Szabina
2 °C
15 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az Egyesült Államokban már gyakorlatilag mindenhol, így például az élelmiszer boltokban is lehet koronavírus elleni védőoltáshoz jutni. Az alábbi képen egy Arizona államban található szupermarket bejáratát látjuk, ahol oltásra buzdít a tábla. Az ingyenes oltás mellé 10 százalék engedményt is kapunk az aznapi bevásárlás számlájából. 

    Fotó: Vajó Zoltán, Index.
    Fotó: Vajó Zoltán, Index.
  • A 24 éves modell a Demi Lovato által vezetett 4D legújabb epizódjának vendége volt, ahol kendőzetlenül reagált a "hazugságokra", amiket az emberek róla és Justinról találtak ki.

    GettyImages-1202444944
    Fotó: Axelle/Bauer-Griffin / Getty Images Hungary

    Hailey természetesen azokra az esetekre gondolt, mint amikor párja akárcsak egy darab szemétre, úgy csukta rá a kocsiajtót, illetve amikor Justin rendre az Instagram-élőzésiben is szemtelenül bánt vele — mindezek ellenére a modell mégis úgy gondolja, hogy az emberek félreértik a dolgokat. 

    Tudni kell, hogy mi az igazság minden mögött. Olyan sok narratíva kering rólam, róla, rólunk együtt. Van egy nagy, kövér pletyka, ami körbejár mindent, miszerint Justin nem kedves hozzám és rosszul bánik velem, ez pedig nagyon távol áll az igazságtól 

    — kezdte Hailey.

    Tényleg szerencsésnek mondhatom magam, hogy olyan valakivel vagyok együtt, aki rendkívül tisztel engem, aki miatt minden egyes nap különlegesnek érzem magam. Szóval amikor ennek az ellenkezőjét hallom vissza, akkor csak azt mondom: 'Huh?'. Ráadásul mindenki körülöttem, aki személyesen ismer minket, ugyanezt mondaná

    — folytatta, a modell aki bevallása szerint soha nem volt még ennyire szerelmes férjébe. A teljes, több mint 40 perces beszélgetést itt nézheti vissza:

  • Teljes erőbedobással zajlanak a munkálatok az ez év végére ígért sorozat körül.

    GettyImages-1235325407
    Fotó: Jason Howard/Bauer-Griffin / Getty Images Hungary

    Mint arról korábban már az Index is több ízben beszámolt, nyár eleje óta forognak a kamerák a Szex és new York "And Just Like That..." címre keresztelt sorozatának helyszínein. Bár sokáig az a hír járta, hogy Kim Cattrall mellett a Carrie Bradshaw Nagy Ő-jét alakító Chris North sem fog feltűnni a sorozatban, egy augusztusban kiszivárgott forgatási fotó szerencsére mindent cáfolt.

    Most pedig újabb képek érkeztek, főszerepben Sarah Jessica Parkerrel, amint épp egy a retro korszakot idéző kék egyenruhába öltözött fiatal férfi szállítja őt a karjai között, vélhetően egy lakásba.

    Bár mint írtuk, a sorozatot több hónapja forgatják, pontos premierdátumot még mindig nem közölt az HBO, csak reménykedni lehet benne, hogy nem csúszik át 2022 első felére. 

  • Egészen vad magyarázatot adott a rendőröknek egy férfi, amikor arról faggatták, miért lövöldözött egy hotelből a Kentucky állambeli Richmondban.

    Képernyőfotó 2021-09-18 - 14.05.58.png
    Fotó: Richmond Police Department / Facebook

    Az 55 éves Samuel Riddell elmondása szerint egyszer csak arra lett figyelmes, hogy földönkívüliek lézengenek a parkolóban,

    szóval úgy döntött, tüzet nyit rájuk szállodája ablakából.

    A fegyverropogás persze azonnali pánikhangulatot keltett, a hotel lakóit pedig evakuálták. Riddell egy meg nem nevezett nő társaságában a szobája fürdőszobájában zárta el magát egészen addig, míg ki nem érkeztek a rendőrök, akik azonnal letartóztatásba helyezték az 55 éves férfit. 

    A lövöldözésben szerencsére senki sem sérült meg, bár a rendőrség későbbi vizsgálatai kiderítették, hogy több golyó is eltalálta a parkolóban álló járműveket, egy pedig a szomszédos lakott ház ablakában ejtett kárt. 

  • Egy krónikus fájdalmakkal küzdő férfi megdöntötte a leghosszabb plankelés Guinness-rekordját, méghozzá egy egészen elképesztő kilenc és fél órás eredménnyel.

    A 28 éves Daniel Scali saját bevallása szerint a kísérlet során hányt az elszenvedett fájdalom miatt, és folyamatosan meditálnia kellett, hogy koncentrálni tudjon és ne zökkenjen ki. A férfi teljesítménye már önmagában is megdöbbentő, azonban ha még azt is hozzávesszük, hogy 12 éves kora óta sudeck-szindrómában szenved, tényleg bárki álla leeshet.

    A Sudeck-szindróma egyfajta krónikus fájdalom, mely legtöbbször a karon vagy lábon jelentkezik általában egy sérülés, műtét vagy akár szívroham után — a velejáró fájdalmak pedig aránytalanul nagyok az eredeti sérülés komolyságához képest.

    Az ausztrál származású férfi egész élete során a fitnesszt használta, hogy leküzdje a szindrómája miatt folyamatosan jelentkező fájdalmait, a korábban felállított Guinness-rekordot pedig azért döntötte meg, hogy felhívja a figyelmet a szemmel nem látható fogyatékosságokra. 

  • Talán mindenki egyért abban, hogy Bostonban még Budapestnél is nehezebben lehet szabad parkolóhelyet találni, 375 ezer amerikai dollár azonban még a nyugaton is elképesztő összegnek számít egy fűtött garázsban található parkolóért. 

    Ennyit kér el ugyanis a bostoni Campion and Company egy, a 201 West Brookline Streeten található luxustársasház mélygarázsában található fix parkolóhelyért. 

    Ez teljesen abszurd. Mármint az rendben van, hogy az ingatlanpiacon jelenleg szuper magasak az árak, és az emberek hajlandóak is ennyit fizetni, de minden második héten átmozgathatod az autódat, és 375 000 dollárt spórolhatsz

    — mondta Sam Boyd, South End-i lakástulajdonos, aki teljesen ki van akadva a parkoló árán, amit ráadásul egy 2018-ban átalakított templomból alakítottak ki. A férfi elmondása szerint egyébként a városban az utcán szinte mindenhol ingyenesen lehet parkolni, persze csak amennyiben sikerül az ehhez szükséges engedélyeket beszerezni. 

    Az, hogy mekkora az érdeklődés az átszámítva 112 millió forintos parkolóhelyért egyelőre nem tudni, azonban valószínűleg valaki még a hatalmas ár ellenére is villámgyorsan le fog csapni rá. 

    (Forrás: 7NEWS Boston)

  • Ian Catmando új szintre emelte a macskás férfi fogalmát, a brit férfi ugyanis összesen hetven darab macskával osztja meg az otthonát.

    Ezt nem lehet egyszerű kivitelezni, hiszen egy sorházban lakik Gainsboroughban, így körülbelül minden négyzetméterre jut egy cica,

    a többi lakó nagy örömére.

    Az 56 éves férfi saját maga választotta a Catmando vezetéknevet és állítása szerint azért tart ennyi macskát, hogy epilepsziás emberek segítésére képezze ki őket.

    Ezt persze nem nagyon hiszik el neki, ezért macskamentő szervezetek napok óta Ian háza előtt tiltakoznak a furcsa állattartási szokásai ellen, és állatkínzással vádolják őt. Szerintük a macskák nem tudnak szabadon kóborolni, mert a hátsó kertet szögesdrót és fémrudak borítják.  A helyi rendőrség felszólította őket, hogy hagyják abba a tiltakozást, de eközben a hatóságok nyomozást folytatnak Ian ellen.

    A róla készült felvételeken is látszik, hogy milyen állapotok uralkodnak az otthonában, hetven macsek mellett.

  • Az ország talán leghíresebb rappere irigylésre méltó karriert futott be a ValóVilágban való szereplése óta, a hosszú évek alatt pedig hol elképesztően jó, hol pedig kevésbé jó formában volt, azt azonban nem lehet elvenni tőle, hogy mindig is fontos volt számára a testmozgás és az egészséges élet.

    Mint arról nemrégiben az Index is beszámolt, Majkáék közel egy évtizednyi együttlét után augusztus végén végre összeházasodtak, melynek persze jócskán megadták a módját: háromnapos volt ugyanis az esküvő. Semmi kétség afelől, hogy a rapper a lehető legjobb formájában szeretett volna az oltár elé állni, mely a fotók alapján össze is jött neki, Majka ugyanis nem valami szél által összehordott bicepszeket villantott meg pénteken. 

    DiirDurrKandúr

    — ennyit fűzött a rapper a fotóhoz, ahol épp kigyúrt bicepszét mutogatja. 

  • A 19 éves Megan Carey és barátja már nyolc hónapja együtt voltak, amikor felmerült, hogy magukra tetováltassák a másik nevének kezdőbetűjét.

    giphy (6).gif
    Fotó: giphy.com

    Megbeszélték, hogy a fiú az ujjára tetováltatja majd a betűt, míg a lány a bikinivonala fölé, egy szivecskével. A nyolc hónap alatt egy kisebb szünet után újra összejöttek, ekkor ismét felmerült a tetoválás kérdése, amit Megan végül megcsináltatott, és úgy tudta, hogy a barátja is. Pár nappal később, hajnalban kapott egy sms-t a fiútól,

    aki üzenetben szakított vele, arra hivatkozva, hogy kimerítik a folytonos veszekedések.

    A helyzetet tovább rontotta, amikor Megan megtudta, hogy exe nem is csináltatta meg a tetoválást.

    A brit tini a Mirrornak azt nyilatkozta, hogy ő tényleg azt hitte, hogy örökké együtt lesznek, a történetét pedig azért meséli el, mert szeretné felhívni az emberek figyelmét arra, hogy ne hamarkodjanak el egy ilyen komoly döntést.

    Azt egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a tetoválás sorsa.