Pongrác
11 °C
27 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A 28 éves énekesnő az elmúlt időszakban sok mindent megosztott magáról a Demi Lovato: Dancing With the Devil című dokumentumfilmben, hiszen többek között beszélt arról az éjszakáról is, amikor majdnem meghalt túladagolásban. Egy dologról azonban nem igazán nyilatkozott, pedig Kesha egyértelműen neki köszönheti, hogy nemrég kapcsolatba léphetett földönkívüliekkel és azóta gyakran is kommunikál velük. 

    GettyImages-1308020543
    Fotó: Sxsw / Getty Images Hungary

    Úgy tűnik, hogy az énekesnő másoknak is be szeretné bizonyítani, hogy milyen jó móka kapcsolatba lépni az idegenekkel, ezért a közeljövőben egy új, négyrészes doku sorozatot forgat majd. Az Unidentified With Demi Lovato című sorozatban Demi egyik nővére, Dallas és egy barátja, Matthew segít majd neki feltárni olyan helyszíneket, ahol korábban földönkívülieket észleltek. Ezen kívül szemtanúkat is megszólaltatnak majd, és kormányzati jelentéseket tárnak fel. 

    Egyelőre nincs információ a sorozat bemutató dátumáról, de mi kíváncsian várjuk a fejleményeket.

    (Forrás: NYPost)