Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A 24 éves Jimmy Donaldson – megelőzve PewDiePie-t – a legtöbb feliratkozóval és megtekintéssel rendelkező videósnak számít a platformon.

    Mr. Beast elmagyarázta, hogy 200 millió ember él ma a világban, akik vakságban szenvednek, amit egy 10 perces beavatkozással a felére lehetne csökkenteni.

    beat
    Fotó: YouTube

    Mint mondta, a szem előtti lencse ködössé válik, emiatt pedig képtelenség átlátni rajta egy idő után, de a beavatkozás során ezt egy vákuummal felszippantják, a helyére pedig egy mesterséges lencsét helyeznek.

    Ezzel a módszerrel Mr. Beast 1000 embernek adta vissza a látását, miközben néhány páciensnek olyan extra ajándékokat adott, mint 50 ezer dollár vagy épp egy vadiúj Tesla.

    A 8 perces videó végén Mr. Beast elárulta, hogy a műtétet nemcsak az amerikaiaknak fizeti ki szívesen, hanem a világ más pontján élőkön is szeretne segíteni.

  • Repül az idő, a Család kicsi kincse és a Mindenképpen talán egykori kis sztárja feleség lett.

    Sokan emlékezhetnek még Abigail Breslinre, aki a 2000-es évek egyik legtöbbet foglalkoztatott gyerekszínésze volt. A kislány feltűnt többek közt a Nővérem húga vagy az Ízlések és pofonok című filmekben is, mindössze tíz évesen pedig Oscar-díjra jelölték A család kicsi kincsében nyújtott alakítása miatt.

    Breslin azóta felnőtt nő lett, sőt immáron feleség is: a 26 éves filmsztár Instagram-oldalán jelentette be, hogy egybekeltek szerelmével, Ira Kunyanskyval, akivel 2017 óta alkotnak egy párt. A színésznő nemcsak gyűrűjét mutatta meg rajongóinak, de egy képet is közzétett a nagy napról.

    „2023. január 28. Hozzámentem a legeslegjobb barátomhoz” – írta bejegyzéséhez Breslin, akinek sorra gratuláltak követői.

  • A Google Doodle a Google kereső speciális logója, ami valamilyen jeles eseményre, ünnepre hívja fel a felhasználók figyelmét.

    bubitea
    Fotó: Google

    Január 30-án, hétfőn pedig a buborékteáé a főszerep, ezzel tisztelegve Tajvan legismertebb itala előtt. A buborékteát az 1980-as években találták fel, a recept pedig pofonegyszerű: nem kell hozzá más, csak egy kis tealap, amit gyümölccsel vagy tejjel kevernek össze, ehhez pedig gumiszerű tápiókagolyókat és gyümölcszselét adnak.

    Az elmúlt években a buboréktea nemzetközileg is nagyon népszerűvé vált, 2020. január 30-án pedig hivatalosan is új emojiként jelentették be az italt.

    Ennek kapcsán ha most a Google logójára kattintunk, egy aranyos játékban mi magunk is elkészíthetjük a sajátunkat.

  • Megállíthatatlanul menetel előre a The Last of Us sorozat, amiből az HBO már most berendelte a második felvonást.

    pwdio
    Fotó: Instagram

    A Naughty Dog játékát adaptáló sorozat harmadik epizódja már megtekinthető az HBO Maxon, a múlt héten pedig érkezett a hír, hogy a folytatást is adaptálni fogják. A főszereplő Pedro Pascal pedig ennek örömére leugrott egy kicsit edzeni, elvégre jó kondiban kell lennie, ha tartani akarja a lépést a kattogókkal és egyéb rémségekkel.