Áron
9 °C
19 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az ismerőseink sorra házasodnak és posztolnak képeket a gyerekeikről, amíg mi kitöltünk egy tesztet a Facebookon hogy megtudjuk, milyen fajtájú kenyér vagyunk. Ha hasonlóan unalmas a kezdőlap, hadd szolgáljunk egy igazán rendhagyó cukisággal. Eljegyzési és ultrahang képek helyett íme Ella, a vemhes basset hound terhesfotózása.

    Ella egy mentett kutyus, gazdája, a 29 éves Catitie Evers kutyamenhelyet vezet, ahol rajta kívül közel 200 elhagyatott négylábút gondoz. A texasi nő úgy döntött, Ella is megérdemel egy takaros kis fotózást a mezőn, ezért felkeresett egy profit.

    A képek pedig már magukért beszélnek. Nem kérdés, hogy a várandós kedvenc is élvezte a közös munkát.

  • Rian Johnson az Utolsó Jedik után inkább egy szövevényes és felettébb izgalmas krimibe vetette bele magát, aminek a Knives Out (Tőrbe ejtve) címet adta. A filmet ő írta és rendezte meg. A történet felettébb ismerős lehet az Agatha Christie-regények miatt, hiszen az alapját az ilyen típusú olvasmányok ihlették meg.

    A film a 2019-es év második legtöbb bevételét hozó (311,4 millió dollár) produkció lett. De mindezek mellett három Golden Globe- és egy Oscar-jelölést is magáénak tudhat az alkotás.

    Ezek miatt, és persze a pozitív kritikákból kiindulva már érezhető volt, hogy akárcsak Kenneth Branagh Poirot figurája (Halál a Níluson), így Daniel Craig, Benoit Blanc karaktere is megkaphatja a maga folytatását. A Deadline értesülései szerint a második és harmadik rész már nem a mozikban fog debütálni, hanem a Netflixen.

    Három szolgáltató volt versenyben a filmért:

    • Netflix
    • Apple
    • Amazon

    Ez a három streamingszolgáltató licitált Rian Johnson alkotásaira, hogy ők adjanak otthont a produkciónak.

    A nyertes ajánlat pedig több mint 400 millió dollárról szólt.

    Így Rian Johnson minden idők egyik legnagyobb streamingüzletét kötötte meg a Netflixszel. Ha a vírus nem tesz keresztbe a produkciónak, akkor június végétől már foroghat a második része Görögországban.

    Az első rész előzetese:

    (Forrás: Deadline)

  • GettyImages-1206519110
    Fotó: Karwai Tang / Getty Images Hungary

    Paris Jackson, Michael Jackson egyetlen lánya Naomi Campbell YouTube-csatornáján árulta el, hogyan emlékszik vissza apja nevelési elveire:

    Apám nagyon jó volt abban, hogy biztosítsa nekünk a műveltséget és az oktatást, ne csak a csillogást ismerjük meg. (…) Felnőve mindent ki kell érdemelni. Ha akartunk öt játékot, akkor el kellett olvasnunk öt könyvet. 

    Paris Jackson 11 éves volt, mikor apja meghalt, de úgy érzi, emléke vele él tovább. Ez abban is meglátszik, ahogy a munkájához viszonyul, például abban, hogy megdolgozik a sikerért. 

    Ez a kiérdemlés, amikor nem csak az van, hogy bizonyos dolgok járnak, vagy azt gondolja az ember, hogy „ezt csak úgy megkaptam”. Meg kell érte dolgozni, és nagyon keményen. Ez egészen másról szól, a teljesítményről.

    (via: indy100)

  • ekmfl.png
    Fotó: TheKillersMusic / youtube

    A The Killers Mr. Brightside című dala megdöntött egy olyan rekordot, amit eddig még senkinek sem sikerült, ugyanis 260 hete – tehát öt éve – minden egyes alkalommal felkerült a UK’s Top 100 listájára.

    Az Official Chart Company szerint a Mr. Brightside-ot átlagosan heti 1,2 milliószor streamelik, és 2003-as megjelenése óta 3,52 millió példányban kelt el. 

    Az amerikai indie rock banda dalának népszerűsége annak ellenére töretlen, hogy igazán soha nem népszerűsítették műsorokban vagy reklámokban. Egyetlenegyszer tűnt fel képernyőn, a 2006-ban megjelent The Holiday című filmben, ami sok családnál egy tipikus karácsonyi filmnek számít, és a bormámoros Cameron Diaz énekli benne a dalt torkaszakadtából.

    Ha esetleg mégsem hallotta eddig, most megteheti:

    (Forrás: BBC News)

  • Mi mindannyian kékek vagyunk. A szívünk is kék. Ma különösen.

    – olvasható a Magyar Rendőrség Facebook-oldalán a poszt, amit az Autizmus Világnapjára tettek közzé, hogy ezzel is kifejezzék szolidaritásukat az autizmus spektrumzavarral élők felé.

    A biztonság a legfőbb érték az autizmussal élők számára. Nem csak a kiszámíthatóságon alapuló biztonságra van szükségük, hanem arra az érzelmi biztonságra is, amelyet a körülöttük élők, a következetességük adhatnak nekik. Nagyon fontos azonban saját lelki egészségük védelme is. Biztonság és védelem. Olyan szavak, amihez mi kékek tudunk kapcsolódni, hiszen arra esküdtünk fel, hogy mindent megteszünk a biztonságos, élhető környezetért. Teremtsünk együtt egy elfogadóbb és barátságosabb világot!

    #éniskékvagyok 💙 Mi mindannyian kékek vagyunk. A szívünk is kék. Ma különösen. Az Autizmus Világnapján így fejezzük ki...

    Közzétette: Magyar Rendőrség – 2021. április 1., csütörtök

     Az ENSZ még 2008-ban nyilvánította április 2-át az autizmus világnapjává, az Együtt az Autistákért Alapítván pedig #éniskékvagyok kampánnyal hívja fel a figyelmet a mai nap üzenetére.

  • Demi Lovato 2018-ban adagolta túl magát nyugtatókkal egy átbulizott éjszaka után. Öntudatlan testére az asszisztense talált rá. A függőségéről és az ahhoz vezető útról nemrég készült dokumentumfilm Dancing with the Devil címmel. 

    Most az azonos című új albumához készült első videóklip dramatizálva azt is bemutatja, milyen volt számára az az éjjel. Lovatót egy kórházi ágyban láthatjuk, ahogy mindenféle csövek lógnak ki belőle. Miközben arról énekel, mennyire elbagatelizálta a függőségét, szépen lassan bemutatja azt is, hogy mi vezetett odáig, hogy kórházba került a túladagolás miatt.

  • Dwayne Johnson - reklám.png
    Fotó: Instagram

    Néhány napja számoltunk be arról, hogy mekkora színészlegenda (Pierce Brosnan) csatlakozott Dwayne Johnson mellé a Black Adam című DC képregény filmbe, és pár nappal a nagy bejelentés után a színész nem hagyja, hogy máris feledésbe merüljön a film híre, amiben szerepelni fog.

    Ezért a színész az össze reklámfelületet (ami kijelzős) lefoglalta, és egyszerre pörgött le rajta a Black Adam című filmnek a nagyon rövid kis premierdátumos beharangozója.

     A DC univerzumbeli hierarchia örökre megváltozik.

    – hangzik el a videó elején.

    A felvételen a film hivatalos logója és bemutatódátuma látszik, hiszen az eleinte 2021. 12. 22-re ígért filmnek a premierjét csúsztatnia kellett a stúdiónak a vírus miatt, 2022. 07–29-re. A kiadott kis promóvideó mellett forgattak egy olyan kiadást is (az idei NCAA I. osztályú férfi kosárlabda-bajnokság számára), amiben a híres NBA-sztárnak, Charles Barkley-nek szól be a színész:

    Semmit sem tehetek egy auburni srácért [Charles az egyetemi csapat erőcsatáraként kezdte a karrierjét], aki azt szeretné, hogy az Alabama Crimson Tide jusson a legjobb négy közé

    – mondja a kamerába a videó végén a színész.

    A film előkészületei már két hete zajlanak.

    A film első kedvcsinálója, még csak animálva.

  • hyuna.png
    Fotó: youtube / 4Minute 포미닛(Official YouTube Channel

    Kedves olvasóink mentális és szociális egészségének megőrzése érdekében összegyűjtöttünk egy rövid listát, ami olyan tényeket és érdekességeket tartalmaz, amikre aztán az ég egy adta világon semmi, de semmi szükség. Habár azoknak talán jól jöhetnek, akik nem nagy csevegők, de sajnos naponta kénytelenek kollégákkal összefutni a mikró előtt 2-3 percre. 

    Ha már úgyis a konyhában állnak, kezdhetnek mondjuk azzal, hogy 

    • A legrégebb óta ismert levesrecept 8000 ezer éves, és a fő összetevője a víziló volt. 
    • Az egyetlen étel, ami nem romlik meg, az a méz. Már ha a természetes dolgokat vesszük, mert ez valószínűleg nem vonatkozik a mekis hamburgerre.

    Ha már állatok:

    • A macskáknak 32 izom van csak a fülükben.
    • Viszont az édes ízt képtelenek érezni.
    • És azon gondolkodott már, hogy azoknak az állatoknak, amik tojást raknak, nincs köldökük? 
    • Tudja, kinek nem volt még köldöke, mégsem rakott tojást? Alfred Hitchcocknak. Annyi hasi műtéten esett át, hogy a végén teljesen elvesztette a köldökét. 
    • Frankenstein szörnyét nem anya szülte, habár a köldökének megléte tisztázatlan, de Mary Shelley, akinek a fejében életre kelt, például az édesanyja sírján vesztette el a szüzességét. Így lett valószínűleg ő az első gót az egész Föld nevű bolygón, megelőzve ezzel magát Edgar Allan Poe-t is. 
    • Ha már szexuális együttlét: Pennsylvania államban van egy település, aminek a neve az, hogy Intercourse, vagyis közösülés. 
    • Az Egyesült Államok nemcsak fura nevű településekben gazdag, de kétszer annyi Budapesttel is rendelkezik, mint mi. Egyet Missouri államban, egyet pedig Georgia államban tartanak. 

    És ha már nagyon szabadulna a munkatársától, meg már a mikró is lejárt, akkor hallgasson egy kis popzenét.

    • Ugyanis a szomáliai kalózokat például Britney Spears számaival riogatja a Brit Haditengerészet. 
    • De a dél-koreaiaknak sem kell a témában a szomszédba menniük, ők hangszórókból üvöltették a k-pop-számokat az északi határon egészen 2018-ig. Habár kevésbé riogatásnak, inkább propagandának szánták.

    A nagyon bulis határon nagyjából ezt kellett elképzelni: 

  • A Rick & Morty a 2010-es évek South Parkja vagy Simpson családja, ahol különböző galaktikus vagy univerzumbeli utazásoknak lehetünk részesei Rick nagypapival és unokájával, Mortyval.

    Rick & Morty.png
    Fotó: YouTube

    A sorozat Olyan témákat karol fel, amiket még egy sci-fi-filmben is nehéz lenne követni, de a káromkodó és erősen 18-as besorolású széria brutális rajongótábort tudott összeszedni magának az elmúlt 7-8 év alatt.

    A 4. évadot még 2019-ben szedték ketté a készítők, hogy a 2020-as évre is jusson 4-5 rész a rajongóknak. Sajnálatos módon a sorozat készítőinek munkáját is megnehezítette a koronavírus-járvány, így az 5. évad munkálatai is megcsúsztak. De most már nem kell sokáig várnunk, hiszen megérkezett az első előzetes az új évadhoz, és vele együtt a premierdátumot is tudtunkra adták a készítők. Az új részeket június 20-án lehet megtekinteni az Adult Swimen, így végre nem kell tovább nélkülöznünk a kedvenc, agyament animációs sorozatunkat.

    A sorozat alkotói már most dolgoznak az 6. és 7. évadon, szóval egy ideig még nem kell elbúcsúznunk kedvenc karaktereinktől.

    Akcióból és kalandokból, úgy fest, most sem lesz hiány.

  • Nem túlzás kijelenteni, hogy az OnlyFans jelenleg éli a virágkorát. Az oldal 2016-ban indult el, de a pandémia volt az, ami igazán beindította a bizniszt. A lap eredetileg azért jött létre, hogy művészek oszthassák meg rajta alkotásaikat úgy, hogy az arra kíváncsiak pénzt fizessenek értük, honorálva ezzel a tehetséges előadókat. A lányok azonban hamar felfedezték, hogy pucér képekkel is sikeres boltot lehet csinálni.

    Tavaly augusztusban Bella Thorne énekes-színésznő is úgy döntött, kipróbálja az oldalt, és 24 óra alatt egymillió dollárt sikerült összeszednie, igaz, a követők egy része felháborodottan követelte vissza a pénzét, mondván, sokkal dögösebb tartalmat vártak.

    Most a 18 éves Danielle Bregoli Peskowitz vagy ismertebb nevén Bhad Bhabie is szerencsét próbált az OnlyFansen, neki hat óra elég volt ahhoz, hogy megdöntse Bella Thorne rekordját. A lány egyébként a Dr. Phil vezette talkshow egyik adásában nyújtott emlékezetes szereplést, ami miatt előbb mém, majd a népszerűséget meglovagolva énekesnő lett belőle.

    Danielle tehát nem a visszafogottságáról híres, így simán megosztott egy kivonatot is, amelyen remekül látszik, mennyi pénzt hozott neki az OnlyFans. 

    A poszt alatt egyébként szinte minden kommentelő azt írja, hogy 18 évesen nem kellene az interneten meztelenkednie, de van olyan is, aki szerint ez az egész csak áprilisi tréfa.

  • A Blink-182 dobosát – aki mostanában Kourtney Kardashiannel randizik – 15 éves lánya sminkelte ki úgy, hogy ne látszódjon az arcára varrt három tetoválás. A bal szeme alatt található egy csillag, egy Blessed felirat, a jobb szeme alatt pedig egy kis horgony. Ezeket fedte le alapozóval Alabama, akinek láthatóan már ilyen fiatalon is tehetsége van a sminkelésben. 

    Az első tetkó eltüntetése után Travis lánya megkérdezi apjától, hogy melyik a kedvenc tetkója a testén, amire azt válaszolja, hogy „pont az, amit az előbb eltüntettél”.

    (Forrás: Buzzfeed)

  • A 70 éves Tim Shea évekig élt lakóautóban, egy hajléktalanközösség tagjaként, napjait pedig heroinfüggőként töltötte.

    Sokáig kilátástalannak tűnt a helyzete, de aztán nagyot változott az élete, amikor tavaly szeptemberben lehetősége nyílt Austin külvárosába költözni, ahol azóta egy 3D nyomtatott házban élhet. A térséget Community First! Village-nek nevezték el. 

    Így lett ő az Icon vállalat 3D nyomtatott házainak első lakója. A Vulcan II nyomtatóval készült házakhoz tartozik egy hálószoba, fürdőszoba, konyha, nappali és egy nagy tornác is, így kényelmesen el lehet férni bennük. Eddig hat ház készült el így, de további 3D lakóhelyeket szeretnének létrehozni hajléktalanok számára.

    A cég vezérigazgatója, Jason Ballard küldetése az, hogy mindenki számára elérhetővé tegyék a méltóságteljes lakhatást, az egész világon. 

    Tim korábbi életéről egy, a NY Postnak adott interjúban így nyilatkozott:

    Korábbi életmódom és személyes tapasztalataim alapján úgy gondolom, hogy felépítettem egy páncélt magam köré. Nem éreztem magamat biztonságban, és amikor csak lehetőségem adódott, elbújtam vagy elszigetelődtem. Soha nem akartam kapcsolatba lépni emberekkel.

    Szerencsére azóta ez is megváltozott, hiszen ahogy ő fogalmaz:

    Minden, amit csinálok, ennek teljesen az ellentéte, sok elfoglaltságom van nap mint nap, más emberekkel is. 

    (Forrás: Bored Panda, NY Post)