Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Csak remélni merjük, hogy legalább finom.

    Egy egészen különleges, Kaiburr Crystal névre keresztelt ital is helyt kapott a Disney luxushajójának itallapján, melyért nem kevesebb, mint 5000 dollárt, azaz átszámítva körülbelül 1,9 millió forintot kérnek el. Az, hogy pontosan miért ilyen borsos az ital ára, egyelőre rejtély, az adag ugyanis is kicsi, cserébe a tálalás az pazar, de kétmilliót semmikép sem ér meg.

    A legdrágább ital a galaxisban. A Star Wars Hyperspace Lounge-ban a Disney Wish-en van egy 5000 dolláros Kaiburr Crystal ital

    – írta a videóhoz a férfi. Azt, hogy az ital pontosan hogyan néz ki, alább tekintheti meg: 

  • Két év kihagyás után folytatódhatott a hagyományőrzés.

    Csodálatos napok ezek Pumped Gabo számára, hiszen 2019 után végre idén is megrendezésre került a Balaton Sound, a fesztivál, ahol minden elkezdődött számára. A nagy visszatérést természetesen mindenképp meg kellett ünnepelni, így Gabo kerített maga mellé egy csapat hasonló kaliberű srácot és megrohamozták a helyi Tescót. 

    Hagyományőrző félmeztelen Tescoba menés a Sound 2. Napján

    – írta Gabo a poszthoz, melyet alább vehet ön is szemügyre: 

  • A Karib-tenger kalózai-széria Will Turnerje ismét fantasztikus formában van.

    GettyImages-1169488852
    Fotó: Phillip Faraone / Getty Images Hungary

    Azt ugyan már eddig is tudtuk, hogy párja, Katy Perry nem ismer viccet, ha hajtásra kerül a sor, de úgy néz ki, ezúttal Bloomot is elkapta a gyúrás iránti szenvedély. A 45 éves színész elszántan emelgeti a súlyokat bejegyzésében, népes rajongótábora legnagyobb örömére. 

    Kirobbanó fizikumát alább veheti szemügyre: