új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Donald Trump, az Egyesült Államok 45. elnökének viaszszobra bekerült a párizsi Grévin Múzeumba. A Montmatre-on megtekintheti, ha arra jár.

  • shutterstock 1280288398
    Fotó: Shutterstock

    Egy amerikai blog, a BonusFinder nem kevesebbet kínál, mint hogy kedvenc Netflix-sorozatunkat nézzük, kedvenc pizzánkat együk, amihez még 500 dollárt is biztosítanak.

    Dolgozni csak annyit kell, hogy a megadott listából ki kell választani három sorozatot, megnézni, és írni róla egy kritikát a megadott kritériumok alapján. Itt jön egy kisebb csavar, ugyanis a filmezéshez biztosított pizzával is meg kell tenni ugyanezt, vagyis azt is értékelni kell a megadott szempontok szerint. 

    A jelentkezéshez mindössze  21 évnél idősebbnek kell lenni, illetve rövid motivációs levelet is mellékelni kell. Mindenki megnyugodhat, mert ezt azért nem kell komolyan kidolgozni, hiszen amúgy is véletlenszerűen fogják kiválasztani a professzionális szinten otthonülést űzőkből, aki pénzért ülhet tovább a kanapén a Netflix előtt egy pizza társaságában.

    Ha ön is úgy érzi, hogy egész életében ilyen lehetőségre várt, akkor nem éri meg tovább várni.

  • A Joe Biden hivatali eskütétele után fellépő Garth Brooks countrysztár egyszerű, de sokatmondó véleményének adott hangot, miközben felsietett a beiktatás helyszínére, hogy elénekelje az Amazing Grace című dalt. 

    Nem is kell leírni, mit mondott, mivel nemzetközileg ismert kifejezést használt Mike Pence immár volt alelnökre. 

  • Napra pontosan két éve, 2019. január 20-án érkezett a gyászhír: életének 75. évében, hosszú betegség után budapesti otthonában elhunyt Andy Vajna, a magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakja, filmproducer, a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos – írja a Blikk.

    Özvegye, Vajna Tímea azóta is nehezen dolgozza fel férje elvesztését, és a mai napig mélyen emlékezik rá. Fájdalmát Instagram sztorijában osztotta meg követőivel, ahol azt írta, férjével igazi lelki társak voltak. Noha a jelek szerint már megtalálta a boldogságot.

  • A Kormányhivatal szerint a Meseország mindenkié című könyv kiadója megtévesztette azzal a vásárlókat, hogy a kötet borítójáról lemaradt:

     a „hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésminták” jelennek meg.

    A Labrisz Leszbikus Egyesület, a Háttér Társaság és a Budapest Pride erre válaszul megkérte követőit, hogy jelentsék a Kormányhivatalnál azokat a meséket, melyek eltérnek attól, amelyek nem a kormány által elismert családmodellt jelenítik meg. Közleményükben azt írják:

    Fájlalod, hogy Vukot Karak nevelte fel, és nem figyelmeztettek arról, hogy nem lesz az életében erős anyaszerep? Megdöbbent, hogy előzetes tájékoztatás nélkül kellett végignézned, ahogyan Szimbának két férfi, Timon és Pumba nyújt biztonságos családi hátteret? Felháborít, hogy Csipkerózsika egy olyan szerető háztartásban nőtt fel, amit három nő teremtett meg? Esetleg egy másik mese csapta ki nálad a biztosítékot? Akkor eljött a te időd! Fordulj a fogyasztóvédelemhez!

    labrisz
  • A Capitoliumban történt zavargások miatt fokozott katonai jelenlétet rendeltek el Washingtonban. A beiktatás napja előtt 25 ezer Nemzeti Gárda tagot helyeztek át a fővárosba, ami körülbelül duplája az Afganisztánban és Irakban lévő katonák számának.

    A beiktatás egyik fellépője, Jennifer Lopez, ahogy megérkezett kedden, rögtön kapott az alkalmon, és szelfizett egyet néhány katonával. A szelfit Twitteren és Instagramon is megosztotta.

    Micsoda megtiszteltetés néhány pillanatot eltölteni ezekkel a bátor férfiakkal és nőkkel. Köszönöm a szolgálatukat és az áldozatukat. Tisztellek titeket ma és minden nap. Holnap nektek énekelek és minden amerikainak

    – írta a poszthoz.

  • Gaga
    Fotó: Drew Angerer / Getty Images Hungary

    Lady Gaga a mai Joe Biden beiktatási ceremónia eljövetelelével egy szebb és jobb jövőt kíván Amerikának és a világnak.

    Imádkozom, hogy holnap a béke napja legyen minden amerikai számára. Ez a szeretet napja, nem a gyűlöleté, az elfogadás napja, nem a félelemé, ez egy nap arra, hogy merjünk álmodni egy szebb és boldogabb jövőt. Álom, amely nem erőszakos, álom, amely biztonságot nyújt lelkünk számára. Szeretettel a Capitoliumból.

    Fogalmazta meg az énekesnő, békével és szeretettel teli Instagram üzenetében.

  • GettyImages-1129681357
    Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

    A világjárvány okozta szigorú korlátozások miatt Joe Biden beiktatása is másként fog alakulni, mint eddig. Korábban az épp hatalomra kerülő elnök szimpatizánsai együtt ünnepelték az új elnök beiktatását, ezért Biden csapata előállt egy ötlettel, hogy kicsit megteremtsék a megszokott hangulatot a demokrata támogatók számára. 

    Mától elérhető az új Snapchat filter, amely a felhasználókat is a Capitoliumba repíti, persze csak virtuálisan. Miután beállítottuk a filtert, vígan szelfizhetünk a Capitolium előtt, eközben pedig konfetti esik ránk az égből. Ha pedig megfordítjuk a kamera képét, Joe Biden jelenik meg a résztvevők tömege előtt, a következőket mondva: 

    Helló Snapchat! Én vagyok az, Joe. Üdvözöllek a beiktatáson!

     (Forrás: The Verge)

  • GettyImages-487179634
    Fotó: Ethan Miller / Getty Images Hungary

    Napokkal azelőtt, hogy megkezdte volna büntetését a rapper, Joe Exotickal ellentétben, kegyelmet kapott. 

    A büntetés eltörléséért korábbi ügyvédje is felszólalt még tavaly. Ron Sweeney annak ellenére is támogatta a büntetés elengedését, hogy perben állnak 20 millió dollárnyi ki nem fizetett jutalék miatt. 

    Teljes szívemmel Wayne-re és családjára gondolok. A per ellenére is szeretem. Remélem, hogy a bíróság engedékenységet mutat, vagy Trump megkegyelmez neki.

    - nyilatkozta még decemberben az üggyel kapcsolatban.

    Lil Wayne a múlt hónapban vallotta bűnösnek magát kézifegyver illegális birtoklásáért, ezért 10 év börtönre ítélték. A büntetést január 28-án kellett volna megkezdenie. 

  • shutterstock 1802866519
    Fotó: Shutterstock

    Nostradamus, a 16. század ismert francia csillagász-asztrológusa, aki olyan jóslatokkal állt elő korábban, mint az atombomba feltalálása, a Kennedy-gyilkosság vagy a 9/11-es terrortámadás, újabb, az egész világot érintő jóslatait olvashatjuk, azonban most a 2021-es évre nézve. 

    Van itt minden, zombiapokalipszistől kezdve a bibliai éhínségig. Összeírtuk a legkülönösebbeket, egy azonban közülük nem valós jóslat. Kitalálja, melyik az?

    Az alábbiak közül melyik NEM Nostradamus jóslata?

    A helyes válaszért kicsit lejjebb kell görgetni.

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    2021-re megszűnik a demokrácia az Egyesült Államokban – ezt nem Nostradamus jósolta, ugyanis épp ma iktatják be az új demokrata elnököt, Joe Bident.

    Persze az is lehet, hogy Nostradamus jóslatait átvitt értelemben kell értelmezni, ha így van, ha nem, reméljük a legjobbakat a 2021-es évre. 

    (Forrás: Express)

  • Tom Holland Spider-Man
    Fotó: Shutterstock

    Marveléknál már forog a Pókember 3. része, amihez már számtalan pletyka és teória is társul. A rajongók tűkön ülve spekulálnak a trilógia záró darabjának a cselekményén. Ilyen például, hogy a Sony és a Marvel most még jobban összefogott és az Oscar díjas Irány a Pókverzum animációs film után, talán végre valahára élőszereplős egész estés filmként is megtekinthetjük azt, amire már minden képregény fan várakozik. A Multiverzumba való belépésnek köszönhetően visszatérhetnek az előző pókembereink, Tobey Maguire és Andrew Garfield is. De több olyan karakterre is számítani lehet, akik az előző filmekben már szerepeltek. Sőt! Akár a Marvel által gyártott Netflix-sorozatból is viszont láthatjuk Daredevilt (Fenegyerek), akit Charlie Cox alakított a sorozatban. Őt már a forgatás helyszínén is látták.

    A Just Jared fotóinak köszönhetően most kiderült még pár részlet. A felvételek alapján a film több mint valószínűleg a karácsonyi időszakban is fog játszódni, mivel a cukrászda kirakatán a „Merry Christmas” felirat olvasható, illetve a főhősünk is hóban és hóesésben sétálgat az utcán.

    Fan fact: Tom Holland testvére is szerepet kaphatott a filmben, mivel őt is lefotózták a forgatáson.

    Kíváncsian várjuk, hogy mindenki kedvenc hálószövője, hogyan mászik ki a bűnök hálójából. Ha emlékszünk, akkor úgy lett vége az előző résznek, hogy Mysterio megtámadta Londont, de az utolsó pillanatban Peter megállította őt. Közben videóra vette az egész csatát és kettejük párbeszédét, amit Mysterio úgy vágott meg és szivárogtatott ki, mintha Peter Parker Pókembere állna a támadások mögött és vele ellentétben ő lenne a hős, akire a világnak szüksége van. A végén láthatjuk, ahogy meghal Mysterio, de felmerülhet a kérdés: Lehet ez is csak a színjáték része volt? A 3. részben ez is kiderülhet majd.

    A Marvel Stuff tweetjének fotóin látható, hogy két táborra szakadnak az emberek. Valaki Mysteriónak hisz, hogy átverte őt Pókember, majd hidegvérrel végzett vele. A másik tábor viszont, még mindig kiáll a közkedvelt Pókember mellett és az ő pártján áll. 

    A film előreláthatólag 2021. decemberében kerül a mozikba. Addig is lehet tovább gyártani a teóriákat.

    A forgatásról készült fotókat itt és itt láthatjuk.

  • Most épp Kárpáti Rebeka mutatta meg magát retus nélkül Instagram követőinek. A brit Vogueban is megjelent lány mindig is modellkedéssel szeretett volna foglalkozni, de sokszor kapott negatív visszajelzéseket a modellügynökségektől:

    Túl alacsony voltam, túl széles csípőjű és egyáltalán nem voltam az a manöken alkat akiknek bezzeg tucatjába ütköztem szembesítésként minden áldott nap a castingokra menet.

    - írja a posztjában.

    Később rájött, hogy a modell szakma nem teljesen az ő útja, így már nem fél beszélni a tökéletlenségéről. A jövőben pedig igyekszik nagyobb hangsúlyt fektetni arra, hogy ezt Instagram oldalán is megmutassa. 

    Mostanában egyre több tökéletesnek tűnő modell, celeb és influenszer áll ki amellett, hogy a média mennyire valótlan képet mutat az emberek felé, ez a jelenség pedig nagy mértékben felelős a torz önképünkért és az önmagunkkal szembeni irreális elvárásokért is. 

    (velvet)

  • GettyImages-171455164
    Fotó: Nbc / Getty Images Hungary

    Csak erre az egy alkalomra újra összeáll a New Radicals. Nekik köszönhetjük a méltán híres You Get What You Give című számot, ami nagyjából az összes 90-es, korai 2000-es évekbeli tinivígjátékból ismerős lehet

    A szám egyébként Bidenhez és Harrishez is kapcsolódik. A leendő elnök rákkal küzdő fia hallgatta a dalt betegsége alatt, az alelnök férjének pedig az volt a szokása, hogy erre a számra sétál be a kampánygyűlésekre. 

    A New Radicals 1999-ben oszlott fel, miután a frontembert egy kicsit elsodorta a hírnév, azóta egyáltalán nem voltak aktívak. Mondhatni: csak erre a pillanatra vártak, hogy meglegyen a nagy visszatérés.

  • Connor
    Fotó: Chris Unger / Getty Images Hungary

    Köztudott, hogy a ketrecharcos szeret sokat költekezni, nemrégiben egy kb. 300 millió forintos órával flexelt egy Bentley-t vezetve Instagramján. Most pedig azzal borzolta a 38,4 milliós követőbázisát, hogy a közel 600 milliós karórája nemcsak drága, de obszcén is, mivel egy +18-as kategóriájú, rajzolt kis jelenetet láthatunk a rejtett számlapja alatt.

    A forrást és a képet az óráról itt lehet megtekinteni.

  • A Londoni Múzeumban kap helyet a Donald Trumpról készült felfújható baba, amely több, az amerikai elnök ellen folytatott demonstráción is megjelent – írja a Reuters.

    A héliummal telített léggömb – amelyet közösségi finanszírozásból hoztak létre – először 2018-ban jelent meg London utcáin, amikor Donald Trump az Egyesült Királyságban tett látogatása ellen tiltakoztak a helyiek.

    A léggömb azóta Franciaországot, Argentínát, Írországot és Dániát is megjárta. 

    A Trump-baba tulajdonosai most, az elnök ciklusának végeztével felajánlották a Londoni Múzeumnak, akik elfogadták az adományt.

    A múzeum igazgatója elmondta, hogy a jövendőbeli műtárgy a „tiltakozásgyűjteményt" fogja gazdagítani, ahol többek közt a szüfrazsettmozgalom ereklyéit is őrzik. 

    Azzal, hogy begyűjtjük a bébiléggömböt, megőrizzük az utókornak azt, hogy milyen hangulat öntötte el aznap a várost

    – nyilatkozta Sharon Ament.

    A léggömb alkotói azt hangsúlyozták, hogy bíznak abban, hogy a tárgy emlékeztetőként szolgálhat arra vonatkozóan, hogy miként léptek fel a londoniak 2018-ban a „gyűlöletpolitika" ellen, és arra sarkallhat a jövőben is másokat, hogy ugyanígy járjanak el.

    Örülünk annak, hogy Baby Trump – az amerikai elnökkel együtt – a történelem részévé válik, de nem hisszük, hogy ezzel véget érne a történet

    – nyilatkozta a szervezők egyike. 

    Trump.png
  • MoonKnight
    Fotó: Jesse Grant / Getty Images Hungary

    Ismételten nálunk foroghat még egy Marvel szuperprodukció a Scarlett Johansson főszereplésével operált Fekete Özvegy után, a Moon Knight című sorozatot is itt forgathatják. Ha minden jól megy, akkor már tavasszal meg is kezdhetik a munkálatokat.

    Ebben a sorozatban a főszereplő nem más, mint, Oscaar Isaac, akit már láthattunk a Disney által gyártott, új Star Wars-trilógiában is, az ő karaktere volt Poe Demeron pilóta, de ő játszotta 20th Century Fox forgalmazású X-men Apokalipszisben a fő gonosz karakterét, Apokalipszist. 

    Kevin Bacon is feltűnhet budapest utcáin, hisz az említett sorozatban ő lesz az ellenség.

    Ha minden igaz, akkor számításaink szerint kb. 2022 nyarán láthatjuk majd a kész sorozatot a Disney+ streaming oldalán.

    Érdemes figyelemmel követni a szereplők és a film oldalait, hogy levadásszuk a Budapesti helyszíneket, hogy a stáb éppen hol és merre forgathat a városunkban.

  • GettyImages-1132315
    Fotó: Getty Images / Getty Images Hungary

    Idén ünnepli 31. születésnapját az angol humor egyik meghatározó karaktere, Mr. Bean. A sorozat főszereplőjét alakító Rowan Atkinson és a műsor másik ötletgazdája, Richard Curtis azonban az ünneplés mellett egy kicsit ki is akadt.

    Ennyi év után most először adtak hangot nyilvánosan bosszúságuknak, miszerint a Jóbarátok egyik részében ellopták a hálaadásnapi pulykás poént, amely korábban a Mr. Bean-sorozat egyik részében volt látható.

    Szerintük az oké, ha a poénok inspirálóan hatnak, de nem illik teljesen lemásolni azokat.

    Mutatjuk mindkét videót, így el lehet dönteni, mennyire jogos a kiakadás.

    Mr. Bean:

     Jóbarátok:

  • Az internetezők szavazhatják meg, mi legyen a neve Kína első marsjárójának – írja az MTI. 

    A Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) egy előválogatáson átesett tízneves listát mutatott be, amelyre január 20. és február 28. között adhatják le szavazataikat a kínai és külföldi netezők.

    A három legnépszerűbb nevet a közönségszavazatok és egy zsűri döntése alapján választják ki.

    A győztes nevet akkor közlik, amikor a Tianven–1 nevű, jelenleg is úton lévő kínai űrhajó leszáll a Marson.

    A CNSA űrkutatási központjának közlése szerint a 2020 júliusában indított globális kampány eredménye szülte az említett tíz névjavaslatot. 

    Egy 32 szakértőből álló bizottság több mint 39 ezer javaslat közül választotta ki ezeket, amelyek 38 országból érkeztek. 

    A még versenyző javaslatok közül az összes a kínai kultúrkörhöz kötődik. Köztük van a „Hongyi", ami éles elmét jelent kínaiaul, a „Csi-lin", amely egy legendás kínai állat, valamint a „Nezha", aki egy kínai istenség volt.  

    Kína 2020. július 23-án indította útnak a Tianven–1-et. A tervek szerint a leszállóegységet és marsjárót is magába foglaló űrhajó február környékén éri el a vörös bolygót.