új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az eddig sem volt titok, hogy a jelenleg is börtönbüntetését töltő Joe Exotic beszáll a drog-, egész pontosan a marihuána bizniszbe. Persze ezt nem puszta haszonszerzési célból csinálja, neeeem. Saját elmondása szerint azért csinálja ezt, hogy segítsen azoknak az embereknek, akiknek kannabiszra van szükségük a különböző betegségeik okozta fájdalmak enyhítésére, a nyereségének egy részét pedig a fogságban tartott tigrisek gondozására fordítja.

    Lassan már kapható is lesz a cucc, ami tigrises csomagolásban szerezhető majd be. A zacskó alján pedig még a szívár színei is feltűnnek. Ami viszont meglepetés, hogy közben piacra kerül majd még egy termék Joe Exotictól. Ez egy alkoholos ital, egy hard seltzer, azaz szénsavas, alkoholos ital, ami különböző gyümölcs ízesítéssel kerül a boltok polcaira. Amiért ez egy kicsit is érdekes lehet, az az, hogy az ital a TIger Piss, azaz a Tigrishúgy nevet viseli. 

    Egészségére annak, aki kipróbálja!

      A kérdés viszont még mindig az, hogy a fű vagy a Tigrishúgy fog-e akkorát ütni, mint maga A Tigriskirály című sorozat?

    (TMZ)

  • Valóban van némi hasonlóság.

    Képernyőkép 2021-07-28 160225.png
    Fotó: @WildinMonsters / Twitter

    Még a hét elején árasztották el a Twittert azok a fotók és posztok, melyek azt feltételezik, hogy a 26 éves jordániai taekwondos, Julyana Al-Sadeq a védőfelszerelés alatt valójában nem más, mint Lady Gaga.

    Az énekesnő rajongói egészen irigylésre méltó fantáziával rendelkeznek, azonban azt meg kell hagyni, hogy bizonyos szögekből Julyana valóban hasonlít Gagára.

    Lady Gaga, miközben Chromaticát - az énekesnő legfrissebb albumát - képviseli az Olimpián

    — írta az egyik Twitterező

    Énekesnő, színésznő, aktivista, és most már olimpikon is - Lady Gaga tényleg bármire képes

    — folytatta Gaga egyik rajongója.

  • Újabb mérföldkőhöz ért a Sony és a PlayStation 5.

    GettyImages-1230715683
    Fotó: SOPA Images / Getty Images Hungary

    Tíz nappal ezelőtt, július 18-án adta el a Sony Interactive Entertainment (SIE) a tízmilliomodik PlayStation 5-öt, mely így a játék óriás valaha volt leggyorsabban fogyó konzoljává vált, az elképesztő mértékű készlethiány ellenére is.

    Mint arról korábban mi is írtunk, továbbra rengeteg játékos áhítozik a japán cég legújabb termékéért, akik alig várják, hogy kiélvezzék a konzolban rejlő teljes potenciált, ehhez azonban vagy nagyon gyorsnak és szemfülesnek, vagy végtelenül türelmesnek kell lenniük.

    A novemberi rajt óta ugyanis továbbra is lehetetlen, vagy éppen több hónapos projekt beszerezni a PS5-öt,

    már ha nem szeretnénk a felvásárlóknak több tízezres jattot hagyni — ez esetben ugyanis akár órákon belül hozzájuthatunk a Sony legújabb konzoljához.

    A Sony által kiadott nyilatkozatban továbbra is arra kérik a rajongókat, hogy legyenek türelmesek, hiszen mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban kiszolgálják az igényeket, a koronavírus-járvány és a világméretű chiphiány akár 2023-ig is kitolhatja a készlethiányokat.

  • sólyom.png

    Oroszországban történt, hogy a sólyom vélhetően tápláléknak gondolta a drónt, megragadta és megreptette egy kicsit a szerkezetet, majd mikor rájött, hogy ebből semmi sem ehető, dobta a kütyüt. Érdemes megnézni a videót, a rárepülés is egészen bravúros mutatvány.

    Külön öröm továbbá, hogy míg be nem következik a csalódás, mármint a sólyom részéről, miszerint itt szó sincs valamiféle zsákmányállatról, van időnk egy kicsit madártávlatból vizsgálni az alant elterülő tájat.

  • Csak ott volt kitakarítva, ahol a papok táncolnak.

    Képernyőkép 2021-07-27 101929.png
    Fotó: @amandanighbertrd / tiktok

    Közel 20 milliós nézettsége van már annak a TikTok videónak, melyen egy édesanya, Amanda Nighbert gondol egyet és elmozdítja kamasz fia ágyát a fal mellől — amit azonban alatta talált, arra nem volt felkészülve.

    Az egyébként viszonylag tiszta és rendezett szoba ágya alatt ugyanis elképesztő mennyiségű szemét volt felhalmozódva:

    chipses zacskóktól kezdve a papír zsebkendőkön át egészen az üres üdítősüvegekig és papírtányérokig minden megtalálható volt.

    Amanda tátott szájjal nézte a felfedezését, de nem takarított ki: megvárta, míg fia hazaér és rábízta a nemes feladatot.

    @amandanighbertrd

    When is the last time you cleaned under your teenagers bed?!! #boys #teenagers

    ♬ Oh No - Kreepa
  • Nem túlzunk ha azt mondjuk, semmit sem változott.

    224655552 153890050088216 3243547548617113731 n
    Fotó: @kimkardashian / instagram

    Kim Kardashian úgy gondolta, a sok modellfotó mellett itt az idő, hogy kicsit nosztalgiázzon. A celebritás

    nem egy, nem öt, nem tíz, hanem egyenesen húsz évvel ezelőtti képeket osztott meg magáról

    az Instagram-oldalán, melyeken a rajongók szerint pontosan ugyan úgy néz ki, mint manapság. A 2001-ben készült fotókhoz Kim mindössze annyit fűzött, hogy "kicsi K" mely igazán passzoló leírás, ha azt nézzük, hogy Kim a fotók készültekor még csak 20 éves volt.

  • Miután elveszítette szeretett buldogját, Chrissy Teigen új kiskutyát vett magához, a tündéri busset hound a Pearl nevet kapta. Az eb már össze is barátkozott a férjével, John Legenddel. A megosztott fotókon, illetve videón látszik, ahogy a kutyus a farkát csóválva, boldogan járja körbe a házat, ha épp nem szundikál valamelyik bútoron.

    Chrissy Teigen francia buldogja a hónap elején pusztult el, úgy tűnik, a modell nem rágódott sokat azon, hogy új kutyust szerezzen.

  • Affleck barátja és alkotó társa, Matt Damon a Stillwater című filmjének premierjén váltott pár szót az újságírókkal. Volt, aki rákérdezett arra, hogy mit gondol Affleck új, illetve régi-új kapcsolatáról.

    GettyImages-1330805915
    Fotó: Theo Wargo / Getty Images Hungary

    Mivel Jennier Lopez Instagramra kitett csókolózós fotója akár egy beismerő vallomással is felér, ezért senkinek sem kell tovább titkolóznia az üggyel kapcsolatban. Matt Damon így a következőt mondta:

    Örülök az ő boldogságuknak. Ő a legjobb fickó, akit ismerek, és megérdemel minden boldogságot ezen a világon.  Büszke vagyok mindkettőjükre.

    (Justjared)

  • A kiváló sportoló győzelem utáni reakciója azonnal körbejárta a világot.

    GettyImages-1331022605
    Fotó: Tom Pennington / Getty Images Hungary

    Mint arról az Index is beszámolt, Milák Kristóf olimpiai csúccsal lett bajnok 200 méter pillangón, győzelme után a magyar úszó arcáról azonban semmit sem lehetett leolvasni – ez a pókerarc vált elképesztő mémekké, melyek közül a Nemzeti Sport szemezgetett. 

    Elhiszitek nekem, ha azt mondom, hogy ez a srác épp most nyert olimpiai aranyat? 

    – írta az egyik Twitterező. 

    Milák, miután megnyerte a 200 méter pillangót

    – tweetelte egy másik. 

     Sírok, ez a magyar srác, Milák pont így nézett ki, miután megszerezte az aranyat 

    – vélekedett egy posztoló.

     Valaki megmondaná Milák Kristófnak, hogy aranyérmet nyert?

    – tweetelte egy külföldi. 

     Milák Kristóf, miután az egész mezőnyt elpusztította

    – posztolta egy szurkoló.

  • Berendelte az Apple az Apple TV+ streaming egyik húzócíméhez, a For All Mankindhoz a negyedik évadot, miközben a harmadik szezon forgatási munkái zajlanak.

    A széria egy alternatív világban játszódik, ahol 1969-ben orosz űrhajós lép először a Holdra, majd az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió közti űrverseny nem lassult le és nem ért véget, a két nagyhatalom teljes gőzzel küzd a Naprendszer meghódításáért.

    Az Amerikai Írószövetség oldalán tűnt fel, hogy az első három évadot, illetve a 2004-es Csillagközi rombolót jegyző Ronald D. Moore-t az Apple leszerződtette egy negyedik évadhoz. Mellette visszatér a For All Mankind negyedik évadának munkálataihoz Ben Nedivi, illetve Bradley Thompson is, akik a már megjelent első két évadon, illetve jelenleg a harmadikon is dolgoznak.

    A Sony Pictures Television gyártásában készülő széria második évada idén került fel az Apple streamingjének kínálatába, a harmadik évad 2022-ben, a negyedik pedig 2024-ben érkezhet.

    A sorozat az első és a második évad történései között egy évtizedet ugrott a saját maga alkotta idővonalon, így valószínű, hogy a negyedik évadra már az alternatív kétezres évek űrkutatása lesz a téma. A sorozat készítői egyébként a NASA 2024-es indulással tervezett Artemis-programját is alapul vették az első és második évad egyes részeinek helyszínt adó fikcionális Jamestown holdbázis megalkotásához.

  • Bár nem a tokiói olimpián, de Sebestyén Balázs is aranyérmes lett. A Forbes magazin szerint ugyanis a Rádió 1 műsorvezetője a legértékesebb celeb Magyarországon. 

    Pénztermelőképesség, tartalom, profizmus, közösségimédia-jelenlét – ezeket a szempontokat tartották szem előtt a lista elkészítésénél, Sebestyén Balázsnak pedig 2017 után most másodszor sikerült újra az első helyre kerülnie 921 ponttal.

    A műsorvezető két helyet lépett előre a 2020-as pozíciójához képest, Majkával együtt ő a legismertebb magyar, picit többen figyelnek rá, mint Kasza Tibire, és az NRC a Forbes számára készített, reprezentatív felmérése szerint majdnem annyian kedvelik, mint Borbás Marcsit – olvasható az értékelésben.

    Balázs ki is osztotta magának rögtön az aranyérmet.

  • Milák Kristóf aranyérmet nyert 200 méter pillangón szerdán, a tokiói olimpián, Hosszú Katinka viszont csak hetedik lett 200 méter vegyesen, a 400 vegyesen elért ötödik hely után. A kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó Nagy Tímea megható fotókat mutatott kettejükről. 

    Fotó:Facebook
    Fotó:Facebook

    „Milák Kristóf megcsinálta, OLIMPIAI BAJNOK. De! Ennél sokkal nagyobb lett a szememben. Mi a különbség emberség és sajnálat között? Ezek a képek. Megvárta a döntőt, megvárta és nem ünnepeltette magát. Talán sejtette, hogy szüksége lesz Hosszú Katinkának egy védő? bátorító? ölelésre!

    Na, ma tényleg megmutatta magát Milák Kristóf Magyarország szurkolóinak”

    – olvasható a bejegyzésben.

  • Közel egy év keresés után szerető gazdira talált.

    179839108 1146866285738513 4585673225516900503 n
    Fotó: @aslanthe4earedcat / instagram

    Az Aslan névre keresztelt cicát és 14 testvérét egy autószerelő műhely mellől mentették ki már több mint egy évvel ezelőtt, rendellenessége miatt eddig azonban senki sem szerette volna örökbefogadni.

    Egészen idáig.

    Ugyanis egy 41 éves pennsylvaniai nő, Swati Komanduri - aki egyébként Aslan mentésénél is jelen volt - olyannyira összenőtt a kis négylábú szőrgolyóval, hogy elhatározta, örökbe fogadja és saját cicájaként neveli tovább Aslant. A macskáról azóta az Instagram- és Twitter-oldalán oszt meg aranyosabbnál aranyosabb fotókat és videókat.

     (Forrás: DailyMail)

  • Fotó: Instagram
    Fotó: Instagram

    Az énekes épp a Nemzeti Vágtára készült, amikor lovasbalesetet szenvedett, melynek során eltört a lába. A történtekről akkor az Instagram-oldalán számol be, és meg is mutatta, milyen állapotba került, miután leugrott a nyeregből.

    Sajnos parkolópályára tettem magam egy időre, ezen a felvételen látszik, amint bicskaszerűen visszahajlik a lábam egy balul elsült leugrás következtében 

    – írta a megosztott videó mellé

    Varga Viktor kórházba került, meg is műtötték és most mankóval jár, ám úgy tűnik, igyekszik némiképp viccet csinálni a dologból, még akkor is, ha nagy valószínűséggel lelkileg is nagyon megviseli, hogy a horrorbalesete miatt hosszú kényszerpihenőre ítéltetett. Legutóbbi Insta-videójában az látszik, ahogy mankóstól a vízbe veti magát egy stégről.

    Taigetosz

    – kommentálta viccesen a jelenetet.

  • Előfordul, hogy egy-két jelenetbe becsúszik egy kis malőr, amit a rajongók természetesen kiszúrnak. Aztán vannak az elméletek, amik évekkel később kerülnek elő, de valahogy mégis elgondolkodtatja az embert, hisz egy új értelmet adhat az adott műnek. És akkor itt vannak ezek, amikor a rajongók olyan részleteket fedeznek fel, amik viccet csinálnak az adott jelenetből.

    Hogy egy nagyon friss példával kezdjük. Valaki kiszúrta az új Marvel-filmben, a Fekete özvegyben azt a jelenetet, amikor Scarlett Johanssonék egy BMW-vel utaznak, majd  egyszer látszik, amint az autó indexel. A figyelmes rajongó itt jegyzi meg, hogy ez a bizonyíték rá, hogy ez a film csak fikció - hisz a BMW-s arcok sose használják az irányjelzőt.

    Aztán ott van az egyik Halálos iramban-film, amiben Dwayne Johnson karatkere egy börtönből készül kitörni, de ehhez le kell zúzni az őröket is. Amikor az egyikkel szemben áll, akkor azt mondja, hogy rossz ötlet volt gumilövedéket hozni. A vicces kommentelő itt jegyzi meg, hogy papír lövedék kellett volna, hisz az üti a sziklát/követ.

    Van még ezekből egy csomó, de az egyik legjobb, hogy a Michael Jordan nevű színész 9 évet játszott a profi kosárlabda ligában, sőt, nyert három bajnokságot is, hogy tökéletesen fel tudjon készülni a szerepére a Space Jam - Zűr az űrben című filmben.

    (Boredpanda)