új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Undor.png
    Fotó: tiktok

    Horrorisztikus videó került fel a TikTokra, melyen azt látni, mennyire elhanyagolt, egyenesen undorító állapotok uralkodnak az éttermek jégadagoló gépeiben.

    A magára csak "the ice man" ként hivatkozó szakértő azt mutatta be követőinek, hogy néhány étterem nem takarítja ki rendesen a jégadagoló gépeit, mely mint kiderült, akár a vendégek megbetegedéséhez is vezethet.

    A férfi ezután közelebbről is megmutatta, hogy mit rejtenek a burkolatok, de ami ott várja az embert ahhoz gyomor kell:

    undorító, átláthatatlan és baktériumoktól hemzsegő víz áll a gépekben, így nem is csoda, ha az ember rosszul lesz tőle, miután az italába kerül jég formájában 

    A követői érthető okokból kiakadtak a látottakon, volt aki hozzá tette, hogy ezzel a videóval most egy teljesen új félelmét hozta felszínre, amin nem segített az sem, hogy egy másik éttermi dolgozó csak megerősíteni tudta a videón látottakat.

    Citromot se kérj a vizedbe

    — tette hozzá a hozzászóló, kinek tanácsát érdemes lesz megfogadni.

  • béka.png
    Fotó: youtube

    Első ránézésre talán nem a világ legizgalmasabb állatkájának tűnhet ez a béka, azonban ez a fajta egészen különleges, méghozzá azért, mert egészen másvalamire emlékezteti az embereket.

    A szerencsétlen állatokat elnevezték "herezacskóknak", mert többek arra asszociáltak rögtön, miután meglátták őket. Persze nem ez a hivatalos nevük, hanem titicaca-tavi béka.

    Egyébként ez onnan eredeztethető vissza, hogy a békák bőre meglehetősen barázdás, folyamatosan gyűrődik, mivel ezen keresztül veszik fel az oxigént.

    A rendkívül veszélyeztetettnek számító békákat Peruban a helyiek megeszik, mert abban a hitben élnek, hogy elfogyasztásukkal erőre kapnak, azonban emiatt, illetve a környezetszennyezés hatására az állatok populációja jelentősen megcsappant. 

    Konkrét számokat nem lehet tudni, de 1994 és 2004 között a békák létszáma 80 százalékot csökkent, ami egészen döbbenetes. Az angliai Chester Zooban jelenleg 20 titicaca-tavi békát lehet látni, ami nagy eséllyel megmentheti őket a teljes kihalástól, illetve tanulmányozzák is az állatokat, hogy minél többet tudjanak segíteni nekik a túlélésben.

  • A Te című sorozat főszereplője, Penn Badgley egy interjú során hozta szóba Cardi B-t.

    Éppen arról beszélt, hogy a sorozatbeli karaktere, Joe Goldberg milyen negatív módon használja a közösségi médiát, aztán bevallotta volna, hogy ő maga nem igazán tudja, hogyan kell használni. Ekkor említette meg Cardi B-t, aki szerinte nagyon hitelesen szólítja meg rajongóit a közösségi média felületein. Badgley szavai a rapperhez is eljutottak, aki Twitter-oldalán adott hangot örömének és el sem hitte, hogy a színész tudja, ki ő.

    A poén kedvéért pedig lecserélték Twitter profilképeiket egymás fotójára.

  • Férje, Istenes Bence sajátgyártású műsorában hangzott el a meghökkentő kijelentés.

    Kedden debütált a YouTube felületén Istenes Bence "IstenEst" névre keresztelt beszélgetős műsorának második évada, melynek első adásában Csobot Adél, Puskás Peti és Marics Peti voltak a vendégek. 

    Az adásban többek között szó esett arról, mi fér bele egy párkapcsolatba, illetve az is témába került, hogy hol van az egészséges határa az ismert emberekkel való fotózkodásnak, celebek révén ugyanis ez mindannyijukat érinti.

    Mi ezt a határt egyébként ott húztuk most meg, hogy ha gyerekekkel vagyunk, akkor nincs fotózkodás. Ami nagyon felidegesít, az az, amikor sunyiban fotóznak

    — kezdte Bence, melyre Adél azonnal reagált.

    Ilyen van a legtöbb! Utálom! Egyszerűen patkányok, nem lehet ezt csinálni! Nem lehet ezt csinálni, mikor ott ül veled szemben és tényleg ezt látod...

    — háborodott fel az X-Faktor mentora, persze érthetően. Adél később hozzátette, hogy az ilyen szituációkban egyébként meg is szokta jegyezni a fotósoknak, hogy látja őket, és tudja, hogy mit csinálnak.

    Az adás ominózus részletét itt nézheti vissza: 

  • Ráadásul újfent megvillantotta ősz hajfürtjeit is.

    GettyImages-1028431338
    Fotó: Francois G. Durand / Getty Images Hungary

    Továbbra is teljes erőbedobással zajlanak a munkálatok a Szex és New York "And Just Like That" névre keresztelt folytatása körül, így szinte elkerülhetetlen, hogy néha ne szivárogjon ki egy-egy érdekesebb forgatási fotó.

    Legutóbb arról számoltuk be, hogy Sarah Jessica Parker szakított a hajfestékkel, így Bradsaw az ikonikus szőke haja helyett már egy-egy őszebb fürttel fog szerepelni néhány jelentben — de láthattuk már a főszereplőt egy egyenruhás fiatal férfi ölében és egy Mr. Biggel való közös jelenet forgatása közben is.

    A legfrissebb fotókon Parker egy igazán különleges, felettébb csicsás, kétrészes ruhát visel, melyen a vörös, az ezüst és a sötétkék színek dominálnak,

    haját pedig lila és ciklámen virágok tömkelege díszíti. Az 56 éves színésznő ráadásul elég bátor volt ahhoz, hogy szembemenjen a mai "sztenderdekkel" és hirdesse a pozitív testkép fontosságát is.

  • Mint arról az Index is beszámolt, az énekes nemrégiben egy olyan videót töltött fel YouTube-csatornájára, melyben egy sziklán állva, kivont karddal énekli a Himnuszt.

    A videónak meglehetősen vegyes volt a fogadtatása, a hozzászólások között pedig olyannyira elszabadult a pokol, hogy az énekes le is tiltotta a kommentelés lehetőségét. A rosszindulatú kritikákat azonban nem hagyta szó nélkül, Instagram-oldalán reflektált rájuk.

    Ha értelmes és átgondolt kritikákat láttam volna, hagynám a komment lehetőségét. A vitában is hiszek, ott ahol van kultúrája. De:

    Miért kéne végig hallgatnom, hogy hogyan fuldoklik néhany ember a sajat hányásában, ha ki lehet kapcsolni?! Tegyenek ők is így hogyha az én munkám nem tetszik. De engem senki ne kötelezzen semmire. Értem én, hogy ez a mai frusztrált emberek sportja, de mocskolódjanak ott, ahol annak helyet adnak. Például a kurváik ágyában, de ne az én munkáim alatt!

    — írta a posztban Varga Viktor.

  • Freddy Krueger azért szerencsére már nem lakik benne.

    Pöttöm 3,25 millió dollárért, azaz körülbelül egymilliárd forintért most akár Ön is megvásárolhatja a Los Angeles-i 1428 N Genessee alatt található ikonikus házat, mely az 1984-es "Rémálom az Elm utcában" című filmben szerepelt.

    Az épület, mely a filmben egy ohiói helyszínként szolgált, egy holland gyarmati ház a történelmi Spaulding tér szívében, három hálószobával és négy fürdőszobával. A kétszintes főépületben diófa padló szövi át a tereket, többek között a konyhát, a nappalit, a hálószobákat, a fürdőszobákat és a mosókonyhát.

    Mindezek mellett a főépülethez jár egy különálló vendégház is, mely saját fedett terasszal, konyhával és designer által tervezett fürdőszobával van felszerelve. 

    Az 1984-es Wes Craven által rendezett "Rémálom az Elm utcában" volt a franchise első része, mely az elmúlt években összesen hat folytatást kapott. Érdekesség, hogy ebben a filmben tűnt fel először színészként Johnny Depp, akinek igazán nagy löketet adott a film jövőbeli karrierjéhez.

    (Forrás: Deadline)

  • Egyesek nehezményezik, hogy a műsorvezető kétszer is be volt oltva, és úgy betegedett meg, de Sváby szerint ha nincs oltása, sokkal rosszabbul járt volna.

    40 fok körüli lázam volt, szabályosan éreztem, mintha egy hatalmas nagy háború zajlana a testemben, az első két nap nagyon kemény volt

    – mondta az ATV Heti Napló műsorvezetője a Spirit FM Aktuál című reggeli műsorában. Sváby hozzátette, úgy érzi, sokan most idiótának tartják.

    Az első jel az volt, hogy éjszaka hidegrázásra és enyhe lázra ébredt, kezdetben influenzára gyanakodott, de reggel már biztosan tudta, hogy elkapta a koronavírust, és az első teszt ki is mutatta, hogy pozitív – mesélte a műsorvezető, akinek a családja szerencsésen megúszta, ők nem kapták el a vírust.

    Sváby szerint a kontaktkutatás most is kiemelten fontos. Ő vélhetően egy ismerősétől kapta el a betegséget, akivel az előző napokban találkozott, és hívta, hogy sajnos covidos. Ő is rögtön végigtelefonált mindenkit, akivel az előző napokban összefutott. A helyzetét nehezítette, hogy épp egy lakógyűlésen vett előtte részt, de András úgy tudja, szerencsére nem lett beteg tőle senki.

    Nagyon csalódott voltam, nem ezt vártam az oltástól, de végül egész jól megúsztam ezt az egészet. Most már az íz- és szagérzékelésem is kezd lassan visszatérni

    – fejezte be András, aki mára már teljesen meggyógyult, és a tesztje is negatív lett.

  • Kajdi Csaba a nemrég történt leállás alatt döbbent rá, hogy milyen sok ideje megy el a közösségi oldalak látogatásával. Úgy döntött, lefarag ebből az időmennyiségből és ezentúl másra fókuszál.

    A telefon nyomkodásával megy el a legtöbb időm. Amikor az ember csak pörgeti, pörgeti a hírfolyamokat és észre se veszi, hogy milyen sok ideje megy el. Szörnyű, ezen változtatni kell

    – mondta  Sláger Reggel műsorvezetőjének . Majd azt is hozzátette, hogy nem bánta, hogy órákra leállt a két legnagyobb közösségi platform, pedig a hozzá hasonló influenszerek életére nagy hatással lehet egy ehhez hasonló leállás.

    Én úgy voltam vele, hogy nem akarok hirtelen más platformokat használni, nem akarok hülyeségeket elkezdeni nézni. Ezért fogtam és elővettem a könyveim, olvastam.

    Még azt is megfogadta, hogy a jövőben is többször fog így tenni, hiszen nem árt néha egy kis digitális detox.

  • Túl van egy-két hangszálgyulladáson, ám még soha nem fájt ennyire a torka Majoros Péternek, azaz Majkának, mint most. A rapper-műsorvezető legalábbis erről írt a Facebook-oldalán, miután a szervezetét egy olyan vírus támadta meg, amelytől enni és beszélni is csak nehezen tud.

    Mint megírtuk, a Sztárban sztár leszek! című műsor mestere a ma megjelent Story magazinnak adott interjújában árulta el, hogy egy időre befejezi a zenélést. Kiderült az is, hogy jövőre biztosan nem láthatjuk őt a képernyőkön sem. A rapper ugyanis úgy döntött, jövőre semmilyen televíziós szereplést nem vállal el.

    Pihenésre mindenesetre most is nagy szüksége van, ugyanis lebetegedett: egy vírus döntötte le a lábáról a rappert.

    Asszem az arcomra van írna mit gondolok. Múlt hét szombat óta küzdök valami vírussal. Akkor felment a lázam 38,5-re, de hétfőre mar úgy éreztem kutya bajom sincs. Aztán jött a feketeleves!! Kedden reggel úgy keltem, mintha 12 szakmunkás flexelné a torkomat, ami estére rosszabb lett, szerda reggelre pedig elviselhetetlen. Túl vagyok egy-két hangszálgyulladáson, de ki merem jelenteni, hogy életemben nem fájt így a torkom. Reggel már enni is csak egy adag flector por elfogyasztása után tudtam. Nem volt kérdés, délután doktorhoz kellett mennem...

    – olvasható Majka bejegyzésében.

  • Egészséges kisfiúnak adott életet egy  70 éves asszony, aki az egyik legidősebb embernek számít, aki gyermeket hozott a világra.

    A Mirror számolt be arról, hogy az indiai Jivunben Rabari, 70 évesen szülte meg első gyermekét, akit 75 éves férjével közösen vállaltak egy lombik program keretében. A pár már közel 50 éve él boldog házasságban egy kis Mora nevű faluban.

    Azt érdemes megjegyezni, hogy az asszonynak nincs személyigazolványa, vagy egyéb bizonyítéka arra, hogy valóban 70 éves lenne, azonban ha ez tényleg igaz, akkor ő lehet az egyik legidősebb ember, aki anyuka lett.

    Dr. Naresh Bhanushali, aki segített az idős párnak a gyermekvállalásban elárulta, hogy előszőr azt mondták nekik a klinikán, hogy ennyi idősen nem lehet már gyerekük, de ők továbbra is ragaszkodtak ahhoz, hogy szülők legyenek.

    Egy kutatás szerint, a legoptimálisabb, ha az ember 20 és 35 éves kora között vállal gyereket, a legtöbben 45 felett már nem is nagyon tudnak teherbe esni mesterséges segítség nélkül, de  minél öregebb az ember, annál nehezebb.

  • Cristiano Ronaldo a 81. percben szerzett fejesgóljával nemcsak a Manchester United Atalanta elleni BL-mérkőzését mentette meg (3-2), hanem nagy valószínűséggel egykori játékostársa, Ole Gunnar Solskjaer menedzseri székét is.

    Az utóbbi időben sokat bírált portugál a tőle megszokott teátrális gesztusok közepette vonult lefelé az Old Trafford gyepszőnyegéről, amikor egy rajongó berohant a pályára, és megpróbálta megsimogatni a sztárt. Hatalmas üldözőverseny kezdődött a behatoló és a stewardok között, amely utóbbiak győzelmével végződött félelmetes befutót követően. 

     A rajongó csak addig jutott, hogy egy kicsit meghúzza Ronaldo mezét, aztán már le is teperték.

  • GettyImages-1205196725
    Fotó: Rich Fury/VF20 / Getty Images Hungary

    Kanye West együtt kávézott Donald Trump egykori ügyvédjével, Michael Cohennel, ebben a hónapban már második alkalommal. Azonban nem is ez az érdekes a történetben, hanem az, hogy Kanye egy bizarr, gumimaszkban ült végig, azzal a céllal, hogy az emberek ne ismerjék fel. 

    Cohen megszólalt az eset után a Page Sixnek is, ahol elmondta:

    A maszk célja az lett volna, hogy az emberek ne ismerjék fel Kanyet. Tíz perccel azután, hogy leültünk, megjelent egy rakás ember, akik fotózkodni akartak, vagy csak köszönni, így Kanye felhúzta ezt a maszkot, hogy elvegyüljön a többiek között, ami bármennyire is fura, de nem igazán sikerült.

    Mint kiderült egyébként, Kanye gyakran húzza magára az álarcot, hogy biztonságiak nélkül is, szabadon tudjon az utcákon sétálni.

  • Pontosan nem tudni, hogy milyen okokból, de a Disney hátrébb tolta az Örökkévalók és a Pókember: Nincs hazaút című filmjei után következő Marvel-premiereket és az Indiana Jones ötödik részének bemutatóját is. Utóbbit ráadásul majdnem egy teljes évvel.

    Ezek alapján az MCU-ba érkező új filmek ekkor kerülnek majd a mozikba:

    Az Indiana Jones ötödik része 2022-re volt tervezve, ennek premierjét a Disney 2023. június 30-ra halasztotta el. Az Indiana Jones ötödik részének forgatásáról az IGN közölt egy pár fotót, ezek alapján a lap megkockáztatják, hogy időutazós vonal is lesz a sztoriban.

    A Variety szerint arról lehet szó, hogy a Marvel Studios túlvállalta magát, azért variált a premierdátumokkal a Disney. A lapnak a stúdió vezetője, Kevin Feige annyit mondott, változások történtek a filmek készítése során, és mivel megtehetik, ezért inkább variáltak a dátumokkal.