új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ha egy párhuzamos univerzumban Amy Schumer kamionsofőr lenne, akkor valahogy így nézne ki.

    A Tennesse állambeli Celinában kapták lencsevégre a humorista hasonmását egy helyi benzinkútnál, ahol rendszeresen megáll Amelia, a kamionsofőrként dolgozó nő. A képet látva sokakban  felmerült, hogy Amelia kiköpött Amy Schumer. Aztán azt a kérdést firtatták, hogy miért van egy könnycsepp tetoválás a szeme alatt, ugyanis ez annak a jele, ha az illető meggyilkolt valakit. A hölgy állítólag egyszer véletlenül elaludt a volán mögött és elgázolt egy gyalogost. Az ő tiszteletére varratta magára a jelképet.

    Ha nem is a történet, de az egyértelmű hasonlóság miatt a poszt végül annyira elterjedt Twitteren, hogy még Amy is észrevette és így reagált rá:

    Várj, mi folyik egy kamion megállóban? - Én

    (Forrás: PageSix)

  • Valaki ennyit adott érte, mint NFT-ért, azaz digitális térben létező "termékért". 2010 óta pörög ez a mém, így ha valami, akkor ez tényleg megérdemli, hogy rekord árat érjen el. Tehát nem csak a humorban mérhető eszmei értéke nagy, hanem a pénzben mérhető értéke is. Ezt pedig talán magával a mémmel lehet a legjobban illusztrálni.

    doge
    Fotó: Know Your Meme

    (Indy100)

  • A zalacsányi Batthyány kastélyszálló adott otthont a hétvégén megrendezett középkori gyerekszépségversenynek, ahol a fiúk és a lányok hagyományos utcai és báli ruhák helyett a kastélyhoz illő reneszánsz és barokk öltözékben vonultak fel. 

    Czári Csenge, a győztes
    Czári Csenge, a győztes
    Fotó: Little Miss World Hungary

    A 16 jelölt közül Czári Csenge lett az abszolút győztes, az ő fejére került a korona. A 9 éves kislány mindössze egy éve modellkedik, de már rutinos versenyzőnek számít, ez már az ötödik szépségmustra, amit megnyert. A dicsőségen ezúttal családjával is osztozik, mivel ruháját édesanyja és nagymamája tervezte. 

    Az elmúlt időszakban a szépségversenyek is korlátozva voltak a koronavírus-járvány miatt, de a szervezők bíznak abban, hogy júniustól már indulhatnak az élő versenyek – mondta el az Indexnek Bartalovics Ildikó, versenyigazgató.

  • Az emberek megőrülnek ezért az egyszerű, de kreatív receptért, ami egy volt rabtól származik. Az egykori elítélt elárulta, hogy miként tudott finom sajttortát csinálni a börtönben. És a felhasználók már alig várják, hogy maguk is ki tudják próbálni... otthon, és nem rácsok mögött.

    Kell hozzá Pilóta kekszhez hasonló keksz, amit szét kell szedni. A száraz kekszet össze kell törni, és némi mézes puszedlivel és vízzel össze kell gyúrni egy nagy golyóvá, amit aztán ki is lehet lapítani, mint egy pizzát. Ezzel meg is van a sajttorta alapja. A krém a kekszből kimentett krémből, tejporból, krémsajtból és egy kis Snickersből áll össze. A hozzávalókat összekeverjük, és meg is vagyunk. 

    Nem is hangzik olyan rosszul.

    (Indy100)

  • Már rengetegen látták azt a videót, ami nem mutat mást, mint az  ingujjukat, pólójukat feltűrő embereket, akik sorra kapják az egészségügyi dolgozóktól az oltást. És minél többen teszik ezt, annál inkább kezd minden visszatérni a normál kerékvágásba, nyitnak ki az éttermek, kávézók, mozik, stadionok.

    2021-06-13 14 50 02-Window.png

    De maszkot senki sem veszi le. Még a film végén sem.

     Lehet így is csinálni.

  • Jolie New Yorkban tartózkodott a napokban, amikor meglátogatta egykori férjét, Jonny Lee Millert. Ők 1996 márciusában házasodtak össze, majd 1997 szeptemberében el is váltak. De nem volt ez egy viharos válás. Ahogy Jolie is mondta már korábban: élete leghülyébb döntése volt ez a válás, mivel amúgy sosem veszekedtek Millerrel, soha nem bántották egymást. 

    Most pedig minden előjel nélkül Jolie felugrott hozzá. A fotók alapján egy üveg bort is vitt magával. A beszámolók szerint 3 órát töltött a lakásban.

    Na, hát ebből aztán máris ki lehet kombinálni bármit.

    (Justjared)

  • Egy sima szülinapi köszöntésnek tűnik, de valójában több réteget tartalmaz az üzenet, ami egy szelfivel van megfejelve. A képhez tartozó szöveg egyszerű: „Boldog 40. születésnapot, Chris Evans! Számomra mindig te leszel az első.” ÉS akkor a fotón az látszik, amint Chris Pratt a kollégájával vigyorog a legújabb Thor-film forgatása alatt. ÉS itt most azért is nehéz eldönteni, hogy ki került a trollkodás célkeresztjébe, mert ugye van ez az állandó harc, hogy ki a legjobb Chris. Evans, Hemsworth vagy Pratt, illetve a sokszor elfelejtett Pine. Ezen a képen két Chris is szerepel, egyik sem a szülinapos Evans, mégis neki szól, hogy Hemsworth számára ő az első Chris... Tehát akkor itt mintha Pratt lenne megtrollkodva, nem?

  • A reggeliző vombat után fontosnak tartottuk bemutatni azt is, hogyan étkezik Chunk, a mormota.

    giphy (30).gif
    Fotó: giphy.com

    A szinte már közszereplővé vált kisállatnak saját Facebook-oldala van, amit már 183 ember napi szinten követ. Chunkról YouTube-on is rengeteg videó található, amint különböző ételeket rágcsál meg,

    ennek mutatjuk most egy több mint 26 perces verzióját:

  • GettyImages-1221064936
    Fotó: Toni Anne Barson / Getty Images Hungary

    Alicia Silverstone, a Spinédzserek színésznője betört a TikTok-birodalomba, legutóbb a leghíresebb filmje legikonikusabb jelenetét játszotta újra. Ez alkalommal viszont egy rövid videóban tisztázta, hogy igazából nem is úgy ejti a nevét, ahogy sokan gondolnák.

    Tehát a helyes kiejtés Alicia, vagyis Aliszia, és nem Alisa, ahogy a leírás alapján sok millió ember gondolná. A színésznőt amúgy a helyzet kevésbé zavarja, ellenben az anyukájával, aki kivan tőle, hogy rosszul ejtik a lánya nevét. 

    Engem amúgy nem zavar! De a drága anyukám nem szereti… szóval, miatta… tudjátok helyesen!

    Itt lehet megtekinteni a színésznőt, amint bemutatja, hogy is hívják valójában:

    @aliciasilverstone

    ##stitch with @kesha & @mahoganylox : Just an FYI... it’s Ali-SEE-yuh 😉😘

    ♬ original sound - Alicia Silverstone
  • Az ilyen alávaló gaztettek sem maradhatnak titokban manapság. Az internet egy emberként szállt szembe azzal a sráccal, aki úgy vélte, jó ötlet lesz darabonként felszámolni barátjának azt a néhány darab hasábburgonyát, amit kievett a menüjéből.

    Nem is tévedhetett volna nagyobbat. Lehet, hogy azok szimpátiájára apellált, akik szerint a kaja, de legfőképpen a sült krumpli szent és sérthetetlen? Sose derül ki, mert ez a tábor nem jelentkezett, hogy megvédje a srácot. Azok viszont kegyetlenül elkezdték online földbe döngölni, akik szerint ez elég nagy görénység volt. Hát három szem sült krumpli mit számít már, nem? Kit érdekel? Hát, hadd egyen, ha jólesik neki, nem?

    Egyesek szerint nem is barát az ilyen. Jó, hogy nem számolja fel neki az üzenetváltás árát is, amit esetleg mobilhálózaton folytattak. 

    A tanulság, hogy sose tudhatjuk, melyik privát üzenetváltásunk landol a TikTokon egy videó formájában, ahol mindenki atomjaira szedheti a bepötyögött karaktereket.

    (Indy100)