Adalbert
13 °C
21 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A 21 éves énekesnő már többször bizonyította, hogy ha valami újba kezd, azt maximális erőbedobással teszi.

    Így volt ez szombaton, a Dancing With The Stars első élő adásában is.

    Tóth Andi és párja, Andrei Mangra - Gabriela Spanic korábbi partnere - jól összeszoktak a két hónapos felkészülés alatt, ami közös táncukon is meglátszott. Elsőként a tangót választották, amit olyan fegyelemmel és profizmussal adtak elő, hogy nemcsak a többi versenyzőnek, de zsűrinek is leesett az álla.

    Végül 36 ponttal ők kerültek a versenyzők listájának élére.

  • Ahogy korábban megírtuk, Rod Stewart a napokban Magyarországra látogatott.

    Képernyőkép 2021-09-27 094800.png
    Fotó: Instagram

    Feleségének posztja szerint egy titkos koncertet is adott Magyarországon az énekes, ami – miután nem volt előre meghirdetett fellépése – feltehetőleg egy magánrendezvényen zajlott, az is elképzelhető, hogy Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea pénteki esküvőjének sztárvendége volt, de erről biztosat persze nem állíthatunk. Ami bizonyos, ha valóban bookingolta valaki a produkcióját, az minimum 300 millióba került.

    Rod Stewart és párja az ittlétüket kihasználva persze Budapesten is körbenézett, amelynek legizgalmasabb pillanatait az Insta-storyjukban tették közzé. Végre valahára most egy konkrét bejegyzés is érkezett: az énekes videón mutatta meg, mekkorát bulizott egy budapesti étteremben a személyzettel.

  • Az Arnold Sportfesztiválon készültek friss fotók a színészről, amelyeken rögtön feltűnik, hogy gond van a jobb lábával.

    Screenshot 1011
    Fotó: Facebook

    Nagyszerű látni Shaquille O ’Neal barátomat Columbusban

    – írta a Terminátor a Facebookon közzétett fotó mellé, majd viccelődött kicsit az exkosaras magasságáról, hozzátéve: épp az Arnold Sportfesztiválon vannak, ahol Shaquille O ’Neal egy fantasztikus DJ show -t csinál. A képen látszik, hogy Arnold boka- és lábszárrögzítő orvosi csizmát hord.

    2016-ban is pontosan ilyet viselt, akkor azt nyilatkozta, stressztörése (más néven fáradásos törése) volt, ami annyit tesz, hogy valamiféle mozgásformát túlzásba vitt, és ez okozta a bajt. Akkor hetekig kellett hordania a képen látható segédeszközt.

    Gondolhatnánk azt is, hogy a fenti fotó egy régebbről előszedett darab, de a színész-testépítő a versenyről is megosztott egy friss képet, amelyen szintén orvosi csizmában van.

  • Alig pár napja számoltunk be arról, hogy megérkeztek az első képek a legújabb évadból, máris megkaptuk a premierdátumot is. 

    Akárcsak a Stranger Things negyedik évadának előzetesét, az Emily Párizsbannal kapcsolatos információkat is a "Tudum" névre keresztelt eseményén fedte fel a Netflix. Mint kiderült, a Lili Collins által megszemélyesített Emily kalandjai a francia riviérán,  Saint-Tropezben folytatódnak, a főhős ugyanis vakációzni megy. 

    A sorozat december 22-én folytatódik, Az első előzetest pedig itt nézheti meg: