Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A folytatás sem lesz vidámabb az első résznél.

    Ma négy éve, hogy az Egyesült Államokban bemutatták a Joker című filmet, amely egyaránt hatalmas siker volt a nézők és a kritikusok körében is – elég csak a 2 bezsebelt Oscar-díjára és további szakmai elismeréseire gondolnunk.

    A második részt már egy éve belengette Todd Phillips rendező, egyelőre azonban nem sokat tudunk a produkcióról, csak hogy a Folie á Deux alcímet viseli majd, musical lesz, és Joaquin Phoenix is visszatér majd Lady Gaga női főszereplésével kiegészülve. Phillips az évforduló alkalmából most egy új snittet mutatott a projektből, amely továbbra sem ismert, hogy mikor kerül a mozikba, mindenesetre nem egy vidám darab lesz, az egyszer biztos.

    „Köszönöm az összes üzenetet. Négy évvel ezelőtt nem semmi kalandunk volt. Sok a szép emlék, és még több jön” – írta az Instagramon megosztott képhez a filmes.

  • Pamela Anderson egyre bátrabban vállalja fel természetes vonásait. Pár héttel ezelőtt egy filter- és sminkmentes fotót posztolt magáról, a napokban pedig élőben is megmutatta, hogy fest arca kozmetikumok nélkül, mindössze szempillaspirált kent csak fel a párizsi divathét eseményeire.

    Édesanyja korábban már belengette, lesz majd idő, mikor nem akar majd semmilyen sminket viselni majd a bőrén, és szerinte most jött el az ideje annak, hogy lázadjon kicsit.

    „Csak feltettem egy kis hidratálót, mert nem érzem úgy, hogy sminkelni lenne kedvem. Nem úgy jöttem a párizsi divathétre, hogy nem fogok semmilyen sminket viselni, egyszerűen csak az jutott eszembe, hogy nem akarok versenyezni ezekkel a ruhákkal. Nem próbálok én lenni a legszebb lány a szobában, csak a szabadságot érzem, a megkönnyebbülést. Ez egy kísérlet, hogy nem sminkelem magam a párizsi divathét alatt. Ami őrület” – mesélt döntésének okáról az 56 éves színésznő, aki készülődés közben látta vendégül a Vogue magazint. Nem csak sminkest, stylistot vagy fodrászt sem láthatunk a videóban, Anderson ugyanis nem vette igénybe egyik segítségét sem, ruháit is már meglévő, 15-20 éves darabjai közül válogatta.

    Szabadosan, magamtól csinálom!

    – mutatta meg végső szettet a stábnak, hozzátéve: a 2-3 órás készülődések helyett inkább körül fog nézni a városban.

  • A házaspár mind a négy gyermeke, valamint két nagyfiuk párjai is feltűnnek rajta.

    Fontos este volt a keddi Beckhamék életében, Londonban bemutatták ugyanis a világhírű focistáról és családjáról készült új Netflix-sorozatot. A premieren természetesen a sztárpár, valamint mind a négy gyermekük is részt vett, akiket mostanság igen ritkán lehet csak együtt látni sűrű elfoglaltságaik miatt.

    A két idősebb fiút elkísérték párjaik is, Brooklynt felesége, Nicole Anne Peltz, Romeót pedig barátnője, Mia Regan modell. A show-t talán mégis Beckhamék egyetlen lánya, a 12 éves Harper Seven lopta el, aki egy mesés rózsaszín estélyiben érkezett a vörösszőnyegre.

     A hivatalos, albumba való fotó mellett a labdarúgó egy sokkal spontánabb, vicces képet is közzétett Instagram oldalán:

    Még mindig megnevettetem a táncommal 26 év után is! Szeretlek Victoria, bocsi az apuka mozgásomért!

  • Arnold Schwarzenegger a minap Jimmy Kimmel népszerű late night műsorában vendégeskedett, ahol megkérdezték, mit gondol arról, hogy Donald Trump állítólagosan 97,5 kilogramm súlyú lenne, ahogy azt állítja magáról – írja a TMZ.

    Az eset augusztus végén kapott nagy médiavisszhangot, amikor a volt amerikai elnök az atlantai Fulton megyei börtönbe jelent meg, ahol hivatalosan is nyilvántartásba vették 13 bűncselekmény vádjával. Trump ezt követően kifizette az óvadékot, amelyet 200 ezer dollárban állapítottak meg, ebből 20 ezer dollárt fizetett be, majd számos feltétel mellett szabadon engedték. A Just Jared cikke szerint a letartóztatási jegyzőkönyvben az áll, hogy a volt amerikai elnök 190 centiméter magas és 97,5 kilogramm súlyú, éppen annyi, mint Chris Hemsworth volt az első Bosszúállók-filmben. A lap megjegyzi, egyes sajtóorgánumok szerint ezeket az adatokat maga Trump diktálta be, és igazából le sem mérték letartóztatásakor.

    Mint kiderült, Schwarzenegger szintén erősen kételkedik a jegyzőkönyvben álló számok valóságát illetően, helyette azt tanácsolta a korábbi amerikai elnöknek, hogy ha remek formába akar lendülni, akkor „szaladja körbe magát háromszor”. A színész elmondása szerint annyira tartja helyesnek az állítást, mint hogy a világon nincs klímaváltozás, vagy hogy nem kellene csökkenteni a környezetszennyezést. Ettől függetlenül, mint mondta, ha jól érzi magát attól, hogy ezt állítja, tegye – bár szerinte csak nevetni fognak rajta. Ő maga inkább valahova 160 kilogramm körülire tenné a republikánus politikust.