Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A 35 éves színésznő első gyermekét hordja a szíve alatt, pocakja pedig jól láthatóan egyre csak nagyobb.

    Ashley Greene, akit főként az Alkoynat-filmek Alice Cullenjeként ismert meg a világ, kihasználta a kaliforniai napsütést és sétált egyet a környéken, ekkor kapták le a lesifotósok a színésznőt, aki igen jó formában van.

  • Újabb képek érkeztek az Amazon Prime-on debütáló Gyűrűk Ura sorozathoz.

    lotr
    Fotó: Instagram

    Közelebbről is szemügyre vehetjük Középfölde lakóit, ugyanis az IGN jóvoltából érkezett néhány fotó a Gyűrűk Ura: a hatalom gyűrűi című sorozatból, ahol minden fontosabb karaktert felvonultatnak. 

    A történet sok ezer évvel a Hobbit és a Gyűrű szövetsége eseményei előtt fog játszódni, és már azt is lehet tudni, hogy rendhagyó módon női orkok is lesznek a sorozatban, illetve az Amazon már berendelte több évadot is belőle.

    A sorozat egyébként durván megosztja a rajongókat, ugyanis sokak nem tudnak elvonatkoztatni Peter Jackson trilógiájától, és az sem segít a helyzeten, hogy a Hatalom gyűrűiben lesznek olyan változtatások az eredeti műhöz képest, ami egyesek szerint egyenesen szentségtörésnek számít. Ilyen például a női orkok, vagy épp a színes bőrű tündék jelenléte.

  • A fiatal szépség félelmet nem ismerően mutatványozott az szűkös kis balkonon.

    GettyImages-1399541606
    Fotó: Vittorio Zunino Celotto / Getty Images Hungary

    A modell jelenleg éppen Párizsban tartózkodik, ahonnan ismét fantasztikus képsorokkal jelentkezett rajongóinak. Mindez ha nem lenne elég, ráadásul gyönyörű kilátásban teszi mindezt, a háttérben ugyanis jól kivehető a hihetetlen látványt nyújtó Eiffel-torony sziluettje.

  • Milliók szíve szakadt meg a Stranger Things 4 Vol. 2 utolsó epizódjának végén, amikor Eddie Munson feláldozta magát a többiekért az Upside Downban, ahonnan egyedül ő nem tért vissza.

    A negyedik szezonban bemutatott Eddie hamar a rajongók kedvence lett, ezért is élték meg sokan nagyon nehezen a jelenetet, amikor a demodenevérek megölték őt a fináléban.

    St42
    Fotó: YouTube

    Azonban kering a neten egy teória, ami ha beigazolódik, nem most láttuk utoljára a metálos fiatalt.

    Ugyebár a Stranger Things nagyban merít a Dungeons & Dragons című szerepjátékból, elvégre a szörnyek is onnan kapták a nevüket (Demogorgon, Mind Flayer, Vecna)

    Egy TikTok használó beleásta magát a D&D világába, és olyasmire bukkant, ami lehetőséget adna arra, hogy Eddie Munson visszatérjen a halálból, ráadsul ebben Vecna is kulcsszerepet játszana.

    A megoldást egy Kas a Véreskezű karakternél kell keresni, aki a D&D világában Vecna jobbkeze, miután denevérek áldozatává válik, ő maga pedig vámpírként tér vissza.

    Ugyebár Eddievel az Upside Down denevéréi végeztek, ráadásul több olyan tetoválása is van, amin bőregerek vannak , így könnyen lehet, hogy a Duffer testvérek ezzel üzentek a nézőknek a fű alatt, és időközben megalapozták Kas eredetsztoriját, aki egyébként a D&D-ben hasonlóan fontos szereplő, mint például a főkolompos Vecna.

    Az elméletet az is alátámasztja, hogy az évad legelején konkrétan megemlítik Kas figuráját, amikor a Hellfire Club tagjai a táblajátékkal játszanak.

    A jelenetben Eddie a játékmester, és megemlíti a többieknek, hogy Vecna (a minifigura az asztalon) épp visszatért a halálból, mire Mike felkiált, hogy "de Kas megölte őt!"

    Kas ugyanis hiába egy emberből lett vámpír, aki ezek után Vecna jobbkeze lesz, a D&D története során mestere ellen fordul és megöli őt, ami előre vetítheti azt is, hogy mi fog történni az 5. évad fináléjában, ha az alkotók tényleg meglépik ezt a történetszálat.

    Egyébként Eddie és Kas között az is hasonlóság, hogy utóbbi a játék során pajzsot és kardot forgat, pont úgy, ahogyan azt a fiatal metálos is tette a denevérek ellen.

    Egy másik elmélet arról szól, hogy az Upside Downban nem halhat meg az, aki nem onnan származik, elvégre Will, illetve Henry (a későbbi Vecna) is túlélte a másik dimenziót, arról nem beszélve, hogy Steve is súlyosan megsebesült a denevérek által, mégis megúszta a dolgot. Ezek alapján nagyon úgy tűnik, hogy Eddie visszatérésére van esély, de ne felejtsük el azt sem, hogy az első évadban Barbara az Upside Downban halt meg, így ez az elmélet nem áll annyira szilárd lábakon.

    Örülne Eddie visszatérésnek?