Sára, Márió
-4 °C
4 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A 39 éves Zlatan Ibrahimovic kisebb sérülésből visszatérve két góllal segítette csapatát tegnap este a Cagliari elleni meccsen. A Milan 2-0-ra győzött, vezeti az olasz labdarúgó-bajnokságot, így nem csoda, hogy az olasz lapok, a közösségi oldalak és a videomegosztók is a svéd középcsatárt ünneplik. Ehhez  persze az is kellett, hogy Ibra a meccs közben megmutassa legendás háttetkóját. 

  • A 2018-ban elhunyt Stephen Hawking egy ízben Magyarországon is megfordult: 1987 szeptemberében a Nemzetközi Fizikai Elméleti Műhely relativitáselméleti találkozóján vett részt Budapesten. Az eseményt a Központi Fizikai Kutatóintézetben (KFKI) tartották meg. A pestbuda.hu összefoglalója szerint a szeptember 1-4.-ig tartó konferencián 12 ország 38 kutatója szólalt fel.

    Hawking az univerzum kvantumállapotának leírásáról beszélt előadásában, és a Népszabadság korabeli beszámolója szerint beszédszintetizátora segítségével elnézést kért amerikai kiejtéséért.

    140040136 3716266618427037 7080519643441899530 n
    Fotó: Bernáth Edit / KFKI/MTA WFK

    Ezt a képet a tudományos akadémia fotósa készítette róla az előadása idején. Hawking speciális kerekesszékében látható egy nyomtató mellett a KFKI csillebérci telephelyén.

  • Sok olyan úttörője van a repülésnek akik nevét nem, vagy csak alig ismeri a közvélemény. Eugene Ely amerikai pilóta is ilyen, aki rövid életét a haditengerészeti repülésnek szentelte.

    Ennek során 1910 novemberében először szállt fel repülőgéppel a USS Birmingham amerikai könnyűcirkáló elejére épített rámpáról. Három hónappal később, 1911 január 18-án a nagyobb méretű USS Pennsylvania páncélos cirkáló tatfedélzetért épített építményre pedig leszállt. Gépének fékezését egy olyan rendszer biztosította, amely modernizált formában a mai napig elengedhetetlen részét képezik a repülőgép hordozóknak. A leszálló horog, és a fékező kábelek. 

    A képen jól láthatóak a keresztbe fektetett kötelek végén a homokzsákok. 

  • Ma kora délután Szikora Róbert indulatos Facebook posztban szólalt fel a gyűlölködés ellen. Igaz, a poszt úgy indul, hogy

    Azt az időszakot éljük, amikor mindent átváltoztatnak. Amikor 97 nemi identitás is létezhet, amikor az abszurditást hirdetők, az anarhisták, az elmebetegek szellemi terrorban tarthatjak a normalitást.

    Ezt követően egy olyan példát hoz fel, ami még 16-17 éves korában esett meg vele:

    Emlékszem, 16-17 éves lehettem, amikor a Bosnyák téren 5 (ember???) rugdosott 1 srácot. Döbbenten állt a tömeg, de senki nem mert közbeszólni. Néhányan magukban zsörtölődtek, hogy azért ez nem járja…

    Innen tér rá a lényegre, hogy:

    Senki se hallgassa el azt, ami belül nyomja, mert csak a mocskos szájú komcsi náciktól, rasszistáktól harsog a net világa…

    A poszt végén kiderül, hogy ez az egész mintha valami kommentelési iránymutató akarna lenni, mert azt írja:

    Vissza a mi FB oldalunkra... Közösítsétek ki a durva, hazug beszédet, a farkasokat, akik  közétek törnek, hogy kiraboljanak és megtizedeljenek Titeket!

    Végül pedig a búcsú üzenet, a lényeg: 

    A Csikidamm hazaárulóktól el kell határolódni, meg kell tisztulni, és így újjászületve várni a feltámadást, a nyarat.

    Ezzel viszont egy kicsit egyet is tudunk érteni: mi is várjuk már a nyarat.

    A poszt teljes terjedelmében itt olvasható el:

    Kedves Barátaim, követőim, rajongóim! Azt az időszakot éljük, amikor mindent átváltoztatnak. Amikor 97 nemi identitás is...

    Közzétette: Szikora Róbert és az R-GO Hivatalos Oldala – 2021. január 17., vasárnap