Blanka, Bianka
-2 °C
14 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A bronxi állatkertben esett egymásnak két gorilla, közvetlenül a látogatók előtt, az egyik apuka pedig, aki a New York Post cikke szerint feleségével és lányaival volt éppen az állatkertben, felvette az egész aktust.

    pornógorillák
    Fotó: YouTube

    A neve elhallgatását kérő férfi állítja, nem tudta, hogy az állatvilágban az orális szex természetes dolog, így sokkolta, amit látott. Pedig, hasonlóan a maszturbáláshoz vagy akár a francia csókhoz, az orális szex sem emberi sajátosság, a BBC egy korábbi cikke szerint megfigyelték már gepárdoknál, medvéknél, denevéreknél és természetesen majmoknál is.

    A majmok között a csimpánzok, a bonobók és a gorillák élik a legaktívabb és az emberihez leginkább hasonló szexuális életet, idézte Steven D. Pinkerton a Wisconsini Orvosi Főiskola pszichiátriai és viselkedésgyógyászati professzorának szavait a New York Post. A gorillák bizonyítottan élvezik a szexet és reprodukciós cél mellett sokszor szexelnek csupán az élményért is. A bronxi pedig nem az első eset, hogy állatkertben szexelő majmokat figyelnek meg, pár éve például a japán makákók gyakorolták szarvasokon az aktust.

  • Megvan az Ice Ice Baby a kilencvenes évekből? Az egyslágeres Vanilla Ice dala, ami a Queen és David Bowie Under Pressure-jének basszusára épül, és a mai napig előszeretettel játsszák a magyar rádiók.

    Vanilla Ice a Csökkentsd a jeget! klipjében
    Vanilla Ice a Csökkentsd a jeget! klipjében
    Fotó: Samsung

    Most úgy gondolták, hogy jó ötlet lesz környezettudatosra átírni a dalszöveget, a rappernek pedig, akit betöréses lopás miatt pár éve letartóztattak, nem volt ellenvetése a projektben való részvétel kapcsán.

    Hogy milyen lett a végeredmény, azt mindenki döntse el maga:

    Milyen lett a környezettudatos Ice Ice Baby?

    Ugyanakkor az üzenet, melyet megpróbál átadni a reklám, fontos. A cég felmérése szerint ha minden háztartásban egy Celsius-fokkal magasabbra állítanák a hűtőszekrények hőmérsékletét, azzal évi egymillió tonnával csökkenthető lenne a szén-dioxid-kibocsátás.

    Vanilla Ice egyébként állítólag rendkívül nagy figyelmet fordít rá, hogy környezettudatos eszközökkel töltse meg otthonát.

  • A Jeffrey Epstein-botrány miatt rejtőzködő életmódot folytató yorki hercegnek újabb bírósági ügy miatt fájhat a feje. 9 millió dollárt kell kifizetnie egy svájci luxus faház eredeti tulajdonosának, aki azt állítja, ennyivel tartozik neki II. Erzsébet fia.

    A hét hálószobás Chalet Helorát még 2014-ben vásárolta meg a botrányhős herceg és volt felesége, Sarah Fergusson csaknem 23 millió dollárért, de adósak maradtak a vételár teljes kifizetésével. Furcsa módon ez az egyetlen ingatlan, ami a herceg nevén van – 61 évesen még mindig az anyjával él Windsorban  , és most ettől is meg kell válnia, hogy rendezhesse a vitás ügyet.

    GettyImages-450837126
    Fotó: Max Mumby/Indigo / Getty Images Hungary

    A svájci Alpokban lévő faházat 23,7 millió dollárért dobták piacra, és ha sikerül vevőt találni rá, már utalják is a 9 milliót az előző tulajnak. Utána pedig András herceg az ügyvédeivel kizárólag arra a perre koncentrálhat, amelyet Virginia Giuffre indított ellene szexuális erőszak vádjával.

  • Az amerikai légierő két vadonatúj Air Force One-t rendelt meg a Boeingtől, a 747-8-asok a harminc éve szolgálatban lévő 747-200B-t váltják majd. A két gép 3,3 milliárd euróba kerül, és a tervek szerint 2024-ben adták volna át azokat, de a pandémia miatt valószínűleg egy évvel később kerülhet csak sor erre.

    GettyImages-909318
    Fotó: Usaf / Getty Images Hungary

    San Antonióban javában dolgoznak az elnöki különgépeken, és most már azt is tudjuk, hogy a munka jó hangulatban zajlik.

    Az egyik félkész gép fedélzetén ugyanis üres tequilás üvegeket találtak.

    Az Air Force One építése a legszigorúbb biztonsági intézkedések közepette zajlik, így érthető módon pánikot okozott a cégnél a kínos felfedezés. Főleg azután, hogy a Wall Street Journal is megírta, miután kiszivárogtak a piás incidenst követő vizsgálat iratai.

  • A "The Science of Scare Project" felmérésében kétszázötven ember negyven horrorfilmet nézett meg, hogy kiderítsék, melyik a legfélelmetesebb közülük.

    A győztes pedig meglepő módon nem egy nagy klasszikus, hanem a tavaly megjelent, Rob Savage által rendezett Host lett. A brit természetfeletti horror középpontjában egy Zoomon folytatott videóhívás képernyőfelvétele áll, amelyet teljes egészében egy számítógép képernyőjén mutatnak be.

    A film szinopszisában az alábbiak olvashatóak:

    Hat barát felbérel egy médiumot, hogy a Zoomon keresztül szeánszot tartson a koronavírus miatti zárlat alatt, de sokkal többet kapnak, mint amire számítottak, mivel a dolgok gyorsan balul sülnek el. Amikor egy gonosz szellem kezdi megszállni az otthonukat, kezdenek rájönni, hogy talán nem élik túl az éjszakát.

    A filmmaraton alatt a kutatásban résztvevőket folyamatosan monitorozták: vizsgálták a pulzusukat, és több héten keresztül orvosi felügyelet mellett nézték a filmeket. A nézők átlagos pulzusa a filmek alatt 68 BPM volt, ez azonban a Host alatt egészen 88 BPM-ig szökött, egy-egy váratlan ijesztés pedig 133 BPM-ig is feltolta a néző pulzusát.

    A tavalyi évben legfélelmetesebbnek választott Sinister idén csak a második helyet tudta bezsebelni a legrémisztőbb filmek listáján, a nézők átlagos pulzusszáma itt 86 BPM volt: Alább pedig feltüntettük a további vizsgált filmeket is, egészen a 10. helyig:

    1. Host - átlag pulzus: 88
    2. Sinister - átlag pulzus: 86
    3. Insidious - átlag pulzus: 85
    4. The Conjouring - átlag pulzus: 84
    5. Hereditary - átlag pulzus: 82
    6. Terrified - átlag pulzus: 82
    7. It Follows - átlag pulzus: 81
    8. A Quiet Place Part 2 - átlag pulzus: 80
    9. Paranormal Activity - átlag pulzus: 80
    10. The Conjouring 2 - átlag pulzus: 79

    (Forrás: NME)

  • Egy koppenhágai aukción egy régóta elfeledett magnókazettát is elárvereznek, amely egy kiadatlan John Lennon-számot tartalmaz. Az aukciós ház szervezői mintegy 300 ezer dán koronát, azaz 47 ezer dollárt szeretnének kapni a ritkaságért. A kazetta több interjút is tartalmaz, amit 50 éve készítettek a legendás Beatle-lel, illetve párjával, Yoko Onóval. A kazettát 4, a felvételek idején 16 éves iskolás ajánlotta fel az aukciós háznak. 

    John Lennon és Yoko Ono 1970 januárjában járt Jütlandon, a dán félszigeten, ahol Ono előző házasságából született lányának gyermekelhelyezési problémáit akarták megoldani. Az akkori diákújságírót elengedték az iskolából, mert Lennonék egy zártkörű sajtótájékoztatót tartottak, ahová beengedték őket.

    Ott készült egy kazettás magnóval a 33 perces felvétel,

    illetve az interjú, amelyben Lennon a korabeli békemozgalomban vállalt szerepéről mesélt.

    A beszélgetés után az egyik fiú megkérte, játsszon valamit. Így először a "Give Peace a Chance" hangzott el, majd utána a "Radio Peace" című, addig és azóta is kiadatlan dal. 

  • Mr. Goxx, a hörcsög idén júniusban kezdett kereskedni kriptovalutákkal, és mára – legalábbis százalékosan – jobban teljesít, mint a sztárbefektető Warren Buffett.

    mr-goxx-youtube-hamster-trader
    Fotó: Groxx capital / YouTube

    Az egész egy viccnek indult, és lássuk be, most is az. A hörcsög gazdái, két német férfi kíváncsiak voltak arra, kedvencük jobban helyt áll-e a kriptovaluták csatamezején, mint a dörzsölt profik, ezért megépíttettek számára egy speciális ketrecet. Ennek futókerekével bök rá a rágcsáló az aznapi kriptovalutára, majd a két alagút közötti választással dönti el, hogy elad vagy vásárol.

    Az algoritmus pedig végrehajtja a tranzakciót.

    Mindezt a Twitchen lehet követni, és a Goxx Capital (amelynek neve az egykor szárnyaló, majd csődbe jutott japán bitcointőzsédre utal) saját Twitter-fiókkal és YouTube-csatornával is rendelkezik.

    Mr. Goxx naponta csak 20 euróval játszhat, a kezdőtőkéje pedig 326 euró volt. Szeptember végére a nyilvánvalóan teljesen fogalmatlan hörcsög 19,41 százalékos pluszban állt – írja a Bild.

  • A tévés az Instagram-oldalán tudatta az örömhírt.

    Hadas Kriszta április 10-én újságolta el, hogy lánya, Kakuk Sára gyermeket vár, ami egy ilyen, a járvány miatt mindenki számára viszontagságokkal teli időszakban hatalmas boldogsággal töltötte el.

    Hurrá, hurrá! Ma közhírré tehetem, hogy nagymama leszek. Ebben a sötét időszakban új remény, új élet. Hisztérikusan pörgő aggódás. Könnyes csend. Leállíthatatlan, vállalhatatlanul ciki tenni akarás. Lelkendező jövővárás. Köszönöm az én egyetlen kislányomnak

    írta akkor a bejegyzésében, megköszönve Sárának és kedvesének, Dóra Bélának, hogy 50 évesen nagymama lehet. Hozzátette azt is, hogy itt az ideje, hogy megtanuljon almás pitét sütni, és kiemelte, a pici egy sokszínű, megértő mozaikcsaládba érkezik, amelyben anyák, nagymamák, dédnagyi, apák, nagypapák, testvérek élnek együtt.

     A pici a mai napon jött világra, amit a tévés azonnal kihirdetett az Instagramján.

    Megszületett a család kicsi kincse, Rózi. A lánykám anya, én nagyi lettem.

  • A 29 éves popsztárnak nemrégiben egy észbontó, nem e világi élményben volt része  a kaliforniai Joshua Tree Nemzeti Parkban.

    GettyImages-1320444702
    Fotó: Emma McIntyre / Getty Images Hungary

    Kimentünk a sivatagba és láttam ezt a kék gömböt, ami körülbelül 15 méterre volt tőlem, talán kevesebbre, és olyan volt, mintha a föld felett lebegett volna, úgy 10 vagy 15 láb magasan

    — kezdte Lovato az E! News "Daily Pop" című műsorának adott interjújában.

    Gyönyörű és hihetetlen élmény volt

    — folytatta, majd hozzátette, hogy a történtek örökre megváltoztatták a világlátását. Az énekes elmondása szerint azonban nem ez volt az első alkalom, amikor kapcsolatba lépett a földönkívüliekkel. Még 2020-ban, a 28. születésnapján ugyanis szintén egy mélyreható élményben volt része, azóta megszállottja az űrlényeknek, akik szerinte egyértelműen közöttünk élnek. 

    (Forrás: PageSix)

  • Kiderült ugyanis, hogy nem csak fürdetni, hanem néha megetetni is elfelejti a gyerekeit.

    Mila Kunis a kedd esti The Ellen DeGeneres Show vendége lesz, ahol természetesen szóba került a nyár közepén kirobbant botrány is, miszerint ő, és szintén színész férje, Ashton Kutcher csak akkor fürdetik a gyerekeiket, ha már látható rajtuk a kosz — ez azonban még nem minden, később hozzátették, hogy ők maguk is csak ritkán vetik be magukat a zuhany alá.

    A sokkoló nyilatkozat futótűzként terjedt az interneten, a hollywoodi sztárok, mint pl. Jake Gyllenhaal pedig sorra álltak be Kutcherék mögé, hogy bizony ők sem fürdenek minden nap. Persze volt egy ellentábor is, akik kikérték maguknak, hogy ők bizony egy nap akár többször is fürdenek, közéjük tartozott Dwayne "The Rock" Johnson is.

    Mia elmondása szerint az emberek kiforgatták a szavaikat. 

    Mármint nyilvánvaló, hogy minden nap fürdök, de például nem mosom meg a hajam minden egyes alkalommal, egyáltalán nem érzem a szükségét

    — kezdte a kétgyerekes anyuka. 

    Minden nap az a szándékom, hogy megfürdessem a gyerekeimet. Minden nap úgy ébredek, hogy 'Na! Ma megfürdetem a gyerekeimet' aztán jön a lefekvés, és rájövök, hogy még megetetni is elfelejtettem őket

    — mesélte nevetve Kunis, majd bele is kezdett egy másik témába. Később Ellen emlékeztette rá, hogy nem biztos benne, hogy bármennyire is sikerült volna a színésznőnek tisztára mosnia magát, hiszen mostantól mindenki azon fog csámcsogni, hogy elfelejtette megetetni a gyerekeit — és igaza is lett.

  • Még idén visszatér a mozikba (az amerikaiakba biztosan, magyar premierről egyelőre nincs infó) Paul Thomas Anderson, a The Master, a Vérző olaj, a Fantomszál, a Beépített hiba és a Boogie Nights rendezője. Új filmjének címe Licorice Pizza, melyhez közzétették az első előzetest.

    Alana Haim és Cooper Hoffman a Licorice Pizza poszterén
    Alana Haim és Cooper Hoffman a Licorice Pizza poszterén
    Fotó: MGM/Universal

    A kedvcsináló alapján Tarantino Volt egyszer egy... Hollywoodjához hasonlóan központi szerepet kap majd a filmben Los Angeles, azon belül is a San Fernando-völgy, mely helyszínéül szolgált Anderson korábbi munkái közül a Boogie Nights, a Kótyagos szerelem és a Magnólia című filmeknek.

    A Licorice Pizza középiskolás fiút alakító főszereplője a rendező egykori kedvenc színészének, Philip Seymour Hoffmannak fia, Cooper Hoffman, ez az első nagy szerepe. Női főszerepben a HAIM zenekar dobosa, Alana Haim debütál a vásznon, kettejük viszontagságos kapcsolatát követi majd a film a felnőtté válás útján. Mellettük olyan nevek szerepelnek még, mint Tom Waits, Sean Penn, Bradley Cooper, Benny Safdie és Maya Rudolph.

    A filmben keverednek a valós és a fiktív karakterek, Bradley Cooper például Jon Peterst alakítja, aki Barbra Streisand fodrásza volt, mielőtt olyan filmek producere lett, mint a Batman (1989) vagy a Wild Wild West. Peters korábban felkerült az Index tíz legzsarnokabb hollywoodi főnökről szóló listájára. 

    Érdekesség, hogy Anderson korábban dolgozott együtt a HAIM-mal, a zenekar 2017-es Something to Tell You és a a 2020-as Women in Music Pt. III című albumaihoz is forgattak együtt klipeket. A Sumer Girl című dal videójához Anderson állítólag több oldalnyi párbeszédet is írt, ami végül nem került bele a klipbe, de az anyagot beledolgozták a Licorice Pizza szövegkönyvébe. Erről a zenekar énekes-gitárosa, Danielle Haim beszélt, aki egy pillanatra feltűnik húga, Alana mellett a film előzetesében is.

  • Többször is bejárta már a sajtót, hogy a világhírű színész, Will Smith és felesége, Jada Pinkett Smith több mint 23 éves házassága közel sem volt monogám, erről azonban csak nagyon ritkán beszéltek nyilvánosan.

    GettyImages-464337244
    Fotó: Jason Merritt/TERM / Getty Images Hungary

    Ezt elégelte meg Will, aki nemrégiben a GQ magazinnak adott interjút, melyben részletekbe menően kifejtette, miért is vetették el feleségével a monogámia gondolatát. 

    Jada soha nem hitt a hétköznapi házasságban... A családjában többen is különleges kapcsolatban élnek, szóval teljesen másképp nőtt fel, mint én

    — kezdte Will a GQ magazinnak

    Az igazság keresése az egyetlen módja annak, hogy boldogok legyünk ebben az életben. És valahogy arra a megállapodásra jutottunk, hogy a hitelesség jelentheti csak a hírnév és a nyilvánosság béklyóitól való megszabadulást

    — folytatta.

    Megadtuk egymásnak a bizalmat és a szabadságot, abban a hitben, hogy mindenkinek meg kell találnia a saját útját. A házasság számunkra nem lehet egy börtön. Nem javaslom ezt az utat senkinek, de a tapasztalatok, a szabadság, amit egymásnak adtunk, és a feltétel nélküli támogatás számomra a szerelem legmagasabb fokozatát jelenti

    — fejezte be a színész, aki később még elárulta, hogy ha egy kívánsága lehetne, egy lányokkal teli háremet szeretne maga köré, akik folyamatosan lesik a kívánságait.

    (Forrás: Just Jared)

  • Ez a második alkalom, hogy Magyarországon koncertezik a banda.

    A 2019-es Fear Inoculum című lemezt bemutató néhány fellépés után 2022. április 23-án rajtol Koppenhágában a Tool koncertsorozata, amyelynek egyik állomása Budapest. A zenekar utoljára 15 évvel ezelőtt járt hazánkban, amikor a Sziget Fesztiválon játszottak. 2022. május 24-én a Budapest Arénában láthatja őket a közönség.

    Nagy örömmel jelentem be, hogy újra útnak indulunk. Az elmúlt 18 hónap próbált finoman fogalmazni, de a nagy megpróbáltatásokból nagy tanulságok és nagy ajándékok származnak. Őszintén várjuk, hogy megoszthassuk veletek.

    – mondta a dobos Danny Carey.

  • A PageSix inormátorai legalábbis ezt állítják.

    Ahogy korábban az Index megírta, Lena Dunham a hétvégén összeházasodott a párjával, a zenész Luis Felberrel. A PageSix tudni véli, hogy a titkos menyegzőn Taylor Swift volt a díszvendég. Az énekesnő a barátja nélkül jelent meg, ám nem lépett fel a partin, amit egyébként a portál szerint szigorú Covid-protokoll mellett tartottak, az ara egészségügyi problémái miatt. A vendégeknek igazolniuk kellett, hogy be vannak oltva és egy tesztet is elvégeztek rajtuk. Maszk is elérhető volt mindenki számára. 

    Az alkalomra Dunham szülei és a testvére is az Egyesült Királyságba repültek, de Felber családja is ott volt. A pár mindenképp azt szerette volna, ha a ceremóniát csak szűk körben tartják. Taylor Swifttel Luna Dunham jóban van, szerepelt is az énekesnő 2015-ös, Bad Blood című klipjében, és nem egyszer lefotózták már együtt őket.

  • GettyImages-1343010195
    Fotó: Jamie McCarthy / Getty Images Hungary

    A 40 éves színész egy rózsaszín Prada öltöny szettben érkezett a tegnapi Tony-gálára, de még ez a szokatlan választás is nagyon jól állt neki.

    Jake főként új Netflixes filmje, a The Guilty című thriller népszerűsítésével volt elfoglalva, ezért külön sétált a vörös szőnyegen újdonsült barátnőjétől, a modell Jeanne Cadieu-től.

    Jeanne szintén kifogástalanul festett narancssárga Prada ruhájában.