A legtöbbünket már most leiskolázna a dobok mögött ülve.
Ha léteznek született zenészek, Callum, egy másfél éves kisfiú egészen biztosan közéjük tartozik. A mindössze 19 hónapos amerikai kisbaba pár hete robbant be a köztudatba, miután édesanya egy tündéri videót töltött fel róla a TikTokra, ahogy felnőtteket megszégyenítő módon dobol a Green Day egyik slágerére.
Mint kiderült, énekesnő édesanyja karácsonyra egy dobszettel lepte meg zenei producer férjét, hogy megannyi hangszer után a férfi azon is megtanuljon játszani. Csakhogy a dobokat nem az apuka, hanem alig egyéves kisfia vette birtokba, azóta pedig megállás nélkül üti a ritmusokat hol a zsírkrétáival, hol evőeszközével, vagy csak simán a kezével.
Callum erről készült montázsa cikkünk írásakor már több mint 108 millió megtekintésnél jár a TikTokon, és messze még a népszerűség csúcsa, hiszen a baba tehetségére már nem csak a videós app felhasználói, de nemzetközi oldalak is felfigyeltek. A felvétel láttán teljesen érthető is a dolog:
A kommentelők szerint szinte biztos, hogy Callum előző életében is dobos volt, mással ugyanis nehezen magyarázható nem csak lelkesedése és kézügyessége, de hihetetlen ritmusérzéke is.
A kis srácnak 20 évnyi tapasztalata lesz 20 éves korára
– viccelődött valaki a hozzászólások között, míg más arról írt, még ehhez foghatót sem látott idősebb gyermekeknél sem. Egy biztos, kiváncsian várjuk, hogy Callum felől halljunk 10-15 év múlva!