Kázmér
-2 °C
15 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Rocksuli
    Fotó: Brian Vander Brug / Getty Images Hungary

    A 2003-as év egyik legsikeresebb családi mozija a Rocksuli volt Jack Black főszereplésével. A film, még a mai napig meghatározó alkotása a műfajnak. Ugyanakkor sajnálatos módon adott a tipikus probléma körülötte, mint 18 évvel később kiderült az egyik gyerekszínésznek elég erős problémái adódtak a film elkészülte után. A szereplő nem más, mint Rivkah Reyes, akinek a Rocksuli óta nem volt semmilyen nagyobb szerepe más alkotásban.

    Rocksuli 2
    Fotó: Rick Kern / Getty Images Hungary

    A színésznőt a 02:24. másodperctől láthatjuk a videóban:

    Rivkah Reyes a New York Postnak adott interjúban nyílt meg az őt ért traumákról. A forgatás után, mikor visszatért az iskolába, sokan támogatták őt, viszont a másik fele a közösségnek, sértegette és bántotta a szereplése miatt. Sajnálatos módon nem volt átmenet a két tábor között, mondta a színésznő. Tíz éven keresztül azon szorongott, hogy a 2003-as film volt a karrierje csúcspontja. Ez az önbizalomhiány és elkeseredettség vezette oda, hogy

    rászokott a drogokra, nyugtatókra, sőt még öngyilkossággal is próbálkozott.

    Rocksuli 1
    Fotó: Gary Miller / Getty Images Hungary

    Viszont, happy enddel végződik a történet, mivel a színésznő 2017 óta teljesen tiszta és egy podcast indításán dolgozik. Ez lesz A Where Are We Now (Hol tartunk éppen), amiben különböző felkapott és félredobott ex-gyereksztárok fognak szerepelni. Így rengeteg hasonló szomorú és tanulságos karriertörténetet ismerhetünk majd meg a podcastból.

    (Forrás: New York Post)

  • Az olyan alapvető gasztronómiai alapanyagokból, mint a só, cukor, liszt alaposan feltankoltak az emberek tavaly év elején a járvány Magyarországra jutásakor, ám azt kevesen gondolták volna, hogy mást is felhalmoztak a magyarok nagyobb mennyiségben. Ilyen volt például egy igazi hazai klasszikus, a háztartási keksz, amiből ötven százalékkal nőtt a forgalom, emellett az extrudált kenyerekből is ennyivel több fogyott – derül ki az egyik hazai keksz, illetve kenyér gyártó cég statisztikáiból. 

    A kekszkészítő vállalkozás vezetője, Koósa Péter elmondta, hogy a keksztermékek amúgy sem vesztettek a népszerűségükből, hiszen a kiskereskedelmi értékesítések az elmúlt években is emelkedtek hat-nyolc százalékkal, ám a 2020-ban tapasztalt kiugrásra eddig még nem volt példa. Ráadásul az adatok azt mutatják, hogy nem egyszeri vásárlásokról volt szó, hiszen ezekből az élelmiszerekből tartósan többet adnak el a boltokban, mint egy éve. Ki tudja mennyi kekszre lesz szüksége az embereknek, a március 4-én bejelentett szigorítások után?

  • A tegnapi nap folyamán tette ki a Netflix annak a filmjének az előzetesét, amiben Melissa McCarthy és Octavia Spencer szuperhősök lesznek. A 2000-es évek óta nagy divat lett Hollywoodban szuperhősfilmet készíteni, illetve abban szerepelni. Ezért most úgy gondolta a Netflix, hogy nem tipikus szuperhősfilmet készít, hanem egy vígjátékot szuperhősökkel, mert az ritka manapság.

    melissa, octavia.png
    Fotó: Netflix / YouTube

    A történet röviden: két 40-es nő szuperhősképességekkel rendelkezik, és így próbálják megállítani a rosszfiúkat.

    Az egyikük, Octavia Spencer karaktere találta fel azt a szert, amitől az emberek szuperképességeket szerezhetnek, és természetesen a laborjába áthívta barátnőjét, aki persze, hogy mindenhez is hozzányúl a laborban, és egy véletlen mozdulat után kapja meg az erejét Melissa McCarthy karaktere is. A történetben előkerül egy gonosz karakter, Bobby Cannavale, aki szintén hasonló képességekkel bír. Érezhető az előzetesben a Shazam, a HA/VER, a Deadpool és talán még a Project Power című alkotások stílusa is. A filmben felbukkan majd Jason Bateman is, aki a Förtelmes főnökökben és az Ozark-sorozatban játszott főszerepet.

    A premierbemutató április 9-én lesz a Netflixen.

  • Az egyik képügynökség nem akármiről közölt 17 képből álló sorozatot. A kontent prémiumsága mellett mi sem tudtunk csak úgy elmenni, ezért mutatjuk is az egyik képet, amin pontosan az látható, amit a képügynökség is a galéria címeként adott:

    Katie Holmes vizes hajjal.