Gondoljunk bele abba, hogy a mai világban telefon nélkül már el sem tudjuk képzelni az életünket. Ha az akkumulátorunk nem a megfelelő, és gyorsan lemerülünk, akkor rögtön egy Hitchcock-filmben találjuk magunkat. A 9gag-en talált képen egy
Hollandiában található vasútállomás szerepel, ahol az emberek azzal, hogy hintáznak, tölthetik a telefonjukat… hát nem zseniális?! Szerintünk de!
Képzeljük el, milyen jó lehet úgy várni a vonatodat, mondjuk, a Nyugatinál, hogy hintázol, és ezzel még a telódat is töltöd.
Hét hét után vasárnap este véget ért A Nagy Duett Sydney van den Bosch és duettpartnere, Pető Brúnó számára, ám az egykori szépségkirálynő nem kesereg a kiesés miatt, sőt: élő adásban jelentette be, hogy áldott állapotban van, férjével, Kaszás Benjáminnal az első közös gyermeküket várják. A TV2 Szerencselánya hetek óta titkolta várandósságát, amiben minden stábtag segítette őt, ám nem Sydney van den Bosch az egyetlen kismama a műsorban.
A gólyahír bejelentése előtt Liptai Claudia hozta fel, hogy A Nagy Duett egy gyermekáldásban gazdag műsor. Nem véletlenül, 2016-ban a műsorvezető ugyanis épp itt jelentette be, hogy várandós. Kisfia, Marci az év októberében született. A negyedik évadot Péter Szabó Szilvia is állapotosan vitte végig: Pachmann Péterrel lettek az évad győztesei. A NOX énekesnőjének kislánya, Emma szintén 2016-ban jött világra. További érdekesség, hogy a műsor énektanára, Lajtai Kati is várandósan segítette a versenyzőket.
A műsor 2018-ban lezajlott hatodik évadában egyszerre három kismama is versenyzett: Kollányi Zsuzsi, Csobot Adél és Tápai Szabina egészen a verseny végéig meneteltek. Kollányi azikerfiait, Bencét és Bálintot hordta a szíve alatt, amikor Kamarás Ivánnal a negyedik helyen végzett, míg a másodikfiát, Ádint váró Csobot Rózsa György oldalán jutott a harmadik helyig. Az évad ezüstérmese, Tápai Szabina szintén második gyermekével, Millával volt állapotos, amikor Takács Nikolasszal énekelt. Mindemellett az évadban az egyik zsűritag, Nagy Adri is anyai örömök elé nézett – írja a Bors.
A pénztárcája bánta, hogy olyan jól sikerült a szívatása.
Fotó: Kaszás Tamás / Index
Egy kis humorért nem kell messzire mennie Sárközi Ákosnak, aki már gyerekként is igyekezett benne lenni minden csínytevésben, amiben csak tudott, ám elmondása szerint mégsem volt annyira pimasz, mint Dennis, a komisz. A séf egyedül a konyhában nem ismer tréfát, igaz, a Troll a konyhábanforgatásain szívesen kipróbálta volna magát trollszerepben. Mint mondja, imádja a humort, s azt sem bánja, ha az éppen kicsit csípős. Az egyik átverése például annyira jól sikerült, hogy a pénztárcája bánta.
Egy forgatásra kellett mennem, hatvan ember várta, hogy odaérjek. Én pedig bekéredzkedtem egy orvosi létesítménybe, rám pakoltak mindenféle eszközt és kelléket, és küldtem egy fotót a stábnak, hogy éppen az életemet mentik meg. Elképzelhető a rémületük! Később a pénztárcám bánta a viccet, pontosabban egy vacsorámba került ez a mutatvány
– mesélte nevetve a hot! magazinnak a séf, aki később visszakapta a dolgot.
„Sok mindennel vicceltek már meg a kollégáim: volt, hogy az öltözőszekrényemet lefóliázták, és befordították a fal felé. Máskor bevizezték a munkaruhámat, és betették a mélyhűtő kamrába. Állóra fagyott a séfkabátom!” – emlékezett vissza Sárközi a Bors szerint.