új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Deltának hívják.

    GettyImages-1207796223
    Fotó: Jim Spellman / Getty Images Hungary

    Kristen Bell a koronavírus-járvány kitörése óta minden bizonnyal milliószor megbánta már, hogy hat évvel ezelőtt a Delta nevet adta kislányának, nem gondoljuk, hogy különösebben magyaráznunk kellene, hogy miért.

    A színésznő Monica Padman műsorában mesélt arról, hogyan is éli meg, hogy a Delta elnevezés hamarosan a mindennapjaink részévé válik. Mint mondta: abban reménykedik, hogy kislányának ebből semmilyen hátránya nem fog adódni a jövőben, illetve azt is reméli, hogy a népszerűbb elnevezés továbbra is a „Covid” vagy a „koronavírus” lesz a „delta-variánssal” szemben.

    Delta Bell Shepardöt azonban egyelőre még egyáltalán nem zavarja a neve, sőt.

    Hogy őszinte legyek, még csak hatéves, szóval minden alkalommal ámulatba esik, mikor meglátja mondjuk a Delta Air Lines egyik hirdetését, és ugyanezt figyelem meg nála, mikor a delta-variánsról esik szó. Csak az érdekli, hogy a nevéről beszélnek

    – mesélte az édesanya a podcastben.

    (Forrás: Indy100)

  • Ráadásul mindehhez a család összes tagja hozzájárult.

    GettyImages-154787587
    Fotó: Mail Today / Getty Images Hungary

    Pénteken jelentette be a Netflix, hogy szeptember 15-től új dokumentum sorozat lesz látható a felületükön,mely a legendás Forma-1-es versenyző, Michael Schumacher életével fog foglalkozni. Az egyszerűen csak "Schumacher" névre keresztelt sorozat javarészt beszélgetéseket és interjúkat fog tartalmazni a versenyző feleségével és gyerekeivel, így az apja nyomdokaiba lépő Mickkel is.

    Az 52 éves Schumacher egyébként 2013-as balesete óta nem mutatkozott a nyilvánosság előtt, melyre valószínűleg a jövőben sem lesz túl sok esély.

    (Forrás: Reuters)

  • Újraindul az Állatkert közkedvelt programja, az Esti séta, ahol a kulisszák mögé is beleshetnek a látogatók, és megtudhatják, hogy mi történik az állatkertben a zárás után.

    Az Állatkert tájékoztatása szerint a séták augusztus 5-től indulnak újra. Már ismertek az időpontok is: 

    • augusztus 5.  Botanikai barangolás
    • augusztus 12.  Állati történetek
    • szeptember 2.  Állati történetek
    • szeptember 16.  Állati történetek
    • szeptember 30.  Állati történetek
    • október 14.  Állati történetek
    • október 28.  Borzongató állatok a halloween jegyében.

    A séták körülbelül 2,5−3 óra hosszúak, és minden alkalommal az Állatkert főbejáratától indulnak.

  • Bejelentette a Marvel, hogy következő sorozata, a Sólyomszem (Hawkeye) idén november 24-én érkezik a Disney+ streamingre.

    Hawkeye Marvel.png
    Fotó: Marvel Studios

    Egyelőre csak a beágyazott tweetben található kép látott napvilágot a szériáról, melyben a Clint Bartont játszó Jeremy Renner és a Kate Bishopot alakító Hailee Steinfeld néznek sólyomszemet farkasszemet.

    A sorozat sztorijáról nem sokat árult el a Disney, de akik látták a Fekete Özvegy film stáblistás extra jelenetét, azoknak lehet némi elképzelésük arról, mi (vagyis inkább ki) vár majd Bartonékra.

    A november 24-i premierdátum biztosíték arra is, hogy a nagy büdzséből készülő Marvel szériák új epizódjait szerdánként fogja sugározni a Disney.

  • Nincs mit mondanunk.

    Egy ideje már nem lehetett róla hallani, most azonban ismét visszatért a magyar köztudatba Lapite Oludayo, ismertebb nevén Fekete Pákó, aki nem érkezett üres kézzel, új dalt adott ki "Nézz gyermekedre" címmel. 

    Ez a dal egy ima amiben kérem az istent hogy nézzen ránk, a gyermekeinkre

    — mesélte Pákó legújabb slágeréről, melyről tulajdonképpen nem is tudunk mit mondani, a legjobb ha Ön is megtapasztalja ezt az elképesztő zenei élményt.

    Íme.

  • Thomas Anders mindezt le is videózta.

    Épp fiával, a 19 éves Alexanderrel nyaralt közösen Ibizán a Modern Talking énekese, amikor bérelt terepjárójuk motorházteteje alól hirtelen fekete füst kezdett el szállingózni. A gázpedál sem reagált semmire, Anderséknek azonban még volt annyi lélekjelenléte, hogy azonnal kiugorjanak a járműből.

    Amint ez megtörtént, a terepjáró lángra is kapott, hatalmas, fekete füstcsóvát árasztva magából lángolt az út közepén, míg ki nem érkeztek a tűzoltók.

    Az énekes később egy hosszabb posztban számolt be arról, hogyan élték meg a balesetet, szerencsére az ijedtségen kívül egyikőjüknek sem lett semmi baja.

  • Annyit segítünk, hogy egy modellről van szó.

    Még mielőtt letarolta volna a divatipar legmeghatározóbb kifutóit, ez a gyönyörű, kék szemű baba csak egy volt Los Angeles megszámlálhatatlan újszülöttjei között. Mostanra azonban szinte minden magazin címlapján szerepelt már — több mint harmincszor a Vogue-ban is.

    Az sem titok, hogy a rejtélyes baba a későbbiekben Victoria's Secret modellé vált, nemrégiben pedig megszületett első kislánya is, egy igen befolyásos és sokak által ismert férfitól. Na van tippje?

    A megoldás nem más,

    mint Gigi Hadid,

    aki nemrégiben Kim Kardashianhez hasonlóan szintén felült a nosztalgiavonatra és több mint 25 évvel ezelőtti fotót posztolt magáról.

    GettyImages-1209112351
    Fotó: Stephane Cardinale - Corbis / Getty Images Hungary

    A fotón Hadid egyébként nővérével, Alanával látható, akit ezzel a közös képpel  köszöntött fel születésnapja alkalmából.

  • Sokan pezsgőt bonthattak, amikor tegnap a 400 méter hosszú, több mint 18 ezer konténert szállító teherhajó, az Ever Given megérkezett Rotterdam kikötőjébe. A történelem egyik legnagyobb közlekedési dugóját okozó tengerjáró március 23-án, egy homokviharban koccant neki a partnak, majd keresztbe fordult a Szuezi-csatornában, és

    teljesen eltorlaszolta a világ egyik legfontosabb kereskedelmi útvonalát. 

    A malőr 10 milliárd dolláros kiesést eredményezett a világkereskedelemben, és 0,2–0,4 százalékkal vetette vissza a globális növekedést.

    GettyImages-1231947210
    Fotó: DigitalGlobe/ScapeWare3d / Getty Images Hungary

    Különleges pillanat ez, végre megkezdhetjük a kirakodást

    – nyilatkozta az AFP-nek Hans Nagtegaal, a hollandiai kikötő első embere. Az Ever Given autóalkatrészeket, kerékpárokat, bútorokat és élelmiszert szállított, azt még nem tudni, hogy a rakomány mekkora része maradt használható a négy hónapos késés miatt.

  • Ha pénzről van szó, a színésznő senkinek és semminek sem enged.

    GettyImages-1205294379
    Fotó: Axelle/Bauer-Griffin / Getty Images Hungary

    Pénteken adott ki egy nagyobb közleményt a Disney, melyben nyilvánosságra hozták, hogy a Fekete Özvegy színésznője beperelte őket. Johansson azt sérelmezi, hogy azért bukott el a film bevételei után járó milliós összegeket, mert azt a Disney mondhatni bárki számára elérhetővé tette az előfizetéses modellen alapuló Disney+ felületén, így a többség inkább ott néztem meg a filmet a mozik helyett.

    Mindezért a színésznő

    50 millió dolláros kártérítést követel az óriásvállalattól,

    hiszen a szerződésben egy szó sem esett a Disney+-ról, így valóban szerződésszegés történt. A Fekete Özvegy egyébként a jelenleg mozikban futó filmekhez viszonyítva kifejezetten jól teljesít, a Marvel szuperhős filmjeitől elvárt szintet azonban nem hozza.

    (Forrás: TMZ)

  • GettyImages-2279329
    Fotó: Scott Gries / Getty Images Hungary

    Az epikus jogi küzdelmet vívó énekesnő mindent bevet, hogy kikerüljön apja gyámsága alól, és 39 évesen végre szabadon dönthessen a sorsáról. A küzdelemben pedig nem ismer irgalmat, két pikáns fotó után ezúttal topless videóval vívja tovább szabadságharcát az Instagramon:

    Britney Spears azt állítja, 2008 óta semmiben sem dönthetett az apja beleegyezése nélkül, aki alapvető jogaitól fosztotta meg. Nemcsak a magánéletébe szólt bele, hanem azt is megvétózta, ha konyhabútort akart cserélni.

    És persze a pénzére is rátette a kezét.

    Az évtizedes késéssel lázadó korszakát élő énekesnő pedig mindent megtesz, hogy bebizonyítsa a világnak, felnőtt nőként képes önálló döntéseket hozni. Legalábbis a poszt hozzászólóinak egy része így értelmezi az elmúlt napok történéseit.

  • Ritka alkalmat sikerült megörökítenie Ferenczi Balázsnak, a Börzsöny Alapítvány önkéntesének. A kameracsapda által készített videón egy vadmacska és két kölyke is látható, ahogy az erdőben csatangolnak.

    chrome-capture (13)

    A Turista magazin megkeresésére Bedő Péter, a Börzsöny Alapítvány kutatója elmondta, a felvétel azért különösen érdekes, mert a vadmacskák – pontosabban a vadmacska kinézetű macskák, hisz genetikájuk nem ismert – nagyon ritkán kerülnek a kamerák elé, az pedig még ritkább, hogy kismacskákkal együtt sikerül ilyen jó minőségben megörökíteni őket a természetben.

  • GettyImages-1178471954
    Fotó: Jackson Lee / Getty Images Hungary

    A színész Comói-tó partján álló villáját is elérte az áradás, az egészen az erkély szintjéig érő hordalék eltorlaszolta az ajtókat, így felesége, Amal Clooney és ikergyermekeik is egy időre a Villa Oleandra falai között rekedtek.

    Laglio környékén a három napon át szakadó eső okozott földcsuszamlásokat és árvizeket, hatvan embert kellett kimenekíteni a házaikból.

    Clooney is kivette a részét a mentésből, bár a műveletet lassította, hogy mindenki vele akart fotózkodni. Később a polgármester társaságában kereste fel a katasztrófa sújtotta település legrosszabbul járt részeit.

  • Még a 7. évad 11. epizódjában tűnt fel az étterem, amit úgy írtak körül, mint egy mexikói étteremmel ötvözött Disneyland. Az epizódban kitüntetett szerepet kapott az hely, mivel Kyle ott tartotta a születésnapi buliját, amire nem hívta meg Cartmant. Cartman pedig csak a Casa Bonitáról álmodik, mindenképpen el akar oda jutni.

    Ha Cartman ravasz módszereihez nem is fog folyamodni Matt Stone és Trey Parker, de biztosra lehet venni, hogy azon dolgoznak, hogy megvegyék az ikonikus helyet és úgy bánjanak vele, ahogy azt megérdemli.

    Meg akarjuk venni a helyet. Abszolút azon dolgozunk, hogy ez megvalósuljon. 

    – mondták, majd még azt is elárulták, hogy a Casa Bonitából egy elképesztő helyet akarnak csinálni, mert az.

    (THR)

  • GettyImages-1234262944
    Fotó: Christopher Furlong / Getty Images Hungary

    Új szerepkörben mutatkozott be az angol miniszterelnök, akiről persze már korábban is lehetett sejteni, hogy humoristaként is megállná a helyét. Boris Johnson egy protokoll rendezvényen vett részt Károly herceg társaságában, amikor eleredt az eső, és ezzel fergeteges műsor vette kezdetét, az alábbi forgatókönyv szerint:

    • Először nem sikerült kinyitnia az ernyőt.
    • Miután ez összejött, felajánlotta egy hölgynek, de az esernyő összecsukódott.
    • Ekkor gyorsan újra kinyitotta, de a szél kifordította az ernyőt.

    Íme a videó, ami akár Mr. Bean sorsát is megpecsételheti:

  • Elképesztő figura, bámulatos karrier. Testépítő, színész, majd osztrákként Kalifornia kormányzója, mindeközben motivációs tréner. Íme a 3+1 kedvenc idézetünk a ma 74 éves életművésztől, akinek beceneve: Osztrák tölgy.

    1. SCHWARZI AZ ALVÁSRÓL:

    Ha naponta 6 órát alszol, akkor 18 marad. Ebbe bőven belefér sok munka, tanulás és még a szórakozás is. Tudom, hogy ilyenkor sokan felszisszennek, hogy hé, én 8-9 órát alszom. Hát javaslom, aludjanak gyorsabban.

    2. SCHWARZI A TERVEKRŐL:

    Ha van egy B terved, az azt jelenti, hogy magad sem hiszel a víziód elérésében. Ha körbebástyázod magad egérutakkal, akkor veled van a baj, te magad szabotálod a sikeredet!

    3. SCHWARZI A LEHETETLEN LEHETSÉGESSÉGÉRŐL:

    Ha valaki kételkedik benned, vagy abban, hogy képes leszel elérni a víziódat, egyszerűen ne figyelj oda. A „nem lehetséges”-t vedd ki a szótáradból, vagy egyszerűen halld úgy, hogy „lehetséges”.

    +1 SCHWARZI A SZABÁLYKÖVETÉSRŐL:

    Képtelenség függetlennek vagy igazán eredetinek lenni, ha mindig jól viselkedsz, és nem akarsz megszegni semmilyen szabályt. El kell szakadnod a megszokott gondolkodásmódtól!