Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Mint mondja: mindenki ült már rossz taxiban, ennek ellenére beül újra egy másikba.

    Nem a házasság intézményében csalódott, ezért kudarcba fulladt frigye után is újra oltár elé állna Szabó András, azaz Csuti. Az üzletember hisz abban, hogy mindig lehet új fejezetet kezdeni – így volt ezzel maga is azt követően, hogy nem tudta megmenteni gyermekei édesanyjával, Kulcsár Edinával való házasságát. Mint ismert, az egykori szépségkirálynővel 2021 januárjában tudatták, hogy külön utakon folytatják, ám mára mindketten továbbléptek. Kulcsár újra férjhez ment, s férjével, Varga Márkkal, azaz G.w.M-mel pedig egy közös kislánya is született, de Szabó is párra talált.

    Bár a szakítás feldolgozásában szakemberhez fordult, úgy véli, az idő minden sebet begyógyít, s ha az emberre esetlegesen két-három válás után talál rá a nagybetűs szerelem, akkor sem kínos újra oltár elé állni Csuti szerint. Ide kattintva olyan magyar sztárokról olvashat, akik éppen azt követően találták meg életük párját, hogy elváltak.

    Csak azért, mert egyszer, kétszer vagy háromszor elváltál, ugyanúgy rád találhat a nagybetűs szerelem. Ha meg rád talál, és az életetek ott tart, hogy ezt szeretnétek megpecsételni, mondjuk, egy házassággal, akkor miért ne tennétek? Mindenki ült már rossz taxiban, ennek ellenére beül újra egy taxiba. Nyilván nem annyira fajsúlyos kérdés, mint – mondjuk – egy házasság

    – nyilatkozta a Tények Plusz riportjában a kétgyermekes édesapa.

    Jelenlegi párjával, Sudár Biankával kapcsolatban, akivel fél éve tart a románca, elmondta:

    Tervezem azt, hogy minél többet tapasztaljunk egymásból, tervezem, hogy ő minél többet tapasztaljon belőlem és belőlünk, tehát ez egy fontos pontja a mi kapcsolatunknak, hiszen természetesen ott vannak a gyermekeim. Ezen az úton mi jól haladunk előre. Nagyon jó megélni azokat a szakaszokat, ahol nekünk le kell ülni beszélni, és érdekes, hogy régen én ezt egy tehernek fogtam fel.

  • Ezúttal Ortega nemcsak címszereplő, de producer is lesz.

    Még január legelején, az első évad átütő sikere után jelentette be a Netflix, hogy második évadot kap az Addams Family spin-off-sorozata, a Wednesday.

    A főszereplő, Jenna Ortega ráadásul ezúttal nemcsak címszereplőként tér vissza, de immáron produceri feladatokat is ellát, azaz beleszólása lesz a történet alakulásába is. Ez bizonyára jó hír az ifjú színésznőnek, hiszen az első szezon kapcsán több dolgot is sérelmezett, ami szerinte nem illett karakterére, mégis „erőltetve” volt: például a szerelmi szálak, amelyekkel most ígérete szerint végleg leszámolnak.

    „Úgy döntöttünk, hogy egy kicsit jobban ráfekszünk a sorozat horroraspektusára. Mert amúgy is annyira ártalmatlan az egész, és egy vámpírokkal, vérfarkasokkal és szupererőkkel foglalkozó sorozat esetében nem is olyan jó, ha túl komolyan vesszük magunkat. Úgyhogy kukázunk mindenféle romantikus szálat Wednesday kapcsán, ami nagyon jó” – idézte az IGN Ortega szavait, aki már most rengeteg új ötlettel szolgált a készülő friss epizódokhoz.

  • Rajonganak az Instagram-felhasználók a színésznő nyaralós képéért.

    Napszítta haj és napcsókolta bőr: Szulák Andrea szinte ragyog azon a fotón, amelyet az Instagram-oldalára feltöltött. Az énekes-színésznő egy tengerparti felvételt osztott meg magáról, melyen lenge strandi viseletben látható. Azt pontosan nem lehet tudni, hol örökítették meg, a posztnál azonban az egyik hashtag arról árulkodik, hogy az énekes-színésznő csupán egy emléket osztott meg követőivel, akik sorban kívántak neki jó pihenést, és a dicsérő kommentekről sem feledkeztek meg. 

    Szulák lehengerlő nyaralós fotójánál mindössze annyi olvasható:

    In love…

  • Megvan a közös pont, nem csoda, ha jóban vannak. 

    A megfelelő pillanatra várt, ezért ajándékba kapott italát Horváth Károly, azaz Charlie társaságában bontotta fel a minap Ambrus Attila. A jó útra tért egykori bankrabló, aki ma már a családjának és a munkájának él, egy közös fotót is megosztott az összetéveszthetetlen hangú énekessel való találkozásáról és koccintásáról, melyre feltehetően egy piacon vagy vásárban került sor. A mindenki által csak Viszkisként ismert Ambrus ugyanis szinte minden hétvégén járja a piacokat, ahol saját készítésű kerámiáit árulja. 

    Egy közös pont, a whisky adott volt ahhoz, hogy megtalálják a közös hangot.

    A feleségemtől nemrég kaptam egy nagyon jó minőségű ír viszkit, akkor megígértem neki: Csak akkor nyitom ki, ha eljön a megfelelő alkalom. Ma elérkezett! 

    – írta Ambrus a néhány nappal ezelőtt készült fotóhoz, amit a Ripost szúrt ki.

    A rajongók közül azonban volt, aki megjegyezte, hogy egy fontos dolog lemaradt a fotóról. A kommentelő a jégre gondolt – Horváth Charlie ikonikus dala, a Jég dupla whiskyvel miatt hiányolta azt.