Kázmér
-2 °C
15 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Szakítás után előfordul, hogy az embernél marad néhány személyes emlék a volt párjától, ez lehet egy kinyúlt póló, fogkefe vagy akár egy komplett lemezgyűjtemény. Sofía Vergaránál sajnálatos módon ez két embriót jelentett, amiket még exével fagyasztattak le.

    A Modern család színésznője még 2014-ben szakított volt párjával, Nick Loebbal. Nick Loeb viszont a szakítást követően, 2015-ben beperelte Sofia Vergarát,

    mivel szerette volna az embriókat egy béranya segítségével a világra hozatni.

    Szerencsére a színésznőnek is volt beleszólása, ezért is húzódott az eljárás hat hosszú éven át. A napokban azonban lezárult a jogi huzavona, ugyanis Sofía Vergara megnyerte a pert exe ellen, és teljes felügyeletet kapott az embriók felett. 

    (Forrás: JustJared)

  • A Golden Globe-díj-átadó után a Variety Anya Taylor-Joyt színes bőrűként azonosította, miután elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó díjat a Vezércsel című sorozatáért.

    Az argentin Taylor-Joy az első színes bőrű nő, aki elnyerhette ezt a díjat ebben a kategóriában Queen Latifah 2008-as győzelme óta, és csak az ötödik, aki valaha is megkaphatta 1982 óta, amikor létrehozták a kategóriát

    – írják egy azóta már eltüntetett bekezdésben.

    Anya Taylor-Joy a legutóbbi Golden Globe-on még így nézett ki:

    GettyImages-1304645763
    Fotó: Nbc / Getty Images Hungary

    Igaz, hogy argentin felmenőkkel rendelkezik, büszkén vállalja is származását, és magát latinának vallja, de ez nem jelenti azt, hogy színes bőrű lenne. Korábban a Vulture-nak adott interjújában ezt mondta a gyökereiről:

    Tisztában vagyok vele, hogy nem nézek ki túl latinosan, de ez nem igazság. Nem akarok olyannak tűnni, aki csak felveszi ezt a szerepet, amikor igazából fehér vagyok, és szőke. 

    A Variety azóta már módosította cikket, miszerint Anya Taylor-Joy fehér latina. 

      (via: indy100 )

  • GettyImages-531518458
    Fotó: Pascal Le Segretain / Getty Images Hungary

    Ahogy már korábban is írtunk, a színészt a Russo testvérek új filmjében, a The Gray Manben láthatjuk újra játszani. Az akcióthriller Mark Greaney bestseller könyvének adaptációja, és várhatóan a Netflix eddigi legnagyobb költségvetésű játékfilmje lesz. A streamingszolgáltató már azt is megosztotta nézőivel, hogy kik lesznek a szereplők Gosling mellett, és láthatóan erős szereposztásra számíthatunk.

    A film másik főszereplője Chris Evans lesz, de feltűnik még többek között a nagysikerű Bridgerton sorozatból ismert Regé-Jean Page, valamint Ana de Armas és Billy Bob Thornton is.

  • A Marvel már 2020 májusa óta tolja és halasztja a Fekete Özvegy című filmnek a bemutatóját a koronavírus-járvány kitörése miatt. Előreláthatólag az amerikai bemutató május 7-re fog esni, így most minden rajongó reménykedik, hogy nem lesz több csúsztatás, hiszen már mindenki nagyon nézné a Scarlett Johansson által megformált Fekete Özvegy különálló kalandját.

    Tom Holland már annyira szeretné megnézni a filmet, hogy külön kérvényeket küldött be a Marvelnek, hogy hadd nézhesse meg,

    ezzel kihasználva az ismertségét, és azt, hogy ő személyesíti meg Pókembert az MCU-ban. De Tom Holland nemcsak a színészi játékáról híres, hanem arról is, hogy egyszerűen nem képes titkot tartani, és folyamatosan elkotyog egy s mást a Marvel-filmek történeteiből, így belegondolva együtt tudunk érezni a stúdió szigorával.

    Tom Holland 1
    Fotó: Nbc / Getty Images Hungary

    Holland az alábbiakat nyilatkozta:

    Heteken át bombáztuk a Marvelt azért, hogy hozzanak össze egy privát vetítést a Fekete Özvegy filmből a számunkra, de visszautasítottak. Ha valaki esetleg nézi ezt a Marvelnél, üzenem neki, hogy csinálják meg a kedvünkért, mert nagyon meg szeretnénk nézni a filmet!

    A film elméletileg a Civil War környékén fog majd játszódni, így nem tudjuk, hogy mit lehetne elszpojlerezni belőle, de lehetséges, hogy vannak benne olyan részek vagy jelenetek, amelyek majd alapot adhatnak a most induló új fázisnak.

    (Forrás: screenrant)