új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Már rég lement a mozikban Dwayne Johnson és Emily Blunt közös Disney-filmje, a Dzsungeltúra. Most ezért meg is kapta a jól megérdemelt őszinte előzetesét. A Screenjunkies csapata alaposan szét is szedte a filmet. Az Index már korábban is megírta, hogy ez valószínűleg a A Karib-tenger kalózai című filmmel lesz egyenlő, amit most az Honest Trailers sorozat meg is erősített.

    Ha ez még nem lenne elég, akkor arra is rávilágítottak, hogy Dwayne Johnson mennyit kuncog a saját poénjain. Arról nem is beszélve, hogy ezt a filmet Dwayne Johnson már megcsinálta, nem is egyszer, hisz az alap sztorija ugyanez a Jumanjinak, sőt, Az Amazonas kincsének is, hisz mindegyikben egy fényes, csillogó különleges tárgyat kell elvinni a dzsungelben egy nő kíséretében.

  • Az igazságügyi miniszter nemrég a különféle halászleveket szavaztatta meg kommentben az oldalán, amit nagyon úgy tűnik, hogy Orbán Viktor elirigyelt tőle.

    A miniszterelnök –  Varga Judithoz hasonlóan – halászleves fotóval jelentkezett. Bár igaz, ami igaz, sör és gyufatészta helyett az ő tányérja mellett kenyér volt az asztalon. A kommentgeneráló kérdést viszont ugyanúgy feltette: 

    Szegedi vagy bajai?

    És ahogy az látszik is, a poszt igen szép számú reakciót eredményezett.

    A kormányfő azonban sokkal cselesebben fundálta ki a dolgot, nem sokkal később elárulta, hogy nála bizony egy harmadik fajta lé a nyerő.

    Se nem Baja, se nem Szeged, úton a határra

    – írta a fotó mellé, amellyel az Algyői Halászcsárdát igyekszik népszerűsíteni. 

      

  • Chris Martin a dél-koreai szupersztár csapattal készített dalt. 

    My Universe címmel jelenik meg pénteken az a nóta, amely a Coldplay és a BTS együttműködéséből született. Már egy előzetes is érkezett – a dal egyébként a hírek szerint angol és koreai nyelven is elérhető lesz. 

  • Hamarosan bemutatják a Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök őszödi beszédét feldolgozó, Elkxrtuk című filmet, amelynek plakátját most az exkormányfő kicsit átrajzolta. 

    Erős a marketing, biztos nincs olyan, akinek nem jött még szembe az októberben érkező, Elkxrtuk című mozi plakátja. Gyurcsány Ferenc is láthatta már párszor, és úgy tűnik, kellőképp megihlette az alkotás, el is készítette rá a saját verzióját – vagy ha nem is ő maga, a megosztással mindenképp üdvözli a gyártó kreativitását.

    2010 óta a mozikban. De már nem sokáig vetítik...

    – kommentálta a széttrollkodott képet, amelyen Orbán Viktor, Mészáros Lőrinc, Rogán Antal, Tiborcz István és Semjén Zsolt szerepel. 

    Frissítés

    Gyurcsány Ferenc időközben véget vetett a találgatásoknak, és a posztja alatt az alábbiakat közölte:

    A találgatások nem rosszak, de... Sajnos nem én csináltam a plakátot, még csak nem is én csináltattam. Barátaim találták a neten, én csak promóztam. Mert megérdemli :) A szerző egyébként Ludas Zoltán grafikus, miként azt ma reggel megtudtam. Köszönöm neki :)

  • Szeptember 22-én, azaz ma, szerdán van az őszi nap-éj egyenlőség, mellyel elkezdődik a 2021-es csillagászati ősz. Hogy egészen pontosak legyünk: 2021. szeptember 22-én, 21 óra 20 perckor.

    Az északi féltekén beköszöntő csillagászati tavaszt ünneplő Google doodle (2021. szeptember 22.)
    Az északi féltekén beköszöntő csillagászati tavaszt ünneplő Google doodle (2021. szeptember 22.)
    Fotó: Google

    Ma a nappal és az éjszaka egyenlő hosszúságú lesz, ezt követően december 21-ig folyamatosan rövidülnek a nappalok az északi féltekén, így tovább lesz sötét, mint világos. Az ősz beköszöntét a budapesti időjárás is érzékelteti ma, s ha valaki megnyitja a Google keresőt, az láthatja, ahogy a keresőóriás egy sünnel és lehulló levelekkel ünnepli a napot.

    Akik a déli féltekén élnek, azok egy tavaszi növények között sétáló, fején virágkoszorút viselő sünt láthat, hisz a bolygó azon részén most (vagyis holnap, szeptember 23-án) kezdődik a csillagászati tavasz.

    A déli félteke tavaszát ünneplő Google doodle sün (2021. szeptember 22.)
    A déli félteke tavaszát ünneplő Google doodle sün (2021. szeptember 22.)
    Fotó: Google

    Thaiföldön a mor lam királynőjének tartott énekesnő, Bunpheng Faiphiuchai születésének 89. évfordulójáról emlékezik meg a Google, míg Uruguay-ban a helyi pedagógusnapot ünneplik ma, így ott a keresőóriás tanárokat és diákokat szimbolizáló méheket rak kezdőlapjára.

    Ha valakit érdekelnek az elmúlt évek doodle-jei, ide kattintva átböngészheti őket és olvashat hátterükről. Ja, és ne felejtsék el megfigyelni, hogy minden apró animációban el van rejtve a Google neve!

  • Hihetetlen, de Britney Spears fiai már tinédzserkorba léptek.

    Britney és a fiúk, 2017-ben.
    Britney és a fiúk, 2017-ben.
    Fotó: Allen Berezovsky / Getty Images Hungary

    A 16 éves Sean és 15 éves Jayden nemrég ünnepelték születésnapjukat, amiről visszatérése után édesanyjuk Instagram-oldalán is megemlékezett. A fiúkról ritkán posztol képet, így most is csak egy idézetet osztott meg, egy hosszú szöveggel, amit a gyerekei tiszteletére írt.

    A fiaim születésnapja múlt héten volt, akik sajnos felnőnek és a saját dolgaikat akarják csinálni. Engedélyt kell kérnem tőlük, hogy posztolhassam őket, mert rendkívül független kisemberek.

    — kezdte Britney, magyarázatot adva arra, hogy miért oszt meg ilyen ritkán bármit a fiairól.  Ezután elárulta, hogy nemrég tartottak egy kis bulit a tiszteletükre az állítása szerint egyre magasabb fiúknak, akik olyan jóképűek, hogy már most a lányok kedvencei.

    Hosszú posztját így zárta:

    Sok mindent nem oszthatok meg veletek, mert a gyerekeim nagyon privátak, amit imádok, de azt elmondom, hogy mindketten rendkívül tehetségesek, és hihetetlenül áldott vagyok, hogy ez a két kisember az életemben van. És ha ők is olvassák ezt, amiben biztos vagyok, hogy nem...nagyon szeretlek titeket, két kis ördög!

    Sean és Jayden még az énekesnő első házasságából született, a fiúk pedig gyakran vannak exférjével, Kevin Federline-nal is. Britney viszont hamarosan újra férjhez megy, ugyanis nemrég kérte meg a kezét 27 éves barátja, Sam Asghari.

  • Az ismert celebnő amúgy nem tűnt el, csak épp egy olyan platformon bontakoztatja ki művészetét, ami hazánkban annyira nem ismert. A Quibi streaming szolgáltatón látható a Nikki Fresh című sorozata, amiben ő a címszereplő, és egy olyan karaktert alakít, aki influenszerségét felhasználva akarja felhívni a figyelmet a környezetvédelemre, az egészségesebb életre, és ilyen mostanában fontossá vált témákra. De, mivel ez egy vígjáték, és az egész egy felvett szerep, ezért itt ez nagyon túl van tolva, ki van figurázva. 

    Na, most, hogy tudjuk, mi a helyzet Nicole Richie-vel, rá is térhetünk arra a vígjátékba illő jelenetbe, ami megesett vele a 40. születésnapján. Épp azon volt, hogy elfújja a tortáján a gyertyákat. De sikerült olyan közel hajolnia, hogy lángra kapott a haja.

    Szerencsére nem történt nagyobb baj, illetve ő is jó humorral tudta felfogni a történteket. Ahogy írta is:

    Úgy néz ki, hogy a 40-es éveim elég tüzes (értsd: vad) lesz.

    (TMZ)

  • Bár már partnerekkel nem vállal majd munkákat, csak szólózni fog, ahogy a szakmában mondják, de visszatér a pornóhoz Nadia Hilton, amit maga a művésznő jelentett be, amikor interjút adott a syracuse.com nevű oldalnak. 

    A műfaj rajongói biztos emlékeznek a színésznőre, aki 10 évig az XXX műfaj egyik kiválósága volt, ám a szerelemmel együtt Jézust is megtalálta, amikor hozzáment David Bassette prédikátorhoz és maga is lelkész lett. A hölgy igazi neve Crystal DiGregorio, aki 2015-ben maga mögött hagyta addigi életét és a hívők példás életét választotta. A pálforduláshoz vezető frigy nem tartott sokáig, a nő bevallása szerint a hívők előítéletesek voltak vele és hiába számolta fel addigi életét, ez nem számított.

    A férjétől elvált, de később újra férjhez ment és anya is lett. Most pedig elárulta, hogy regisztrált az OnlyFans-re, ahol majd a megfelelő összegekért szexuális tartalmakat lehet róla megnézni. Nadia Hilton korántsem naiv, bevallása szerint tudja, hogy ez is pornó, csak partnerek nélkül. 

    Én csak újra magam akarok lenni 

    – mondta a művésznő döntéséről.

  • Kikerült a TikTokra egy felvétel, ami szerint a frissen átadott bevásárlóközpont egyik üzletének plafonjából konkrétan ömlik a víz.

    A felvétel szerint nem sérült meg senki, legfeljebb a 300 millió eurós beruházással épült Etele Pláza becsületén esett némi csorba ezzel.

    Frissítés:

    A Etele Plaza az eset kapcsán időközben az alábbi közleményt juttatta el hozzánk: 

    Az eset napokkal ezelőtt történt és mindössze nagyon rövid ideig tartó beázásról volt szó. A problémát sikerült pillanatokon belül orvosolni és egy órán belül már takarítással együtt visszaállt a rend az üzletben, személyi sérülés vagy komolyabb kár nélkül.

  • GettyImages-814573690
    Fotó: Matthew Lewis / Getty Images Hungary

    Az ír ketrecharcos kezeiről el lehet mondani (amit a gimiben szoktak fenyegetőzve szajkózni a srácok a nagy folyosói bunyó előtt), hogy a bal a halál, a jobb pedig a koporsó. Több meccsen is bebizonyította már, hogy kemény ütései vannak. És nem csak a ringben, hanem a vörös szőnyegen is bármikor el tud sütni egy öklöst. McGregor olyan, hogy már nem is csak sportoló, hanem egy két lábon járó márka, aki még a vereségeivel is milliókat tud keresni.

    A hírnév fenntartása miatt vannak ilyen-olyan "fellépései". Most is tiszteletét tette egy baseball meccsen, hogy elvégezze a kezdődobást. Ez olyan jól sikerült, hogy majdnem sikerült eltalálnia egy nézőt. Konkrétan izomból fölé dobta a labdát.

    Ezek a kezek nem arra lettek teremtve, hogy labdákat dobáljanak vele, az már biztos, hisz legutóbb is láthattuk már, hogy milyen rosszul bánik a NFL-es labdával.

  • A brit Harry Potternek biztosan gyakran meggyűlik a baja azzal, hogy ugyanúgy hívják, mint a világ egyik leghíresebb fiktív karakterét.

    A Harry Potter és a bölcsek köve könyvet évekkel ezelőtt, viccből vette meg neki az édesapja, ami mint kiderült, egy 1997-es, nagyon értékes, első kiadású darab és mindössze 500 darab van belőle világszerte. A ritkaságnak számító könyvet október 7-én árverezik el, az irányára pedig 20 és 30 ezer font között mozog.

    Harry állítása szerint az eladásából származó bevételt néhai édesapja tiszteletére szeretné fordítani.

    Nincs könnyű dolga egyébként a 33 éves férfinek, hiszen a varázslótanonc-mániának köszönhetően az elmúlt 25 évét azzal töltötte,

    hogy megpróbálja meggyőzni az embereket arról, hogy a neve tényleg Harry Potter.

  • Képernyőkép 2021-09-21 111354.png
    Fotó: @jakupcsekgabi / instagram

    Jakupcsek Gabriella jelenleg épp Olaszországban pihen, ahol egyszerűen nem tudott ellenállni a tengerparton felcsendülő zenének, szóval táncra perdült. A műsorvezető olyan jól ropta a homokos parton, hogy pár másodperccel később már a szomszédos bárban lévők is táncolni kezdtek, csak úgy sugárzott a jókedv mindenkiből.

    Aki meghallja ezt a zenét, az nem tud ellenállni. Ezúttal az olasz tengerpart táncolt rá velem együtt. Ti is tartsatok velem!

    — írta a bejegyzésben Gabriella.

  • 2014. május 11-én, az Amerikai Egyesült Államok anyák napja ünnepén jelent meg a 2018-ban drogtúladagolásban meghalt Mac Miller Faces című mixtape-je. A huszonnégy dalból álló válogatás azóta nem volt elérhető teljes formájában, sem online zeneáruházban, sem streamingen.

    Mac Miller 2017-ben Los Angelesben
    Mac Miller 2017-ben Los Angelesben
    Fotó: Rich Fury / Getty Images Hungary

    Mac Miller kiadója úgy döntött, idén október 15-én elérhetővé teszi a mixtape-et a streamingszolgáltatókon keresztül egy bónusz dallal kiegészítve, illetve a válogatás vinyl lemezre is kerül. Az újrakiadás bejelentéséhez videóklip is készült a Faces projekt Colors and Shapes című dalához, ezt Sam Mason jegyzi rendezőként.

    Mason közleményben mondta el, a kliphez Mac Miller gyerekkora adott inspirációt, a család segítségével próbálták meg visszaadni, milyen volt Pittsburgh városa, a rapper egykori játékai, családi házuk. A klipben látható állatot Ralph, Miller volt kutyája inspirálta.

    A Faces a rapper második nagylemeze, a Watching Movies With The Sound Off című album és a 2015-ös harmadik LP, a GO:OD AM között jelent meg. A streamingen, illetve a digitális áruházakban október 15-én lesz elérhető a teljes mixtape, ezen a napon jelenik meg lemezen is a Warner Records gondozásában. A Faces közreműködő előadói között feltűnik Thundercat, Earl Sweatshirt, Vince Staples, Sir Michael Rocks és Rick Ross is.