Gyula
8 °C
21 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • GettyImages-835328072
    Fotó: Andrew Milligan - PA Images / Getty Images Hungary

    12 éve ezen a napon került fel az internetre az azóta is a legmeghatóbb zenei tehetségkutatós videó. Susan Boyle adta elő a Nyomorultakból az Álmodtam én egy álmot a Britain's got talent című műsor színpadán. A produkció végén még maga Simon Cowell is kénytelen volt bocsánatot kérni az előítéletei miatt. 

    Boyle ugyanis bolondos kis asszonyként érkezett a színpadra, ahol élcelődött is a zsűri tagjaival. Ők láthatóan elég szkeptikusak voltak az előttük álló performansszal kapcsolatban. Aztán Boyle elkezdett énekelni, és azonnal ikon született. Amíg a műsor futott a tévében, addig története lázban tartotta nem csak az angolokat, de jóformán az egész világot is.

    Boyle sosem ment férjhez, egész életét beteg édesanyja ápolásával töltötte, akinek 2007-es halála után döntött úgy, hogy most már kiáll a világ elé. Így jelentkezett 2009-ben a műsorba. Ezután pedig volt minden: cikkeztek az életéről, a hangjáról és 

    a szüzességéről is. 

    A mai napig aktívan tevékenykedik, több mint 19 millió lemezt adott el eddig. A most 60 éves énekesnőre 2014-ben a siker mellett rátalált a szerelem is. 

    Ha Önnek is titkos élvezete rosszabb napjain meghallgatni az előadását, akkor itt a lehetőség, ma büntetlenül megteheti: