Béla
3 °C
15 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Visszatért. Azt is elmondta, hogy miért hagyott ki több hetet. Az ok prózai: megunta a műsort. De a fináléra visszatért, mert azért mégiscsak, na, hát őt is érdekelte, hogy ki nyerte a nagy pénzt és a dicsőséget. Nehéz részleteket kiragadni a videóból, és akár össze is foglalhatnánk ennek az összefoglaló videónak a tartalmát, de itt mindenki megnézheti magának a prémium kontentet/kontentot. 

  • Emlékeznek még arra a helyes kislányra, aki az America’s Got Talent színpadán rabolta el a zsűri szívét az ukulelés dalával? Olyan ügyes volt, hogy egyből az élő adásban küldte az egyik zsűritag. 

    Azóta eltelt 4 év, és Grace VanderWaal kiadott egy albumot, szerepelt egy filmben, szóval szépen építgette a karrierjét. 

    De úgy tűnik, a 17 éves VanderWaalt is elérte a kamaszkor. És most nem arról a fajta pubertásról beszélünk, ahol kicsivel több pattanás elleni krémet kell használni, hanem a teljes metamorfózisos, Miley Cyrus-féle átváltozós fajtáról. 

    A legújabb klipjében már egycentis hajjal szerepel, és úgy néz ki, akárcsak Cyrus, ő is elkötelezte magát amellett, hogy a rockzene igenis él. 

  • lola bunny.png
    Fotó: youtube

    Mint korábban megírtuk, kijött pár kép a Space Jam 2-ről, aminek azonban nem mindenki tud örülni. A morgás oka Lola nyuszi figurája, amely sokak szerint túlságosan is nagy átalakuláson esett át.  A Vice magazin beszámolója szerint a Twitteren indult el a lázadás, az elégedetlenek visszakövetelik a régi filmben megismert Lolát, amely jóval merészebben és dögösebben volt ábrázolva.

    A háborgó kommentek miatt azonban biztosan nem rajzolják át a figurát, a rendező ugyanis szándékosan úgy akarta megjeleníteni a nyuszit,  hogy egy erős női karakter legyen, ne pedig egy szexista sztereotípia. 

    (Vice, TMZ)

  • Kényszeres üzletzárás előtti pánik shopping

    Ez olvasható a modell Instagramra feltöltött storyjában. Aki ehhez hasonló tevékenységet akar végezni, az még a hétvégén hódolhat ennek a szenvedélynek.

    Aztán majd egyszer újra kinyit megint minden. Talán koncertek, fesztiválok is lesznek.

  • 8864795 4fecdcc51859f6d61003449c38a49758 o (1)
    Fotó: You Tube

    Most jött szembe a neten ez a videó, ami nem más, mint a Mézga család és a Rick és Morty mashupja. Valaki fogta az utóbbi hangsávját és betette a Mézga család megfelelő részei alá. Az egy dolog, hogy ez mennyire tökéletesen működik így, de arra is rádöbbenthet, hogy a két rajzfilm tulajdonképpen egy és ugyanaz. Van egy fura tudós öreg, aki mindenféle kozmikus kalandokba rángat bele egy fiatal fiút, közben a családfő egy kissé szerencsétlen, tutyimutyi figura, akinek annyira nincs tekintélye, hogy a felesége többször is megjegyzi, hogy inkább ment volna feleségül a Hufnágel Pistihez. A Rick és Motry szülőábrázolása is ilyen: a férfi többnyire teljesen jellegtelen karakter, a feleség ezért SPOILER!!! el is hagyja. Ami a Mézgáéknál Kriszta, a tipikus kamasz lány, az a Rick és Morty esetében Summer.

    Amúgy persze megvan a Rick és Morty című sorozatnak a maga értelmezése is, mert ez egy nagyon mély tartalommal bíró mű, amiben az csak mellékes, hogy a zseni tudós állandóan részeg és beszéd közben böfög, hisz a lényeg az, hogy a létezés értelmét boncolgassa egy végtelen univerzumban.

  • Andrei Mangra – aki a Dancing with the Stars című műsorban Gabriela Spanic szinésznő táncpartnere volt – a Mokka adásában, egy videohíváson keresztül jelentette be, hogy már nincs együtt párjával. 

    A táncos Spanic-kal, Mexikóban töltötte a karácsonyt és szilvesztert is. Az év elején még úgy nyilatkoztak hogy a műsor után is együtt fognak maradni. A jelek szerint most azonban változtak a tervek. 

     Ő elkezdett forgatni egy új televonellát, és én visszajöttem Romániába.

    – így összegezte elválásukat a színésznővel. Hozzátette: barátként váltak el és tartani fogják egymással a kapcsolatot.

    Az adásban Andrei Mangra azt is elmondta, hogy  Mexikóban szeretett volna egy hat hónapos színészkurzust elvégezni – állítása szerint ugyanis Spanic látott benne tehetséget – de mivel ott a járvány miatt 2022-ig nem nyitnak ki az iskolák, ezért erre nem lesz lehetősége. 

    Emiatt végül úgy döntött, hogy inkább hazautazik Romániába és ott fog táncot tanítani, valamint színészetet tanulni.

    Andrei.png
  • GettyImages-1300927899
    Fotó: Mike Ehrmann / Getty Images Hungary

    Az NFL legnagyobb sztárjának, Tom Brady-nek a visszavonulása többször is téma volt már. A Patriotsban töltött utolsó éve is olyan volt, hogy még megnyeri ezt a bajnoki címet, aztán befejezi, a csúcson hagyja abba. Lejárt is a szerződése, így adta magát ez a narratíva. Ehhez képest aláírt egy elég komoly szerződést egy másik csapattal, és amint felvette a Tampa Bay mezét, a csapat egészen a döntőig menetelt, amit végül meg is nyertek.

    Kapcsolódó

    Mindenki átnézett rajta – sosem látott sikereket ért el!

    Tom Brady a hetedik Super Bowlját nyerte meg, a csapatoknál hat a rekord...

    Brady megkapta a hetedik bajnoki gyűrűjét, amit tisztességesen meg is ünnepelt. Úgy bebulizott egy hajón, hogy kikötőben már támogatni kellett, nehogy elessen. A focista most egy beszélgetős műsorban mesélte el, hogy épp csak elkezdtek ünnepelni a csapattal a pályán, amikor felesége, Giselle Bündchen odament hozzá, majd megkérdezte:

    Mit kell még bizonyítanod?

    Brady gyorsan megölelte feleségét, ezzel is időt nyerve, hogy gyorsan témát tudjon váltani és ne kelljen válaszolnia a kérdésre. Tehát nem, Tom Brady nem akasztja szögre a tojáslabdát. 

    (CNN)

  • Egy középiskolás srác, Hansel Emmanuel még 6 éves korában vesztette el bal karját egy balesetben, amiben egy fal esett a karjára.

    De ez egy pillanatra sem tántorította el őt attól, hogy tovább folytassa azt a sportot, amit szeret, a kosárlabdát.

    Emmanuel.png
    Fotó: instagram

    Hansel Emmanuel játékát és tudását széles körben megosztották a közösségi médiában, miután a floridai Kissimmeeben található Orlando Winter ShowDown felvételei felszínre kerültek.

    A Dominikai Köztársaságban született fiú még ösztöndíjat is szerzett a kissimmeei Life Christian Academyhez, a Noticias Sinen keresztül Santo Domingóból. A csapat három meccsből kettőt meg is nyert,

    Emmanuel pedig átlagosan 25 pontot és 11 lepattanót szerzett meccsenként.

    A balesetről úgy nyilatkozott, hogy biztos abban, hogy Isten létezik, és hatalmat adott neki, hogy átlépje a kihívásokat.

    Azt mondta, hogy tovább akar küzdeni az álmaiért,

    miközben nagymamájának és családjának is folyamatosan segít.

    (Forrás: sports.yahoo)

  • relax-macska.png
    Fotó: TikTok / dontstopmeowing

    Kareem és Fifi a TikTokra készítenek videókat az életükről, de legfőképpen a macskáikról. Az egyik felvételen azt örökítették meg, amint a férj szeretne egy kis minőségi időt eltölteni a macskájukkal. 

    A teljes spa-élményhez hozzátartozik a relaxációs zene, a fejre csavart törülköző, egy kis arcmaszk és természetesne az uborkás pakolás (a macskán is). 

    Ebbe az idillbe zavar bele a feleség, aki csak úgy rájuk töri az ajtót. A férj, Kareem is értetlenkedik a felesége érzéketlenségén, 

    de a macska egyenesen fel van háborodva.

     Nem is csoda. Aztán szerencsére visszakerül az uborka, és lehet tovább relaxálni.

  • Vilmos herceg nem az a tipikus sportos alkatú férfi, de neki nem is az a jövőbeli feladata, hogy erővel és a fizikumával vívjon ki magának figyelmet és győzelmeket. Harry hercegről pedig köztudott, hogy az angol hadseregben szolgált évekig, és még Irakot is megjárta.

    Harry & William
    Fotó: Karwai Tang / Getty Images Hungary

    Katonatársai is tisztelegtek neki az öltözékükkel 2007-ben, amikor olyan feliratú pólót viseltek, hogy: I’m Harry, vagyis Én vagyok Harry, ezzel is utalva a Spartacus című filmre.

    És hogy miért is beszélünk erről?

    Jogos a kérdés.

    A válasz pedig, hogy azért, mert egy olyan összevágott, vicces összehasonlító videó került fel a TikTokra, amiben mutatják, hogy Harry egy akadálypályán teljesíti a kihívásokat, mint például a kötélmászást, szögesdrót alatt kúszást és persze súlyemelést.

    Látszik, hogy az egykori herceg megjárta a hadsereget és Irakot is.

    Majd aztán jön a következő videórészlet, amiben Vilmos herceg mászik egy gerendának tűnő valamin, védősisakban, és körülötte nagyjából öt ember vigyáz a testi épségére.

    Az ominózus TikTok-videó:

    Kétségkívül fellelhető némi különbség a hercegi ifjak között.

  • Pamela Anderson úgy döntött, otthagyja a nyüzsgő Malibut, és új férjével, Dan Hayhursttel nyugisabb helyet keresnek maguknak. Új lakóhelyül Kanadát választották, ahol a színésznő nagymamájának régi házába költöznek.

    Új életet kezdek itt, ahol minden kezdődött. Durva utazás volt, de most bezárult a kör. A 20-as éveim elején hagytam el ezt a kisvárost, hogy a Playboynak dolgozzam. Körbeutaztam a világot, hogy aztán hazatérhessek, ide, a világ egyik leggyönyörűbb helyére. 

    Ha esetleg ingatlant vásárolna a karantén alatt megspórolt pénzéből, és pont összejött 4,5 milliárd forint, akkor a malibui ház paraméterei a következők: 

    510 négyzetméter, medence, vendégház, tetőterasz, spa, közvetlen elérés a partra. Kis hátrány, hogy csak 4 hálószoba van, de arra legalább jut négy és fél fürdő. 

    Képeken itt lehet ismerkedni a miliővel.

    (via: Just Jared)

  • A kemény mérkőzések utáni jeges kezelés nem számít újdonságnak a sport világában, a technológia fejlődésével pedig a hidegkamrás-regeneráció veszi át a hatalmat ezen a téren.

    T. J. Watt, az NFL-ben szereplő Pittsburgh Steelers sztárja viszont szerint a régimódi iskola is megfelelő: egy befagyott tóba vágott lékben feküdve igyekezett felfrissülni.

    A 26 éves irányítósiettető sorozatban harmadszor került be a Pro Bowl-keretbe, kétszer is bekerült az Év Csapatába, a legutóbbi idényben övé volt a legtöbb sack, az Év Védője-szavazáson kevéssel maradt le a végső győztes Aaron Donald mögött (20–27).

  • giphy.gif
    Fotó: giphy

    A koronavírus-járvány már több mint egy éve köztünk van, és velünk él. Ezért egyre több dologról kellett lemondanunk, mint például: hobbijainkról, tevékenységeinkről, szokásainkról, amiket úgy szeretünk, vagyis szerettünk az életünk hétköznapjaiban. Ezekből gyűjtöttünk össze most párat, amit már nagyon csinálnánk.

    1. Maszk nélkül létezni:

    2. Elmenni moziba:

    3. Beülni egy étterembe:

    4. Bulizni egy hatalmasat:

    5. Inni valamit egy pubban vagy kocsmában:

    6. Tombolni egy koncerten:

    7. Beülni egy kávézóba:

    8. Megölelni/megpuszilni a közeli barátainkat:

    9. Elutazni valahova (messzebre):

    10. Rendesen irodában dolgozni:

    +1 Sportolóigazolvány nélkül mozogni (foci, kosár, squash stb.)

  • Aleia Murawski egy olyan művész, aki csigáknak épít miniatűr helyszíneket, hogy lefotózhassa őket. Az apró modellek még filmeket is újrajátszanak Murawski lencséi előtt. Itt például az Ördögűző egyik meglepően élethű jelenete látható: 

    Úgy nézi ki, a csigák teljesen rá vannak kattanva a horrorfilmekre, ugyanis van Poltergeist-visszakacsintás is:

    Teljesen életszerű szituációkban is feltűnnek a modellek, itt például Valentin-nap alkalmából szexiznek a csigák:

    A YouTube egyébként tele van olyan emberekkel, akiknek az a hobbijuk, hogy a hörcsögüknek építenek minibútorokat, és főznek nekik miniételeket. De Murawski teljesen művészi és profi szintre fejlesztette a miniatürizálást és az unortodox modellválasztást. Fotózott már többek között illusztrációt a New York Timesnak, de dolgozott már együtt a Paramounttal is, hogy újraalkossák Spongyabob Kockanadrág világát és házi csigáját. 

  • ben affleck, keanu reeves.png
    Fotó: Instagram

    Az ezen a képen látható úriember az összes levelét, csomagját és még az italát is egyszerre szeretné felvinni a lakásába, hogy ne kelljen még egy körért lemennie. De a legfontosabb kérdés, amit a kommentelők is feltesznek, hogy vajon ki van a képen? A másik rejtély számunkra, hogy

    hogy vette elő a lakáskulcsát ebben a pozitúrában?

    Érdekes.

    Ki szerepel a képen?

    • 5867
      Keanu Reeves
    • 3633
      Ben Affleck
    • 894
      Egy random férfi
    • 599
      Egy pohár shake
  • Ausztrália nyugati részénél történt, hogy két férfi bement a vízbe a felfújható matracukkal, hogy azon fekve sörözzenek és ringatózzanak a nyílt vízen. Nem akartak mást, csak nyugodtan inni, kicsit távol a parttól. Aztán felerősödött a szél, így az eredetileg tervezett 100 méteres távolságból hirtelen 200, 1000, majd 2500 méter lett. És hiába lábtempóztak vissza a part felé, nem ért semmit.

    Képünk illusztráció
    Képünk illusztráció

    További nehezítőtényező volt, hogy a telefonjuk se működött egy idő után, így csak abban tudtak bízni, hogy barátjuk, aki olyan 30-40 percre lehetett tőlük, valahogy észreveszi őket, és segít rajtuk. Az sem jött túl jól, hogy az egyik matrac tele volt lyukakkal, így elkezdett süllyedni.

    Két barátjuk jet skivel ment utánuk. Hosszas keresés után egyikük kiszúrt valamit a horizonton. Nem hitték, hogy ilyen messze sodródtak, de végül tényleg ők voltak azok. 

    3 órán át voltak kint a vízen. Barátaik segítségével viszont épségben megúszták a „nyugodt sörözést”. És sikerült is levonni a megfelelő tanulságot az esetből. Elmondták, hogy legközelebb, ha ilyet csinálnak, akkor azért megnézik az előrejelzést, hogy lesz-e erős szél.

    (Vice)

  • Manhattannél hússzor nagyobb jégdarab tört le az Antarktiszon található Brunt jégtömbről.

    jég.png
    Fotó: Leonardo DiCaprio / NBC News / Facebook

    Brit kutatók, akik az Antarktisz felmérésével foglalkoznak, tíz évvel ezelőtt észleltek először repedéseket a tömbön. A linket és a videót még az Oscar-díjas színész, Leonardo DiCaprio is megosztotta saját Facebook-oldalán.

    Köztudott, hogy a színész szívügye Földünk megmentése, már évek óta harcol ezért különböző posztok megosztásával, és rengeteg rendezvényen felszólalva is kiáll bolygónk szebb jövőjéért.

  • Hogwarts Legacy.png
    Fotó: YouTube

    Nagyon úgy fest, hogy J. K. Rowling kijelentései után a készítők összedugták a fejüket, hogy kicsit korszerűsítsék a játékot.

    A Rowling által kialakult botrányokból több mint valószínű, hogy így kívánkozik lemosni magáról a franchise a rengeteg negatív véleményt.

    A Bloomberg videojátékos újságírójának szivárogtatták ki a fejlesztők azt az információt, hogy jelenleg úgy áll a projekt, hogy akár transznemű karaktert is készíthetünk a játékban magunknak. A karakterünk lehet varázsló vagy boszorkány, és ezáltal fog majd beosztani bennünket a hálókörzetünkbe a játék.

    Mindenki nyugodjon, meg az írónő, J. K. Rowling egyáltalán nem vesz részt a játék munkálataiban.

    Egyszóval lehet arra számítani, hogy a karakterünk transznemű is lehet az előreláthatólag 2022-ben megjelenő játékban.

    Ha mindent lehetne, akkor Ön milyen karaktert választana?

    • 531
      Nem olvastam, nem láttam, nem játszottam vele és nem is érdekel
    • 282
      Varázsló
    • 183
      Boszorkány
    • 145
      Dementor
    • 131
      Halálfaló
    • 117
      Aranyvérű
    • 115
      Legendás állat
    • 100
      Házimanó
    • 57
      Sárvérű
    • 37
      Mugli