Tas, Anasztázia
1 °C
8 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Botrány lett egy ausztrál hadihajó avatásából az után, hogy nyilvánosságra kerültek az ünnepségi előtti táncprodukción készült felvételek. 

    Az eseményről az ausztrál ABC is tudósított, azonban néhány képkockát szerencsétlen szögből sikerült elkapniuk. Ráadásul olyan embereket is a közönség részeként mutattak meg a videóanyagban, akik akkor még valójában nem voltak a helyszínen. 

    A 101 Doll Squadron tánccsoport tagjai a videóra reagálva azt állították, hogy a táncukról szóló videót „félrevezető” módon szerkesztették meg. 

    Nagyon csalódottak vagyunk az ABC félrevezető szerkesztése miatt, amely olyan vendégeket mutatott be, akik nem is voltak jelen, valamint olyan szögekből mutatta be a táncot, ahonnan a nézőknek nem lett volna szabad látniuk a produkciót

    – írták közleményükben. 

    Hozzátették: emiatt „sérült” a biztonságérzetük, és úgy érzik, hogy támadhatóvá váltak a felvételek által, amelyeket szerintük az ABC direkt szerkesztett meg oly módon, hogy azáltal „szexualizálja” őket és az előadásukat.

    Az eset után a tánccsoport a Facebook-oldalát törölte, az Instragram-fiókjukat pedig privátra állították át. 

    A történtek miatt még Scott Morrison ausztrál miniszterelnök is nemtetszését fejezte ki, aki szerint a nézőkkel, a fellépőkkel és a részvevőkkel szemben is tiszteletlenül járt el az ABC. 

    A produkcióra egyébként valójában Sydney-ben, közvetlenül a hajó avatóünnepsége előtt került sor, de hivatalosan a tánc nem volt az ünnepség része. Magán az ünnepségen valóban jelentős kormányzati tisztviselők is részt vettek, de ők ezen az előadáson még nem voltak jelen. 

    Az ausztrál hírcsatorna az eset után elnézést kért a történtekért. Azt írták, hogy nem állt szándékukban senkinek kárt okozni a szerkesztés és a felvételek által.

    A vendégekre utalva elmondták, hogy egy kormányzati forrásból értesültek úgy, hogy a helyi kormányzó, valamint a haditengerészet vezetője is jelen voltak, ezért kerültek bele ők is a videóanyagba. 

  • Luka Doncic
    Fotó: Justin Ford / Getty Images Hungary

    A Dallas Mavericks szlovén sztárja, Luka Doncic már többször bizonyította rátermettségét a ligában. Nemrégiben írtunk arról, hogy az NBA-pályafutása 33. tripla-dupláját könyvelhette el, amivel már az ABA és az NBA összesített örökranglistáján a 11. helyen áll, beérve ezzel Bob Cousyt.

    Már csak idő kérdése, hogy belépjen a top 10-es legendák közé is.

    Luka Doncic a ma hajnali mérkőzésen ismételten győzelemre vezette csapatát, hiszen az utolsó másodpercben dobott egy olyan hárompontost, ami mágikus teljesítménnyel talált be a kosárba. Doncic centiméterekre volt a dobás előtt attól, hogy orra bukjon, de végül nem esett el, és egy Superman vetődéssel pont időben dobta el a labdát ahhoz, hogy érvényes kosár szülessen belőle, így a Dallas Mavericks 114-113-ra megverte a Memphis Grizzlies csapatát.

     Még saját csapattársa, Porzingis sem hiszi el, hogy bement a dobás, olyan érthetetlen fejet vág a videóban.

  • 109 éve süllyedt el a Titanic. A hajóról, a személyzetről, az utasok utolsó óráiról több városi legenda kering, amelyek ellenállhatatlan romantikába burkolják a sztorit. Lássuk most a három legtipikusabbat.

    • A legenda szerint a Titanicot elsüllyeszthetetlenként hirdette a White Star hajótársaság, de a korabeli sajtóban semmi nem utal erre, arra inkább, hogy a Titanicot az addig épült legnagyobb és legfényűzőbb óceánjáróként aposztrofálták.
    • A hajó fedélzetén a zenekar tagjai a túlélők beszámolója szerint az utolsó percekig játszottak, noha a közelükben mindenki menekült és pánikolt. A legtöbb túlélő úgy emlékszik, hogy a Közelebb hozzád, Istenem című XIX. századi keresztény himnuszt adták elő. Az a városi legenda is tartja magát, hogy a zenészek magyarok voltak, de a zenekart angolok, skótok, egy francia és egy belga tag is erősítette.

    Ellenőrizhetetlen az is, hogy amikor a hajó jéghegynek ütközött és a fedélzetre jókora jégdarabok zúdultak, JJ Astor állítólag így kiáltott fel: “Jeget kértem a whiskymhez, de ennyi azért túlzás”.

  • Így jár az, aki 8 részen keresztül pakolja egyre magasabbra a lécet, hoz be egyre elképesztőbb dolgokat, a fizika törvényeit teljesen megalázó jeleneteket. A 9. rész előzeteséből az jön le, hogy kidurrant a lufi, már csak saját magukat próbálják halálos iramban utolérni. 

    Képernyőfotó 2021-04-15 - 7.36.06.png

    Az előzetes alapján csak az a jelenet mondható hajmeresztőnek, amiben egy lopakodó repülővel kapnak el röptében egy izomautót. A többi már mind olyan, amit láthattunk korábban ugyanettől a brigádtól. Jó, a giga erős mágnes azért új elem, amivel olyan üldözéses jeleneteket idéznek elő, amik csak nyomokban tartalmazzák a valóságban működő fizikai törvényeket. Innen már tényleg csak az jöhet, hogy a következő részben valahogy fellövik magukat az űrbe a kocsijaikkal, aztán ott üldözik egymást.