Buda, Richárd
5 °C
12 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Egy ízléses fehérneműs fotózással ünnepelte meg Miló Viktória, korábbi All Style karate- és kétszeres kung-fu-világbajnok, illetve a WIBF-GBU légsúlyú világbajnok ökölvívója azt, hogy tizennégy kilótól szabadult meg. A visszavonult sportoló elmondta, hogy sokakhoz hasonlóan a koronavírus-járvány miatt munkanélküli lett, és emiatt rendkívül stresszes időszakot élt meg, ami miatt jó néhány kilóval kevesebb lett. 

    milóvikiledobta
    Fotó: Váczi Ágnes / RTL Fókusz

    2006 óta nem készültek erotikus képek róla, és bevallotta az exsportoló, hogy alaposan megszenvedett azért, hogy újra a kamera elé állhasson. Bevallása szerint olyan tudatosan készült erre a fotózásra, mint korábban a mérkőzéseire. 

    Mielőtt még idejöttem, nem voltam elégedett, ezért még hajnalban is felálltam a futópadra. Ugyanis volt egy kitűzött cél, hogy hány kiló legyek a mai napi fotózáson, ám ezt korai mozgással elértem, hiszen a mérleg nagyon jót mutatott 

    –  mesélte Miló Viktória.

  • Népviseleti ruhákban és a kedvenc mesehőseik jelmezében is meg kellett mutatniuk magukat azoknak a gyerekeknek, akik elindultak az Mini Miss & Mr. Multinational versenyen, amelyet idén a koronavírus-járvány miatt online rendeztek meg.A világversenyre idén 12 országból érkeztek a jelentkezők, és a menete eltért a megszokottól. Most nem volt elég elküldeni három utcai ruhás fotót, hanem három naponta új feladatot kaptak a gyerekek. Volt, hogy népviseleti ruhába kellett öltözniük, volt alkalmi ruhás bemutató és a farsangra való tekintettel még a kedvenc mesehősük jelmezét is magukra ölthették. Ezeken túl el kellett küldeni egy színpadi mozgáskultúrát bemutató videót és egy rövid produkciót – árulta el Bartalovics Ildikó, a hazai gyermek-szépségversenyek igazgatója.

    A gyerekek különböző korosztályokban indulhattak 4-től 16 évesig, és nemek szerint díjazták őket. Magyarországot hárman képviselték: Pápai Liliána, Opavszky Sanka és Andrejkovics Marcell, akik az országos megmérettetésről jutottak be a világversenyre. A legjobb eredményt a 6 éves kislány érte el, akinek ez volt élete első világversenye.

    Liliána már 3 éve modellkedik és az, hogy ennyi címet begyűjtött egy világversenyen még így is különleges a számunkra, ha ez most „csak” online zajlott. Grand Prix győztese lett, ezen kívül elhozta a legszebb nemzetközi népviselet címet, a legszebb estélyi ruháért járó elismerést, és az átváltozás címet is, ahol Belle-nek öltözött a Szépség és a Szörnyeteg meséből 

     mesélte Pápainé Horváth Ilona, a győztes kislány édesanyja. A fiúk közül  a 4 éves Opavszky Sanka váltotta díjra nevezését, ő lett például a legfotogénebb kisfiú.

    Sokáig vártuk az eredményhirdetést, én izgultam végig, és amikor kiderült, hogy két díjat is nyert, csak annyit mondott rá„Oké Anya, örülök!” 

    – idézte fel a győzelmet Zsizsik Adrienn, Sanka anyukája.

    Abban mind a két szülő egyetért, hogy online teljesen más ezeknek a versenyeknek a hangulata, mint élőben, amikor a helyszínen izgulhatják végig a versenyt. De abban bíznak, hogy a nyáron már személyesen utazhatnak Tbiliszibe, ahol az újabb világversenyt rendezik, és ahova mind a két magyar gyerek meghívást kapott.

  • Az Alec Guinness és Ewan McGregor által alakított, a Star Wars univerzumában ikonikussá vált jedi mester önálló történetét régóta követelik a rajongók. Most végre tényleg úgy néz ki, hogy a produkció célegyenesbe ért, a koronavírus-járvány sem tudja tovább késleltetni, hogy a sorozat munkálatai elkezdődhessenek. A Disney pár órája jelentette be a hírt, a közleményhez egy fotót is mellékelve a produkcióban részt vevő színészekről.

    A sorozatban szereplő színészek névsora:

    Ewan McGregor, Hayden Christensen, Moses Ingram, Joel Edgerton, Bonnie Piesse, Kumail Nanjiani, Indira Varma, Rupert Friend, O’Shea Jackson Jr., Sung Kang, Simone Kessell és Benny Safdie.

    Production begins soon on Obi-Wan Kenobi, a special event series coming to #DisneyPlus. The incredible cast includes...

    Közzétette: Star Wars – 2021. március 29., hétfő

    A történet 10 évvel A Sithek bosszúja eseményei után játszódik majd.

    A sorozatot a Disney+-on tudjuk majd megtekinteni, a széria hatrészes lesz. 

    A forgatás áprilisban veszi kezdetét.

  • A korábbi first ladyről azt tartják, hogy népszerűbb volt, mint férje, az Egyesült Államok egykori elnöke, Barack Obama. Ezt a populizmust jól használja ki Michelle Obama, aki egy egyéni főzőműsorral rukkolt elő a Netflixen. A show elsősorban gyerekenek szól, és érdekes elegye az ismeretterjesztésnek, az egészséges életmódra nevelésnek, illetve a jól ismert Sesame Street bábfigurás stílusa is visszaköszön rajta. A műsor címe: Waffles + Mochi, az első évadot tízrészesre tervezik, egy epizód egyenként húszperces. 

    A szerethető bábfigurák mellett világsztárok is vendégeskednek majd a Michelle konyhájában, például olyan komikusok, mint Jack Black (Rocksuli) és Zach Galifianakis (Másnaposok). 

    michelleobamafőz
    Fotó: Netflix / YouTube
  • Még 2020 őszén írt az Index arról, hogy Hilary Duff várandós a harmadik gyermekével, és a színésznőnek a múlt héten meg is született kislánya, aki a Mae James Blair nevet kapta. A 33 éves színésznő még egy korábbi interjúban elmondta, hogy örülne annak, ha kisfiú lenne a harmadik baba, mivel attól tart, a kislányokat nehezebb nevelni.

    Igazából kicsit félek attól, hogy megint kislányom lesz, mert Banks eléggé nehéz dió volt kisbabaként, de most már minden nagyszerű, úgyhogy megérte/megéri. A fejemben úgy képzelem, hogy ő az egyetlen kis hercegnőm, akinek két erős fiútesója lesz

    – nyilatkozta, akkor Hilary, akinek végül megint kislánya született.

    Így most már öten vannak a családban, két lány- és egy fiúgyermek büszke anyukájának nevezheti magát a színésznő. Posztolt is egy képet az új családtagról, amelyhez rengeteg gratuláció érkezett, a Victoria Secret-modell Taylor Hill is jókívánságokat küldött a színésznőnek.

  • John Legend és felesége, Chrissy Teigen már sokszor bizonyította, hogy a gyermekeiért bármit megtesznek. Az énekes most épp nyuszijelmezt öltött, és húsvéti bulit tartottak a kertjükben húsvét előtt egy héttel. Két gyermekük, a 4 éves Luna és a 2 éves Miles rögtön felismerték apukájukat, és láthatóan nagyon örültek neki.

    Luna még táncolt is egyet az óriásnyúllal:

    Azért egy idő után John is megpihent, és bontott két üveggel a saját borából.

  • tk3s 20100901 jes n03 371
    Fotó: n03 / Northfoto

    Ebben az 1997-es Archie képregényben kockáról kockára megjósolták, milyen lesz az oktatás 2021-ben. 

    Igen, azt, hogy a gyerekeknek nem kell majd bemenniük az iskolába, hiszen otthonról, kamerán keresztül is jelen tudnak lenni. 

    Ahogy az egyik felnőtt figura fogalmaz a képregényben:

    A mai gyerekek olyan szerencsések. A saját otthonukban tudnak iskolába járni. … Nem kell többet a könyveket cipelniük. És soha többet nem kell az időjárás miatt aggódniuk.

  • 87349163 1004270333290384 6719993541513396077 n
    Fotó: @mikeshake.patchwork / instagram

    A Mikeshake francia kreatív stúdió hétköznapi szituációkba helyezi többek között Salvador Dalít, Vincent van Goghot és Frida Kahlót is. Így pedig egy kicsit elképzelhetjük, hogyan néznének ki és hogyan boldogulnának a 21. században. De az is érdekes, ahogy megelevenítik Mona Lisát és a Leányt gyöngy fülbevalóval egy bárban szelfizgetve vagy a Champs-Élysées-n sétálgatva.

    Ezekből láthat most egy válogatást:

    készült róluk egy maszkos verzió is:

    (Forrás: Bored Panda)

  • Csak egy épp nyugalmi állapotban lévő macskára és egy káposzta mintás takaróra van szükség.

    Az eredmény pedig valahogy így néz ki:

  • Emilio és felesége közösen ledobott magáról 108 kilót. Ahogy az várható volt, többen is támadni kezdték őket. Egyes hozzászólók szerint nem néznek ki jól, nem tett nekik jót a súlyveszteség, sőt olyanok, mintha betegek lennének. Az énekes és felesége nem foglalkozik ezekkel a megjegyzésekkel. 

    154751213 266857221485997 3364706914434164233 n

    A fogyás oka nagyon egyszerű: Emilio megelégelte, hogy több műtéti beavatkozás után sem sikerült teljesen lefogynia. Elhatározta, hogy életmódot vált, elkezd edzeni, diétázni, így sikerült 80 kilót ledobnia fél év alatt.

    Ahogy azt a Blikknek is elmondta: nem túl zsíros ételeket eszik, zöldségpüréket, a köreteket teljesen elhagyta, plusz rengeteg vizet iszik. Ami még szintén fontos, hogy a Drága családom című realityben készült ételeket sem ő eszi meg a feleségével, hanem a stáb.

  • Whitney Buha, chicagói blogger és influenszer bevallottan évente kétszer jár botoxkezelésre, de a legutóbbi alkalom után másnap furcsa tünettel ébredt fel. Arra lett figyelmes, hogy az egyik szemöldöke megereszkedett, és eltűnt az íve. Hat nappal később visszament, hogy orvosolják a problémáját, és találjanak rá valami megoldást, de csak egyre rosszabb lett, ugyanis már az egész szemhéja megereszkedett, ezt pedig a másik szeme azzal próbálta kompenzálni, hogy kidülledt.

    Valahogy így:

    Screen Shot 2021-03-29 at 09.55 - Whitney Buha  Chicago Blogger

    Ekkor azért kétségbeesett, hogy:

    • örökre így marad az arca,
    • hosszú távon befolyásolja majd szemét és látását a probléma.

    Instagram-sztorijaiban próbálta elrejteni az arcát, követőinek pedig csak annyit mondott, hogy egy botoxbaleset miatt takarja el a szemeit. Több se kellett a követőinek, mindenki arra kérte, hogy mutassa meg magát, és mesélje el, mi történt. Hallgatott rájuk, és azóta folyamatosan tájékoztatja őket arcának alakulásáról, a közönsége pedig imádja, hogy ilyen nyíltan beszél erről. Ahogy alapvetően arról is, hogy botoxoltatott.

    Sőt, még viccet is csinál a kialakult helyzetből:

    (Forrás: Buzzfeed)

  • Minden generáció sajátja, hogy rácsodálkozik olyan dolgokra, amelyeket előttük már jó párszor megcsináltak. Tökéletes példa erre, hogy hetekig tartotta lázban a közvéleményt az, hogy Harry Styles női ruhákba bújik fotózások és nyilvános események alkalmával. 

    Többek között Kurt Cobain is imádott kis virágos ruhákban parádézni, ha éppen úgy volt kedve. De a maszkulinitás élő, lélegző szobra, Brad Pitt is pózolt már női ruhákban a Rolling Stone magazin oldalain a 90-es évek végén.

    Itt a bizonyíték, hogy bizony semmi új nincs a nap alatt:

  • Egy nagy adag puha szeretettel dobja fel a feléjük járók napjait a Bouquet Wagram kávézó tulajdonosa. Jelenleg kiszállítanak, de ők is nagyon szeretnének már kinyitni. Hogy enyhítsék az űrt, plüssmackókat helyeztek el kint és bent is a kávézó területén.

    A jelenet sokaknak tetszik, és gyakran meg is állnak megnézni a puha medvéket.

    A tulaj maga is igyekszik segíteni az illúziót, itt éppen kávét szolgál meg a türelmesen várakozó plüssöknek.

  • Zack Snyder - rekord
    Fotó: Michael Tran / Getty Images Hungary

    Zack Snyder nem csak azt a rekordot döntötte meg, hogy mennyien nézték meg a filmjét egy streamingszolgáltató oldalán (megelőzte a Marvel és Disney+-os A Sólyom és a Tél Katonáját). Most sikerült egy hashtagrekordot is megdöntenie, amit még anno a #RELEASETHESNYDERCUT-tal (adják ki a Snyder-vágatot) tartott fenn, ami összesen 1 millió tweetet generált. Egészen a Bosszúállók: Végjáték című film érkeztéig tartott is ez a rekord (#AVENGERSENDGAME), ami 1,4 millió tweetet kapart össze magának. De most a rendező visszafoglalta a trónt a Bosszúállóktól, hiszen

    a rajongók a Zack Snyder: Az Igazság Ligája bemutatója után 24 órán belül 1,5 millió tweetet generáltak a Twitteren a #RESTORETHESNYDERVERSE tagre,

    vagyis hogy állítsák vissza Zack Snydert, hogy folytathassa a DC-filmek gyártását, és fejezze be azt, amit elkezdett.

    Ami röviden annyit takar:

    A DC–Warner ültesse őt vissza a rendezői székbe.

    Nem tudjuk, mennyi esély van erre, hiszen a stúdió már többször leszögezte, hogy nem kívánják folytatni azt a vonalat, amit Snyder elkezdett, illetve a rendező sem szeretne már a stúdióval együtt dolgozni ezen a projekten. A Snyder-vágatot is ingyen vállalta el a rendező, csak és kizárólag a rajongókért készítette el a 4 órás filmjét. 

    Kíváncsian várjuk, mi sül ki majd ebből a rajongók vs. stúdió harcból.

  • Hat éve, amikor Madonna épp új, Rebel Heart című albumát népszerűsítette, megosztott magáról egy képet Instagram-oldalán. Ebben eddig nem is lenne semmi kivetnivaló, de most kiderült, hogy valójában nem is ő látható a fotón.

    Legalábbis nem teljesen ő van rajta. 

    11191386 1572739599656198 426968658 n
    Fotó: @madonna / Instagram

    TikTokon tűnt fel az a lány, aki azt állítja, hogy az ő „testét lopta el” Madonna, és photoshopolta rá a saját fejét. A videóból látszik, hogy a történet már megjelent egy helyi újságban is, de ennek ellenére sem változott semmi. Amelia azt állítja, hogy kétszer is próbálta felvenni a kapcsolatot az énekesnővel az Instagramon, de nem érkezett válasz az üzenetére. Azt mondja, nem bánja, hogy így történt, de azért szerinte illett volna megemlíteni őt a posztban, ha már az ő képét használta fel Madonna.

    @ameliamgoldie

    When Madonna photoshops her face onto your body (never thought that’d be a sentence I’d say) ##ohno ##madonna

    ♬ Oh No - Kreepa

    A videót már több mint kétmillióan látták, ami azt eredményezte, hogy rengetegen visszakeresték a most már hírhedtté vált fotót Instagramon, és kommentben mondják el véleményüket az énekesnőnek. Többen azt szeretnék például, hogy törölje le a fotót, vagy fizessen a lánynak, amiért felhasználta a képét.

    (Forrás: Buzzfeed)

  • Ez is eljött: a 2010-es évek egyik kedvenc énekese apai örömök elé néz. Jason Derulo és barátnője, Jena Frumes tavaly jöttek össze, nem sokkal a pandémia kezdete előtt. Hamar úgy döntöttek, hogy mindent vagy semmit alapon összeköltöznek, a karanténidőszak alatt pedig jócskán előrébb lépett a kapcsolatuk. Jena ugyanis babát vár, ezt pedig az Instagramon osztotta meg követőivel a boldog pár.

    Nem is lehetnénk izgatottabbak az életünk ezen új fejezete miatt

    – írta közös videójuk mellé az énekes.

    Jena ugyancsak posztolt, ő anyuként és apuként hivatkozott magukra.

  • Nem tudjuk sajnos, hogy a történet pontosan hol is kezdődött, de a felvételen a lényeg látszik legalább. Adott egy hétköznapi amerikai rendőr, akit a szolgálatában vagy kihívtak játszani, vagy ő állt be a srácokhoz kosarazni.

    Be is vették, és a többi már csupa alázás és látványos mozdulat, mivel a rendőr brutálisan elkeni a szájukat a srácoknak a pályán.

    Rendőr - kosár.png
    Fotó: Facebook

    Flegmán dob egy hármast, akárcsak James vagy Curry tenné. Egy lábközi labdatartással megvicceli a védekező srácot, mintha eldobta volna a labdát valahova, és még sok hasonló vicces és látványos megmozdulást láthatunk a videón.

    A videót itt lehet megtekinteni: