A britek különösebben sosem voltak híresek a gasztronómiájukról, ám az egészen biztos, hogy az unalmas fish&chips világán túl is van élet a szigetországban. Ennek egyik magyar szemmel nézve bizarr remeke a piték hazájából a halfejes verzió, amit a helyiek Stargazy Pie-nak neveznek, mikor nomen est omen, a hal feje kinéz a tésztából, fel az ég, a csillagok felé.
Az elsősorban karácsony környékén fogyasztott sós angol pitekülönlegesség nem egyszer a szardínia feje mellett annak farkát is tartalmazza, amely szintén az ég felé tör a tésztaréteg alól.
A halas pite, a Stargazy Pie története, sőt, legendája egészen a 16. századig nyúlik vissza, mikor a cornwall-i Mousehole-ban élő emberek a zord téli időjárás miatt nem tudtak kimenni halászni a tengerre, ezért mindannyian éheztek. Végül Tom Bawcock, a helyi halászok egyike úgy döntött, ez nem mehet így tovább, ezért hajóra ült és kihajózott halászni a viharos tengerre.
A bátorságágáért a helyi hős igazi jutalmat kapott, hétféle halból is akadt bőven a horogra, és bőséges fogással tért haza. Volt köztük makréla, angolna, hering, és egy hetedik típusú, addig ismeretlen fajta hal is. Ezt követően a legenda szerint az összes kifogott halat mind belesütötték egy óriási pitébe, a halak feje pedig bizonyítékul lógott ki belőle, hogy valóban ott van benne, a pitében.
A Tom Bawcock -féle hőstettről azóta is megemlékeznek minden év december 23-án Mousehole The Ship Inn nevű halászkocsmájában. A Tom Bawcock estékre természetesen évszázadok múltán is ugyanúgy elkészítik a halas pitét, amelynek mára számtalan különféle verziója létezik.
Ma legtöbbször szardíniával, makrélával, időnként pedig heringgel is megsütik. Bizonyos brit szakácsok szerint bármilyen fehér húsú hal alkalmas alapanyagnak, abban viszont sosincs vita, hogy az íz mellett legalább olyan fontos a design, vagyis a hal fejének ki kell lógnia a tésztából, míg a haltörzset továbbra is belesütik a tésztába.
(via)
Rovataink a Facebookon