Buda, Richárd
5 °C
12 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • 063 GYI0055138573
    Fotó: Jed Jacobsohn / Getty Images Hungary

    Napra pontosan 18 évvel ezelőtt, 2003. február 11-én az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) a Los Angeles Lakers a Denver Nuggets együttesét fogadta. A végeredmény senkit sem lepett meg, a címvédő LA 121–93-ra legyőzte az egyik leggyengébb csapatot, de egy megmozdulás miatt örökké emlékezetes marad a találkozó.

    A harmadik negyedben, egy sikeres denveri büntető után Robert Horry egészpályás passzal indította Kobe Bryantet, aki áttette a labdát a háta mögött, majd 360 fokos fordulattal bezsákolta a Vincent Yarbrough fölött.

  • Összefogással bármi sikerülhet – ezt bizonyították a Braga és a Porto futballistái. A két csapat szerda este a Portugál Kupa elődöntőjében csapott össze (1–1), a mérkőzés második félidejében súlyosnak tűnő sérülést szenvedett a hazaiak belső védője, David Carmo.

    Az ápolást követően megérkezett a mentőautó is a pályára, amibe betették Carmót, elindulni azonban nem tudtak vele, ugyanis a jármű nem indult be. A Braga és a Porto játékosai együttes erővel betolták az autót, ami be is indult.

    A párharc portói visszavágóját március harmadikán rendezik, a másik ágon a Benfica az Estorillal csap össze a döntőbe kerülésért.

  • A Foo Fighters február 5-én jelentette meg tizedik albumát, a Medicine at Midnightot.

    Most, csak úgy, ki is dobtak az első számról, a Making a Fire-ról egy videót Youtube-ra.

    Nem is húznám tovább az időt, itt lehet meghallgatni:

  • Ahogy mi is megírtuk, Tessica Brown szerencsétlen baleset áldozata lett, amikor otthon elfogyott a hajzselé, és ipari ragasztóval próbálta helyettesíteni. 

    Capture.PNG
    Fotó: TMZ

    Egy Beverly Hills-i plasztikai sebészet segített a nőnek megszabadulni a ragasztótól. A négyórás műtét nagyon jól sikerült. Brown alig akarta elhinni, hogy végre bele tud túrni a hajába. Az eljáráshoz ragasztóoldót, aloe verát, olívaolajat és acetont használtak. 

    Dr. Micheal Obeng, az eltávolítást végző plasztikai sebész TikTokon találkozott Brown történetével, és ezek után ajánlotta fel, hogy ingyen segít a nőnek. A beavatkozás egyébként 3 és fél millió forintba került volna.

    (via: TMZ)

  • GettyImages-1198398527
    Fotó: Anthony Ghnassia / Getty Images Hungary

    Palvin Barbara és Dylan Sprouse közös sorozatának legújabb részében újra Magyarországra látogatnak. A videó első felében egy közös családi ebédet láthatunk, ahol Barbara anyukája gratulál a színész új filmjéhez. Ezután Barbi körbevezeti barátját a Palvin család birtokán, és szóba elegyednek a házuk kivitelezőjével is

    Egy korábbi részben már előfordult, hogy magyarul énekeltek, most pedig több magyar szót is hallhatunk Dylantől, de egyelőre még csak az alapokat tudja, mint:

    Egészségedre, köszönjük szépen, nagyon finom volt.

  • Fonyód mellett készült az a kép, amin a mai időjárás tekintetében talán nem is lepődünk meg, tökéletesen visszaadja érzéseinket ez a jégverem. A háttérben még a Badacsony domborulatait is megfigyelhetjük.

    Jégbe zárt pad a háborgó Balatonnal nem sokkal ezelőtt Fonyód mellett, háttérben a Badacsonnyal!❄💦🌊❄ Fotó: Wolf Csaba / ViharVonal Viharvadász Csapat ***Folyamatosan várjuk a képeket, videókat!***

    Közzétette: Met Hír – 2021. február 11., csütörtök
  • Így néz ki Cardi B 20 perccel az ébredés után, smink nélkül. A népszerű rapsztár megmutatja valódi arcát, kimutatja a foga fehérjét, filterek nélküli bőrét, fésületlen haját. Azt mondja, sosem félt megmutatni, milyen is ő valójában. Komfortos ezzel is. Az egykori sztriptíztáncosnak nincs is mit szégyellnie, 28 évesen remekül néz ki, de ismerjük el, a brutális smink is jól áll neki.

  • McGregor 2.png

    1000 dolláros, 24 karátos arannyal körbevont steaket evett hétfő este vacsorára Conor McGregor – írja a TMZ.

    Az ételt egy híres dubaji mesterszakács, Salt Bae készítette el. 

    A steak kóstolóját videóra is felvették:

     Az ételt egyébként Arany Tomahawknak hívják és a világ legdrágább marhahúsából, a japán wagyuból készül. A húst  24 karátos aranyba csomagolva sütik ki. 

    A steak elkészítésének ára a becslések szerint 1000 dollár körül lehet. 

    McGregor mostanában a ringben nem teljesít túl jól, így elképzelhető, hogy az efféle akciókkal próbálja felhívni magára a figyelmet. 

    McGregor.png
  • Kevin Hart elég nagy sztár ahhoz, hogy külön embere legyen mindenre. Van is, illetve volt is neki egy olyan alkalmazottja, aki elintézte helyette a bevásárlást. És itt nem 10 deka parízerre és két zsemle szintű tételekre kell gondolni. 

    Dylan Syer feladata az volt, hogy megszerezzen mindet, amire Hartnak szüksége volt. Hogy ezt a feladatot maradéktalanul el tudja látni, megkapta a színész-humorista hitelkártáját. Syer nem is félt használni azt. 2015-től dolgozott a színész-humoristának, kialakult egyfajta bizalmi kapcsolat köztük, majd ezt kihasználva az elmúlt két évben szépen elkezdett magának is bevásárolni azzal a kártyával. Az mondjuk nem volt túl bölcs dolog, hogy több százezer dollárt helyezett át a saját számlájára. 

    Syer így összesen 1,2 millió dollárt, azaz 350 millió forintot lopott főnökétől. A pénzt nem tette félre nehezebb időkre, hanem azonnal elköltötte drága táskákra, órákra, műalkotásokra és egyéb ilyen csecsebecsékre.

    (TMZ)

  • shutterstock 367641896
    Fotó: Shutterstock

    A napi fertőzöttek számán, illetve a halálozási adatokon túl egy brit egyetemi előadó kiszámolta, hogy mekkora helen férne el a világ összese COVID-19 részecskéje. Dr. Kit Yates számításai szerint egy részecske olya 523.000 köbnanométer nagyságú. Ehhez már csak azt kellett kiszámolnia, hogy hány darab ilyen részecske lehet a Földön. A bonyolult részleteket mellőzve legyen elég annyi, hogy a 106 millió fertőzöttel kalkulálva az jött ki, hogy úgy nagyjából 2 trillió ilyen van. Most, hogy ez a két adat megvan, már nem is olyan nehéz kiszámolni, majd némi átváltás után kijelenteni, hogy

    a világjárványként tomboló vírus 120 ml helyet foglal.

    Érdekes.

    (Daily Mail)

  • Angelina Jolie és Brad Pitt 14 éves lánya, Shiloh Jolie-Pitt többé nem használja világhírű édesapja vezetéknevét – egy titkos közösségi médiás profilján –, írja a brit Mirror bulvármagazin, de azért érdemes kellő távolságtartással kezelni az értesülést.

    GettyImages-74673595
    Fotó: James Devaney / Getty Images Hungary

    A lap azután kezdett el gyanakodni, hogy Shiloh törölte a vezetéknevet privát social media felületeiről. Pedig Jolie és Pitt 6 közös gyermekük közül pont Shiloh volt a színész kedvence. (Már ha lehet egy szülőnek kedvenc gyereke.)

    A színészpáros válása már évek óta húzódik, időközben pedig több részlet is kiderült arról, hogy Brad Pitt komoly alkoholproblémákkal küzd. Állítólag örökbe fogadott fiával, Maddoxszal is azután romlott meg a viszonya, hogy részegen verbálisan bántalmazta egy repülőútjuk során.

    Jolie az eset után döntött a válás mellett.

  • Már 2020 novemberében is volt róla hír, hogy a színésznő egy Twitterre posztolt bejegyzése miatt elkezdtek gondolkodni azon, hogy kiteszik a sorozatból. Akkor egy demokratákat kritizáló mémet osztott meg. Már ez is majdnem elég volt, hogy kiírják a Disney+ Star Wars-sorozatából. Mondhatni csak egy jó indokot keresett a stúdió, amit most meg is kaptak.

    Gina Carano legutóbb  az Instagram-sztorijában a mai republikánusokat a holokauszt zsidóihoz hasonlította. Ettől újra népszerű lett a #FireGinaCarano – azaz Rúgják ki Gina Caranót – hashtag a Twitteren. Ezen a ponton már a Disney és a színésznőt képviselő ügynökség is reagált: mind a két cég egy nap alatt megszabadult tőle. A Lucasfilm kiadott egy közleményt, melyben arról tájékoztatnak, hogy 

    Gina Carano jelenleg már nem, és a tervek szerint a jövőben sem fog a Lucasfilm alkalmazásában állni. Továbbá a színésznő közösségi médiában megjelent posztjai, melyben kulturális és vallási identitásuk alapján becsmérel másokat, iszonyatos és elfogadhatatlan.

    (Deadline)

  • Ahogy, korábban beszámoltunk arról, már gőzerővel készül a Sony–Marvel közös produkciója, a Pókember 3. része. 

    A forgatást egy kis ideig megszakította egy kisebb vita/nézeteltérés, és Tom Holland életében először beleállt az igazába, és elmondta véleményét a készítőknek.

    A kisebb nézeteltérés egy paróka váltotta ki, amit a készítők szerettek volna Tom fejére applikálni, mivel a színész még tavaly októberben érkezett Atlantába, közvetlen az Uncharted forgatásáról, amiben ő alakítja majd Nathan Drake-et, aki rövidebb hajjal rendelkezik.

    De Holland nem volt hajlandó a parókát elfogadni és abban forgatni.

    Erről a következőket nyilatkozta a színész: 

    Életemben először voltam vezetőszínészként valamiben ennyire hajthatatlan. Megmondtam, hogy nem vagyok hajlandó parókát viselni. Rövidebb lesz a hajam, ezt pedig el kell fogadniuk.

    Még annyit tett hozzá az interjúhoz, hogy ő nem tud arról, hogy a 3. rész egy pókverzummozi lenne Andrew Garfielddal és Tobey Maguire-rel.

    Igazából nem oszt, nem szoroz, hogy ezt mondta, mivel a hypevonat már zakatol erősen, és köztudott, hogy Tom Holland elég sokszor kotyogott el információkat a Marvel-filmekről.

    Pont emiatt lehet, hogy a stúdió kicsit bekeményíthetett nála, hogy egy szót sem szólhat a film történetéről, mert különben…

    irgum-burgum.

  • Csúszik minden, a menetrend is, mert egy 47-es villamoson elektromos tűz ütött ki, és elakadt a villamos. 

    Keresztbe álltak a villamosok a kortérnél, valamint az egyik elakadt villamost egy másiknak kellett eltolnia az útból.

    Száguldó riporterünk jelenti: részben megoldódott a helyzet, pótlóbuszok közlekednek, valamint terelve járnak villamosok a Villányi út irányába.

    UPDATE!

    Közben minden megoldódott, a közlekedés már teljesen frankó az adott szakaszon. 

    ✅ A 19-es, a 41-es, a 47-es, a 49-es és az 56A villamos ismét az eredeti útvonalon közlekedik.

    Közzétette: BKK Info – 2021. február 11., csütörtök
  • Még az a szerencse, hogy személyi sérülés nem történt, amikor a héten egy koala megpróbált átkelni egy hatsávos autópályán Ausztráliában. Több autó is egymásba csúszott, de sem az embereknek, sem a koalának nem esett baja. Egy nő fogta az állatot, majd berakta a kocsija csomagtartójába. Mivel a koala nem érezte ott magát kimondottan komfortosan, ezért előremászott, míg a kocsi tulajdonosa bement a benzinkútra. 

    Autójához visszatérve a következő látvány fogadta. 

    Még jó, hogy az állat nem lépett a gázra, és hajtott el a járgánnyal. A koalát végül egy autópályától távoli erdőben engedték szabadon.

    (MTI)

  • Újabb Super Bowl-győzelmét ünnepelte a napokban, ennek egyik momentuma volt, hogy a trófeával passzolgatott a nyílt vízen, egyik hajóról a másikra dobva a kupát.

    Most viszont arról került ki egy videó, amin látszik, hogy Tom Brady erősen elázva, de még nem mocsárrészegen kisétál a kikötőből. Amint látszik: szükség volt egy emberre, aki támogatta, különben lehet, hogy jobbra-balra dülöngélve tudott volna csak menni.

    https://twitter.com/TBTimes_Bulls/status/1359597837701545990?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1359603114085666818%7Ctwgr%5E%7Ctwcon%5Es3_&ref_url=https%3A%2F%2Flarrybrownsports.com%2Ffootball%2Ftwitter-reactions-tom-brady-drunk-parade%2F573524
  • Amikor már azt hinné az ember, hogy nem lehet akármiből filmet vagy sorozatot kreálni, akkor mindig jön a mélyütés.

    Mert de!

    Kapaszkodjanak meg, mivel hamarosan érkezik sokak Cartoon Network-ös korszakának nagy sorozata, a Pindúr Pandúrok élőszereplős szériája a The CW-re. Erről még tavaly nyáron röppentek fel hírek, de most már körvonalazódni látszik a történet is. A Variety értesülései szerint már megrendelték a széria pilotját.

    Akkora a csavar ebben a sztoriban, hogy Nolan az Eredettel és a Csillagok közöttel elbújhat az első bokorba,

    mivel a történet szerint Sziporka, Csuporka és Puszedli már elfáradt, „kiégett” és kiábrándult huszonéves lányok, akik megbánták, hogy az egész fiatalkoruk ráment a bűnüldözésre és a hősködésre. 

    VÁÓ!

    De talán van még némi fény az alagút végén, mivel a forgatókönyvírók személye azért még adhat okot arra, hogy bizakodjunk: Diablo Cody (Juno, Ördög bújt beléd) és mellette Heather Regnier (Éghasadás, iZombie).

    Lesz ideje mindenkinek felkészülnie lelkileg, mivel még nagyon az elején vannak a készítők.

    (Forrás: Variety)

  • Egyre csak nő a többek között kannibalizmussal vádolt színész bűnlajstroma. Köthető már a nevéhez olyan történet, amiben egy nő bordáit akarta eltörni, majd BBQ-szósszal leöntve megenni azt. Volt, aki arról beszélt, hogy szadomazoszex közben Hammer valamikor a kezét, máskor segédeszközöket is használt, és volt, hogy harapdálta partnere testének különböző pontjait.

    Most egy újabb történet került elő. Armie Hammer és Jessica Ciencin Henriquez nyári románca fajult el odáig, hogy a nőnek végül kék-zöld folt lett a fenekén. Erről korábban még viccesen azt írta, hogy ugyan könnyen megsérül, de az sem néz ki szépen, akitől ezt kapta. Ez egy tréfás kis poszt volt akkor, most már egy vád Hammer ellen, mivel Henriquez elmondta a Page Sixnek, hogy a sérülés a színésztől származik.

    Eközben Armie Hammer az ügyvédjén keresztül minden ehhez hasonló hírt, vádat cáfol.

    (Page Six)

  • Arról már volt szó, hogy a sorozat feltámasztása, de Kim Cattrall ikonikus karakterének mellőzése erősen ambivalens érzéseket váltott ki a rajongókban. Most az HBO részéről is meg lett indokolva, hogy miért döntöttek úgy, hogy Samantha nélkül folytatják. 

    A válasz elég adja magát, sőt igazából az a meglepő, hogy nem a pénz vagy nézeteltérés áll a dolog mögött. Casey Bloys, a az HBO MAX tartalomért felelős igazgatója elmondta a sajtónak, hogy

    A sorozat szereplői nem áltatják magukat azzal, hogy még mindig 30 évesek. Ez a sorozat 50 éves nőkről fog szólni, és arról, hogy ebben a korban egy nőnek mivel kell megküzdenie. Ahogy a való életben is vannak barátságok, amik sokáig megmaradnak, de vannak, amik véget érnek. Erről is őszintén akarunk beszélni a sorozatban, így lehet az, hogy aki a legjobb barátnőnk volt a 30-as éveinkben, az már nem a barátnőnk az 50-es éveinkben.

    (Just Jared)