Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Megindult a bébibumm: előbb egy guanakó-, majd egy alpakacsikó látta meg a napvilágot. Utóbbiról videó is készült.

    alpaka.png
    Fotó: Facebook / Szegedi Vadaspark

    Két dél-amerikai teveféle, guanakó (Lama guanicoe) és alpaka (Lama pacos) született a Szegedi Vadasparkban. A csikókat az állatkert vasárnapi vakációindító rendezvényén is megfigyelhetik a látogatók tágas kifutóikban – tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t.

    Az alpaka születését lencsevégre is sikerült kapni, így a kis teve mellett egy másik teveféle is úgymond felügyelet mellett születhetett.

    A Szegedi Vadaspark egyik különlegessége, hogy gyűjteményében mind a négy dél-amerikai tevefélét bemutatja, a két vad forma, a vikunya (Vicugna vicugna) és a guanakó mellett a belőlük háziasított alpakát és lámát (Lama glama) is. A tevefélék őshazája Észak-Amerika – ahol ma már nem élnek –, onnan terjedtek el Dél-Amerikában és Ázsiában, majd végül Észak-Afrikában is. Az összes fajukra jellemző, hogy rendkívül jól alkalmazkodtak a szélsőséges időjárási viszonyokhoz, silány növényi táplálékkal, kevés vízzel is beérik.

    A dél-amerikai teveféléknek tágas kifutókat rendeztek be a vadasparkban, az állatok jól érzik magukat, így rendszeresen csikókkal bővülnek a csapatok. Bár pont a guanakóknál 2020 előtt több mint tíz évig nem született utód, azóta azonban több csikó is világra jött, a legutóbb május végén egy kanca.

  • Nem finomkodott, egy nagy kalap sz.rnak nevezte a produkciót.

    Bár valamennyi híres produkcióban letette már a névjegyét, nem minden munkájával elégedett utólag Jason Momoa. Nemrég előkerült a hawaii származású színész (akit legutóbb az új Halálos iramban-rész főgonoszaként láthattunk) egyik korábbi interjúja, amelyben arról beszélt: annyira elrontották az egyik kedvenc filmes projektjét, hogy azt szíve szerint már letagadná – a 2011-es Conan, a barbárról van szó.

    „Sok olyan dologban vettem már részt, ami végül gyászosan rossz lett, illetve olyan filmekben, amelyekre nem volt ráhatásom színészként. A Conan az egyik ilyen volt. Ez volt az egyik legjobb élményem, ám fogták, és egy nagy kalap sz.rt csináltak belőle” – idézte az IGN Momoa szavait.

    A mozi egyébként nem csak a főszereplője szerint sikerült gyengén. Ahogy azt a lap megjegyzi, a kritikusok sem voltak elájulva tőle, ráadásul anyagilag is elég nagy bukásnak számított.

  • Időtlen eleganciájával mindenkit lenyűgözött.

    GettyImages-1369471445
    Fotó: Frazer Harrison / Getty Images Hungary

    Az 53 éves színész-énekesnőt nemrég Los Angeles utcáin látták, ahol bevásárlókörúton volt néhány közeli barátjával. JLo ezúttal egy elegáns retró megjelenést választott a kiruccanáshoz: egy egyszerű fehér haspólót viselt, hozzá egy barna, bő szárú nadrággal, csatos övvel, valamint egy pár magas sarkú platformcipővel.

    A híresség rengeteg bútor- és kiegészítőboltban fordult meg, mivel nemrég fejezték be férjével, Ben Affleckkel a közös otthonuk átalakítását, és úgy tűnik, most szeretné berendezni azt. 

  • Új kedvese nemrég özvegyült meg. 

    Ismét foglalt Bill Murray szíve, méghozzá egy ismert rapper-énekesnőnek hála. Az Asteroid City 72 éves sztárja az U.S. Sun információi szerint összejött ugyanis a Milkshake előadójával, Kelissel, aki nem mellesleg 42 éves, azaz 30 évvel fiatalabb nála.

    Az r'n'b zenész nem könnyű időszakon van túl, ugyanis nemrég özvegyült meg: férje, Mike Mora tavaly ősszel gyomorrákban hunyt el. A lap arról ír, valószínűleg a gyász és annak feldolgozása hozta közelebb őket egymással Murray-vel, akinek volt felesége két éve halt meg.

    Bár még barátaik szerint is furcsának tűnik elsőre románcuk, a lényeges korkülönbség ellenére remekül megvan egymással a két híresség. A színészt például nemrég Kelis londoni koncertjein látták bulizni, ahonnan egy hotelbe tértek vissza mindketten.

    Egyelőre kapcsolatuk hírének hivatalos megerősítése még várat magára.