Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A mai napig próbálják meggyőzni Posh Spicet a visszatérésről.

    Spice Girls rajongók, jó híreink vannak: még maguk az együttes tagjai sem mondtak le a teljes, ötfős újraegyesülésről, derült ki egy Mel C–vel készített friss interjúból. Habár a lányok között hosszú évek óta töretlen a jóbaráti viszony, Victoria Beckham egy ideje már nem áll színpadra a visszatérő fellépéseken (ahogy a Spice Girls 2019–es turnéján sem vett részt). Chisholm most arról beszélt, igyekeznek azért kolléganőjével, Mel B–vel jobb belátásra bírni az immáron divattervezőként munkálkodó Posh Spicet.

    „A szívem mélyéről szeretném, hogy visszatérjen a színpadra. Szóval Mel B-vel küzdünk, sokat beszélgetünk, és próbáljuk ezt valóra váltani. Nem szeretnénk nyomást gyakorolni rá, de az egész világ ezt akarja” – nyilatkozta az énekesnő, hozzátéve: reménykednek benne, hogy sikerrel járnak, de semmi biztosat nem tud egyelőre mondani.

    „Victoria állandóan készenlétben van, és mindig bevonjuk őt a kreatív dolgokba is. Azt szeretnénk, ha boldog lenne – ez a mi álmunk, hogy visszakapjuk őt.”

  • A rapper botrányaitól hangos a bulvár sajtó mostanság, de úgy tűnik őt ez egyáltalán nem érdekli.

    GettyImages-1429788108
    Fotó: Edward Berthelot / Getty Images Hungary

    Anélkül, hogy bármilyen készülő filmről lenne szó, Kanye West máris a figyelem középpontjába került. A rapper, aki a héten ismét egy újabb vita középpontjában találta magát, ezúttal elárulta, hogy szeretné, ha Jamie Foxx játszaná el őt, ha valaha is elkészülne az életéből egy mozifilm.

    A páros többször is együttműködött már karrierjük során, az első közös munkájuk 2003-ban volt Foxx és Twista Slow Jamz című dalához, valamint a 2005-ös Gold Digger című számhoz. West úgy méltatta Foxxot, mint korunk egyik legnagyobb zsenijét a szórakoztatóiparban. Foxx Oscar-díjat és Golden Globe-díjat is nyert a legjobb színész kategóriában Ray Charles alakításáért a Ray című drámában.

    Kanye Instagram-oldalán kérte ki rajongói véleményét az őt foglakoztató kérdésről, volt aki azt kommentelte, hogy természetesen ő kellene játssza saját magát, de érkezett tippnek Timothée Chalamet, Chris Pratt, Jim Carrey és még Pete Davidson is a válaszokban.

  • A She-Hulk sorozat 8. epizódjában beköszönt Hell's Kitchen ördöge is.

    Sok éve már annak, hogy véget ért a Netflixen futó Daredevil sorozat, és ugyan a rajongók nagyon szerették a realista, sokszor brutális Marvel szériát, végül három évad után befejeződött a vak igazságosztó kalandja. Ugyan Matt Murdock szerepelt még a Defenders című crossover sorozatban is, sokat kellett várnunk arra, hogy visszatérjen, immáron az MCU világába.

    DDMCU
    Fotó: YouTube

    A Charlie Cox által alakított Matt Murdock szerepelt már a Pókember Nincs hazaútban is, Daredevil abban nem jelent meg. Azonban a Disney+-on futó She-Hulk (vagy magyarul Amazon) sorozatának 8. epizódjában immáron teljes menetfelszerelésben láthatjuk őt, ráadásul képregényhű, vörös-sárga páncéljában.

    A She-Hulk 8. epizódja már elérhető a Disney+ kínálatában, de addig is itt egy rövidke ízelítő az MCU Daredeviljéből, aki rögtön összetűzésbe kerül a zöld ügyvédnővel.

     Daredevil saját sorozatot is kap 2024-ben, Charlie Cox pedig azt is elhintette, hogy a mostani figura nem a Netflixen megismert karakter, hanem annak egy variánsa, így nem fog kapcsolódni ahhoz a szériához.