A 2010-es évek legjobb elkapója alól 2019-ben kicsúszott a talaj és nagyon úgy nézett ki, hogy botrányokkal övezve ér véget a pályafutása.

    Ám Tom Brady unszolására a Tampa dobott neki egy mentőövet, amibe ő belekapaszkodott, és az eltiltásának lejárta után be is mutatkozhatott új csapatában. Brady apaként ügyelt a balhés sztárra, elszállásolta őt, sőt, még azért is tett, hogy jelentős összeghez jusson.

    New Englandben csak egy, Tampa Bayben már 8 meccs jutott a párosnak
    New Englandben csak egy, Tampa Bayben már 8 meccs jutott a párosnak
    Fotó: Mike Ehrmann / Getty Images Hungary

    Brown szerződésében különböző bónuszok is szerepelnek, az egyik úgy szól, hogy ha van 45 elkapott passza az alapszakaszban, akkor 250 000 dollár üti a markát. Brownnak 34 volt a szezonzáró, Atlanta Falcons elleni találkozó előtt, az utolsó két perc előtt pedig még három hiányzott neki a bűvös számhoz.

    Brady pedig nem volt rest, három kis shovel, azaz szinte elronthatatlan passzal ajándékozta meg az elkapót, aki ezekkel együtt aktiválta a bónuszát.

    A meccset végül 11 elkapással, 138 yarddal és két touchdownnal zárta, ami évek óta a legjobb teljesítménye volt.

  • David Hasselhoff Twitteren nyitotta meg az aukciót, amely során egy sor nagybecsű tárgyat kaparinthatnak meg rajongói. Mindezeket persze igencsak borsos árért.

    A legnagyobb durranás persze a Knight Riderből ismert csodajárgány, vagyis a KITT. A kocsi ára a becslések szerint 175-300 ezer dollár, azaz nem kevesebb, mint 50-88 millió forint. Ha pedig a becsült árnál 25 százalékkal többet fizet, akár maga a színész is házhoz viheti a megvásárolt járművet.

    A Live Auctioneers honlap árverésén egyébként hozzá lehet még jutni ahhoz a fürdőnadrághoz, amit Hasselhoff a SpongyaBob filmben viselt, és poton 2,5 millió forintért pedig egy kellemes ebédet vagy vacsorát is el lehet költeni a 68 éves színésszel.

  • Minden évnek megvannak a legkedveltebb ételei, gasztronómiai irányvonalai. A tavalyi év szinte valamennyi szempontból más volt az eddigieknél, hiszen a pandémia miatt az otthon sütés-főzés egészen új, addig elképzelhetetlen szintre jutott. A McCormick & Co. multinacionális cég ezúttal is kiadta a szokásos éves előrejelzését, amit már több évtizede megtesz. Az idei évi szakmai listájának a „Nézz vissza, hogy előre tekinthess” elnevezést adta. A vállalat négy nagy irányvonalat határozott meg:

    • az édes és szezonális élvezetek
    • a fűszerforradalom
    • a nagyvilág kincsei
    • a finom és tápláló elnevezésű témakörök 

    A cég úgy látja, hogy lényegében megszűnik minden eddigi határ és olyan korábban elképzelhetetlen kombinációk dominálnak majd, mint a sütőtökfűszer-kókusztej vagy éppen a füstölt fahéj-kardamom. Arról is tájékoztat a multi, hogy a fűszerek területén folytatódik a csípősek előretörése, ami nem áll távol a magyar konyhától sem. 

    Emellett azt jósolják, hogy korlátozások miatt az emberek az otthonukban akarják majd elkészíteni a nemzetközi konyhák legjobb fogásait, ezért a hazájuk ízeivel ellentétes, igazi különlegességre koncentrálnak majd. Végezetül a szintén 2020-ban népszerűvé váló chia mag és a kurkuma további térhódítását, illetve ezek mellett a matcha és a lenmag gyakori felhasználását prognosztizálták.

  • Nevetség tárgya lett a Twitteren az a brit házaspár, amely a 2016-os referendumon megszavazta az Egyesült Királyság kiválást az Európai Unióból, aztán Spanyolországba költözött, és most amiatt elégedetlenkedik, hogy nem tudja nézni a brit sorozatokat – derül ki a The New European cikkéből..Az egyik ilyen sorozat a Szemesnek áll a világ (Only Fools and Horses) címen 1981 és 2003 között futó sitcom lenne, csakhogy a szolgáltató, a Sky UK applikációban nem tudják elérni többé. Ennek oka a felhasználási feltételek között rejlik, az egyik pontban ugyanis szerepel, hogy 2021. január 1-től külföldön (például Spanyolországban) nem lehet streamelni a Sky UK műsorait.

    A kálváriáról a házaspár lánya, Joey tweetelt először. Szét is szedték azonnal, amiért egy deklaráltan Brexit-párti házaspár panaszkodik a streaming-korlátozások miatt. Ez az, amit karmának hínak – kajánkodott valaki.

    Az Egyesült Királyság hivatalosan 2020. december 31-én este 11 órakor hagyta el az Európai Unió közös piacát. 2017-es adatok szerint Spanyolországban 240 785 brit állampolgár élt.

  • A görkorcsolya sokkal régebbi találmány, mint azt az emberek többsége gondolná, már a XIX. század eleljén többen próbálkoztak egy olyan sportszer előállításával, ami a ma ismert görkorikra emlékeztet. Egy bizonyos John Josef Merlin 1760-ban bemutatott a belga királyi udvarban egy görkorcsolya-szerűséget, ám a prezentáció vége nem volt sikeres, mert a szerkezetet kipróbáló személy belerohant egy álló tükörbe. A belga férfit még jó néhány feltaláló követte, ám egyikük eszköze sem volt igazán jól használható. A problémát az amerikai James Plimpton oldotta meg 158 évvel ezelőtt, aki az eszköz talp részének oldalára két-két kereket helyezett, így elkészítve az első kétsoros görkorcsolyát. 

    A görkorizás újabb forradalma az 1970-es évek végéhez köthető, az amerikai jéghokis Olsen testvérekhez. A hoki idényen kívüli nyári edzéseikhez kerestek sportszert, amikor egy használt sporteszközöket árusító bolt leértékelt holmijai között észrevettek egy görkorcsolyát, melyet valamikor a Chicago Skate Company gyártott. A szerkezet nagyon veszélyes volt, hiszen nem tartotta a bokát, a kerekei nem feleltek meg sportolásra. A talált eszközből fejlesztette ki 1979-ben Scott és Brennan Olson a minneapolisi házuk alagsorában az első görgős korcsolyákat, amelyet rollerblade-nek neveztek el. Ezekből fejlesztették ki a mai versenyzéshez használt görkorcsolyákat is.

  • Névtelen.png
    Fotó: Youtube / Dumaszínház

    Rendhagyó módon, állampolgári köszöntővel indította 2021-et a Dumaszínház. Lengyel Tamás a 3 és fél perces videóban szólt Orbán Viktorhoz, Karácsony Gergelyhez és Müller Cecíliához is, amikor a tavalyi évet összefoglalta.

  • Az új év első napjaiban formabontó produkciót adott elő a fővárosban Kovács Zsolt Vencel magyar balett-táncos. A Litván Nemzeti Operaház művésze az Európai Unió himnuszára (ami Beethoven szerzeménye) egy bőröndökkel megrakott autóval táncolt Budapest belvárosában. Az egyedi koreográfiával a táncos célja az volt, hogy az utazás iránti vágyát megjelenítse, mert a koronavírus miatt erre jelenleg nem igen van lehetősége senkinek. 

    Kovács Zsolt Vencel magyar balett-táncos budapesti produkciója közben.
    Kovács Zsolt Vencel magyar balett-táncos budapesti produkciója közben.
    Fotó: F.G

    Kovács Zsolt Vencel stílusosan Beethoven egyik budapesti szobrának közelében kezdett táncolni, majd üres szállodák előtt folytatta produkcióját bőröndjeivel. Végezetül egy kórház előtt is bemutatta előadását. A táncos elmondása szerint leginkább azt szerette volna üzenni az embereknek, hogy a művészek is várják az új vakcina megjelenését, amelynek következtében ismét lehetővé válik az utazás és a színházak, operaházak ismét megnyithatnak. Az előadónak nem ez az első utcai önkifejezése, korábban a New York Times oldalain is szerepelt egyedi produkciójával, amelyet szintén a koronavírus ihletett.

  • Senkit sem szeretne rábeszélni a védőoltásra, és azt sem akarja, hogy őt bárki is lebeszélje az oltóanyagról – mondta a színésznő a Borsonline-nak, és hozzátette: 

    Nem egy ismerősöm próbált lebeszélni az injekcióról, de én inkább egy tűszúrást vállalok, mintsem még egyszer a koronavírust.

    A színésznő ugyanis még karácsony előtt kapta el a koronavírust, és azt mondja, hogy nem érezte az ízeket és a szagokat sem, és nagyon megijedt, mert nem szokott beteg lenni. A színésznőnek azonban még egy kicsit várnia kell. 

    Az oltási rend szerint ugyanis aki az elmúlt hat hónap­ban át­esett a betegségen, nem oltható. Szóval legközelebb júniusban oltathatnék, de reméljük, addigra már csak egy rossz emlék lesz az egész.

  • 2020-ban sem volt párja a miskolci adventi villamosnak, negyedjére lett a legszebb egész Európában. Az MHD86 nevű cseh portálon 3,45 millió szavazattal nyerte el ezt a címet a mézeskalács szerelvény.

    Győzött a mézeskalács villamosunk, nagyon köszönjük a támogatásotokat! A miskolci adventi villamos az MHD86 nevű cseh...

    Közzétette: MVK Zrt.- A megbízható útitárs – 2021. január 3., vasárnap
  • Elhunyt Tanya Roberts, egykori James Bond-lány, az 1985-ös Halálvágta (A View to a Kill) című film színésznője, illetve a Charlie angyalai széria 5. évadának (1980-81) szereplője. A sztár karácsonykor kutyasétáltatás közben esett össze, majd az azt követő vasárnapon hunyt el, mindössze 65 évet élt.