Béla
4 °C
15 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Meghan Markle már igencsak a várandóssága végénél jár, így Harry herceg szinte minden házimunkát behúzott magának. Ugyan egy darabig távol volt Fülöp herceg temetése miatt, de nemrég hazatért a feleségéhez és kisfiához.

    Harry segít a ház körül. Mindig is támogató partner volt, de most, hogy Meghan várandós, mindent magára vállal, főz, és igyekszik kényelmes körülményeket teremteni

    – kotyogta el egy ismerősük Perez Hilton szemléje szerint.

    A névtelen barát elmondta, hogy a hercegi pár természetesen minden nap kapcsolatban volt, amíg Harry az Egyesült Királyságban tartózkodott, illetve azt is, hogy Meghan napi kétszer jógázik, hogy a várandóssága alatt is formában maradjon.

  • Hét éve már, hogy Miami vérelemző sorozatgyilkosa a Dexter nyolcadik évadával befejezte az ipart, és nyugdíjkiegészítésként favágónak állt. Csak a széria legelszántabb rajongói tiltakoztak a lezárás ellen, mivel ekkorra már érezhetően

    elfáradtak a forgatókönyvírók,

    akik zavarbeejtő fordulatokkal próbáltak életet lehelni a történetbe. Leginkább Dexter és mostohahúga, a Jennifer Carpenter által játszott Debra közötti kapcsolat alakulása verte ki a biztosítékot.

    A Showtime tavaly októberben jelentette be, hogy folytatódik a sorozat, és most kijött az első rövid trailer is, amely egy magára hagyott baltával jelzi, hogy Dexter visszatér eredeti foglalkozásához. A főszereplőt játszó Michael C. Hall egy 10 részes limitált szériában újra

    sorozatgyilkos kollégáira vadászik majd,

    arról azonban nincs hír, a nyomozót alakító Jennifer Carpenter is feltűnik-e a folytatásban. Ez már csak azért is érdekes kérdés, mert Hall és Carpenter annak idején összejött a forgatáson, a kapcsolatból házasság lett, majd gyorsan elváltak. 

    A premier idén ősszel várható, az első trailert pedig itt nézheti meg:

  • Egy 27 éves rezidens, Saskia Fauguel is bekerült a Miss England döntőjébe – írja a Daily Star.

    A fiatal nő szabadkártyásként, közönségszavazatok révén jutott a döntőbe. Több mint huszonhétezer voksot kapott, ami rekordnak számít ebben a kategóriában.

    Saskia korábban még csak álmodni se mert volna arról, hogy szépségkirálynő lehet. Idén azonban úgy döntött, hogy tesz egy próbát, mivel sikerült közel 25 kilót leadnia, és megnőtt az önbizalma.

    A többiek modellek lesznek, akiknek már van tapasztalatuk a szépségversenyekben. Én ennek pont az ellenkezője vagyok, de ez nem zavar

    – mondta a döntőről, amelyet június 25-én rendeznek meg. 

    Hozzátette: a versenyen azokra a mentális és lelki bajokra szeretné felhívni a figyelmet, amelyekkel a mindennapi emberek küzdenek, és amelyekkel majd ő maga is foglalkozni szeretne orvosként. 

    Saskia 2019 óta Nyugat-Yorkshire-ben dolgozik rezidensként, a későbbiekben pedig pszichiátriára szeretne szakosodni.

    Saskia Fauguel.png
  • Megan Fox és Machine Gun Kelly között már nem is lehetne forróbb a levegő. A rapper, aki nemrég nyakláncot csináltatott a színésznő véréből, a minap 31 éves lett, amit persze meg is ünnepelt néhány (vagy annál talán kicsit több) barátjával.

    A jeles eseményen egy videó is készült, amelyen éppen felköszöntik, és közben persze egy nagy csók is elcsattan.

    Ami a járványügyi intézkedéseket illeti, sem az ünnepelt, sem a vendégek nem viseltek maszkot a videó készültekor, a torta mellet álló felszolgáló azonban annál inkább elővigyázatos volt.