Koronavírus adatok

2022. jan. 27.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Angelika
-3 °C
5 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Új jövőképpel állt elő a Nissan 1989-ben alapított, hongkongi székhelyű, luxusautókat gyártó leányvállalata.

    Kevés olyan márka van, mely annyiszor megbukott volna már járművei villamosítása közben, mint az Infiniti, ami meglepő, hiszen a Nissan leányvállalata volt az egyik első luxusmárka, mely hibridautót dobott piacra 2010-ben, méghozzá az M35h-t – a Nissan pedig azóta is szárnyal a saját Leaf modelljeikkel. 

    Úgy néz ki, mostanra fordult a kocka, az Infinitinek ugyanis ambiciózus tervei vannak a jövővel kapcsolatban. A Nissan azt tervezi, hogy a következő öt évben, egészen felbecsülhetetlen mértékű 2 billió jent (azaz kb. 5 billió 676 milliárd forintot) fordít az Infiniti modellek villamosításra, valamint új autók kifejlesztésére is. A hét elején a cég kiadott egy koncepció videót, melyben előrevetítették, mit terveznek. Íme: 

    Az Infiniti a jövőbeli kínálatáról azt nyilatkozta, hogy 2030-ig a legtöbb autója villamosított lesz, majd hozzátették, hogy olyan technológiákat szeretnének használni, melyek egyszerűen használhatóak, így a vezetőt sem terhelik le.

    (Forrás: Motor Authority)

  • Nehéz elhinni, de Lenny Kravitz lánya, Zoë Kravitz tegnap lett 33 éves.

    GettyImages-1208654137
    Fotó: Pascal Le Segretain / Getty Images Hungary

    Az apa-lánya páros nagyon jó kapcsolatot ápol egymással, Zoë pedig egyre komolyabb szerepekben mutathatja meg színészi tehetségét. Az 57 éves énekes egy sok évvel ezelőtt készült, nosztalgikus fotóval emlékezett meg lánya születésnapjáról.

    Boldog születésnapot, Zoë. Még sok várat építhetünk együtt. Végtelenül szeretlek

    — írta az Instagram-posztban.

    De nemcsak ő, hanem a színésznő jó barátnője, egyben a Hatalmas kis hazugságok másik szereplője, Reese Witherspoon is Instagramon köszöntötte fel őt, az alábbi közös képpel:

  • A sorozat egyik főszereplője, Lee Jung-jae, aki a Squid Game című sorozatban Gi-hun karakterét alakította, már évtizedek óta elismert híresség Dél-Koreában, a külföldi rajongók azonban csak a friss szériában találkozhattak vele. A színész ezúttal Stephen Colbert műsorában vendégeskedett és osztotta meg gondolatait többek között a sorozat sikeréről, mögöttes jelentéstartalmáról, és a váratlanul jött világhírnévről is.

    A műsorvezető először azt szerette volna megtudni, mit gondol a színész a Squid Game-ben látható, sokak számára erőszakos és meghökkentő jelenetekről.

    Úgy gondolom, a siker kulcsa az volt, hogy a nézők azonosulni tudtak a történettel. Amikor pedig az erőszak mértékét nézzük, ami megjelenik a sorozatban, az egyben magában hordozza az emberiesség igényének helyreállítását, ami elveszett ebben a versengő társadalomban

    – fejtette ki véleményét a dél-koreai színész. Ezt követően a világméretű hírnév felé terelődött a beszélgetés, amikor is Colbert elővett egy olyan fotót, amelyen a színész Leonardo DiCaprióval látható. 

    Alig tudtam elhinni. Elmondta nekem, hogy látta a sorozatot, és hogy nagyon tetszett neki. Szerencsésnek nevezett, hogy a részese lehettem, és a benne nyújtott alakításomat méltatta. Szóval hihetetlen volt

    – avatott be Jung-jae a közös szelfi készítésének körülményeibe. 

    A beszélgetést itt lehet megtekinteni:

  • Az amerikai elnök a Massachusetts állambeli Nantucketben tett látogatása alkalmával keltett nagy feltűnést, de nem beszédével, hanem meglepően jóképű titkosszolgálati ügynökével.

    scrnli 2021- 12- 02- 12-56-16.png

    A fiatal férfi sötét napszemüveget viselt, így nem látszik teljesen az arca, de megjelenése így is elég volt ahhoz, hogy a női felhasználók teljesen odáig legyenek érte TikTokon.

    A jóképű férfiról több videó is készült, így minden szögből megcsodálhatják rajongói.

    (Forrás: Indy100)

  • Büntetőfékezés? Hagyjuk már! - mondja egy kigyúrt, tetkós férfi az anyósülésen kuporodó csivavának. Az apró ebnek úgy mesél, mintha csak egy legenda lenne a büntetőfékezés, és nem volna az valós félelme az autósok egy részének. Végül a karjaiban megpihenő cukiságbombával, a háttérben egy Dodge RAM 1500-al kéri számon a nézőt:

    Büntetőfékezel, hazudozol? Ez vagy te! Ezelőtt fékezzél!

    — mondja egy kacsintás kíséretében, miközben a kamera közelebbről is bemutatja a közel 2,5 tonnás monstrumot.

    A büntetőfékezés utoljára Berki Krisztián ügyében kapott nagyobb nyilvánosságot, amikor egy busz előtt fékezett le celeb. Állítása szerint csupán egy kanyarodás miatt fékezett le, és a másik sofőr volt agresszív. Tettéért két év börtönre ítélték idén nyáron, amit négy évre felfüggesztettek. A 

  • Alig várta, hogy Dylan érte menjen.

    A magyarországi szupermodellről legutóbb akkor számoltunk be, amikor elnyerte a legkiemelkedőbb nemzetközi modellnek járó, Modelo Internacional nevű díjat az Elle magazin szerkesztőségétől – de a New York-i divathéten viselt fekete csipkés ruhakölteménye is nagy sikert aratott a rajongói között. 

    Palvin most egy újabb gyöngyszemmel ajándékozta meg rajongóit, egy mesefigurás miniruhában várta szerelmét, Dylan Sprouse-t, hogy felkapja őt, és elvigye randizni, a várakozás alatt azonban pár képet is lőtt magáról. Íme: 

  • A Mashable cikke szerint karácsony előtt bárki beköltözhet egy éjszakára a Reszkessetek betörők! ikonikus házába.

    giphy (8).gif
    Fotó: giphy.com

    A lehetőséget Airbnb-n keresztül nyerheti meg egy szerencsés társaság, a sorsolásra pedig december 7-én, délután 1 órától lehet jelentkezni. A ház a forgatás óta majdnem teljesen ugyanúgy néz ki, mint a legendás karácsonyi filmben, így tényleg olyan érzés lehet, mintha Kevin családjával élnénk együtt egy napig.

    Az élményt azzal teszik teljessé, hogy az a Devin Ratray lesz a házigazda, aki Kevin bátyját játszotta a filmekben.

    A nyertest december 12-én sorsolják ki, a házról itt nézegethet képeket.

  • Az X-Faktor legutóbbi élő adásában az énekes egyértelműen piros frizurájával hívta fel magára az internetezők figyelmét. Alex még egy félbetört szívet is kapott a fejére, pont olyat, mint amit egyik versenyzője, ALEE az arcán visel tetkó formájában.

    Névtelen-11
    Fotó: ByeAlex / Facebook

    Rajongói észrevették, hogy Maluma tegnap hasonló frizurával pózolt Instagram-oldalán, napokkal később Alex után, így egyértelművé vált, hogy ki kezdte a trendet.

    Maluma, hát már te is kopizol?

    — tette fel a kérdést Alex Facebookon.

  • Mindezt az RTL Klub Reggeli című műsorában vallotta be.

    Mint arról az Index is beszámolt, a korábban még a Nyerő Párosban egy párként szereplő Kárpáti Rebeka és Frohner Ferenc november végén jelentették be, hogy külön utakon folytatják.

    Őszintén szerettem volna, ha Te leszel az, akivel végigkísérjük egymást az életünk ezen szakaszán. Aki mellett nyugovóra hajthatom a fejem, aki mellett otthonra lelek, akinek gyereket szülhetek, amire már tudod, hogy úgy vágyom. Sajnos nem így lett. Elmentünk egymás mellett

    – írta akkori Instagram-posztjában a fiatal műsorvezető, aki most a Reggeliben is mesélt Fecóval való közös elválásukról. 

    Jól vagyunk, hála istennek. Tényleg. És nem azért, merthogy jaj, ez csak a posztnak szólt. Jóban vagyunk, nagyon-nagyon szeretem őt a mai napig. Nyilván voltak itt nehezebb napok, de ez már egy ideje zajlott, nem egy hirtelen felindulásból jött a szakítás. Ennek most volt a helye és az ideje, és ezt mind a ketten éreztük és tudtuk 

    – mesélte Rebeka a beszélgetés végén. Az adás ominózus részletét itt nézheti vissza:

  • Orlando Bloom az UNICEF 75. évfordulójának alkalmából rendezett eseményen vett részt meg tegnap.

    A rendezvényen egy fényes, szürke csíkos öltönyszettet és fekete elegáns cipőt viselt, amiben teljesen úgy nézett ki, mint Gomez Addams, az Adams Familyből ismert karakter.

    Így legalább már azt is tudjuk, hogy ha esetleg készül egy újabb adaptáció a horrorisztikus család történetéről, a 44 éves színész is tökéletes lehet a családfő szerepére.

  • Alig néhány napja írt az Index arról, hogy mennyit nőtt a modell és a színész négyéves kislánya, Lea De Seine Shayk Cooper.

    GettyImages-1356690852
    Fotó: Dia Dipasupil / Getty Images Hungary

    Azóta megjelentek lesifotók a párról, amint lányuk és Anne Hathaway társaságában sétálnak New York utcáin.

    Tegnap pedig Bradley Cooper új filmjének (Nightmare Alley) premierjén jelent meg Irina, hogy támogassa volt párját.

    Az eseményre egy öltöny szettben érkezett, alatta pedig lényegében semmit sem viselt. 

    A tény, hogy mostanában ennyit látni őket együtt elég is volt arra, hogy felröppenjen a pletyka, miszerint újra összejöttek. Egyelőre semmi sem biztos, hiszen az is lehet, hogy kislányuk miatt ápolnak ilyen jó kapcsolatot.

  • Még véget sem ért az eredeti történet, a Netflix azonban már bejelentette, hogy nem kívánják elengedni a franchise-t.

    Mint azt az Index is megírta, Álex Pina, spanyol rendező alkotása nem csak hazánkban, hanem az egész világon óriási szenzációt váltott ki, a nézők egyszerűen megőrültek a Professzor és a városok neveit viselő rablótársaság karaktereiért – és bár az évek során kissé csökkent a rajongótábor, A nagy pénzrablásért még mindig elegen vannak odáig, hogy a Netflix is meglássa a franchise-ban lévő potenciált. 

    A streamingóriás a napokban jelentette be, hogy Berlin: A New Series néven érkezik a sorozat folytatása, pontosabban előzménytörténete, de tulajdonképpen ezt is csak sejteni lehet, hiszen semmi pontosat nem árultak el róla.

    Az egyetlen biztos dolog a cím, mely valószínűleg az egyik közönségkedvenc, a Pedro Alonso által alakított Berlin karakterére utal – a rajongók többsége szerint egy eredettörténet lehet készülőben.

    Mivel az információk mennyisége ilyen csekély, kizárt, hogy a jövő év folyamán debütáljon a sorozat, egy 2023-as premier azonban már annál valószínűbb – addig is azonban érdemes lecsekkolni A nagy pénzrablás utolsó fejezetét, mely december 3-án válik elérhetővé a Netflixen.

  • Naponta hallani, hogy a Gucci család valamelyik tagja kritizálja Ridley Scott  új filmjét, amiben az említett família történetét dolgozza fel, egy meglehetősen impozáns szereplőgárdával.

    gaga
    Fotó: YouTube

    A család tagjai rendre elégedetlenek azzal, ahogy a film ábrázolja őket, mostanra pedig már eljutottunk odáig, hogy akár perre is sor kerülhet.

    Az IGN Hungary számolt be arról, hogy nyilatkozatot adott ki nemrég a Gucci család, amiben arról beszélnek, hogy fenntartják maguknak a jogot, hogy minden szükséges lépést megtegyenek azért, hogy megőrizzék a maguk, illetve szeretteik jó hírét.

      Mint az kiderült, a Gucci család neheztel amiatt, ahogy a film bemutatja a Lady Gaga által megformált Patrizia Reggianit, aki bérgyilkost küldött volt férjére, Maurizio Guccira. Úgy érzik, Scott mozijában fel van magasztalva ez a karakter, de maga Reggiani is elégedetlen volt azzal, hogy Lady Gaga vászonra vitte őt.

    Persze a rendező sem hagyta szó nélkül a dolgot, szerinte az, ami Guccikal történt, beleértve a sikkasztást, gyilkosságot is, nyilvános ügy, akárki feldolgozhatja az ilyesmit. Illetve azt üzente az elégedetlenkedő családnak, hogy inkább érezzék magukat „kurva szerencsésnek”, hogy olyan színészek alakítják őket, mint Al Pachino, vagy Adam Driver.

  • Egyre közelebb a várva-várt Pókember: Nincs hazaút premierje, ami sokáig úgy tűnt, hogy Tom Holland utolsó filmje lehet az MCU-n belül, már ami a szóló filmeket illeti.

    Holland maga is többször nyilatkozott arról, hogy a Nincs hazaút egyfajta lezárás lesz, Pókember végjátéka, ami után nem tudni, hogy merre mennek tovább, illetve a szuperhős továbbra is az MCU része marad-e, vagy visszakerül a Sonyhoz.

     Ehhez képest tegnap bombaként robbant a hír a neten, hogy nem kevesebb, mint három új Pókember film érkezik még a MARVEL/Sony szerelemgyerekeként, amit Amy Pascal, a filmek producere jelentett be .

    Nem a Nincs hazaút lesz az utolsó film, amit a Marvellel csinálunk, és nem is ez az utolsó Pókember film. Készek vagyunk rá, hogy Tom Hollanddel és a Marvellel közösen egy új Pókember filmet forgassunk

    — nyilatkozta Pascal, aki azt is elárulta, hogy egy teljesen új trilógiában gondolkoznak.

    Nem sokkal a bejelentés után, a címszereplőt alakító Tom Holland is megszólalt a Quotidien talk show-ban, ahol elárulta, hogy nagyon izgalmas dolgok várnak rá, és igen fényes jövő áll előtte Pókemberként.