Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az egykori szépségkirálynő szárnyal a boldogságtól.

    Egy hónappal ezelőtt született meg Kulcsár Edina és Varga Márk, azaz G.w.M harmadik, egyben első közös gyermeke, Amara. Az egykori szépségkirálynő láthatóan a terhességét is remekül viselte, olyannyira, hogy még a szülés előtt is egy elképesztő táncot lejtettek férjével a kórteremben. Az immár háromgyerekes édesanya most megtörte a hetek óta tartó hallgatását és elárulta, hogyan érzi magát egy hónappal a szülés után.

    Ma 4 hete, hogy megszületett a 3. csodám! Emlékszem, hogy az első és a második szülésem után arról tudtam csak beszámolni, hogy folyton éjszakázom, mennyire fáradt vagyok, és azt fejtegettem, hogy vajon fogok-e még aludni. Most pedig csak azt tudom mondani, hogy kipihent vagyok és szinte semmilyen nehézséget nem tapasztaltam még amióta 3 gyermekes anyuka lettem, legalábbis eddig nem. (Remélem nem most szóltam el magam.) Nagyon szépen köszönöm mindenkinek azt a rengeteg kedves üzenetet, amit az elmúlt időszakban kaptam. Most már aktívabb leszek mint eddig.

    írta posztjában Kulcsár Edina, majd zárásul azt kérte követőitől, ha van olyan tartalom, amit szívesen látnának tőle, akkor írják meg neki üzenetben vagy kommentben.

  • Ingyenes kenyérosztást tervez a magyar tenger partjainál.

    nagytibor
    Fotó: Facebook

    Komoly elhatározásra jutott Alekosz öccse, Nagy Tibor: úgy döntött, bojkottálni fogja a balatoni büféseket. Erről egy Facebook-bejegyzésben tájékoztatta követőit.

    „Az Én Híveimnek Nem Fogják 200 Forintért Adni A Szelet Kenyeret Pláne Nekem Nem. Egy Péket Vagy Pékséget Keresek Aki Lesüt Nekem 50 Darab Kenyeret Aki Vállalja Írjon Rám A Cselekedete Nemes Célt Fog Szolgálni.

    Amit Ingyen Fogok Osztogatni A Balaton Parton. Mert Ez Már Felháborító Ami Ott Megy A Balatonon

     A Mustárról Meg A Kecsuprol Már Nem Is Beszélek Én A Zsebembe Szoktam Vinni Mustárt Mert Én Biztos Nem Fizetek 300 Forintot Egy Adagér” – kezdte a férfi, kenyérosztási tervei mellett pedig egy történetet is elmesélt.

    A legutóbbi, Alsóörsön tett látogatásánál neki kellett kisegítenie a büfében előtte álló kisgyermekes édesanyát, mert túl drága lett virslit és hekket vevő hölgy számlája a szószok és a köret miatt.

    „Mondom Álljon Már Meg A Menet. Ha Ezek Nem Lettek Volna Ki Tudta Volna Fizetni De Nem Hagytam Annyiban Megsajnáltam Őket Eljöttek Kikapcsolódni És Enni Szerettek Volna Egy Jót Ezér Kipótoltam A Hiányzó Összeget Nem Akarta Elfogadni Elsőre Noszogatnom Kellett De Végül Elfogadta És Nagyon Hálás Volt Érte .Én Meg Kerestem Egy Másik Büfét Ezek Után” – fogalmazott posztjában Nagy, aki legutóbb egyébként Schobert Lara kegyeiért jelentkezett be.

  • De ez nem jelenti azt, hogy a bőrük alatt is pénz van, mondják.

    Hamarosan beköltözhet első közös házába Sárközi Ákos és felesége, Szegedi Éva, ám a felújítás nagy kaland és elég stresszes is. A Konyhafőnök sztárséfje és a festőművész régóta vágyott közös otthonra, ám a megfelelő ingatlant csak nemrég vásárolták meg. Az épület átalakításába már belefogtak, ám a költözés csúszhat, mert azzal nem számoltak, hogy többet kell költeniük. A jó szakembereken azonban nem spórolnak.

    Még a kezdetek kezdetén készítettünk egy költségvetést, ám – maradjunk annyiban – naivak voltunk... Hátborzongató árak vannak. Szeretném leszögezni, az, hogy híresek vagyunk, még nem jelenti azt, hogy a bőrünk alatt is pénz van

    – szögezte le a Best magazinnak Sárközi, aki nejével a bérelt házban, ahol eddig éltek, egy szöget sem verhetett a falba, az új családi házat azonban kedvük szerint csinosíthatják.

  • Mint mondja: mindenki ült már rossz taxiban, ennek ellenére beül újra egy másikba.

    Nem a házasság intézményében csalódott, ezért kudarcba fulladt frigye után is újra oltár elé állna Szabó András, azaz Csuti. Az üzletember hisz abban, hogy mindig lehet új fejezetet kezdeni – így volt ezzel maga is azt követően, hogy nem tudta megmenteni gyermekei édesanyjával, Kulcsár Edinával való házasságát. Mint ismert, az egykori szépségkirálynővel 2021 januárjában tudatták, hogy külön utakon folytatják, ám mára mindketten továbbléptek. Kulcsár újra férjhez ment, s férjével, Varga Márkkal, azaz G.w.M-mel pedig egy közös kislánya is született, de Szabó is párra talált.

    Bár a szakítás feldolgozásában szakemberhez fordult, úgy véli, az idő minden sebet begyógyít, s ha az emberre esetlegesen két-három válás után talál rá a nagybetűs szerelem, akkor sem kínos újra oltár elé állni Csuti szerint. Ide kattintva olyan magyar sztárokról olvashat, akik éppen azt követően találták meg életük párját, hogy elváltak.

    Csak azért, mert egyszer, kétszer vagy háromszor elváltál, ugyanúgy rád találhat a nagybetűs szerelem. Ha meg rád talál, és az életetek ott tart, hogy ezt szeretnétek megpecsételni, mondjuk, egy házassággal, akkor miért ne tennétek? Mindenki ült már rossz taxiban, ennek ellenére beül újra egy taxiba. Nyilván nem annyira fajsúlyos kérdés, mint – mondjuk – egy házasság

    – nyilatkozta a Tények Plusz riportjában a kétgyermekes édesapa.

    Jelenlegi párjával, Sudár Biankával kapcsolatban, akivel fél éve tart a románca, elmondta:

    Tervezem azt, hogy minél többet tapasztaljunk egymásból, tervezem, hogy ő minél többet tapasztaljon belőlem és belőlünk, tehát ez egy fontos pontja a mi kapcsolatunknak, hiszen természetesen ott vannak a gyermekeim. Ezen az úton mi jól haladunk előre. Nagyon jó megélni azokat a szakaszokat, ahol nekünk le kell ülni beszélni, és érdekes, hogy régen én ezt egy tehernek fogtam fel.