Buda, Richárd
5 °C
12 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Hihetetlen, de igaz, Tom Hiddleston, korunk egyik legnagyobb, Egyesült Királyságból származó színésze a mai nap folyamán töltötte be a 40. életévét.

    A színész 2017-ben meg is nyerte a Golden Globe-díjat a legjobb férfi színész limitált szériájú sorozat kategóriában,

    amit a The Night Manager című minisorozatban való alakításáért kapott. A sorozatban nem mással szerepelt, mint a Dr. House karakterét játszó Hugh Laurie-val.

    De a nagyközönség leginkább a Thor és a Bosszúállók filmekből ismerhetik,

    amikben ő alakította a csínytevés istene, Loki karakterét.

    De akár ismerős lehet a Kong című blockbuster filmből is, aminek a sztorija a 70-es években játszódott.

    És most március 25-én érkezik majd a folytatás, amiről korábban már írtunk, a Godzilla vs. Kong címen futó film a mozikba és az HBO Maxra egyszerre.

    A színészt legközelebb a Loki című Marvel-sorozatban fogjuk viszontlátni,

    ami, ha minden a terv szerint halad, akkor még idén bemutatásra kerülhet a Disney+ szolgáltatásán.

  • Vannak olyan érthetetlen dolgok, mint például:

    könyvdarálás, a macskák gondolatai, vagy éppen az, hogy hogyan lettek sima utcai autóversenyző huligánokból legyőzhetetlen, szinte már szuperhősképességekkel megáldott emberek?! o.O

    Nem sűrűn kapunk ezekre választ, mint ahogy arra sem, hogy mi lelte ezt a galambot, aki a földre letett tableten éppen hallucinációs bűvésztrükkös videót tekint meg, amin még a Szemfényvesztők csapata is csak pislogna.

    Pigeons
    Fotó: picture alliance / Getty Images

    A videót a 9gag osztotta meg az Instagram-oldalán, és jól látható, hogy az állatot teljesen letaglózta a látvány, mivel fajtársaival nem foglalkozva, ő mereven áll, és nem csipegeti a morzsát az utcáról.

    A videót 1 nap alatt több mint 1 millióan tekintették meg.

  • Repüljön végig a drónfelvételen a holland királyi haditengerészet Walrus osztályú vadász tengeralattjárójának szűk folyosóin! Kellemes keddet kívánunk!

  • 126026707 1015234878978135 5354980169828303158 n

    Chris Hemsworth éppen most forgatja a 4. Thor-filmet, aminek a hivatalos címe Thor: Love and Thunder. Mindannyian tudjuk, hogy a színész mindig képes volt brutális formába vágni magát a szerepért,

    de most még két lapáttal rápakol az eddigi kinézetére.

    Erről itt van egy novemberi kép és egy mostani videó is, amit Chris az Instagramján tett közzé.

    Kép:

    Videó:

    Már a dublőre, Hanton is nyilatkozott arról, hogy nagy megpróbáltatás ez a számára is. Elmondta, hogy most már ugyanazt az edzéstervet és diétát csinálja, mint Chris, így naponta kétszer edz, és kétóránként kötelező ennie, amire csak annyit mondott a dublőr, hogy

    már nem is élvezi az evést, inkább robot üzemmódban küldi befelé a kalóriákat.

    Erről a folyamatról még a Végjáték forgatásán készülhetett ez a kép, amin Hanton, Chris dublőre már-már fájdalmas fejet vág étkezés közben, na ezt most szorozzuk fel több fájdalommal és undorral, de hát, 

    azt a bizonyos lécet meg kell ugrani a siker érdekében.

    Hanton a képet Instagram-oldalán posztolta:

    A Bosszúállók Végjátékban a karakter igencsak elengedte magát, és sörpocakot növesztett a csettintést követő gyász miatt. Most viszont kétszeres erővel és kinézettel térhet majd vissza a 2022. 05. 06-ra tervezett Thor 4. részében.

    (Forrás: Instagram, player)

  • Kim Kardashian elsőszülött lánya számos menő hobbit tudhat magáénak. North West balettozik, énekel, egy csomó hangszeren játszik, ezek mellett fest is. Méghozzá nem is akárhogy. Az éppen válófélben lévő celebritás a minap osztotta meg ennek ékes bizonyítékát.

    A kis művészem, North

    – írta Kim Kardashian az Instagram-történetében a mellé a fotó mellé, amit alig 8 éves lánya festett.

    Elnézve a művét, valószínűleg sokan egyetértünk abban, hogy felnőttfejjel sem tudnánk hasonlót mázolni, maximum egy fotóról másolva, némi jóindulattal.

  • giphy (5).gif
    Fotó: giphy.com

    Valaha ő volt a világ leggazdagabb nője, ma már versenybe se szállhat az Elon Musk- vagy Jeff Bezos-féle őrült gazdagokkal. De azért sejthető, hogy nem kell sakkozni hónap végén a villanyszámlákkal, és tök mindegy, hogy átalányban vagy diktálásban fizeti a gázszámlát. Bármennyire igyekszik is eltitkolni 

    II. Erzsébet bizony gazdag. 

    A The Guardiannek jutott tudomására, hogy a királynő törvénymódosítást javasolt, hogy ne kelljen bevallania, mekkora vagyonnal rendelkezik. 

    A 80-as években hivatalosan is ő volt a leggazdagabb nő a Földön. A The Sunday Times 1989-ben kezdte el kiadni a leggazdagabbak listáját, amelyen II. Erzsébet 5,2 milliárd fontos vagyonával szerepelt. Ami

    2 121 328 803 652 magyar forintnak felelt meg. 

    Igen, jól látja ez még telefonszámnak is nagyon hosszú. Habár az azóta eltelt évek alatt csökkent a vagyona, és a 2015-ös listán már nem is szerepelt a 300 leggazdagabb listáján. Jelenleg úgy becsülik, hogy neki 500 millió dollárnyi vagyona lehet, Károly hercegnek pedig 400 millió. Ami egyben számolva már csak 

    266 534 179 102 forint.

    Valóban drasztikus a csökkenés, de azért talán az aprót még nem kell félretenni az új mosogatógépre.

    (via: Daily Beast)

  • GettyImages-476344739
    Fotó: Jason LaVeris / Getty Images Hungary

    Az újravágott, az eredeti rendező minden vágyálmát és elképzelését hűen tükröző, rajongók által kikönyörgött, #Snydercutként is ismert Az (igazi) Igazság ligája filmpremierje már mindjárt itt van. De úgy látszik, hogy nemcsak a mű lesz extra hosszú – 4 órás –, de a promózásra szánt idő is lassan rekordokat döntöget. 

    A rendező, Zack Snyder most épp két képet osztott meg arról, hogy milyen is lesz az ő Jokere, akit megint Jared Leto fog alakítani. Azt eddig is lehetett tudni, hogy Joker lesz, azt viszont nem, hogy milyen formában. A lenti képen most meg lehet tekinteni, hogy Leto Jokeréről eltűntek a tetkók, és a frizurája is megváltozott Az öngyilkos osztagban látottakhoz képest.

    Kapcsolódó

    First Look at Jared Leto’s Joker in Zack Snyder’s Justice League | Vanity Fair

    In two exclusive images, the villain is more of a walking nightmare than the tattooed crime-lord Leto played before.

    A rendező még elárult néhány dolgot az ő Jokerével kapcsolatban. Elvileg neki köszönhetően most megkaphatják a rajongók azt a Ben Affleck-féle Batmant és azt a Jared Leto-féle Jokert, akit még nem láthattak, és akit tényleg megérdemelnek. Snyder azt is elmondta, hogy lesz egy jelenet, amiben Joker elmondja Batmannek face to face, hogy mi is ő, mi a szerepe stb. De ami még ennél is fontosabb, hogy Snyder már szórja a kis morzsákat, amit csipegethetnek a rajongók, mivel elhintette, hogy ha esetleg úgy hozná a sors, hogy lesz még egy film, akkor bizony kőkeményen bemutatja azt, ahogy Joker megöli Robint.

  • Végre-valahára eljött az a nap, amikor mindenki megnyugodhat és elégedett lehet a testével, hiszen Jack Black, aki sosem volt szégyenlős, megmutatja Twitter-videójában, hogy

    aputesttel is bőven lehetsz Thor.

    A Tenacious D énekese megvillantja az énektudását is, és a Led Zeppelin Immigrant Song című dalát kiáltja az égbe, ami a Thor 3. részének a Ragnaröknek volt az egyik filmzenéje. 

    Gatyát felkötni, mivel méltó ellenfelére találhat most Chris Hemsworth.

    Jack Black ismételten megmutatta azt, hogy miért is szeretjük őt annyira.

  • tessicabrown
    Fotó: instagram

    Tessica Brown louisianai lakos neve talán nem mond önnek sokat, a nő azonban alig néhány nap alatt 670 ezer fős követőtáborra tett szert az Instagramon, a Tiktokon pedig hamarosan a 800 ezret is eléri azoknak a száma, akik kíváncsiak arra, mégis hogyan szabadul majd meg a haján ragadt ipari ragasztótól.

    Igen, Tessica ipari ragasztóval fújta le a haját és a fejbőrét, miután kifogyott kedvenc zseléjéből. A metódus eleinte működőképesnek látszott, hiszen a helyükön tartotta a rakoncátlan szálakat. Hamarosan azonban kiderült, hogy óriási baklövésről van szó. A nő haja kőkemény lett, és hiába mosta meg tíznél is többször, a műve csak fényesebb lett, de esze ágában sem volt felengedni.

    A duzzadó követőtábor zöme azt tanácsolta Tessicának, hogy azonnal keressen fel egy orvost, leginkább is egy bőrgyógyászt. Miután az összes házi praktikát kipróbálta, nem maradt más ötlete, mint valóban ellátogatni az ügyeletre. Ott azonban újabb szomorú felismerés várt rá. Az ápolók körömlakklemosóval igyekeztek meglazítani a réteget, mire hamar égető fájdalom kezdte őt kínozni.

    Amikor elkezdte, annyira mart, hogy szinte égette a fejbőrömet. Tettek rá sós vizet, hogy kicsit lehűtse, de annyira fájt, hogy a szívem túl gyorsan kezdett verni. A nővér azt mondta, működhet a dolog, de legalább 20 óráig kell csinálni

    — mondta Tessica, aki egyébként a minap nyilatkozatot tett, amelyben elmondta, hogy azért fordult a közösségi oldalakhoz, mert nem tudta, mi mást tehetne. Állítása szerint egy hónapon át próbált megszabadulni a kőkemény ragasztórétegtől, mielőtt az internet segítségét kérte volna — szemlézte a szavait Perez Hilton portálja.

    A legfrissebb infók szerint acentonkoronogokat kapott, egy barátnőjével pedig folytatják a fejbőrére kövült ragasztó feloldását, ami a fentiek szerint igencsak fájdalmas lesz.

    A hosszú folyamat közben a 40 éves nő egy gofoundme oldalt is létrehozott, ahol pénzt gyűjt, azt viszont egyelőre nem tudni, hogy pontosan mire, ugyanis az oldalán még a leíráshoz is csupán annyit írt, hogy 

    ......

    Mindez persze nem is csoda a történtek fényében, egyeseket azonban nagyon felbosszant, hogy a nő a hirtelen jött hírnévből pénzt akar csinálni. Az oldalain többen is írják, hogy aki pénzt küld neki, az szerintük nem normális.

  • Mivel most megint téma A vezércsel, ezért érdemes átkukucskálni Beth Harmon sakktáblájából, és megnézni, hogy mi a helyzet a többi filmben látható partikkal. Máris itt egy legendás összecsapás, ami nem is kettő, hanem rögtön három szereplő között zajlik, és röpke 15 éve zajlik. És mivel egy úgy ért véget a játszma, hogy a fekete sakkot adott a fehérnek, ezért ez a játék még mindig tart, immár 41 éve.

    A Bérgyilkosok című filmben van egy játszma, ami eleinte, 1980-ban még két profi bérgyilkos között zajlik. Ennek a partinak sose lett vége, mert az egyikük megölte a másikat. Eltelt 15 év, mire jött egy feltörekvő bérgyilkos, akik ismerte a játszmát, így bedobta a következő lépést:

    Futó üti, H2 gyalogot.

    Így néz ki a tábla még a lépés előtt.

    sakk bérgyilkosok 2.png

    Több helyen is írták, hogy ettől a lépéstől nem kell nagyon félni. Mármint alapvetően kéne, de a fenti ábra szerint nem nagyon. Ez ugyanis része a Poison Pawn támadásnak, de annak az a lényege, hogy a futót védi a királynő, így a fehér király nem tudná leszedni. így viszont a fekete futó védtelen. Ezzel a lépéssel jelenleg nagyobb a fehér nyerési esélye.  Amint hárítja a támadást, máris lehetősége van a fehér huszár elmozdításával sakkot adni a fekete királynak. 

    Az egyik verzió, hogy a "futó üti, H2 gyalogot" lépésnek nincs semmi értelme. Egy másik értelmezés szerint viszont azzal, ha a király leüti a futót, akkor kialakulhat egy döntetlen szituáció. 

    Itt tartunk most, A fekete lépett, most a fehér jön. Ön szerint mi a parti kimenetele? 

    sakk bérgyilkosok 4.png
  • Screen Shot 2021-02-09 at 11.51 - Index - Mindeközben - 4 másodp

    Justin Lin rendező, aki már több Halálos Iramban-filmet is rendezett, ezért természetesen most is ő foglalt helyet a 9. epizód rendezői székében. 

    A tegnapi nap folyamán meg is osztott egy kulisszák mögötti 30 másodperces videót a Twitter-oldalán.

    A videóban jól látható, hogy a legújabb Halálos Iramban 9. részéhez kijött félperces Super Bowl előzetesének egyik leglátványosabb akciójelenetét mutatja meg a kulisszák mögött.

    Az IGN értesülései szerint az adott jelenet mindössze 4 másodperc hosszúságú, de 8 hónapig készültek rá, majd 4 nap alatt sikerült leforgatni + 3 valódi kocsit zúztak szét a jelenetért. 

    Ezért, hogy ez így sikerüljön, felépítették egy sínnel és húzószerkezettel ellátott díszletet.

    A jelenet ennek az előzetesnek a végén látható: 

    A film a koronavírus okozta csúsztatások miatt előreláthatólag május 27-én jelenhet meg a magyar mozikban.

    (Forrás: IGN)

  • Nagyot ment a neten a Jöttem, láttam, buktam! hétfői adásának előzetese. Akinek nincs meg - mert mondjuk csak a Mezzo megy az amúgy is fal felé fordított tévéjükön - azoknak eláruljuk, hogy ez a Való Világ 10 Powered by Big Brother kísérőműsora, amiben a játékból kiesett versenyzővel beszélget a műsorvezető a villa utáni életről. 

    A hétfői adás előzetese azért volt kimondottan érdekes, mert VV Renátó csöndre intette Nádai Anikót, aki erre a következőt mondta:

    Ez nem az a hely és nem az a szituáció, Renátó, ahol ezt megengedheted magadnak. Oké? [...] És ez rohadt kellemetlen, és nem nekem.

    Hogy teljes legyen a kép, ezt megelőzte bő negyven percnyi beszélgetés. Igaz, hogy a végére Nádai Anikó testbeszéde eléggé árulkodó volt. Ez a fenti idézetet megelőzően is lehetett érzékelni, amikor szabályosan kiszakadt belőle egy hangos sóhaj. De apróbb jelek is voltak. 

    A jelenet úgy nézett ki, hogy VV Renátó kicsit feszülten kezdte el magyarázni, hogy ne keverjük a szezont a fazonnal. De hogy jutottunk el idáig?

    Az egész jelenet úgy igazán szürreális, hogy Renátó még a beszélgetés közepén be is ismerte, hogy a villában elég agresszív volt.

    Nekem is unszimpatikus volt saját magam, ahogy néztem magamat a műsorban. [...] Külső szemmel, amit csináltam, amit láthattak a nézők, az nagyon gáz volt. [...] Egy balfasz, agresszív csávó voltam. Ennyi.

    Ezek után Renátó még egyszer elmondta, hogy a múlton már nem tud változtatni, de mindenkinek meg kell értenie, hogy a villában egy teljesen más szituáció volt. Anikó később kitért arra, hogy Fru anyja mit élhetett át, amikor látta, hogy a lányával miként bánnak a villában. Itt elmondta, hogy anyaként - hisz ő is az - borzalmas lehet ezt átélni. És ezen a ponton kérdezte meg Anikó Frut, hogy ő miként érezte magát, amikor az anyukája elmondta neki, hogy mit érzett. Renátó próbált volna válaszolni a műsorban sokszor csak kislányként nevezett Fru helyett, de Anikó jelezte, hogy Frut kérdezte. Renátó itt feszengve nevetett ezen egyet, majd hagyta, hogy Fru beszéljen. El is jutott odáig, hogy elmondja, Renátó majd most bebizonyítja, hogy olyan nem lesz, mint a villában, majd átvette a szót Renátó, ezzel megkezdődött a következő párbeszéd közte és Anikó között.

    • Azt nem értem, hogy miért keverjük a szezont a fazonnal? Itt most arról beszéltünk, hogy mit bántam meg, nem arról beszéltünk, hogy hogy fogom jóvá tenni. Neked meg a családodnak be fogom bizonyítani, de ezt a féltékenykedést ne keverjük már össze a terrorista jelzőt meg a többi dolgot. (Renátó)
    • Ki keverte össze, Renátó? (Anikó)
    • Itt, hogy beszéltük. Hát konkrétan most már az lett kihozva belőle, hogy terrorizáltam itt bent a kislányt... És valakinek fáj az, hogy a Fruzsi hogyan viselkedett a villaléte alatt. Én nem kértem tőle, hogy... (Renátó)
    • Renátó, én nagyon bíztam abban, hogy a múltkori... (Anikó)
    • Beszélek. (Renátó)
    • Figyelj! Oké. Ez nem az a hely és nem az a szituáció, Renátó, ahol ezt megengedheted magadnak. Oké? Tehát most vegyél vissza kettőt légy szíves! Jó? Tiszteljük egymást, én tisztellek téged, te tisztelsz engem. Én legutóbb nagyon korrektül és nagyon kedvesen beszéltem veled, és megpróbáltam elmondani neked, tisztelettudóan azt, hogy szerintem mi lenne a helyes út, hogy az, amit csinálsz ne negatívan jöjjön le az emberek számára. De most megint ugyanazt csinálod. És ez rohadt kellemetlen, és nem nekem. (Anikó)

    Írásos formában nem jön át annyira a beszélgetés hangulata, így aki a teljes beszélgetésre kíváncsi, annak az RTL Most+-ra kell látogatnia. Az egész azért is érdekes, mert korábban Renátó és viselkedése már téma volt a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene oldalon is.

  • Screen Shot 2021-02-09 at 08.45 - (236) Маршрутка в Италии - You
    Fotó: Новейшие Приколы / YouTube

    „Kihajolni veszélyes” – állt a tömegközlekedési járművek kis fémtáblájába gravírozva itthon. Ez jelen esetben fokozottan igaz, jobb, ha sem a buszon ülők, sem a házak lakói nem teszik ezt. A videóval a Player oldalán szembesültünk, és el kell ismernünk, bámulatos a teljesítmény, hogy a kis járgány karcolás nélkül abszolválja a manővert.

  • A Sony is igyekszik elindítani saját filmes univerzumát (SUMC), amit még a Tom Hardy főszereplésével kiadott Venom című filmmel kezdett el, amely nagy sikert aratott a pénztáraknál. A Morbius lett volna a második filmjük, amely ebben az univerzumban játszódna, de sajnos a koronavírus miatt ismét tolni kellett a premiert, így a kitűzött dátum 2022. 01. 21. lett.

    Most pedig felröppent a hír, hogy a Sony hivatalosan is Keanu Reevest szeretné pókember egyik ellenlábasának, Kraven, a vadász karakterének megformálásához.

    Keanu Reeves
    Fotó: Frazer Harrison / Getty Images Hungary

    Hogy ebből lesz-e valami, lehetséges, hogy napokon vagy heteken belül kiderül. A sztoriról egyelőre annyit tudni, hogy olyasmi hangvételű filmet szeretnének készíteni, mint a Tűzben edzett férfi és a Logan keveréke.

    A Sony feldobta, így most Reevesnél van a labda.

     Jelenleg a színész a Mátrix 4. részét forgatja, ami, ha minden jól megy, akkor idén december 22-én kerülhet a mozikba és az HBO Maxra egyszerre.

    (Forrás: Movieweb & Theilluminerdi)

  • Észak-Madagaszkárban él az a kaméleonfajta, ami a maga 13,5 milliméterével a világ legkisebbjének számít.

    Nem elég, hogy ilyen aprók, a nőstény még nagyobb méretű is hím társainál.

    Talán pont emiatt vág ilyen morcos arcot ez a hím egyed:

  • Sajnos az előzetesből egyelőre nem sok minden derül ki, csupán annyi, hogy a nyaralás alkalmával eltűnik egy kisfiú, aki később már kamaszként bukkan elő. Annyit viszont biztosan lehet tudni, hogy

    valami nincs rendben ezzel a stranddal.  

    Ha minden jól megy, a film nyáron érkezik a mozikba. A trailert itt tudja megnézni: 

  • GettyImages-1209413046
    Fotó: Michael Bezjian / Getty Images Hungary

    Tegnap a Gossip Girl (A pletykafészek) című sorozat híres rosszfiúját alakító Ed Westwick is csatlakozott a videómegosztó alkalmazáshoz. TikTok-karrierjét stílusosan indította, ugyanis a korábbi karakteréhez kapcsolódó videóval örvendeztette meg rajongóit, amit alig egy nap alatt majdnem 3 millióan láttak.

    A videót így indítja:

    Mondd, hogy nézted a Gossip Girlt, anélkül, hogy tényleg elmondanád, hogy nézted a Gossip Girlt. Én kezdem.

    @edwestwick

    I’m challenging you to stitch this video, use the hashtag ##StitchEd so I can see your submissions and I’ll be reacting to some of my favourites

    ♬ original sound - Ed Westwick
  • Nem kevés meglepetést okozhatott kedvesének és az internetezőknek egy ismeretlen férfi. Az Időkép dobogókői Menedékház webkamerája előtt tegnap este fél 8 körül a hólepte pihenőhelyen egyszer csak felbukkant egy férfi, majd a hóba taposta: „Zsuzsi, hozzám jössz?”. 

    A válasz vélhetően igen volt, mert a telefonhívást követően örömében ugrált a titokzatos lánykérő. Mi mindenesetre gratulálunk, és sok boldogságot kívánunk a szerelmeseknek!

    dobogókő.png
    Fotó: Időkép
  • Nemrégiben írtunk, arról, hogy a Vezércsel főszereplője nem találta a szavakat, amikor is kiderült számára, hogy két különböző szerepéért is Golden Globe-díjra jelölték. Most felröppent a hír, hogy a Netflix számára a sorozat maga volt a Szent Grál, az aranytojást tojó tyúk, hiszen több mint

    60 millió háztartásban tekintették meg

    a minisorozatot. Ezért miért ne lehetne eljátszani a gondolattal, hogy folytassák Beth Harmon történetét egy 2. évad keretein belül?

    Az ötletet erősen támogatta a főszereplő, Anya Taylor-Joy is,

    aki azt nyilatkozta, hogy:

    Egyfelől hihetetlen, másfelől csodálatos dolog, hogy az emberek második évadot szeretnének hozzá. Soha nem gondoltunk rá, arra sem volt különösebb okunk, hogy beszéljünk róla. De ugyebár Hollywoodban soha nem szabad azt mondani, hogy soha.

    Még hozzátette a végén:

    Érdekes lenne látni, hogy Beth hogyan boldogul immáron anyaként. Most, hogy józan, és tisztában van azokkal a démonjaival, amelyek a mélybe ránthatják őt.

    Ön szerint van értelme egy 2. évadnak?

    (Forrás: IGN)

  • Egészen különleges helyszínt választott az edzéshez az Egyesült Államok alelnöke, Kamala Harris. A politikus edzőcipőt és maszkot ragadott, majd a Lincoln-emlékmű lépcsőjén kocogott fel-le. 

    A kocogáshoz volt némi társasága is. Míg néhány testőr a lépcső tetején állt, egyiküknek végig kellett futnia a távot az alelnökkel.

  • Elege lett a Junkies zenészeinek abból, hogy a kényszerből parkolópályára került előadóművészeknek egyre gyakrabban vágják a fejükhöz: el lehet menni dolgozni. Úgy értve, hogy mást csinálni, mint amihez értenek. 

    Persze vállalhattak volna másokhoz hasonlóan futármunkát vagy takarítást, ők azonban maradtak a kaptafánál, és a sok rosszindulatú javaslatot csokorba szedve megírták az El lehet menni dolgozni című számukat. Nekik ez a feladatuk. 

  • GettyImages-141707885
    Fotó: Hulton Archive / Getty Images Hungary

    Azt semmiképpen nem lehet mondani, hogy az angol királyi család kiment volna a divatból. Relevánsabbak és népszerűbbek, mint valaha, köszönhetően például A korona című sorozatnak, vagy az őket folyamatosan körülvevő szaftos pletykáknak. 

    Valószínűleg ezért tűnt fel a neten az az 1969-ben vetített dokumentumfilm, ami alapos betekintést engedd a királyi család életébe. Milliók nézték meg, amikor először bemutatták a BBC-n. Aztán II. Erzsébet gyorsan meggondolta magát, és hamar levették a műsorról. A királynő archiváltatta is az anyagot, hogy lehetőleg többet senki ne lássa. 

    GettyImages-593180704
    Fotó: Mirrorpix / Getty Images Hungary

    A film betekintést engedett a királyi háztartásba. Azért készült el, mert a család a 60-as években eléggé eltávolodott a rendes társadalomtól, és a filmmel próbálták visszaszerezni a veszni látszó relevanciájukat. 

    Ezt a döntést bánta meg később II. Erzsébet, és tüntette el a felvételt a világ szeme elől. 

    Ugyanis, mint kiderült, az elkészült film egy kicsit túl személyesre sikerült, így tönkretette a királyi családot körülvevő misztikumot. Az angolokat nagyon megosztotta, hogy normális emberként látják a királyi családot, akik valahogy mégsem olyanok, mint ők. A felvételeken egyébként olyan pillanatokat örökítettek meg, mint amikor a herceg éppen kolbászt grillez, vagy a királynő répákkal eteti a lovait. De egy röpke jelenetre Nixon amerikai elnök is felbukkan.