Ivett, Frida
6 °C
16 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Meglepő búcsú üzenetet hagyott az egyik híres pornóoldalon egy felhasználó, aki megtalálta élete szerelmét.

    Srácok, nem azért vagyok itt, hogy nézzek valamit, hanem, hogy bejelentsem a visszavonulásomat. Hivatalosan is megtaláltam az embert, aki hozzám való. Ő zseniális, gyönyörű és lojális. Minden nap felébredek és rájövök, milyen boldoggá tesz engem. Az oka, amiért befejeztem a pornó nézést az az, hogy rosszul érezném magam miatta, szinte mintha megcsalnám. Remélem egyszer ti, akik ezt olvassátok is megtaláljátok azt, amit én, és tudom, hogy hiányozni fogok, ahogy nekem is ti.

    - írta a kommentben.

    A posztot pár nap alatt több, mint 400 ezren kedvelték és több, mint 65 ezerszer retweetelték, a vélemények pedig megoszlanak a poszttal kapcsolatban. Egyesek szerint normalizálni kellene ezt a hozzáállást, de olyan is volt, aki szerint ez a döntés irreális elvárásokat támaszt a párunk felé.

    (Forrás: Indy100)

  • Köztudott, hogy a Szellemirtók 2016-os feminista feldolgozása nem ragadtatta el a nézőket és a kritikusokat sem. Ezért a készítők összedugták a fejüket, hogy miként lehetne életet lehelni a szériába, és visszahozni az élők közé. Jött is az ötlet az AZ és a Stranger Things sikereiből kiindulva, hogy a főszereplők legyenek itt is kamaszok.

    Az előzetesből kiindulva, amit még egy évvel ezelőtt kaptunk meg, úgy fest, hogy nem volt ez egy rossz ötlet.

    Ghostbusters - Afterlife
    Fotó: Sony Pictures via Bestimage / Northfoto

    Múlt héten ismételten kiadtak a filmhez egy rövid klipet, amiben nem más tért vissza, mint a közönségkedvenc Mályvacukor Ember, csak jelen esetben piciben, nem óriásként, mint az előzmény filmben.

    Nem ő az egyetlen visszatérő, hiszen a régi szériák szereplői is fel fognak tűnni a filmben, a 2014-ben elhunyt Harold Ramis kivételével visszatérnek az 1984-es Szellemirtók sztárjai: 

    Dan Aykroyd, Bill Murray, Ernie Hudson és Sigourney Weaver is. Bill Murray nemrégiben csupa biztatót mondott a filmmel kapcsolatban, ezért remélhetőleg nem fogunk csalódni benne.

    A Szellemirtók – Az örökség eredeti premierje 2020-ban lett volna, de a Sony a koronavírus-járvány miatt elhalasztotta idén márciusra, amit követett a június, majd utána a november 11-i dátum.

  • Pár hete írtunk arról az anyukáról, akinek elege lett abból, hogy mennyi házimunka hárul rá, ezért három napig nem takarított a családja után.

    Most ismét találtunk egy kreatív anyukát,

    aki megunta már a saját hangját hallgatni, amint azt hajtogatja a gyerekeinek, hogy pakold el ezt vagy azt, ezért egy régi mémet hívott segítségül.

    .krdngjer
    Fotó: Mum Junkie / Facebook

    Az “Are You Kidding Me” (“Viccelsz velem?”) mémet nyomtatta ki és helyezte oda minden olyan szituációhoz, amikor szavak nélkül szerette volna leszidni és arra ösztönözni a gyerekeit, hogy pakoljanak el maguk után. Az ötlete hatásosnak bizonyult, de igazán akkor vált népszerűvé vele, amikor egy szülői Facebook csoportban is megosztotta, a kommentek alapján pedig sokan követik majd a példáját.

    Sick of the sound of your own voice? This is my new strategy!! 😂🤣👍🏻

    Közzétette: Mum Junkie – 2021. április 8., csütörtök

    (Forrás: Bored Panda)

  • Meglehetősen jó dolga van Mártonnak, a mentett cicának, aki a diósjenői örkormányzatnál nem csak szeretetet és a mindennapi betevőjét kapja meg, hanem a rágcsálóügyi főmunkatársi pozíciót is betöltheti. 

    24 órás szolgálatban van, ezért természetes, hogy ő is megkapta a hivatal munkatársainak kijáró névtáblát -

    írják Diósjenő közösségi oldalán.

  • Ed O’Neill karrierje során rengeteg filmben és sorozatban felbukkant már, vezetett Saturday Nigh Live-ot, valamint szinkronhangnak sem utolsó, legemlékezetesebb szerepei mégis két sorozathoz köthetőek.

    Sokan nőttek fel A rém rendes család sorozat epizódjain, amelyben évekig a megkeseredett, szarkasztikus humorral megáldott női cipőárus, Al Bundy szerepében láthattuk.

    A karaktert tíz évig alakította, egészen 1997-ig, az évek alatt pedig kétszer kapott érte Golden Globe jelölést.

    Al Bundy
    Fotó: Fox Network / Northfoto

    Ezután több sorozatban is szerepelt, majd 2009-ben ismét megkapta a családfő szerepét a Modern családban, amelynek forgatása egészen tavalyig tartott. A záróepizódról írt kritikánkat itt olvashatja.

    Ezért az alakításáért 2011-ben még Emmy-díjra is jelölték.

    Magánéletében soha nem voltak botrányok, 32 éve ugyanazt a nőt szereti, feleségével pedig két gyermeket nevelnek. Ed több évtizede jiu-jitsuzik, állítása szerint 16 évbe telt, hogy megszerezze a fekete övet. A hírességek felismerésében viszont lenne még mit fejlődnie, ugyanis egyszer Britney Spears kért tőle egy közös képet, neki pedig fogalma sem volt róla, hogy ki ő. Erről pár éve Ellen Degeneresnek mesélt.

  • Korábban már írtunk arról, hogy a 2019-es nagy sikerű Tőrbe ejtve című filmnek a folytatásáért mekkora pénzek forogtak a steamingszolgáltatók között. Végezetül a Netflix nyerte meg a debütálási jogot, ezzel minden idők legnagyobb streamingüzletét sikerült megkötni, és így 469 millió dollárért náluk premiereznek majd a folytatások. A Netflixnek nem feltétlen kell aggódnia a minőség miatt, hiszen a film 2019-ben az év második legtöbb bevételét produkáló alkotás volt a maga 311,4 millió dollárjával, és mindezek mellett három Golden Globe- és egy Oscar-jelölést is begyűjtött az évben.

    A The Hollywood Reporter értesülései szerint a 469 milliónak közel a felét a rendező és a főszereplő fizetése fogja majd képezni.

    A portálnál úgy tudják, hogy Rian Johnson (rendező), Daniel Craig (főszereplő) és Ron Bergman (producer) egyaránt 100 millió dollárral lettek gazdagabbak, hála a megállapodásnak.

    A rendező teljes kreatívkontrollt kapott a Netflixtől, akiknek csak kettő kikötésük volt mindezért cserébe:

    A Craig által alakított Blanc-nak kell lennie a következő két felvonás főszereplőjének is, a folytatások büdzséje pedig nem lehet kevesebb, mint az első részé.

    Így a rendezőnek nem kell figyelembe vennie a Netflix kéréseit/kommentárjait. A forgatás, ha a vírus nem tesz keresztbe a produkciónak, akkor június 28-tól már kezdetét is veheti Görögországban.

    (Forrás: The Hollywood Reporter)

  • Kim Kardashian
    Fotó: Rodin Eckenroth / Getty Images Hungary

    A Forbes minden évben kiadja a listát arról, hogy kik éppen a világ leggazdagabb emberei. Az első helyen az Amazon atyja, Jeff Bezos végzett, ami nem meglepő. Az viszont igen, hogy Kim Kardashian csak most lett milliárdos. Még húga, Kylie Jenner is előbb szerezte meg az első milliárdját.

    Döbbenet, de csak most kezdett el annyit érni a KKW Beaty, hogy a szépségápolási cikkeket forgalmazó cégben lévő részesedése 500 milliót érjen. Erre jött még a fehérnemű márkája, a Skims, ami 2019 óta tör előre. Ebből a cégből is van durván 225 millió dollárja. A maradék 275 millió pedig innen-onnan azért összejön neki.

    Ahogy azt 2016-ban mondta egy interjúban, amikor először került fel a Forbes ezen díszes listájára:

    Nem is olyan rossz egy lánytól, akinek abszolút nincs tehetsége.

    Ettől függetlenül még érdekes, hogy csak most sikerült eljutni a milliárdosok klubjába. Pedig:

    • 20. évadánál tart a Keeping Up With The Kardashians, aminek állandó szereplője,
    • Több mint 210 millió követője van Instagramon, így egy posztjával akár 500 ezer dollárt is kereshet.

    Persze, ha meg azt nézzük, hogy ezt a vagyont csak pár év alatt sikerült összehozni, mióta aktívan foglalkozik saját cégein keresztül szépségápolási cikkekkel és fehérneműkkel, akkor viszont máris más a helyzet.

    (Forbes)

  • Mark Wahlberg híres arról, hogy hajnali 03:00-kor kel fel és 06:00-ig letudja az edzést és a reggelit, majd aztán még marad ereje ahhoz, hogy elmenjen golfozni is egy jót. Ezt az életvitelt egyébként két évvel ezelőtt James Corden is kipróbálta a színésszel, több-kevesebb sikerrel.

    legújabb szerepe kedvéért elengedheti ezt az életvitelt, hiszen 6 hét alatt 14 kilónyi súlyt kell felszednie, amit a színész, az elmondásai szerint már nagyon vár.

    Wahlberg Jimmy Kimmel show-műsorában volt sztárvendég, ahol beszélt a testtömeg-gyarapodási terveiről. A színész a Father Stu című életrajzi filmben fogja alakítani Stuart Longot, aki bokszolóból vált pappá egy állkapocssérülést követően. Wahlberg elvileg már régóta szerette volna megfilmesíteni ezt a történetet, de csak mostanra sikerült összerántani a filmet.

    Miután megvagyunk a ökölvívásos felvételekkel, utána a forgatás időszakában annyi kilót kell felszednem, amennyit csak lehetséges, úgyhogy azt a kihívást fogadtam meg, hogy 6 hét alatt 14 kilót kell híznom. Mindemellett azt várják tőlem, hogy őrizzem meg az egészségem, de úgy vagyok vele, hogy 'Haver, olyan régóta vagyok már szigorú diétán, hogy most mindent fel akarok falni, ami csak elém kerül.' Pékségbe akarok menni. Gyorséttermekben akarok enni. Fánkokat akarok zabálni. Minden is kell!

    – mondta a színész a műsorban.

    Érthetőek Mark Wahlberg kijelentései, hiszen évek óta kemény diétán van, így most végre van oka arra, hogy hat héten keresztül azt egyen meg úgy egyen, ahogy egy átlagember tenné.

    A projektben részt vesz Mel Gibson is, aki a Mark Wahlberg karakterének édesapját fogja alakítani.

    A forgatókönyvet és a rendezést pedig a 30 éves Rosalind Ross dirigálja, aki egyébként Mel Gibson barátnője. A rendezőnek ez lesz az első nagyjátékfilmje.

    A forgatás a mai napon veszi kezdetét. 

  • 171209664 1052026828661055 4826117394632900019 n
    Fotó: @henrycavill / Instagram

    Lehetséges, hogy az újdonsült párt is a Vezércsel c. sorozat ihlette meg, amikor első közös képükkel a nyilvánosság előtt is felvállalta kapcsolatukat a színész Instagram-oldalán. 

    Ez vagyok én, csendesen magabiztossággal nézve, nem sokkal azelőtt, hogy megsemmisített sakkban a gyönyörű és briliáns szerelmem, Natalie.

    – írta a képhez.

    A Daily Mail feltételezései szerint az Enola Holmes forgatásán ismerkedhettek meg, amelynek gyártásáért a Legendary Entertainment volt felelős. A stúdió televíziós és digitális részének alelnöke Natalie.

    (Forrás: TMZ)

  • EydWLqIWgAEKNnq55

    A Disney az elmúlt időszakban elkezdte a klasszikus meséinek az élő szereplős változatait megfilmesíteni. Ebben a formában már megkaptuk a Mulan, az Oroszlánkirály és a Dumbó történeteit, de sorolhatnánk még a filmeket. A sorból a Disney klasszikusa, a Pán Péter élő szereplős változata sem maradhat ki, ami már 2016 óta fejlesztés alatt áll, a forgatásnak pedig egy évvel ezelőtt kellett volna elkezdődnie, de sajnos itt is közbeszólt a koronavírus.

    Pán Péter a filmtörténet egyik leggyakrabban és legváltozatosabb módon feldolgozott meséje, aminek a leghíresebb darabjai az 1953-as Disney-rajzfilm és a Robin Williams főszereplésével készült 1991-es Hook című film.

    A legújabb változat a Peter Pan & Wendy címet kapta, aminek a forgatása március közepén kezdődött el. Erről készült néhány fotó, Hook kapitányról, akit nem mellesleg Jude Law fog majd alakítani a filmben.

    A premierre előreláthatólag 2022-ben fog majd sor kerülni a Disney+ oldalán.

  • Hugh Jackman & Deborra
    Fotó: G'Day USA / Getty Images Hungary

    Nagy nap volt a tegnapi Hugh Jackman és felesége, Deborra-Lee Furness számára, hiszen az 52 éves Hugh Jackman vasárnap (április 11-én) Instagramján üzent 65 éves feleségének a házassági évfordulójuk alkalmából.

    A színész a következőket írta a posztban:

    Deb, veled összeházasodni olyan természetes volt, mint a légzés. Szinte attól a pillanattól kezdve, hogy találkoztunk... tudtam, hogy az a sorsunk, hogy együtt legyünk. 25 évünk alatt szerelmünk csak egyre mélyebbre nőtt. A szórakozás, az izgalom, a kaland még inkább üdítő, és a tanulás még nagyobb. Örökké hálás leszek, hogy megoszthatjuk egymással a szeretetünket, életünket és családunkat. Csak most kezdtük el. Deb, teljes szívemből szeretlek!

    Hugh és Deb egy ausztrál tévésorozat forgatásán ismerkedtek meg, és 1996. április 11-én kötöttek házasságot egymással. Együtt nevelik két gyermeküket, Oscart (20) és Avát (15).

    Nemcsak nagyszerű színész és kolléga, hanem nagyszerű férjnek is bizonyul a színész, hiszen 25 év az 25 év.

  • Március közepén sokan úgy gondolták, hogy JLo és vőlegénye, Alex Rodriguez beadták a kulcsot, már ami a jegyességüket illeti. A pár a vírushelyzet miatt többször is eltolta az esküvőjük időpontját, most pedig úgy fest, talán jobb is, hogy nem jött össze az áhított menyegző.

    Miután belengett a szakítás híre, a Lopezék közleményt adtak ki, melyben azt írták, vannak gondok, de továbbra is együtt vannak. Az énekesnő friss posztjai már nem erről árulkodnak, nem viseli ugyanis a közel kétmillió dollárt érő jegygyűrűjét.

    Maradj nyugodt és dolgozz a hétvégén

    – írja a fotók mellett.

    Így festett egyébként a méretes gyűrű, amivel Alex Rodriguez megkérte az énekesnő kezét 2019 tavaszán.

  • Különös dolog történik éppen. Brendan Fraser felkapott lett a Twitteren. Lehet, hogy már tudósok, social média mesterek és még a színész menedzselésével foglalkozó ügynökségnél is mindenki ennek a miértjét kutatja. A színész nem csinált semmit, nincs róla se jó, se rossz hír, semmi. És az emberek nem is szedtek elő valami régi megszólalást, ami most már erősen negatívan hathat egyesekre nézve. Annyi történt, hogy a twitterezők elkezdtek spontán arról posztolni, hogy mennyire szeretik Brendan Frasert. Ennyi. Semmi maró gúny, semmi irónia, csak a tiszta szeretet árad ezekből a bejegyzésekből, hogy például Fraser sokkal jobban nézett ki A múmiában, mint DiCaprio a Titanicban ugyanazzal a frizurával. Hogy a színész egyszerűen csak egy király csávó.

    Ha valaki ara keresné a választ, hogy van-e még jóság ezen a földön, az nézze meg a #BrendanFraser tag alatti posztokat. Van ezekben a posztokban valami..., valami... "érzéki intelligencia"

    ¹ Idézet Az őserdő hőse című filmből.

  • GettyImages-835328072
    Fotó: Andrew Milligan – PA Images / Getty Images Hungary

    12 éve ezen a napon került fel az internetre az azóta is legmeghatóbb zenei tehetségkutatós videó. Susan Boyle adta elő a Nyomorultakból az Álmodtam én egy álmot a Britain's Got Talent című műsor színpadán. A produkció végén még maga Simon Cowell is kénytelen volt bocsánatot kérni az előítéletei miatt. 

    Boyle ugyanis bolondos kis asszonyként érkezett a színpadra, ahol élcelődött is a zsűri tagjaival. Ők láthatóan elég szkeptikusak voltak az előttük álló performansszal kapcsolatban. Aztán Boyle elkezdett énekelni, és azonnal ikon született. Amíg a műsor futott a tévében, addig története lázban tartotta nemcsak az angolokat, de jóformán az egész világot is.

    Boyle sosem ment férjhez, egész életét beteg édesanyja ápolásával töltötte, akinek 2007-es halála után döntött úgy, hogy most már kiáll a világ elé. Így jelentkezett 2009-ben a műsorba. Ezután pedig volt minden: cikkeztek az életéről, a hangjáról és 

    a szüzességéről is. 

    A mai napig aktívan tevékenykedik, több mint 19 millió lemezt adott el eddig. A most 60 éves énekesnőre 2014-ben a siker mellett rátalált a szerelem is. 

    Ha önnek is titkos élvezete rosszabb napjain meghallgatni az előadását, akkor itt a lehetőség, ma büntetlenül megteheti: