Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Mutatjuk a legegyedibb zenés produkciókat.

    Már csak néhány napig lehet jelentkezni a 2025-ös Ki Mit Tube-ra – május 19-én éjfélig várják a produkciókat, szavazni pedig május 20. éjfélig lehet –, de még van ideje annak, aki meg szeretné csillogtatni a tehetségét a YouTube-on és a 9 tagú szakmai zsűri előtt. A videós versenybe például a 2021-es Sztárban sztár leszek! felfedezettje, Balogh Krisztofer is nevezett, aki úgy döntött, egy vicces, 'jujlányos' TikTok-videó helyett ezúttal is énektudásával próbál szerencsét. A 27 éves fiatalember, akit nehéz helyzete miatt egykori mestere, Tóth Gabi nemrég befogadott az otthonába, több dalt is elénekelt, hogy minél többet megmutathasson zenei világából.

    Balogh Krisztofer produkcióját egyelőre nem értékelték a zsűritagok, a Minden, ami zene kategória másik versenyzője, Shepard produkcióját azonban igen. T. Danny a mélyebb dolgokat érintő műről elmondta: bár a versenyzőt tehetségesnek tartja, ám kissé Beton.Hofi rapperre hajaz szerinte.

    Felcser Máté is értékelt zenés produkciót, mégpedig humort nem nélkülöző Sutyi és Krisz, valamint BIRO OLIVER flashmobos előadását, igaz, ők nem vették komolyra a figurát. Utóbbi, a Ki ez a Fruska? dal kapcsán elmondta: szerinte egy Koós János-kabaréhoz hasonlít, de a Szeretünk tégedről is megvan a véleménye.

    A YouTube felületére tervezett videós tehetségkutató, a Ki Mit Tube tíz év kihagyás után a One Magyarország főtámogatásával tért vissza azzal a céllal, hogy egy teljesen friss generáció is megmutathassa, miben kiemelkedő. Ezt self-made módon, korlátok nélkül tehetik meg. A produkciók ide kattintva érhetők el. A nézők szavazatokkal dönthetik el, hogy ki jut be a döntőbe – de már nem sokáig.

  • Volt férje nemrég nyilatkozott a megromlott viszonyukról.

    Már nem igazán tartja a kapcsolatot Árpa Attila és Tomán Szabina, amiről a színész nemrég Peller Mariann podcastjében mesélt: mint mondta, csak akkor beszélnek egymással volt feleségével, ha közös lányukról, Amiráról van szó.

    „Szabinának egyetlen olyan tulajdonsága sincs, ami anyukámban például megvan. Sőt, hosszasan kéne gondolkodnom, hogy jó tulajdonságot találjak benne. (…) Amirával viszont nagyon jó a viszonyom és csak ez számít.” 

    Volt férje szavaira most az üzletasszony is reagált az Ilyen az élet című műsorban.

    „Ez fájt nekem, azt nem mondhatom, hogy nem. De azt gondolom, mi csodás éveket töltöttünk együtt, az én oldalamról.

    Nagyon sok jó emlékem van, és van egy csodálatos kislányunk, akiben ő is ugyanannyi, mint amennyi én.

    Tehát innentől kezdve, ha volt rossz is, ha volt is olyan helyzet, amit mondjuk mi nem tudtunk együtt megugrani, én nem gondolok erre. Ez most lehet, hogy elcsépelt, hogy nem csak a rosszra gondolok, de én még mindig kapaszkodom azokba a jókba. Nekem még mindig ott vannak azok az emlékek” – mesélte Tomán, aki szerint nem kevés időt, közel 12 évet töltöttek együtt, így bőven van mire visszaemlékeznie, a jelenben pedig immáron nagykorú közös gyermekük emlékezteti őt rá.

    „Én olyan anyuka vagyok, aki határt szeret szabni. Nem vagyok a legszigorúbb, tény és való, de szeretem, ha keretek közé szorítkozunk. Az olyan dolgokban, ahol közös döntés születik, mondjuk az ő életében egy iskolaválasztás, vagy egy tetoválás, vagy egy hajfestés, vagy egy piercing... Úgyhogy ő nagyon várta már, hogy ketyegjen ez az óra, és megmutathassa, hogy akkor ő dönt” – idézte szavait a Blikk.

  • Válása után egy nő mellett találta meg a boldogságot Anna Camp.

    Anna Camp neve sokaknak a Pitch Perfect (Tökéletes hang) című filmekből ismerős, de a rajongók egyetértenek abban, hogy óriásit alakított a You (Te) című sorozat ötödik, egyben befejező évadában is. A 42 éves amerikai színésznő ugyanis a Netflix-sorozatban egypetéjű ikreket formált meg.

    Bár magánéletéről nem sokat lehetett tudni, miután 2019-ben elvált második férjétől, Skylar Astintól, akivel együtt szerepelt a Tökéletes hangban, a napokban azonban coming outolt: megerősítette, hogy egy nő mellett találta meg a boldogságot, akit Jade Whipkeynek hívnak. Whipkey stylistként dolgozik filmforgatásokon.

    Miután megkérdezték tőle, mit vár el egy férfitól az első randin, Camp azt felelte:

    Hát, már semmit sem várok a pasiktól, mert egy egy nővel járok együtt, és ez nagyszerű érzés!

    – ismerte be a színésznő egy TikTokon megjelent interjúban, akinek a stylistként dolgozó Whipkey a minap az Instagram-oldalán vallott szerelmet.

    „A mosolya egy vers, a szemei rózsák, a nevetése zene a tánchoz” – üzente kedvesének egy bejegyzésben, amit a színésznő újra is osztott a platformján. 

    @dailymailshowbiz Pitch Perfect star Anna Camp has been spotted with girlfriend Jade Whipkey for the first time since their relationship was officially revealed. The two were spotted in LA engaging in a long embrace then sharing a kiss before parting ways. 💕 🎥 BACKGRID #annacamp #celebnews #lgbtq #lesbian ♬ original sound - Speedy Songsz

    Nem Anna Camp egyébként az egyetlen színésznő, akinek coming outja sokakat meglepett: három évvel ezelőtt Rebel Wilson is bevallotta, hogy egy nő mellett találta a boldogságot. Ramona Agrumával azóta össze is házasodott, sőt, béranya segítségével gyermeket is vállaltak. További érdekesség, hogy Camp és Wilsonnal együtt szerepeltek a Tökéletes hangban.

    A You sztárja egyébként kétszer volt férjénél. Astinnal 2013-ban kezdett el randizni, vagyis abban az évben, amikor elvált első férjétől, Michael Mosley színésztől, akihez 2010-ben ment hozzá, és akivel való kapcsolatát leginkább úgy tudta jellemezni, mint egy 'hét éven át tartó egy éjszakás kalandot'. Astinnal 2016-ban kötötték össze életüket, 2019-ben azonban bejelentették, külön utakon folytatják tovább.

    (via Daily Mail)

  • Nagyobb kebleket szeretne. 

    Ugyan elmondása szerint a természetesség híve, Schóbert Lara mégis túl van már a szájfeltöltésen, a jelek szerint pedig a jövőben a mellplasztikát is bevállalná. A 2024-es Sztárbox pehelysúlyú bajnoka ezt a közösségi oldalán árulta el a minap, amikor rajongói kérdésekre válaszolt.

    Mint kiderült, a 21 éves aerobikoktató úgy véli: a szépészeti beavatkozások igenis önbizalmat adhatnak a nőknek, ő maga is ezért feküdne kés alá.

    A természetesség híve vagyok, de mindenképp meg szeretném csináltatni a mellem! Nagy önbizalmat adna. Én szerintem semmi baj nincsen azzal, ha egy nő belevág egy szépészeti beavatkozásba, ha attól érzi magát komfortosabban! Természetesen bizonyos határokig

    – jelentette ki a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében Schóbert, akinek édesanyja, Rubint Réka is túl van a mellplasztikán. A fitneszlady szülés után esett át a beavatkozáson, implantátumait pedig tíz évvel a műtét után cserélték ki, 2021-ben. Korábban egyébként Rubint is megszólalt arról, mit szólna ahhoz, ha lánya a plasztika mellett döntene. Reakciója itt olvasható.