Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Négylábú taggal bővült az angol királyi család: Kamilla királyné újabb kiskutyát fogadott örökbe! A Battersea menhelyről érkező kis keverék, Moley ma mutatkozott be az uralkodói pár hivatalos közösségi oldalain, méghozzá egy gazdájával közös, mosolygós képpel. 

    A bejegyzés szerint Moley ugyan kicsit rosszcsont, de annál hűségesebb társa lesz Kamillának, aki kedden már magával is viszi első hivatalos megjelenésére: egy külön kutyáknak kialakított, belső-londoni parkba, amelynek térkövein már az ő neve is helyet kapott. Rajta kívül a szemfüles látogatók kiszúrhatják többek között Bluebell, a királyné másik, Jack Russel terrier fajtájú kedvencének-, valamint a tavaly elhunyt Beth-nek a nevét, de Károly király kutyája, Snuff is hasonló megtiszteltetésben részesült.

    „Gondold el, egy kóbor kutya vagy, aztán egy nap maga a királyné fogad örökbe!” – írta a kép alá egy kommentelő, aki szerint Moley-nek a lehető legjobb dolga lesz az uralkodó felesége mellett.