Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Legalább őszinte.

    Jennifer Lawrence pontot tett a találgatások végére, melyek arról szóltak, hogy vajon plasztikáztatta-e az arcát. Az Oscar-díjas színésznőt az elmúlt hónapokban többször is meggyanúsították, mondván, teltebbek lettek az ajkai és az orra is kisebb lett, Az éhezők viadala színésznőjét azonban nem zavarják a vonásaira tett megjegyzések.

    Mint mondja: azért tűnhet másabbnak az arca, mert öregszik, és mert erősen sminkelik. Sminkesére, Hung Vanngóra ráadásul nagyon is büszke.

    „Egészen elképesztő, mire képes a smink, ezért is dolgozom együtt Hunggal, aki kicsit túlhúzza a szájkontúrt is. Plasztikai sebésznek hívom, mert az utóbbi hónapokban, mióta vele dolgozom, mindenki szentül hiszi, hogy plasztikáztattam szemkörnyéken. Mire én mindig mondom, hogy nem feküdtem kés alá, csak sminkelek. [...] 19 évesen kezdtem, szóval onnantól kezdve kapom az előtte-utána képeket egészen 30 éves koromig.

    Csak annyit szoktam mondani: felnőttem. Lement rólam a babaháj, és az arcom megváltozott, mert öregszem. Mindenki azt hitte, hogy orrműtétem volt, pedig ugyanolyan az orrom, csak az arcom keskenyebb lett

    – fejtette ki Kylie Jennernek Lawrence. Hasonló helyzetbe került nemrégiben a Modern család című sorozat szereplője, Sofía Vergara is, aki Lawrence-hez hasonlóan elmagyarázta, miért tűnhet úgy, hogy arcplasztikán esett át. 

    (via E! News)

  • A körmöskirály nem szomorkodik, tovább keresgél.

    Jákob Zoltán a közösségi oldalán jelentkezett be Mauritiusról egy videóval, amelyben a Bachelor – A Nagy Ő idei évadának nyertesével, Hajnal Bettinával való kapcsolatáról vallott. Az üzletember elmondása szerint ugyan a műsor után mindent megtettek azért, hogy a kapcsolatuk működni tudjon, végül úgy döntöttek, hogy külön folyatják.

    Ebben nincs semmi szomorúság, semmi csalódottság. Ez az egész inkább két ember útkereséséről szól, ami most nem egy célba fut össze. Külön-külön fogjuk élni tovább az életünket

    – fogalmazott Jákob Zoltán, aki végül éppen úgy járt, mint a Bachelor – A Nagy Ő korábbi főszereplői, Árpa Attila és Tóth Dávid.

    Az üzletember az Instagram-oldalára feltöltött videóban azt is elárulta, hogy nagyon megszerette Bettit, helyes lánynak, jó embernek és kedvesnek tartja, de a szerelem nem jött össze vele, így tovább keresgél. 

    Jákob Zoltán végül Nagy Ő Enikőt idézte, aki a műsorból való távozásakor azt mondta neki, hogy „biztos rá is vár valahol egy nő, és a szerelem”.

  • Savanyú káposztát mindenkinek!

    A vecsési savanyúságokkal nemigen lehet versenyezni, de házi vitaminbombát akárki tud magának és családjának készíteni káposztából. Nem is nehéz elkészíteni azt: az egy fej káposztán kívül durva szemű sóra, babérlevélre, szemes borsra és borókabogyóra lesz csupán szükség.

    A házi savanyúkáposzta-készítés rejtelmeibe a teljes recept avatja be, amely ide kattintva érhető el. Röviden: előbb le kell szedni a káposzta külső leveleit, majd ki kell vágni a káposztatorzsát. A káposztát aztán vagy szálasra kell gyalulni, vagy késsel nagyon vékony csíkokra vágni. Ezt követően kell kibélelni a káposzta külső leveleivel egy mély edényt. Ekkor kezdődik a rétegezés: egy réteg gyalult káposztát hintsünk meg sóval, tegyünk rá néhány szem fekete borsot, pár borókabogyót, végül pedig 1-2 darab babérlevelet. Ezt addig kell ismételni, míg el nem fogy a káposzta. A trükk mégsem ebben rejlik: a tálra egy tiszta vászonkendőt helyezünk, amire az edényfedő kerül, ami kisebb, mint a tál maga, így be tudja fedni a káposztát. A fedőre nehezéket kell tenni, hogy a káposzta ki tudja adni a levét, és folyamatosan a lé alatt maradjon.

    Az erjesztés folyamata vesz igénybe több időt: körülbelül három hétig tart, de ez a leglényegesebb lépése a folyamatnak. Ez idő alatt a káposztát hűvös, száraz helyen kell tartani, amire kiváló lehet egy kamra vagy egy garázs is. 

    További receptek és tippek a sobors.hu-n.

  • Egymás táboraitól is nagy adagban kapják a gyűlöletet.

    Kedd délelőtt az RTL Reggeli című műsorában folytatódott tovább a Sztárbox eredményezte „szájkarate” Istenes Bence és Rácz Jenő között: míg a műsorvezető Skype-on keresztül jelentkezett be a műsorba, addig a Michelin-csillagos séf a stúdióban beszélt a vasárnap esti bokszmeccsükről, amelyet pontozásos győzelemmel nyert meg. 

    Istenes elmondta: próbálja megérteni, miért történtek így a dolgok, de nem szomorkodik.

    Folyamatosan cikáznak a gondolatok a fejemben, próbálok rájönni, miért történetek így a dolgok. Az egész: az Instagram-sztoritól egészen addig, hogy ezt a meccset pontozással elvesztettem. Mindennek oka van, én ebben hiszek. Nem bánok semmit. Sok mindenen lehet vitatkozni, de a végeredményen nem változtat. Így történt, vissza már nem lehet [mit] csinálni. Okkal kellett ennek így történnie. Abszolút nem szomorkodom, de nagyon sok gondolat van a fejemben

    – mondta az RTL Reggeli című műsorában Istenes, kiemelve, gondolatait egy IstenEst-epizódban fogja részletesen kifejteni. Mint mondja, egy visszavágónak is örülne.

    Benne lennék, azzal a kikötéssel, ha az tényleg a bokszról szólna. Sajnos ez a mérkőzés már nagyon másról szólt, többek között az én hibámból természetesen. Az igazságérzetemet nagyon sok minden zavarja

    Rácz azonban nem így van ezzel, s ennek a Reggeliben is hangot adott.

    Ott volt a lehetőség, de hogyha ennyire ragaszkodik hozzá, akkor csináljuk azt, hogy ez a visszavágó megtörtént. Nyert, gratulálok neki, 1-1, és bontson ki otthon egy pezsgőt és ünnepelje meg magát. Hagyjon már engem békén

    jelentette ki a sztárséf.

    A tévés továbbá arról is beszélt, hogy rájött: csak magára haragudhat. Szerinte az élet attól szép, ha tanulunk a hibáinkból, de azért még egyszer kicsit odapirított Rácznak.

    „Kérdezték, hogy zavart-e, hogy lefogott, meg hogy szabálytalanságok voltak a meccsen. Nem zavart. Ahogy Jenő is mondta: egy kis mocsok van ebben a sportban. Még a szájalás se érdekelt volna, ha három nappal ezelőtt nem csinál egy ugyanilyen dologért egy óriási botrányt, és kiáll, hogy »ezt nem lehet, ilyet nem lehet csinálni, nem lehet hibázni, ez gyűlöletkeltés, kirekesztés!« 

    Bocsánat, a cigányozás miben más, mint a b.zizás a ringben? Szerintem ez a kettő ugyanaz. Igazából én adtam a kést a kezébe azzal, hogy az Instagram-sztori véletlenül kikerült. Csak magamra haragudhatok. Ott, abban a pillanatban, hogy kikerült, aláírtam a halálos ítéletemet, és ezt a meccset nem nyerhettem meg. A világ rendje miatt ez így volt kerek.