Friderika
9 °C
18 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Különben nincs semmi értelme, mesélte az apuka.

    GettyImages-1126058256
    Fotó: Allen Berezovsky / Getty Images Hungary

    A színészpár mindezt az Armchair Expert egyik podcastjában mesélte el, melyben Dax Sheparddal, azaz Kristen Bell férjével és Monica Padmannal beszélgettek a szülőségről és arról, hogy milyen gyakran is szoktak tisztálkodni - ekkor jött fel témának a gyerekek fürdetése is.

    Shephard felhozta, hogy mennyire káros tud lenni, ha az ember különféle kemikáliákkal minden egyes nap lemossa a természetes olajokat a bőréről, mely állítással Padmannal ellentétben Kunis és Kutcher is egyetértett.

    Gyerekként nem mindig volt meleg vizünk esténként, így nem fürödtem gyakran, és most, hogy gyerekeim születtek őket sem fürdetem meg mindennap

    — mesélte az édesanya.

    Soha nem voltam az a szülő, aki mindennap megfürdette az újszülöttjét, és a jövőben sem tervezek ilyen lenni.

    — fejezte be a Rossz Anyák színésznője, majd férje hozzátette, hogy véleménye szerint az a fontos, hogy akkor tisztítsák meg a gyereket, ha láthatóan koszos, egyébként semmi értelme sincs.

    (Forrás: People)

  • Ha valami rosszra gondol, az csak a véletlen műve lehet. Ugye?

    Képernyőkép 2021-07-27 125255.png
    Fotó: @SarahJaneWL / Twitter

    Gyermekkorok ezreit tette tönkre az, ahogy a Peppa malacról mintázott jégkrémek sorra kifejezetten szerencsétlenül olvadtak meg a csomagolásban. A desszert, amely a legnagyobb jóindulattal is csak egy sorozatgyilkos és/vagy pszichopata hajlamokkal rendelkező mosolygós kis malacra hasonlít, igazi horrorfagyivá alakult át az olvadás után.

    Tudniillik, Peppának három ujja van, a csomagolásban ezek az apró részletek azonban teljesen eltűntek és egy hatalmas nagy pacává alakultak,

    melyek összekapcsolódtak a kar résszel, így a végeredmény - igen, jól gondolja - egy hatalmas péniszforma lett,

    melynek kiszúrásához a többség szerint egyáltalán nincs szükség piszkos fantáziára. 

    Mindez persze nem idehaza, hanem az Egyesült Királyságban történt, de a jégkrémeket parányi országunkban is be lehet szerezni. Az fotót kiposztoló édesanya nem tett az ügyben feljelentést, csupán humorosan megjegyezte, legközelebb nem biztos, hogy ezt a fajta jégkrémet veszi meg gyerekeinek – mások azonban betámadták, hogy hogyan láthat bele egy férfi nemi szervet egy olyan ártatlan dologba is, mint például egy jégkrém.

    Ön mit gondol?

    (Forrás: Indy100)

  • Mihalik Enikőtől már megszokhattuk, hogy időnként ruha nélkül mutatja meg a testét, Szabó Zsófitól viszont ez abszolút újdonság. Az RTL Klub műsorvezetője pedig most olyan fotókat osztott meg az Instagram-oldalán, amelyeken meztelenül látható. 

    Hogy ki készítette a képeket, az nem derül ki a posztból, ahogy az sem, mit és kinek akart üzenni a képekkel, amelyekhez angolul csak annyit hashtaggelt, hogy

    „A KIFEJEZÉS szabadsága.″

    A hozzászólók persze azonnal Fluor Tomit kezdték szólongatni a kommentszekcióban, akit a bulvársajtó mostanában igyekszik összekötni Szabó Zsófival. A Wellhello énekesének sem kellett több, ismét meglovagolta a szitut, méltatlankodva, hogy ilyenkor vajon ő miért nincs a helyszínen.

    Instagram
    Instagram
  • A Lucifer, a 11.22.63, és a Graceland – Ügynökjátszma alkotójával, Joe Hendersonnal közösen egy élőszereplős Pokémon sorozat fejlesztésébe fogott a Netflix, írja a Variety.

    A Pikachu, a detektív sikerére építve, a filmben látható világban játszódna az élő szereplős sorozat
    A Pikachu, a detektív sikerére építve, a filmben látható világban játszódna az élő szereplős sorozat
    Fotó: Giphy

    A szériáról eddig keveset tudni, a lap szerint a Lucifer idei, befejező szezonja után indul majd a munka és a Pokémon sorozat a 2019-es Pikachu, a detektív című film világában játszódik majd.

    A Netflix a világ legértékesebb franchise címeként számon tartott, 105 milliárd dollár értékű Pokémon otthona lett az elmúlt években. Több filmet és sorozatot is készítettek japán rajzolókkal, illetve felkerültek a streaming óriás kínálatába a régebbi szériák részei is.

    Az említett Pikachu, a detektív című alkotás volt az első élőszereplős Pokémon-film, amely 150 millió dolláros költségvetéssel készült, és mind a kritikusok, mind a moziba járók szívét elnyerte. A mozipénztáraknál 430 millió dolláros nyereséggel zárt.

    A streaming óriás az animék és az élőszereplős adaptációk készítésébe is nagy energiát fektet. Saját gyártású rajzolt szériát kap a Far Cry és Splinter Cell videojátékok világa, de a Terminator és a Szárnyas fejvadász univerzumát is bővíti a Netflix egy-egy animált szériával. Az élőszereplős adaptációk között pedig olyan kultikus animék feldolgozásai érkeznek várhatóan még idén, mint a Cowboy Bebop vagy a One Piece.

    Egy új Pokémon-projekt egyébként azért is aktuális, mert idén 25 éves a franchise.

  • Nem aprózták el.

    Jennifer Lopez és Ben Affleck alig több mint ezer kilométerre tőlünk töltötték a hétvégéjüket, hiszen a franciaországi Saint-Tropezben kirándultak, méghozzá egy luxusjachton. Az újbóli szerelmesek választása a Valerie névre keresztelt szörnyetegre esett, mely 2010-es építésekor a világ negyedik legnagyobb jachtjának számított.

    Ben Affleck
    Ben Affleck
    Fotó: Axelle/Bauer-Griffin / Getty Images Hungary

     A vízen úszó luxushotel 7 kabinnal rendelkezik, melyekben 14 főt tud elszállásolni, a fedélzeten található extrák miatt azonban nem hinnénk, hogy az alvás lenne a legfőbb cél a jachton. Két Yamaha WaveRunner, egy SeaBob Cayago (mellyel a víz alatt száguldozhat) rengeteg jet-ski, dzsakuzzik, vízi csúszdák és több pár profi búvárfelszerelés is jár a jachthoz két luxus motorcsónak mellé.

    Azonban tudja, hogy mi még ennél is jobb?

    Hát az, hogy cirka 40 milliárd forintért most ön is megvásárolhatja magának a Bennifer élményt, hiszen a jachtot jelenleg is árulják — szűkebb pénztárcával rendelkezők pedig ki is bérelhetik. Ide kattintva elérheti a Valerie honlapját, ahol 110 millió eurós áron kínálják, akár a leghétköznapibb embereknek is.

  • Megérettünk a pusztulásra.

    GettyImages-1330153527
    Fotó: Kevin Mazur / Getty Images Hungary

    Mint arról korábban beszámoltunk, itthoni idő szerint múlt hét péntek hajnalban Kanye West az atlantai Mercedes-Benz Stadionban tartott egy exkluzív lemezbemutatót, melyre csak meghívásos alapon lehetett bejutni - vagy online, az Apple Music felületén élőben követni.

    Az eseményen közel 40 ezer rajongó lehetett ott, hogy belehallgassanak a West édesanyjáról elnevezett albumba, azt azonban senki nem látta jönni, hogy a koncert után levegővel teli zacskók árasztják el az ebayt.

    Egy zacskó levegő a Donda koncertről, a Mercedes-Benz Stadionból

    — olvasható a hirdetés leírásában. A zacskókat 3.333 amerikai dollárért, azaz kicsivel több, mint egymillió forintért hirdették meg, a legrémisztőbb az egészben pedig az, hogy voltak, akik le is csaptak a kihagyhatatlan ajánlatra, de ha úgy érzi túl sok pénze van, ide kattintva akár ön is megteheti. 

    De inkább hagyja.

  • Ezt a kérdést teszi fel egy rövid videóban egy 32 éves ingatlanos nő a TikTokon.  Rachel Whipple rögtön így kezdi:

    Belegondoltatok már abba, hogy a társadalom milyen szinten elfogadó az apatesttel kapcsolatban?

    És való igaz, hogy lényegesen sokat lehet olvasni az apatestről, hogy az milyen jól áll egyeseknek, hogy ez milyen divatos, illetve legalább annyira menő tud lenni a kigyúrt férfi test mellett. Ezzel szemben az anyatest fogalma nem is létezik szinte, mert egy emberi lénynek életet adó nőt legtöbbször azzal bombázzák, hogy miként lehet visszaszerezni a szülés előtti alakot, hogy lehet megszabadulni a szülés utáni plusz kilóktól.

    Elgondolkodtató felvetés, az egyszer biztos, de nem olyan könnyű rá válaszolni, megoldást találni rá.

  • Képernyőfotó 2021-07-27 - 12.18.10.png

    Igazi szerencsevadász ez az alaszkai barnamedve, aki a Katmai Nemzeti Parkban adott leckéket medvetársainak abból, hogyan kell különösebb ráfeszülés nélkül élelmiszerhez jutni. A lazacot elsőre nem sikerült kimancsolnia, mire a balul sikerült mozdulat után nem sokkal a szájába repült az a bizonyos lazac, vagy talán egy másik példány. A medvetársak reakciója, illetve a méla nyugtázása annak, hogy de kár, amiért ez nem nekik jött össze, mindent visz!

  • Hatalmas siker elé néz a Happier Than Ever című album.

    175178630 192279782708009 5412702259554646808 n
    Fotó: instagram

    Eilish az Apple Music felületén adott interjút Zane Lowe lemezlovasnak, aki elárulta, az énekesnő július 30-án megjelenő albuma eddig a valaha legtöbbet előrendelt album a zenei streaming szolgáltató felületén.

    Jelenleg több mint 1 millió 30 ezer ember vette fel az előrendelésekhez Billie albumát,

    mely a megjelenéskor automatikusan hozzáadódik a könyvtárhoz, így senki sem marad le a premierről. Az énekesnő egyébként nemrégiben majdnem a cancel culture áldozata lett, miután kiderült, hogy egy 10 évvel idősebb férfival jár, akitől nem áll messze a rasszizmus és a homofóbia sem.

  • Így lett kerek Kaylee McKeown olimpiai szereplése. Az ausztrál versenyző 100 méter háton lett első, ráadásul olyan eredménnyel, ami rögtön világrekordot is ért. Két századmásodpercet sikerült javítani a kanadai Kylie Massie világrekordján. Így most a hivatalos csúcs: 57,47 másodperc.

    GettyImages-1234225064
    Fotó: Fred Lee / Getty Images Hungary

    A medence széléről gyorsan meg is interjúvolták McKeown-t, aki véletlenül (vagy direkt?) káromkodott egyet élő egyenes adásban, ami nem annyira szerencsés dolog. A riporter annyit kérdezett, hogy mit üzenne az otthonról szurkoló anyukájának és testvérének. Mire az úszó a következőt válaszolta:

    Fucke Yeah!

    Amit úgy lehetne magyarra fordítani, hogy 

    Ezaz bazmeg!

    Elég szokatlan üzenet egy friss aranyérem megszerzése után, az biztos. És akkor itt van ez a másik vicces pillanat az olimpiáról, amit szintén Ausztráliának köszönhetünk.

  • Rekordot állíthat be egy 19 éves belga-brit nő azzal, hogy egyedül repüli körbe a világot egy 19 éves nő. Zara Rutherford egy ultrakönnyű, Shark repülővel,  augusztus 11-én indul az 51 ezer kilométeres útra.

    Ha sikerül teljesítenie a földkörüli utat, ő lesz a legfiatalabb nő, aki egyedül végigrepüli ezt a távot.

    A világrekordot jelenleg Shaesta Waiz tartja, aki 30 évesen repülte végig az utat.    Rutherford elmondta: reméli, hogy vállalkozásával utat nyit a lányok és nők előtt a tudomány, technológia, mérnöki tudományok és matematika (STEM) területén, és másokat is arra ösztönöz, hogy nyomába lépjenek.     

    Szerettem volna körberepülni a világot, hogy a lányok lássanak és azt gondolják: egy nap én is szeretnék repülni

    –  nyilatkozta a Reutersnek.

    Hozzátette: az a célja, hogy teljesítményével más lányokat is arra ösztönözzön, hogy majd megpróbálják megdönteni a rekordját, aztán pedig szálljanak versenyre a fiúkkal.

    Rutherford szülei mindketten pilóták. Édesanyja, Beatrice de Smet ugyanakkor felidézte, hogy amikor lánya bejelentette, hogy mire készül, „a szíve kihagyott egy ütemet”, de nagyon büszke rá, és teljes mértékben támogatja.

    A tinédzser saját maga finanszírozza majd az utazást, szponzorok segítségével, és reméli, hogy körülbelül két-három hónap alatt teljesíti az utat.

  • GettyImages-912865356
    Fotó: Rachel Murray / Getty Images Hungary

    Miközben Jennifer Lopez önfeledten hancúrozik Ben Affleckkel, az énekesnő exe, Alex Rodriguez még mindig a francia Riviérán nyalogatja a sebeit egy luxusjachton. Bár már többször is felröppentek találgatások arról, hogy megtalálta J-Lo utódját,

    a pletykák mind hamisnak bizonyultak.

    Most azonban ismét izgalomba jöttek az A-Rod-szappanopera rajongói, ugyanis hősüket többször is látták a CBS szőke sportriportere, Melanie Collins társaságában. A hölgy ráadásul St. Tropez-ben is feltűnt, és Rodriguez születésnapi partijára is meghívót kapott. 

    GettyImages-585720640
    Fotó: Christopher Polk/NBC / Getty Images Hungary

    Az egykori baseball-sztár ismerősei szerint azonban csak barátság van köztük, pontosabban még annyi sem, ugyanis mindössze közös barátaik révén keveredtek egy társaságba. Meglátjuk.

  • A nyári hőségben kiszáradt az Alföldön található, Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó Fehér-tó Kardoskúton – adta hírül a nemzeti park a weboldalán.

    Aggodalomra azonban semmi ok, az 1966-ban védetté nyilvánított tavat az év első felében csekély víz szokta borítani, nyaranta pedig szinte mindig teljesen kiszárad, így láthatóvá válnak a tómederben tenyésző olyan sótűrő növények, mint a magyar sóballa, bárányparéj, sziki ballagófű, és a hegyes bajuszpázsit.

     A sótűrő növények szinte azonnal megjelentek a tómederben, ahogy eltűnt belőle a víz. Ahogy a talaj a meleg hatására kiszárad, és a tómeder kifehéredik, a sótűrők egyre nagyobb számban jelennek majd meg és népesítik be a medret. A nyár közepén zöldellő növények legtöbbje nyár végére sárgára szárad majd. Különleges kivételt képez a sziki ballagófű, melynek hajtásrendszere a meder szegélyét zöldből pirosra színezi.

    A növények őszig uralják majd a tómedert, majd átadják a madaraknak. A kardoskúti Fehér-tó ugyanis tavasszal és ősszel a Kárpát-medence egyik legfontosabb madárszállója, ahol a vízviszonyoktól függően akár több tízezer madarat is meg lehet figyelni.

    A tó és közvetlen környezet szigorúan védett terület, ahova csak előzetesen regisztrált, vezetett túrák során lehet ellátogatni.