új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Május 18-án Magyarországon rendezik meg ötödik alkalommal a CCTF – Crypto Currency is The Flag programozási versenyt online, melyen kripto- és blokklánc-szakértők mérik össze tudásukat.

    Sokak számára a blokklánc fogalma egyet jelent a Bitcoinnal, a kriptovaluta- és blokklánc-szakértők, iparági szereplők azonban pontosan tudják, hogy míg a blockchain az egy technológia, addig a BitCoin csupán egy kriptovaluta a sok közül, még ha az utóbbiból ma egyetlen egy több, mint 50.000 dollárt, azaz 15 milió Ft-nál is többet ér.

    A technológia mögött sokszor olyan személyek állnak, akiknek valódi személyazonosságuk nem ismert, jellemzően cypherpunk mozgalmak tagjai, kriptográfusok, programozók, akik nem szeretnék felfedni valódi kilétüket.

    A kriptomozgalmak, illetve maga a technológia előrejutásában nem egy magyar vett részt az elmúlt évtizedekben, ide sorolhatjuk Nick Szabo informatikust és kriptográfust, vagy Hanyecz Lászlót Bitcoin fejlesztőt, aki arról volt híres, hogy elsőként vett pizzát a népszerű kriptovalutát használva, mai árfolyamon mintegy félmilliárd forintért.

    A CCTF versen keretében idén Magyarországon méri össze a tudását az iparág krémje. A nevezés a cryptoctf.org honlapon keresztül ingyenes.

  • Az Igazság Ligáját jegyző amerikai filmrendező, Zack Snyder legújabb filmjéről, A halottak hadseregéről nyilatkozott a brit The Times magazinnak. A DC szuperhős univerzumának direktora az interjúban elárulta: egyáltalán nem riadna vissza attól, hogy a Star Wars karaktereit a saját képére formálja. 

    Az 55 éves filmes szakember elmondása szerint nagyon szeretne egy Star Wars-mozit forgatni, mivel rengeteget tud a messzi-messzi galaxis világáról, de attól tart – feltehetően a rajongók esetleges haragja miatt –, hogy nem élné túl" a film elkészítését. Snyder úgy érzi, megtanulta már a leckét, és sokkal jobban áll neki a saját világok megteremtése és továbbfejlesztése, szemben azzal, hogy beletegye egy már "meglévő gépezetbe a saját alkatrészeit". Végtére is: ő már nem az a kalandor filmes", aki egykoron volt...

  • A fitneszmániás színésznek egy szerep kedvéért kell 30 kilót magára szednie, és Instagram-posztja szerint jó úton halad a cél eléréséért,

    szépen kigömbölyödött.

    A 49 éves Mark Wahlberg ugyan még csak 14 kilónál tart, de három hét alatt ez mindenképpen szép teljesítmény még akkor is, ha külön szakácsot szerződtetett a hízókúrához.

    A színész, aki családjával saját gyorsétterem-láncot működtet, napi 7000 kalória bevitelét tűzte ki célul. A nemes feladatra felkért szakács, Lawrence Duran elmondta, hogy

    naponta tizenkét tojással tömi

    az egykori Marky Markot, aki reggeli előtt, bemelegítésként hajnali háromkor tolja le az első adag rántottát. Edzés után újabb nyolc tojás és hat szelet bacon jön rizzsel, majd az egészet két evőkanál olívaolajjal és egy kiadós protein shake-kel csapatja szét. Ezután háromóránként borjúhúsból, steakből, sertésszeletből és halfélékből álló fogások következnek egészen estig. 

    A nap végén pedig addig nem bújhat ágyba, amíg az utolsó cseppig le nem gyűri Duran cefreszerű varázsitalát, ami

    • darált zabpehelyből,
    • két kanál almaszószból,
    • lekvárból
    • és mandulavajból

    tevődik össze, egy kis melasszal megbolondítva. 

  • Miközben az Egyesült királyság egyes részein havazik, Harry herceg és Meghan Markle kisfia ma ünnepli második születésnapját. A családban kialakult feszültség ellenére Twitteren mindenki felköszöntötte Archie herceget, egy-egy kedves kép és pár sor kíséretében. 

    GettyImages-1176994649
    Fotó: Pool/Samir Hussein / Getty Images Hungary

    A királyi család hivatalos fiókján, amely valójában Erzsébet királynőt képviseli, a kisbabáról készült első fotóval köszöntötték a szülinapost:

    Károly herceg egy fekete-fehér, Archie keresztelőjén készült fotóval emlékezik meg unokájáról:

    Míg Vilmos herceg és Katalin hercegnő egy csoportképet posztolt, amely szintén a keresztelőn készült:

    Harry és Meghan nemrég egy nyilatkozatot tett közzé  a herceg születésnapja alkalmából , amelyben arra kérik az embereket, öt dollár felajánlásával járuljanak hozzá ahhoz, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő családokhoz is eljusson a COVID-19 vakcina. Ez az összeg egy ember adagját fedezi, de minden befizetett 5 dollár automatikusan 20 dollár lesz, így négy embernek segíthetünk.

    A kezdeményezés linkjét itt találja.

    (Forrás: EOnline)

  • Az észak-angliai Lake District nemzeti parkban fekvő Helvellyn-hegyen a síléc is jól jöhet a túrázáshoz. Május 6-án havazás fogadta azokat, akik a arra jártak. A hegy a tengerszint feletti 950 méteres magasságával messze van attól, hogy az örök hó birodalmába tartozzon. Évente átlagosan 20 napig havazik november és március között.

  • 2021-05-03T213830Z 1269201564 RC2L8N9R5KSX RTRMADP 3 PEOPLE-BILL
    Fotó: Shannon Stapleton / Reuters

    A New York Post szerint Bill és Melinda Gates már márciusban megtervezte válásuk bejelentésének forgatókönyvét, és a Microsoft alapítójának leendő exfelesége arról is jó előre gondoskodott, hogy

    eltűnhessen a rázúduló médiafigyelem elől.

    Természetesen nem egy eldugott halászfaluban húzta meg magát, hanem napi potom 132 ezer dollárért (40 millió forintért) kibérelte a Grenadához tartozó Calivigny-szigetet, ahol gyermekeivel és barátaival várja, hogy elcsituljanak a hullámok körülötte.

    A családtagok közül egyedül Bill Gates nem kapott meghívást a luxusszigetre, ami nem is csoda, mivel a hírek szerint Melinda kezdeményezte a válást, és az egész família támogatta őt a döntésében.

  • A járvány nagyon sok kárt okozott a zeneiparban dolgozóknak, van azonban egy csapat, amely furcsa módon az első hullám hatására alakult. 

    A Kultúrkör egy szegedi fiúkból álló zenekar, amelynek tagjai a járvány alatt álltak össze. Persze nem csak a közös muzsikálás miatt találkozgatnak a fiúk, barátként is nagyon sok időt töltenek együtt. Eddig három dallal büszkélkedhetnek, ma este pedig megérkezik a negyedik is, amit este 7 órakor a Stenk oldalán lehet megtekinteni. 

    A stáb meglátogatta a zenészeket egyikük albérletében, ahol a júniusban megjelenő nótájukba is belehallgattak. Hogy mi mindenről meséltek még, az a Stenk videóriportjából kiderül. 

  • A rapper pár napja egy nagyon kedves videót osztott meg Adonisról, ahogy teljes ámulatban, szinte a képernyőhöz ragadva nézi az NBA egyik meccsének közvetítését.

    119006006 320073775768099 5304998693323438999 n
    Fotó: @champagnepapi / instagram

    A kisfiú alig múlt el három éves, de már most imádja a kosárlabdát, és eléggé úgy tűnik, hogy az NBA legtehetségesebb kosárlabdázója, Lebron James a kedvence. Egy ponton még a kamerához is odafordul kikerekedett szemekkel, annyira lenyűgözi a látvány. 

    Ezek szerint nem csak stílusban, de ebben is Drakere ütött, aki gyakran látogat el élőben is, és nézi az első sorból a kosármeccseket.

    (Forrás: Buzzfeed)

  • Az angol királynő igazi szakértőnek számít az alkoholos italok területén. A Bild összeállítása szerint ebéd előtt egy gyűszűnyi gint és vermutot iszik, citrommal és sok jéggel. Ebédnél borozgat, este száraz martinit iszogat, és lefekvés előtt még egy

    pohárka pezsgőt is elkortyol.

    II. Erzsébet azonban 95 évesen sem fél váltani, és most piacra dobta saját sörét, amelyet a sandringhami birtokon termesztett árpából főznek. Íme:

    A lépésre pár héttel Fülöp herceg halála után került sor, aki nagy sörrajongó volt. Amikor 2000-ben Rómában Giuliano Damato olasz miniszterelnök vacsorát adott  a tiszteletükre, a következő szavakkal utasította vissza a felkínált bort:

    Hozzanak inkább sört. Mindegy milyet, csak sör legyen!

    II. Erzsébet most talán férje emlékének tiszteletére mindjárt két sört is piacra dobott: a Sandringham Golden IPA és a Sandringham Best Bitter már kapható is a birtok üzleteiben, üvegenként 1600 forintnyi összegért. 

  • giphy (60).gif
    Fotó: giphy.com

    Az ötven éves Rachel Elwellre a karantén alatt talált rá a szerelem. Legalábbis ő így hitte. 

    Elwell 2021 elején vette fel a kapcsolatot a férfival, akit vonzónak és intelligensnek írt le. A férfi azt állította, hogy szerelmük útjába egyetlen egy dolog áll, mégpedig, hogy

    fogságban tartják Kelet-Európában, 

     és pénzre lenne szüksége, hogy szabadon engedjék.

    Az angol nő áprilisban omlott össze miután rájött, hogy mekkora hibát követett el, de addigra már 47 millió forintot költött a férfi megsegítésére. 

    Hogy tud valaki ilyen bonyolult hazugságokat kitalálni, amiket dokumentumokkal és fényképekkel is alátámaszt, és azt állítani, hogy az élete a kezemben van? … Mikor azt mondta, veszélyben van és nem hallottam felőle, azt hittem, hogy meggyilkolták. 

    – mondta el a nő a BBC Radionak. 

    A férfi azt állította, miután megérkezett a pénz, hogy szabadon engedték, de addig nem adják vissza az útlevelét, amíg újabb összeget nem fizet. 

    Azon a napon, amikor a férfi megérkezett volna, Elwell kiment a Heathrow repülőtérre, ám közben e-mailben értesítették, hogy szerelmét letartóztatták. A hatóságok csak annyit mondtak neki, hogy 

    Nézze, ez egy átverés. 

    (via: Daily Express)

  • Hollywood egyik legnagyobb sztárja évek óta Európára szavaz Kalifornia helyett, és most tovább folytatja terjeszkedését a vén kontinensen. A ma 60. születésnapját ünneplő George Clooney és felesége, Amal Clooney a franciaországi Provance-ban, Brignoles közelében vásárolt meg egy 18. században épült udvarházat

    a hozzá tartozó szőlőbirtokkal együtt.

    A 172 hektáros területért 7,9 millió eurót (2,8 milliárd forintot) fizetett ki, és nem kell attól tartania, hogy új lakóhelyén nem lesz kivel koccintania. Húszpercnyi autóútra található ugyanis Brad Pitt kastélya, a Miraval, és a közelben borászkodik  George Lucas is.

    A fotósok máris körbe szaglásztak a Clooney-birtok körül, de csak a bejáratig jutottak:

    GettyImages-1316500463
    Fotó: Arnold Jerocki / Getty Images Hungary
    GettyImages-1316500110
    Fotó: Arnold Jerocki / Getty Images Hungary
    GettyImages-1316498287
    Fotó: Arnold Jerocki / Getty Images Hungary
    GettyImages-1316500716
    Fotó: Arnold Jerocki / Getty Images Hungary
    GettyImages-1316500466
    Fotó: Arnold Jerocki / Getty Images Hungary
  • Akkora az aszály Mexikó középső részén, hogy negyven év után újra láthatóvá vált egy 19. században épített templom, amely az elmúlt évtizedekben egy tó mélyén pihent. A Fájdalmas Szűz templomát a közeli El Zangarro településsel együtt még 1979-ben, a Purísima-gát építésekor

    borította el a víz.

    Mexikó területének 70 százalékán küzdenek aszállyal, idén csak áprilisban hullott először némi csapadék. A folyók alacsony vízszintje miatt az ország vízerőművei 50 százalékos kapacitással működnek, ennek köszönhető a Fájdalmas Szűz-templom visszatérése is:

  • GettyImages-1135415878
    Fotó: Samir Hussein / Getty Images Hungary

    Victoria Beckham egy podcastben emlékezett meg arról, mit mondott neki Beyoncé, amikor pár éve először találkoztak.

    Pár éve találkoztam Beyoncé-vel, és azt mondta nekem, »a Spice Girls inspirált abban, hogy mit akarok csinálni, amit most is csinálok, és büszkévé tesz, hogy lány vagyok, és az vagyok, aki

    – árulta el az egykori Posh Spice. Érthető módon büszke volt erre a pillanatra, mert hozzátette:

    Ha egy  ekkora ikon és ennyire erős nő, mint Beyoncé azt mondja, hogy a Spice Girls inspirálta, azt hiszem, az már valami. 

    Victoria Beckham egyébként zeneileg nem sok mindent tett hozzá a lánycsapathoz, inkább csak csinosságával emelte a formáció fényét, a reunionból sem vette ki a részét. Azóta már átnyergelt divat világába, amiben viszont, mint kiderült, lényegesen tehetségesebb.

    (via: Just Jared)

  • Május 14-én érkezik a Netflix új, ötrészes minisorozata. A sztori középpontjában Roy Halston Frowick felemelkedése és bukása áll. A főszerepben Ewan McGregort láthatjuk.

    Halston az Egyesült Államok első ikonikus divattervezője volt a 70-es években. Pályafutásának hajnalán Jackie Kennedy csinos kis kalapjai kerültek ki a keze alól, majd olyan neves sztároknak tervezett, mint Liza Minelli, Lauren Bacall, Raquel Welch.

    Hogy az ígéretes karrier hogyan tört kerékbe, arról szól a streamingszolgáltató új minisorozata. Már csak a ruhák és az enteriőrök miatt is érdemes megnézni, jó kis időutazással kecsegtet a szetting.

  • GettyImages-883247702
    Fotó: ullstein bild / Getty Images Hungary

    Az ausztrál Chris Blowes 2015-ben veszítette el a lábát, amikor szörfözés közben egy nagy fehér cápa támadta meg. A 32 éves férfi azóta sem hagyott fel szenvedélyével, műlábával pattan deszkára, hogy meglovagolja a hullámokat, és könyvet is írt megpróbáltatásairól. 

    Blowes természetesnek vette, hogy megtarthatja a rá támadó cápa fogát, amelyik a beletört a deszkájába, az ausztrál törvények azonban ezt nem engedik meg, sőt 

    két év börtönnel büntetik.

    A férfi ebbe nem nyugodott bele, pert indított, és  a bíróság hat év után végül a javára ítélt. Facebook-oldalán most büszkén posztolta a trófeát, amelynek immár jogszerű tulajdonosa:

  • Az esetet egy helytörténetben igen jártas túrázó szúrta ki, aki épp az erdőben sétált, amikor észrevette, hogy a kő 2,29 méterrel odébb került. Később kiderült, hogy a tettes egy belga farmer volt, akinek vélhetően útjában állt a francia–belga határ jelölésére alkalmas kő, ezzel pedig akaratlanul is átrajzolta a két ország területét. 

    Az egyik belga falu polgármestere, David Lavaux így nyilatkozott egy francia tévécsatornának:

    Belgiumot nagyobbá, és Franciaországot kisebbé tette. Ez nem jó ötlet.

    A kő egyébként 1819 óta ott áll, amit egészen mostanáig senki nem mozdította semerre.

    A helyi hatóságok most a gazda felkeresését tervezik, hogy megkérjék, tegye vissza a követ az eredeti helyére. Amennyiben ez nem történik meg, büntetőeljárás indulhat ellene.

    (Forrás: BBC)

  • Nemrég egy fotóval tudatták a Rádió 1 műsorvezetői, hogy a jövőben új frekvencián jelentkeznek. A "költözésre" azért került sor, mert a korábbi büntetéseik miatt nem hosszabbíthatták meg a 2023-ban lejáró jogosultságukat az FM 96,4 állomásra. A mai naptól a Rádió 1 műsorai már a Music FM üresen hagyott 89,5-ös frekvenciáján hallhatók, amit egyedüli pályázóként kaptak meg.

    A váltást a csapat kedd este egy hatalmas bulival ünnepelte. Bár a Surfday Party a járvány miatt közönség nélkül zajlott, a hallgatók a rádió Facebook-oldalán nyomon követhették az eseményeket.