Lujza
-2 °C
13 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kővári Rudolf fotográfus a világ egyik legrangosabb versenyén, a Montenegróban megrendezett Unlimited Photo nemzetközi fotópályázatán nyerte el az első díjat,

    amelyet az Amerikai Fotóművészeti Szövetség (PSA) ítélt oda neki. 

    kővári rudolf
    Fotó: Kővári Rudolf / Kis Hölgy

    A nyertes kép egy családi fotózás alkalmával készült el, amely a Kis hölgy címet kapta. Rudolf állítása szerint a kislánynak olyan erős kisugárzása volt, hogy már a fotózást megelőzően megálmodta ezt a képet amit végül sikerült is elkészítenie úgy, ahogyan azt elképzelte. A Fejér megyei fotósról még biztosan fogunk hallani, hiszen csak idén már számos külföldi elismerést tudhat magáénak.

    Mostanában pedig egyre több magyar fotográfus kap nemzetközi elismerést.

  • Mindenki kedvence, Robert Downey Jr., akinek az alakításával indulhatott meg az a csoda, amit csak úgy ismerünk, hogy Marvel Cinematic Universe, vagyis a Marvel-univerzum. Köztudott, hogy Downey már letette a lantot és szögre akasztotta a Vasember páncélját. Legalábbis erről többször is nyilatkozott már a színész.

    Most viszont a GQ magazinnak adott interjújában megemlítette, hogy nemrégiben összefutott Keanu Reevesszel, aki jelenleg a Matrix 4. részét forgatja, és megkérdezte tőle, milyen érzés (gondolt itt arra, hogy visszatért az egykori ikonikus szerepébe), mire Reeves csak annyit mondott, mintha Ausztráliában lenne. Az interjú vége felé fel is tették az égető kérdést, mire Downey csak annyit mondott, hogy 

    Én egyelőre kiszálltam. De soha ne mondd, hogy soha!

    Nem is kell több, hiszen ebből már indulhat is a teóriagyártás. Eddig annyi biztos, hogy a Downey-féle vasembert utoljára a Fekete Özvegy című Marvel-filmben fogjuk látni, amiben egy fel nem használt egykori jelenetet vágtak bele a színésszel, aztán majd 

    meglátjuk, mit hoz a jövő.

    (Forrás: GQ)

    Ön szeretné, ha visszatérne a színész Vasember szerepébe?

    • 452
      Igen
    • 45
      Nem
    • 43
      Igen, de kb 5-6 év múlva
    • 29
      Nem tudom eldönteni
  • GettyImages-457100765
    Fotó: Handout / Getty Images Hungary

    Nagyon ritkán történik ilyesmi, de végre megnézhetjük, mekkorára nőttek Britney Spears gyerekei. Az énekesnőnek két fia van: Sean 15 éves, Jayden pedig 14, mind a két fiúnak Kevin Federline az apja. 

    A posztban leírja, hogy nagyon szerencsésnek érzi magát, hogy két ilyen nagyszerű fia van, és el sem hiszi, hogy már ennyire nagyok. 

    Nagyon régóta nem posztoltam képet róluk, mert abban a korban vannak, amikor a saját identitásukat szeretnék kifejezni, és ezt teljesen meg is értem. De mindent megtettem, hogy ilyen klasszul megszerkesszem ezt a képet. És képzeljétek… végre megengedték, hogy kiposztoljam! Most már nem érzem magam kirekesztve. 

  • Jonah Hill az elmúlt évek alatt hatalmas átalakuláson ment keresztül, ugyanis életmódot váltott, és ennek köszönhetően rengeteget fogyott.

    A napokban mégis megjelent egy nem túl kedves hangvételű cikk a Daily Mailen, ahol mintha direkt nagyon előnytelenül fotózták volna le őt, szörfözés közben. A színész ezt nem hagyhatta annyiban, ezért Instagramon adott hangot nemtetszésének és annak, mennyire nem oké bántani valakit a súlya miatt, ő ugyanis évekig küzdött ezzel. 

    Nem hiszem, hogy egészen a 30-as éveim közepéig valaha is levettem volna a felsőmet a strandon, még a barátaim és a családom előtt sem. Valószínűleg hamarabb megtörtént volna, ha a gyermekkori bizonytalanságomat nem súlyosbítja az évekig tartó nyilvános gúnyolódás a sajtó és az interjúztatók által. Tehát az elképzelés, hogy a média megpróbál engem kijátszani azzal, hogy követnek szörfözés közben és ilyen fotókat tesznek ki rólam, már nem érdekel, és ez szuper. 37 éves vagyok és végre szeretem és elfogadom magam. Ez nem egy “milyen jó nekem” poszt. És semmiképp nem egy “érezd magad rosszul miattam” poszt. Ez azoknak a gyerekeknek szól, akik nem veszik le a felsőjüket a medencénél. Érezd jól magad. Csodálatos, fantasztikus és tökéletes vagy. Küldöm minden szeretetem.

    Ja és Daily Mail, még te sem tudod levenni ezt a mosolyt az arcomról. ;)