Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Május 2-án tengerentúlon is bemutatják végre a 2023-as cannes-i filmfesztivált megnyitó a Jeanne du Barry – A szerető című filmet, amely Johnny Depp nagy visszatérése volt az Amber Heard elleni perét követően. Most a főszerepet játszó, és a rendezői székben is helyet foglaló Maiwenn Le Besco számolt be a The Independentnek arról, hogy a forgatási folyamatokban akadtak gondjaik a világhírű amerikai színésszel.

    Őszinte leszek. Elég nehéz volt vele forgatni. Az egész stáb amiatt volt kiakadva, mert neki egészen másfajta humora van, és soha nem tudtuk azt sem, hogy időben ott lesz-e a forgatáson, vagy hogy eléggé rendben lesz-e ahhoz, hogy elmondja a szövegeit. Úgy értem, még ha időben ott is volt a forgatáson, akkor is félt tőle a stáb.

    – nyilatkozta Maiwenn, aki  Depp-pel közösen népszerűsítette a francia alkotást egészen annak a cannes-i premierjéig. Bár a vörös szőnyegen ennek az ellentmondásnak nyoma sem látszott, mégis a rendezőnő most elmondta, hogy a közös munka óta egyáltalán nem tartják a kapcsolatot.

    „Nincs köztünk semmilyen kapcsolat a forgatás óta. Johnny számomra egy hatalmas zseni, de ő egy egészen más világban él. Egyszerűen képtelen vagyok kommunikálni vele.”– mondta a színésznő.

  • „Bármerre járok mostanában, mindenhol fesztiválokat látok a lelki szemeim előtt” – kezdte Instagram-posztjában Pumped Gabo, aki az M1-es autópálya egyik leágazásánál készített fotókat szélerőművekről.

    Megálltam és elgondolkoztam... az adónk nem arra való, hogy nekünk adófizetőknek építsenek és szolgáltassanak mindenféle jót? Valami ilyesmikre kellene költeni, de ehelyett bizonyos emberek lejáratására több száz millió megy havonta.

    Mint írja, hisz egy olyan országban, ahol „egész nyáron fesztiválok vannak, autópályák mentén, az erdőkben, városok parkjaiban”. Pumped úgy véli, hogy „ezt kell bemanifesztálnunk”, miközben az „NPC–gyűjtő majálisokat” meg el kell hagynunk.

  • Szeretne morális értékeket is közvetíteni versenyzőinek.

    Már három fő lelepleződött az X-Faktor új évadának mentorgárdájából: az előző szériákban is zsűriző Gáspár Laci mellé idén Majoros Péter, azaz Majka, valamint Valkusz Milán csatlakozik, aki most az RTL kérdésére felidézte, nem sokon múlott, hogy anno nem a műsor egyik szereplőjeként ismerhettük meg őt.

    Majdnem jöttem ide versenyezni, 4-5 éve... Semmi sem véletlen, most itt vagyok

    – kezdte a Valmar duó tagja, majd arról mesélt, mi volt az első gondolata, amikor felkérték mentornak:

    „Jobbá szeretném tenni a zeneipart, a műsort, az embereket, magamat. Valahogy alkotni közösen, valami érdemit a műsor segítségével. Az, hogy felelek a mentoráltjaimért, ez nekem még elképzelve is egy új fogalom.

    Én szeretek másokon alapvetően segíteni, egyengettem már másoknak a karrierjét.

    Csodálatos dolog, hogyha még jó is a zene, amit kreáltok együtt, ez egy felemelő érzés, ettől jobban alszik az ember, úgy érzi, tett valami érdemit. Nagyon várom, nagyon kíváncsi vagyok a tehetségek, hogy ők mit tudnak belőlem kihozni.”

    Az énekes kommenteket nem szokott olvasgatni, mert szerinte több az utálat az interneten, mint a szeretet, de nem is akar senkinek megfelelni. A legtöbb vele kapcsolatos keresési előzményre viszont most a kamerák kereszttüzében válaszolt, sőt azt is elárulta, koncertfelvételeket szokott magukról keresni a TikTokon és más platformokon is.

    „Ha egyszer azt mondja rólam valaki, hogy velem rossz együtt dolgozni, akkor nagyon rosszul fogom magam érezni. Szerintem ilyen még nem is történt a karrierem során, hogy akivel együtt dolgoztam, ilyet mondott volna rólam. Akkor nagyon csalódnék önmagamban, és valamit nagyon rosszul csinálnék. Emberileg is, én morális értékeket nagyon szeretnék átadni a versenyzőknek, mert ez fejben egy harc, ez a zeneipar. Itt nagyon durva lelki parák lesznek az X-Faktorban.”

  • Már a közös jövőjüket tervezik.

    DSC5762
    Fotó: Kaszás Tamás / Index

    Alig egy hónapja jelentette be közösségi oldalán Nagy Alekosz, hogy néhány hónap szinglilétet követően ismét rátalát a szerelem. Most a Blikk megkeresésére elárulta, hogy egyre komolyabbra fordul az új párkapcsolata.

    2024 február 29-én olyan dolog történt velem, ami az elkövetkezendő éveimet, talán évtizedeimet is biztosan befolyásolni fogja. Igen, a Nagyszerelemről beszélek. Imádómban és imádatomban olyan nőre leltem, amilyet egész eddigi életemben kerestem. Komolyak a szándékaim. Az egyezés, máskor pedig a különbözés vonzerejének egyetemes magasiskolája ez. Olyan érzelmeket keltett életre bennem, amelyekben azt hittem, már nem lesz részem többé.

    – mondta a celeb, aki szerelmével már kölcsönösen bemutatták egymást a családjaiknak.

    Bár Alekosz saját bevallása szerint nem is lehetne boldogabb, ezúttal mégsem igyekezett világgá kürtölni minden kis részeletet az új kapcsolatáról: „Az elmúlt év hozzám, és kapcsolataimhoz való méltatlan médiaviszonyulások miatt kétszer is meggondolom, hogy oldalbordámról mikor, mit, és főleg kinek nyilatkozom. Úgy általában kinek nyilatkozom...”

    Az egykori ValóVilág-győztes a lapnak arról is beszélt, hogy a közeljövőben nem feltétlen fogjuk őt látni újabb tévéműsorban, helyette a lakhelye átalakítására koncentrál.

    Jelenleg az érdi kastély átalakításán és berendezésén dolgozom, választottammal közös életre készülünk.

    – tette hozzá.