Gál
3 °C
16 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Munkából hazafelé menet kapták lencsevégre Reuben Mellor-Clark szörfoktatót, aki rögtön meg is nyerte a ‘Nagy-Britannia legmenőbb ingázása’ címet.

    A 21 éves srác befejezte az aznapi tanítást a cornwalli Perranporthban, és úgy döntött kihasználja a lehetőséget, hogy az óceán hullámai szinte egy folyócsatornát képeztek a hazafelé vezető útján,

    ezért elkapta a hullámokat és így ment egészen hazáig. 

    Reuben egy helyi lapnak azt nyilatkozta, hogy nem hagyhatta ki ezt a remek lehetőséget, és milyen jól tette.

  • Képernyőfotó 2021-10-16 - 15.13.16.png
    Fotó: @cheekclapper24_7_365 / tiktok

    Épp óriásit megy a TikTok-on az a videó, amin sokak szerint egy „beszélő” kutya látható. A CheekClapper24 nevű felhasználó által feltöltött videóban a hölgy elsősorban csak az aznapi szettjét akarta bemutatni követőinek, ám ekkor megjelenik egy fehér malamut, név szerint Hugo, aki előbb felnéz gazdájára, majd röviden oda vonyít neki.

    Ez még önmagában nem is lenne túl érdekes, ám a kommentek között sokan akadnak, akik megesküsznek rá, hogy olyan, 

    mintha a kutyus azt kérdezné gazdájától, hogy „Where are you going?” azaz, „Hová mész?”

    A beszédes Hugo megosztotta CheekClapper24 követőit, van, aki szerint biztosan a fentebb említett kérdést teszi fel a jószág, míg mások szerint inkább csak megdicséri a fiatal nőt, de akadnak olyanok is, akik szó sincs arról, hogy beszélne a kutyus.

    @cheekclapper24_7_365

    I was just trying to see if my outfit was cute @carlainquarantine 😭❤️ ##SHEINcares ##VirginMediaSpeedMC ##fypシ ##malamutes ##malamutesoftiktok

    ♬ original sound - Cheekclapper

    Ön szerint tényleg beszél ez a kutya?

  • Ön szerint ki látható a képen?

    A helyes megfejtésért kicsit lejjebb kell görgetni.

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    A helyes megfejtés: Joaquin Phoenix.

    A színészt tőle szokatlan külsővel kapták lencsevégre a napokban, amint felesége, Rooney Mara oldalán andalogtak New York utcáin.

  • A kriptovaluták megváltoztatják a világot, és minden valamirevaló változás függőséggel is jár. Erre jöttek rá az 1988 óta egy skóciai kastélyban működő rehabilitációs intézetben is, ahol külön osztályt nyitottak a kriptofüggőség kezelésére.

    Ami, véleményük szerint, a szerencsejáték-függőség egyik formája.

    Anthony Marini, az intézet vezető terapistája – maga is gyógyult játékfüggő – elmondta, hogy nagyon nehéz meggyőzni a kriptovaluták megszállottjait arról, hogy függőségben élnek. Egyik kezeltje 2015-ben kezdett kereskedni Bitcoinnal, és négy év múlva mindenét elvesztette, de ha tehette volna, azonnal újra kereskedni kezd.

    Álmatlanság, rendszertelen étkezés, altatók és egyéb gyógyszerek használata – mind olyan tünetek, amelyek a bitcoinfüggőség velejárói. A betegek mániákusan figyelik az árfolyamokat, és pánikrohamot kapnak, ha elveszik tőlük a telefonjaikat vagy a laptopjaikat. Súlyosabb esetekben drogfüggőség is kialakul, az egyik kezelt pedig a numerológia és a viking mitológia megszállottjává vált, mert azt hitte, ezek segítségével megértheti a piac mozgását.

    Most az állam állja a kezelési költségeit.