16:00, December 05.
Japán 0
Horvátország 0
al-Dzsanúb Stadion Nyolcaddöntő
20:00, December 05.
Brazília 0
Koreai Köztársaság 0
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A 2000-es évek ünnepelt filmsztárja nagyon megváltozott az elmúlt másfél évtizedben.

    Generációjának üdvöskéje volt az ezredforduló környékén Amanda Bynes, aki olyan nagysikerű vígjátékokban szerepelt, mint a Miről álmodik a lány?, Könnyű nőcske, vagy a Micsoda srác ez a lány, saját, Amanda-show néven futó műsoráról nem is beszélve.

    Az ifjú színésznő azonban hirtelen eltűnt a reflektorfényből, az utóbbi másfél évtizedben pedig alig lehetett hallani róla. Az egykori tinisztár ugyanis drogügyekbe keveredett, ami mellett mentális egészsége is annyira megromlott, hogy 2013-ban gyámság alá helyezték szülei. Ez végül idén év elején ért véget, azóta pedig kozmetikus lett belőle, a színészettel teljesen felhagyott.

    A 36 éves Bynest most Los Angelesben, bevásárlás közben fotózták le, bár elsőre igen nehéz ráismerni, hiszen rengeteget változott külsőre – többek közt egy arctetoválással is gazdagodott:

  • Vasárnap este került megrendezésre a 2022-es British Independent Film Awards díjátadó, amelynek a londoni Old Billingsgate adott otthont.

    Az eseményen megannyi A-listás híresség tiszteletét tette, köztük Daisy Edgar-Jones, vagy az új Fekete Párduc-film színésznője, Letita Wright, a show-t azonban már a vörös szőnyegre lépésekor ellopta Florence Pugh. A brit filmsztár egy apró, hálóing fazonú Rodarte babarózsaszín miniruhát viselt, ami felé hatalmas, színben passzoló tüllköpenyt kapott. A Barbie-filmbe is beillő szereléséről nem is csoda, hogy alig bírták levenni a tekintetüket a fotósok:

  • Mint arról az Index is beszámolt korábban, Margot Robbie szerint már egyáltalán nincs napirenden a női főszereplőkkel operáló Karib-tenger kalózai film, amit a Disney a sorozat rebootjának szánt volna.

    Azonban a kalózos sorozatért felelős Jerry Bruckheimer a Collidernek arról beszélt, hogy nincs teljesen veszve a dolog, mindössze arról van szó, hogy jelenleg két sztorit készítenek elő, de a női szereplős kalóztörténet jelenleg parkolópályán van.

    Ellenben azzal a bizonyos másik verzióval haladnak tovább, bár az erősen kétséges még, hogy Johnny Depp visszatér-e, hiába pletykálják mostanában egyre több oldalon ennek ellenkezőjét.

  • Hatalmas népszerűségnek örvend a Netflix új sorozata, a Wednesday, amiben az Addams family szadista lánykája kerül középpontba, akit Jenna Ortega alakit.

    Jenna
    Fotó: Instagram

    A sorozatban Wednesday a Nevermore Akadémiára kerül, ahol vérfarkasok, szirének és egyéb természetfeletti lények tanulnak, és a környéken egy titokzatos szörny szedi áldozatait, amit az Adams lány sem hagy figyelmen kívül, nyomozni kezd az ügyben.

    A 20 éves színésznő a Gayetynek adott interjút a sorozat kapcsán, ahol felmerült, hogy karaktere egy igazi példakép lehet az LMBTQ+ közösség körében.

    „Egy kőkemény csaj. Wednesday menő, jó a stílusa, és ő olyasvalaki, aki elfogadja, hogy más, mint a többiek, és nem akar megfelelni senkinek. Szerintem az emberek igénylik, hogy erős nőket láthassanak.”