új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Csúnya védjegy körüli botrány pattant ki a Blizzard és a Fox Media között, miután egy új, terápiás állatokról szóló animációs sorozatban egy Diablo nevű kiskutya szerepel.

    Pedig, amikor a gamerek meghallják a "Diablo" szót, az első dolog, ami az eszükbe jut, az a Blizzard legendás akció-RPG sorozata, amelynek állandó démoni karaktere Diablo, a „Terror ura”. Azonban rövidesen ez egy új animációs sorozat egyik karakterének neve is lesz, és emiatt áll a bál a Blizzard Entertainment és a Fox Media ügyvédei között.

    A kérdéses sorozat a HouseBroken, egy animációs sitcom, amely egy Honey nevű terápiás kutyáról és a szomszédságában élő háziállatokról szól. Ezek egyike egy állandóan ideges, ám annál népszerűbb kutya: Diablo. A Fox kérelmezte a név bejegyeztetését a védjegyhivatalnál, feltehetően azért, hogy a sorozathoz kapcsolódó árucikkeket, például

    állateledeleket, állattartó tálakat és jutalomfalatkákat forgalmazzon.

    A Blizzard ügyvédei első körben kifogást emeltek, és megpróbálják megakadályozni a Fox kérelmét, azzal érvelve beadványukban, hogy a Fox által használt "Diablo" kifejezés „valószínűleg összetéveszthető, tévedésbe ejthető vagy megtévesztő”.

    Bár még mindig nem biztos Diablo 4 megjelenési dátuma, azt már tudjuk, hogy a HouseBroken premierje május 31-én lesz a Foxon. A Diablo II: Resurrected pedig még idén megjelenik, tehát a Terror urával és négylábú druszájával egyaránt találkozhatunk majd ebben az évben. 

    A lenti videóban a Diablo IV legutóbbi "Rogue" trailerét láthatják.

  • E0gkdddXIAE6nV5

    Joe Biden amerikai elnök felesége társaságában látogatta meg otthonában az Egyesült Államok korábbi első emberét, a 96 éves Jimmy Cartert. A találkozásról készült hivatalos fotó azonban olyan bizarr lett, hogy teljesen elhomályosította az esemény protokolláris fényét.

    A Carter Center által közzétett képen úgy tűnik, mintha két óriás ereszkedett volna le

    az apró exelnöki párhoz.

    A kommentelők szerint a rossz beállítás miatt az egésznek olyan hatása van, mintha Bidenék egy babamúzeumban pózoltak volna.

  • ir kutya.png
    Fotó: tiktok / presidentirl

    A hétvégén az írek elnöke, Michael D. Higgins töltött fel egy videót, amiben megemlékezik Tom Hickey színészről, aki szombaton halt meg 77 évesen. A kommentelők figyelmét azonban felkeltette, hogy valami különös dolog történhet lent, amit a kamera nem mutatott. 

    Mint később kiderült, az egész felvétel alatt az elnök kezét rágcsálta az egyik berni pásztora. 

    Szerencsére Higgins a TikTokra  feltöltötte az egész alakos képet, hogy látszódjon, mi is történt valójában.

    @presidentirl

    President Michael D. Higgins giving a tv interview

    ♬ original sound - President of Ireland

     (via: HuffPost

  • Senki sem pótolhatatlan, van azonban akinek a helyére tényleg nehéz utódot találni. Samantha Jones karaktere a Szex és New Yorkban bizonyosan ilyen, amikor kiderült, hogy Kim Catrall nélkül forgatják az újjáéledő sorozatot, sok rajongó elképzelhetetlennek tartotta nélküle a folytatást.

    A színésznő mellőzésén persze senki sem lepődött meg,

    évek óta cikkezett a sajtó a főszereplők között elmérgesedett viszonyról. A Carrie Bradshaw-t alakító Sarah Jessica Parker ugyanakkor azt nyilatkozta, nem volt semmiféle cicaharc, erre ő sosem tett utalást, és ezután sem fog.

    tk3s 00510683 000001
    Fotó: Warner Bros via Bestimage / Northfoto

    Az viszont tény, hogy Kim Catrall visszatérése szóba sem jöhetett az „And Just Like That...” című, tízrészes folytatásban, így a forgatókönyvírók vakarhatták a fejüket. Végül egy furcsa megoldással rukkoltak elő: nem egy, hanem mindjárt három új karakterrel pótolják a Samantha után maradt űrt. Az új belépőkről még nem sokat tudni, csak azt, hogy a hófehér csapat színes bőrű barátnőkkel egészül ki, akik mind a már ismert szereplők ismerősei.

  • Az Emily Párizsban nem a sorozatok sorozata, de néha már az is elég, hogy elrepít Párizsba és a képsorokat elnézve lélekben kicsit a helyszínen lehetünk. Az első évad után a Netflix berendelte a másodikat.

    A jó hír pedig az, hogy az alábbi videóból a forgatáson tapasztalt emelkedett hangulatról is képet kaphatunk. Öröm továbbá, hogy minden kedvencünk felvonul a sorozat második évadában. Egy szó, mint száz, az évadpremiert inkább várjuk, mint nem.

  • Egy Tennesse állambeli farmon készült a videó, amelyen egy nem mindennapi barátságot láthatunk.

    Névtelen3.png
    Fotó: ViralHog / youtube

    A hároméves juh, Gofri láthatóan nagyon élvezi, amint Luci, a macska a gyapjába dörzsöli az arcát és a vállát masszírozza. Luci pedig mindent belead, amitől Gofrinak szinte még a szája is mosolyra görbül.

  • Ahogy korábban megírtuk, 13 hónap után ismét megnyílt a Disneyland Anaheimben, igaz, egyelőre csak a helyiek előtt. Az első látogatók közül sokan könnyezve érkeztek, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen az amerikaiak sokan éves bérlettel, rendszeresen járnak szórakozni a Disney-parkokba. 

    A metro most arról ír, hogy a kalandparkban a lezárások alatt felújítási munkálatokat is végeztek. Az egyik legrégebbi "vasút", amely a Hófehérke sztorijára épül, korábban a gonosz boszorkányra fókuszált, amin az alkotók változtattak. Most a hét törpe került reflektorfénybe, az utazás pedig a csókjelenettel végződik, amellyel a herceg megtöri a gonosz királynő átkát. Úgy tűnik azonban, vannak, akiknek nem tetszik az újítás, sőt igazából a mese végével van problémájuk. 

    scrnli 2021- 05- 04- 15-07-45.png
    Fotó: Cosmo Life / Youtube

    Az 1937-es film híres jelenetét kritikusok támadják, mert szerintük egyáltalán nincs rendben, hogy a gyerekek azt látják, egy eszméletlen nőt a beleegyezése nélkül szájon csókolnak.

    A vidámparkot bíráló Katie Dowd és Julie Tremaine kiemelte: lehetetlen, hogy igaz szerelemről van szó, ha csak egyikük tudott arról, mi fog történni. Ráadásul mindez arra tanítja a gyerekeket, hogy egy csók akkor is elcsattanhat, ha csak az egyik fél bólint rá. A kritikusok nem értik, miért választ a Disney ilyen régimódi jeleneteket, főleg, hogy korábban már más kalandjátékoknál is eltávolították a problematikus részeket a parkban. 

    A Hófehérke és a hét törpe című Disney-klasszikus csókjelenetére már mások is felhívták a figyelmet. 2018-ban Kazue Muta japán professzor azt mondta, ez a mese a Csipkerózsikával együtt a szexuális erőszakot népszerűsíti, mivel egy eszméletlen ember szexuális bántalmazásáról van szó. 

  • A fotós-médiadizájner az RTL Klub Reggeli műsorában mesélt a művészetekhez való vonzódásáról, illetve arról, hogy elkezdte kitanulni az ötvös szakmát. Cinthya azt mondja, a fotói is szimbolikára épülnek, és mindig is próbálta a gondolatait és az érzéseit olyan szimbólumokkal kifejezni, amelyeket mindenki ért, illetve amelyek mások számára jelentenek valamit. Miután folyamatosan a virtuális világban van, elkezdett azon agyalni, hogy jó lenne valami kézzel foghatót csinálni. Így jutott el az ékszerekhez, amelyekkel szimbólumokat adhat.

    Cinthya Dictatornak már van is egy kollekciója, amelynek a központjában az emberi kéz áll. Hogy miért pont az, illetve, hogy miért pont most döntött úgy, hogy kitanulja az ötvös mesterséget, annak egy hirtelen jött egészségügyi probléma volt a kiváltó oka. A fotóművész életében az elmúlt két évben volt egy „minitrauma” – 

    egyik kezében elvesztette az érzékelést fél évre.

    Azt mondja, régóta tervezte már, hogy elkezdjen "manuálisan működni", amikor megtörtént a baj. Arra gondolt, ez mind annak a következménye, hogy halogatta az álmát. Elkezdett akupunktúrára járni, közben a táplálkozására is odafigyelt, így szerencsére idővel rendbe jött a keze, amellyel most a fényképezőgép kattogtatása mellett most már ékszereket is gyárthat. 

    A műsorban szóba került a párkapcsolat is. Cinthya azt mondja a karantén nem volt rossz hatással rájuk, kedvesével, Molnár Tamással szépen összecsiszolódtak, ahogy ő fogalmazott, megtanulták kezelni egymást. Azt egyébként a műsorvezetők is megállapították, milyen harmonikus a kisugárzása.

    Szerintem harmonikusabb az életem, a magánéletem. Teret kapok az önkifejezésre, nem veszi el az energiáimat az őrlődés, meg a szorongás. Szerintem kiegyensúlyozott vagyok. 

    A járvány kapcsán elmondta, szakmájából adódóan őt nem érintette annyira rosszul a dolog, még egy új fényképezőgépre is futotta, amiért picit szégyelli is magát, mert tisztában van vele, hogy sok embernek rossz dolgokat hozott ez az időszak. Cinthya egyébként mindvégig komolyan vette a járványt és nagyon ügyelt rá, hogy betartsa a szabályokat.

    Én covid-tisztelő voltam. Betartottam mindent, maszkot hordtam, nem nagyon mentem közösségbe, csak ha nagyon kellett

    - jelentette ki, hozzátéve: a párja túl van mindkét oltáson, de már ő is megkapta az első adag vakcinát, amit rettenetesen várt. Szerinte nagyon fontos, hogy beoltassák magukat az emberek, hogy kialakuljon a nyájimmunitás és ne mutálódjon tovább a vírus.

    A teljes interjút itt tudja visszanézni:

  • giphy (58).gif
    Fotó: giphy.com

    Ma végleg lekerült az internetről a Yahoo Answers. Az oldal 2005 óta működött, múlt héten lehetett feltenni az utolsó fontos kérdéseket, ma pedig- május 4-én - örökre elnémult. 

    Ha valaki szintén nagy hódolója annak, hogy pillanatokon belül szinte bármire megtalálja a válaszokat az interneten, lehet ez akár a világ leghülyébb kérdésére adott leghülyébb válasz, akkor ez most tragédiaként érheti. A műfaj egyébként nálunk is működik a szinte már menőségből elavult dizájnú Gyakori kérdések nevű oldalnak is megvan a maga olvasóbázisa. 

    A The Verge összegyűjtötte azokat a kérdéseket, amik hiányában ma egy szomorúbb és üresebb világra ébredtünk: 

    • Illegális kinyírni egy hangyát? 
    • Hogyan tudok visszasütni egy tortát? 
    • HOGYAN KAPCSOLJAM KI A CAPS LOCKOT? 
    • Létezik olyan varázsige, ami sellővé változtat. És beválik? 
    • Nagyon népszerű techno szám? Dun dun dun 
    • Megettem 52 pizzás csigát, meghalhatok álmomban? 
    • Hogyan viseljem gondját a háziállat krumplimnak? 
    • Szerintetek fog valaha ember járni a Napon? 
    • Taylor Swifté változom? 
    • A vámpírok, mint Edward szoktak kakilni? 

    Nyugodj békében Yahoo Answers. Sosem feledünk, és örökké hiányozni fogsz.

  • tk3s swns super gran 10
    Fotó: Bobby Calabrese / SWNS / Northfoto

    A 71 éves Mary Duffy nem tartozik azok közé, akiknek problémát okoz, hogy az unokák betolják a kelkáposzta-főzelékét. A világ talán legkeményebb nagymamája 22 éve kezdett el gyúrni, és manapság is heti 20 órát tölt az edzőteremben.

    Eredetileg csak fogyókúrázni akart,

    de aztán teljesen megszállottjává vált a súlyzózásnak, és már 30 különböző rekord fűződik a nevéhez.

    A connecticuti Trumbullban élő amerikai nő azt mondja, most jobban érzi magát, mint 40 évesen. Megmutatjuk, mit kell ehhez tennie nap mint nap:

    tk3s swns super gran 08
    Fotó: Bobby Calabrese / SWNS / Northfoto
  • Az, hogy mennyire biztonságos kaland egy szafari, azt mindenki döntse el saját maga. De az biztos, hogy sokkal interaktívabb élmény, mint egy sima állatkerti simogató. Pedig ott is akadnak idegesítően extrovertált példányok. De azért szerencsére kisebb az esély, hogy bármelyik pillanatban ránk tör egy kifejlett elefántbika. A hepciáskodásból köpködő láma elől még csak-csak elmenekül az ember. De mit tegyünk, ha egy mérges vadállat támad ránk egy szafarin? 

    Alan McSmith mögött 30 év tapasztalat áll, ahogy a videó is látszik, nem igazán hozza zavarba a hatalmas állat. Azért kérünk mindenkit ne csinálja utána, ha éppen arra jár, és hasonló szituációban találja magát.

  • GettyImages-1315965959
    Fotó: Kevin Winter / Getty Images Hungary

    Lehet, hogy Ben Affleck együtt lóg volt nejével, Jennifer Garnerrel (és nem Jennifer Lopezzel, ahogy több külföldi oldal is összekeverte őket – konklúzió: ne randizzon két ugyanolyan keresztnevű nővel; amint híres lesz, mert csak összezavar mindenkit), de nem valószínű, hogy újra összejönnek, ugyanis Affleck lelkesen pörgeti a társkeresőket. Inkább kevesebb, mint több sikerrel.

    Nivine Jay május 3-án töltötte fel azt a videót TikTokra, amin azon kesereg, hogy bizony összemachelt Affleckkel egy randiapplikáción, de azt hitte, hogy kamu, ezért törölte a színészt. Úgy látszik, ez az összezavarodottság nemzetközi hete. Érthetetlen, hogy a hölgy miért gondolta ezt, mivel ez az a randioldal, 

    ami külön a szórakoztatóiparban dolgozó embereket hozza össze. 

    Csak meghívással működik, így garantálja azt, hogy mindenki az, akinek mondja magát. 

    A kis intermezzónk után térjünk is vissza a színész párkeresési kálváriájához: Afflecket nem gátolta meg az udvarlásban az, hogy törölték. Minden nő álmát váltotta valóra azzal, hogy az elutasítás után megtalálta az Instagramon a kiszemeltjét, és csak küldött egy üzenetet, amiben elmondja, hogy 

    Nivine, miért töröltél engem? Én vagyok az. 

    Mi szurkolunk nekik, hogy egymásra találjanak, már csak azért is, mert a hölgyet, különleges neve miatt, legalább nem fogják összekeverni egy Ben Affleck-exszel sem. Remélhetőleg. 

     (via: eonline)

  • GettyImages-886823998
    Fotó: Trisha Leeper / Getty Images Hungary

    Kate Winslet 1,7 milliárd forintért árulja a Nyugat Chelsea-ben lévő majdnem 300 négyzetméteres ingatlanát. A lakást még volt férjével, Sam Mendesszel vásárolta 2004-ben. 

    Ez jár a lakáshoz: 

    • négyméteres belmagasság,
    • gázkandalló,
    • nyitott terű konyha,
    • csomó tárolási lehetőség. 

    Mondjuk, ez utóbbi érthető. Ha az embernek négyméteres belmagassága van, akkor a plafonra is ragaszthat dolgokat, valószínűleg senkinek nem fog feltűnni. 

    Képeket itt lehet megtekinteni a szegény ember Sixtus-kápolnájáról.

    (via: Just Jared)

  • Képernyőkép 2021-05-03 131642

    Vannak azok az idióta bűnözök, akik a hülye húzásaik miatt kerülnek be egyáltalán a hírekbe. Tőlünk többezer kilométerre, Floridában két férfi ellopta egy idős férfi ékszereit, majd az árut beadták zaciba. Végül elkapták a két tettest. Ez nem is lenn nagy hír, de az egyik tolvaj olyat csinált, ami miatt megérdemli az idióta bűnözőknek kijáró 15 perc hírnevet. Sean Gazo a zaciból kilépve a pénzel a zsebében lenyomott egy igazi freestyle örömtáncot, amit szerencsére még a biztonsági kamerák is rögzítettek.

    (TMZ)

  • GettyImages-1163180770
    Fotó: Vittorio Zunino Celotto / Getty Images Hungary

    A Wall Street Journal egyik újságírója, Alex Janin és barátja, Grant Jefferson éppen New York-i lakásukból kötöztek ki szombaton, amikor feltűnt Woody Harrelson, és csak úgy kisegítette őket. 

    A színész éppen egy boltból sétált ki, amikor összefutott a költözködő párral, akikkel azonnal szóba elegyedett, mert a legközelebb lévő, New York-i közösségi biciklit kereste. A segítségért cserébe pedig ő is felajánlotta a szolgálatait. 

    Woody Harrelson ma segített kiköltözni a lakásunkból. Imádlak, New York.

    A képen látható, hogy Harrelson egy félig halott fügének segített elhagyni a lakást. Ezt maga a színész is megjegyezte, hogy talán ideje lenne egy kicsit többet locsolni. A növény azonban már nem jutott át az új lakhelyére. A költöző pár végül otthagyta a járdán: 

    Otthagytuk az utcán, remélhetőleg jobb otthonra talál. Azt képzelem, hogy Woody később visszament, és megmentette. Eléggé aggódott.

    (via: HuffPost)

  • A nagy családozás napja jött el az Affleck és a Cooper családnál is. Ugyan a szülők mindkét esetben elváltak, nemrég újra összejöttek egy találka erejéig, ahová természetesen a gyerekeik is velük tartottak.

    Ben Affleck és Jennifer Garner Brentwoodban futottak össze. Letették a gyerekeiket a helyi uszodában, aztán csevegtek egy kicsit odakint. Egy pohár fura neonszínű lötty társaságában.

    Bradley Cooper és Irina Shayk New Yorkban találkoztak, és beültek ebédelni egy étterembe. Ahogy Affleck és Garner esetében, köztük is megmaradt a jó kapcsolat azután is, hogy párként nem működött közöttük a dolog.

    Velük tartott persze 4 éves kislányuk is, akivel cukiskodtak egy sort. Ahogy mindig, Lea de Seine most is a kamera kedvence volt.

  • Úgy tűnik, nem csak Angliában segítőkészek az emberek az utakon. Most épp Washington DC egyik forgalmas útján érkezett váratlan helyről a segítség.

    Névtelen.png
    Fotó: @pubity / instagram

    Egy kacsa mama valahogy az útra tévedt csemetéivel, akik töretlenül követték anyukájukat a veszélyes helyzetben is. Végül egy férfi sietett segítségükre, aki megállította a forgalmat, felhívta a figyelmet az állatokra, és átvezette a kacsa családot a másik oldalra, akiknek így egy tolluk sem görbült meg.