Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az anyaságról mesélt.

    Majoros Hajnalka őszintén mesélt fiairól a Kinek van igaza? YouTube-csatorna legújabb videójában. Mint kiderült, Marián és Olivér nem is különbözhetnének jobban, külsőleg és belsőleg sem.

    „Az első gyerekem nem aludt hason, azt sem tudtam, hogy hogyan vezessem rá, refluxos volt, minden baja volt, nem tudtam igény szerint szoptatni sem. Aztán jött a második gyerek, aki három óránként evett, aludt, játszott, hason aludt, egyszerűen cuki volt” – kezdte Majoros, aki bátran bevallotta: kissé megijedt második várandóssága alatt, fogja-e tudni annyira szeretni kisebbik gyermekét, mint bátyát. Ez a félelem aztán Olivér születésekor el is múlt.

    Ráadásul Marcinál, ha ki tudtunk belőle sajtolni egyéves koráig egy minimális mosolyt, akkor örültünk, Olivér pedig a kezdetektől egy tejbetök volt. Nagyon különböző a két gyerek.

    Az anyuka eleinte jóval nagyobb családot szeretett volna Majkával, de a tapasztalatok aztán formálták a véleményét.

    „Négyet terveztünk. Terveztünk! Az elsőnél mondtuk, hogy nemhogy három nem lesz, hanem második sem. Viccet félretéve, tényleg volt ilyen az első gyerek után, hogy azt mondtam,  hogy fogom én ezt végigcsinálni…” – idézte szavait a Story magazin.

  • Három babanév-ötletről is lehullott a lepel.

    babaaa
    Fotó: youtube

    Babanem-bejelentő bulit tartott Shane Tusup és várandós menyasszonya, Nagy Viktória Zoé.

    A sztárpár nemrég Instagramon osztotta meg a hírt, hogy szülői örömök elé néznek, a fitneszversenyző első gyermeküket hordja a szíve alatt. Csütörtök este YouTube csatornájukon mutatták meg követőiknek, hogyan zajlott a parti, videójukból pedig kiderült,

    kislánnyal bővül majd családjuk,

    sőt, egy snittből a tervezett babanevekből is ízelítőt kaphatunk: a szerelmesek a Skylar, az Olivia Ann és a Charlotte opciókat írták fel az ötleteket gyűjtő táblájukra.

    Pár napja az edző arról beszélt, talán egy picit jobban örülne, ha fiú lenne első gyermeke, de a felvétel alapján a rózsaszín konfetti láttán is kicsattant a boldogságtól. 

  • Lékai-Kiss Ramóna azon hazai hírességek közé tartozik, akik azokat a felvételeket is megosztják magukról a közösségi oldalaikon, amelyek nem tökéletesek, hanem a valóságot mutatják meg. A műsorvezetőnő legutóbb két videót tett közzé: az egyiken modellként, megingás nélkül vonul el egy tükör mellett egy babarózsaszín, aranyozott estélyiben, a másikon azonban már szinte orra bukik, úgy megijed, amikor megpillantja a tükörképét.

    Amikor kettő van belőlem....insta vs valóság!

    írta Lékai-Kiss Ramóna, aki a Facebookon csak a valóságot tükröző videót mutatta meg, amelyikben frászt kap, az Instagram-oldalára azonban a baki nélküli felvétel is felkerült.

    Ön tudatosan figyel arra, milyen felvételeket oszt meg magáról a közösségi médiában?

  • Szerinte nagyon más az életritmusuk, a közegük.

    jakobzoltanbetti
    Fotó: instagram

    Először szólalt meg Jákob Zoltánnal való kapcsolatának zátonyra futásáról Hajnal Bettina. A Nagy Ő győztese és az üzletember november végén döntött úgy, hogy külön utakon folytatják. Akkor Jákob arról beszélt, nagyon megkedvelte Bettit, de nem szomorkodik, amiért nem jött össze a szerelem, tovább keresgél.

    Most a műkörmösként dolgozó nő is megtörte a csendet, szerinte a rájuk irányuló figyelem is közrejátszott szakításukban, de szépen váltak el egymástól, így nem zárta ki, hogy egyszer folytatása is lehet a dolognak.

    „Valós érzelmek alakultak ki kettőnk között, és tiszta szívemből szerettem volna, hogy ez a kapcsolat működőképes legyen. De annyira más anyagi és életkörülményeink vannak, hogy egy idő után kiütköztek a különbségek. 

    egymástól nagyon távoli társadalmi rétegbe tartozunk, és ezáltal az életritmusunk is nagyon más. Míg én 10-12 órát dolgozom, és utána a kislányommal vagyok, addig Zoli egészen máshogy él.

    Ő ott tart, hogy gondol egyet, és spontán elutazik, amit megérdemel, és amivel nincs is semmi baj. Csak én nem tudok mindent félretenni, és vele tartani. Viszont sem az ő, sem az én életemet nem akartuk a felborítani” – mesélte a Storynak a fiatal édesanya, akinek szavait a 24.hu idézte. Jákob éveken át plátói szerelme volt, így hiba azt gondolni, hogy a pénz miatt jelentkezett volna a műsorba.

    „Robotoltam, robotolok ma is, mert számomra nem egy férfi pénze, hanem az jelenti a biztos talajt, amit én megteremtek magamnak.”

    A lap Jákobot is elérte, ő arról beszélt, nem látta Hajnallal közös jövőjét.

    Próbáltuk megoldani a gondokat, ezek között felütötte a fejét féltékenység és vitahangerő-probléma is a részemről, de azt gondolom, mindkettőnk felelőssége, hogy nem jött össze ez a kapcsolat. Nagyon jól éreztük magunkat együtt, de végül úgy döntöttünk, nem raboljuk egymás idejét. 

    ()