Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A fiatal rajongó kényes kérdést tett fel a hírességnek az előadása közben.

    GettyImages-1203220387
    Fotó: Dia Dipasupil / Getty Images Hungary

    Nem kevés önbizalommal kell rendelkezzen valaki, hogy szemtől szemben kérdőre vonjon egy WWE pankrátor legendát, de egy Tom nevű rajongója most pontosan ezt tette a sztárral a nagyszípadon. A Halálos iramban színésze a közönség kérdéseit fogadta a brit Comic Con rendezvényen, amikor egy fiatal néző megkérdezte, hogy aláírná-e a pankrációs övét, amely kívánságot Cena örömmel teljesített. Miközben az autogramot írta, Tom a színpadra kiabálta, hogy „miért kell fizetnünk?”, amire a sztár mikrofont fogva megkérte, jöjjön fel a színpadra.

    Mint kiderült a Tom nehezményezte, hogy a másik fan egyszerűen fel lett hívva a pódiumra és aláírást is kapott, amíg neki „dolgoznia kellet azért, hogy láthassa kedvencét”. Cena jól fogadta a kérdést, és barátságos hangnemet megütve azt válaszolta Tomnak, hogy a rendezvényen résztvevőnek nem fizetniük „kellett”, hanem „ők választották” fizessenek és részesei legyenek az expónak. 

    Ez az amiért szuper hálás vagyok nektek, hogy ti is úgy döntöttetek, hogy jegyet váltotok, mint itt minden helyet foglaló. Tudom, hogy mindenki keményen dolgozik, és tudom, hogy mit kellett tennetek azért, hogy ma itt lehessetek. Ezért hogy úgy döntöttetek, a munkátokból megkeresett pénzeteken jegyet vásároltok, ez az ami lehetővé teszi nekem, hogy ma itt lehessek és nagyszerű pillanatokat szerezhessünk.

    – válaszolta meg a kérdést Cena, melyet követően közös képet is készített Tommal.

    via (Ladbible)

  • Még a legjobbakkal is megesik az ilyesmi.

    GettyImages-1241465614
    Fotó: Nbc / Getty Images Hungary

    Kim Kardashian életében szinte már kötelező jelleggel ott vannak a különféle ünneplésre alkalmas partik, ez most se volt másképp, amikor féltestvérének, Kylie Jennernek a 25-ik születésnapját ünnepelték egy jachton. A jeles alkalmat egy kis tequilázással színesítette a bulizó társaság, a bökkenő csak az volt, hogy a négygyermekes anyuka már nem bírta úgy leküldeni az italokat, mint az összegyűltek fiatalabb tagjai. Ezzel együtt a reality-sztár is jót nevetett a kis bakin, amely pohárköszöntőről felvétel is készült: 

  • Bejelentés volt, csak épp a stúdió nem adta még rá áldását.

    Noha a The Batman kritikailag és anyagilag is sikeres volt, ráadásul még a folytatást is bejelentették, ám a legfrissebb információk szerint, nem garantált Robert Pattinson Denevéremberének újabb röpte.

    A Variety ugyanis arról számolt be, hogy a Warner Bros. Discovery nem adott még zöld lámpát a folytatásnak, annak ellenére sem, hogy Matt Reeves már dolgozik a forgatókönyvön, illetve Robert Pattinson is visszatérne, mint a címszereplő.

    Azonban, ha a WBD. rá is bólint a folytatásra, jó pár évbe telhet, mire jegyet válthatunk az új Batman mozifilmre.

  • Lisa Kudrow, a Jóbarátok színésznője a sokszínűség hiányával foglalkozott a népszerű szitkom kapcsán.

    Kudrow, aki Phoebe-t alakította a sorozatban, azután szólalt meg, hogy a társalkotó Marta Kauffman 4 millió dolláros adományt ígért egy afrikai és afroamerikai tanulmányi program megvalósításához, korábbi massachusettsi egyetemén. Az adományozás egyik oka az volt, hogy „kínosan érezte magát” amiatt, hogy nem sikerült sokszínűbb szereplőket megjelenítenie a Jóbarátokban.

    A forgatókönyveket is író Kauffman 1994-ben David Crane-nel közösen alkotta meg a világszerte több millió rajongót magáénak tudható sorozatot, amely hat barát történetét meséli el, akik az élet és a szerelem kihívásaival küzdenek meg New Yorkban. Amikor a széria diverzitásáról kérdezték a színésznőt, Lisa Kudrow azt nyilatkozta a Daily Beastnek, hogy az „az alkotók saját életének lenyomata”, amit „két olyan ember alkotott meg, akik a Brandeisre jártak, és a főiskola utáni életükről írtak”.

    Éppen ezért, Kudrow egy karakterközpontú vígjátékban nem látja a hiányát olyasvalaminek, ami akkor nem képezte az írók életének részét, amiből ihletet merítettek.

    Lisa Kudrow, Jennifer Aniston, Courteney Cox, Matthew Perry, Matt LeBlanc és David Schwimmer mellett természetesen játszottak azért nem fehér szereplők is, Kauffman ennek ellenére zavarát fejezte ki amiatt, hogy 25 évvel ezelőtt nem tudta jobban, a sokszínűség tekintetében megalkotni a szereplőit.

    via (Ladbible)