Koronavírus adatok

2022. jan. 28.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Adél
-3 °C
5 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • 81. házassági évfordulóját ünnepelte nemrég Anglia legidősebb házaspárja, Ron és Joyce Bond.

    A 100 és 102 éves házaspár tagjairól a barátok az esküvő napján azt mondták, hogy nem fognak sokáig együtt maradni, ehhez képest megéltek 15 miniszterelnököt 1941-ben kötettett házasságuk óta. A páros megkapta Anglia legidősebb házaspárjának címét, ugyanis az előző csúcstartó páros egyik tagja 101 éves korában elhunyt még decemberben.

    „Soha nem gondoltuk, hogy elérjük a 81-et. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy megélhettük ezt. Remek érzés, nincs főnök a kapcsolatunkban, mindketten adunk és kapunk” – árulta el a pár.

  • Az amerikai énekesnőt eddig sem a visszafogottsága miatt szerettük.

    Legutóbbi Instagram-posztjával szabályosan felrobbantotta az internetet Katy Perry, a 37 éves popdíva ugyanis félmeztelenre vetkőzött, majd egy sejtelmes fotóval az egész világnak megmutatta bájait – ezzel is bizonyítva, hogy az anyaság semmit sem vett el vadóc énjéből.

  • Frederic Desnard 40 ezer euró (kb. 14 millió forint) jutalmat kapott, miután a munkája annyira unalmas volt, hogy már az egészsége rovására ment.

    giphy (1).gif
    Fotó: Giphy

    2020-ban egy luxusparfüm márka egykori alkalmazottjának busás kompenzációt kellett fizetni, miután kiderült, hogy a férfi munkája annyira unalmas, hogy az egészsége is megromlott miatta.

    Desnard hét hónapig volt beteg, napokra pedig kómába került, miután egyik nap a szervezete annyira belefásult a szürke hétköznapokba, hogy rosszul lett vezetés közben.

    Minden nap, kb 20-40 perc alatt végzett a munkával, amit négy éven át végzett. Ezt úgy jellemezte, mintha pokolra került volna.

     

    „Nem volt már energiám semmire. Bűntudatom volt és szégyelltem, hogy a semmiért kapok fizetést. Olyan érzésem volt, mintha láthatatlan lennék a cég számára.” – mondta a francia férfi jogi útra terelte a dolgot, végül a bíróság pedig neki adott igazat.

    A Mental Health UK tanulmánya szerint, ez az úgynevezett „bore-out” jelenség nagyon hasonló ahhoz, ha valaki belefásul, kiég (burnout) például a munkája okozta stresszbe, aminek mentális, illetve fizikai tünetei is jelentkeznek.

    Azonban a francia férfinél pszichológiai gondok jelentkeztek, amik aztán fizikailag is kihatottak rá, végül pedig ágynak esett tőle.  

    (Indy100)

  • Eddig január minden napján új jelmezzel rukkolt elő, ezzel próbálja ugyanis feldobni az unalmas napokat.

    Az ötgyermekes ír anyuka, Taryn de Vere öltözött már ruhatisztítónak, mosópornak, fogkrémnek, vécétisztítónak, de még betétnek is – elmondása szerint egyáltalán nem érdekli, hogy mások mit gondolnak róla. Alább ön is szemügyre veheti néhány korábbi alkotását.

  • 3D nyomtatással építették fel ezt a háromszobás családi házat, amely 12 óra alatt készült el.

    A hihetetlen építmény tulajdonosa April Springfield és 13 és fia lesz, akik otthonát 3D nyomtatóval alkották meg. A három háló- és két fürdőszobás álomházat mindössze 12 óra leforgása alatt építették fel.

  • Keanu Reeves is megfordult Stephen Colbert Colbert Questionert című műsorában, a The Late Show-ban.

    GettyImages-1149108592
    Fotó: Emma McIntyre / Getty Images Hungary

    A Mátrix-filmek sztárja szerda este volt a show vendége, ahol többek között ő is végigfutott azon a húsz kérdésből álló kvízen, amely azt hivatott kideríteni, melyek a híresség preferenciái, melyik állatot tartja a legijesztőbbnek vagy hogy élete során kitől kért már autogramot. 

    Utóbbira válaszolva Keanu elárulta, hogy élete során eddig csak két embertől kért aláírást, először a The Velvet Underground-os Lou Reedtől, de mint kiderült, azt is csak egy haverjának. 

    Nem nekem szólt – egy barátomnak. Lou lazán vette a dolgot. Egy kis darab papír volt, kék tintával, és csak annyi állt rajta, hogy »Lou Reed«

    – mesélte a színész, aki ezután áttért a második hírességre, akitől autogramot kért. Ez nem más volt, mint George Carlin komikus, aki Keanuval együtt szerepelt a Bill & Ted’s Excellent Adventure című filmben.

    Annyira irigy vagyok. Olyan nagy rajongója vagyok

    – mondta Stephen Keanunak, aki azt is elárulta, mi szerepelt az autogramon.

    Azt írta… azt hiszem, azt, hogy »Kedves Keanu, b*szd meg!« Mindig azt hittem, hogy ezt csak nekem írta, aztán találkoztam valaki mással, aki azt mondta, hogy ugyanezt írta neki is! Kicsit csalódott voltam, de mindenesetre gyönyörű élmény volt

    – fejezte be a színész.

    (Forrás: Just Jared)

  • Az Instagramra töltött fel magáról két fotót a Jóbarátok egykori sztárja, ahol megmutatta magát smink és egyéb extrák nélkül.

    aniston
    Fotó: Instagram

    Az 52 éves Jennifer Aniston egy sminkmentes fotóval örvendeztette meg rajongóit, ahol göndör fürtökkel, mindössze egy törölközőben mutatta meg magát, óriási sikert aratva ezzel.

  • Szürrealitás a csúcsra járatva.

    271694034 1053678988920748 7834633754540542288 n
    Fotó: @vargaviktorart / Instagram

    Egészen különös Instagram-poszttal sokkolta követőit Varga Viktor, amin a tavalyi X-Faktor versenyzőjével, Mardoll-lal láthatóak, amint az énekes éppen kést készül döfni a lány hasába.

    Végül Mardollt áldoztam fel az azték főpapi oltáron. Mint kiderült, nem volt szűz, de a termés remélhetőleg így is bőséges lesz

    – írta a fotóhoz Viktor, amire Mardoll is hamar válaszolt: 

    Valószínűleg a termések nagyon romlottak lesznek idén

    – fűzte hozzá az X-Faktor jubileumi évadának versenyzője.

  • Hamarosan érkezik a Netflixre a Black Mirrorra emlékeztető új filmje  Pierre Jeunet-nek , amiben az életünkre tör a technológia.

    netflix
    Fotó: YouTube

    A BigBug 2045-ben játszódik, az emberek pedig már teljesen a mesterséges intelligenciára hagyatkoznak. Azonban a robotok egy nap fellázadnak, a főszereplők androidjai pedig a saját érdekükben bezárják őket az otthonukba.

  • Nincs megállás az énekesnél, ha hajszín- és stílusváltásról van szó.

    Még egy hete sincs, hogy beszámoltunk arról, hogy ByeAlexből igazi szőke herceg lett, az X-Faktor mentora máris újabb fotóval sokkolta követőit. Innentől fogva minden bizonnyal már nem kell azon gondolkodnia, milyen színű legyen legközelebb a haja, az énekes ugyanis teljesen kopaszra vágatta azt. 

    Na. Akkor sziasztok szexik

    – írta a Facebook-oldalára posztolt fotóhoz Alex.

  • Micsoda fordulat…

    Korábban már az Index is több ízben beszámolt a TV2 tavaly véget ért párkereső valóságshow-járól, mely nem kevés kivetnivalót hagyott maga után – gondolunk itt arra, hogy a Nagy Ő, azaz az olimpikon Tóth Dávid és kiválasztottja, Laura két hónap után már szét is mentek, illetve arra, hogy utóbbi már egy másik Dávid mellett keresi a szerelmet – ezeket leszámítva azonban a műsor egészen sokakat szórakozatott. 

    Mint utólag kiderült, arra is jó volt, hogy riválisokból legjobb barátnőket kovácsoljon, ugyanis a műsor két legnagyobb esélyese, Laura és Annabella ma már legjobb barátnőként tekintenek egymásra, legalábbis ezt a következtetést lehet levonni az Instagram-oldalaikból.

    You are more fun than anyone or anything I know

    – írta az egyik közös képükhöz Laura, ami magyarra fordítva a következőt jelenti: szórakoztatóbb vagy, mint bárki vagy bármi, amit eddig ismertem.

  • Ugyan mostanság érthető okokból kevésbé láthatjuk a mozivásznakon a walesi származású színészt, de ettől függetlenül nem hanyagolja el rajongóit a közösségi felületein. Evans a jelek szerint mostanság kis időre hátrahagyta a nagyvárosok zaját és tovább állt, hogy a Karib-tenger mentén meghúzódó Cartagena városában léphessen át az új esztendőbe.

    A Kolumbia északi részén elterülő térség egyébként a kulturális világörökség részét képezi, és a híresség láthatóan máris magának érzi a dél-amerikai öröknapsütéses városrész életérzését.

    Persze jó dolog a pihenés, de a színész valahol már gyanúsan sokat időzik az egzotikus térségben. Nem kevés örömöt okozna rajongótáborának azzal, ha kiderülne, hogy a kényelmes ülőalkalmatosságán hártadőlve megint egy nagyobb filmes projektben mesterkedne az ott eltöltött idő alatt. 

    Addig is míg ez kiderül, senki ne lepődőn meg ha a térségbe tévedve az óváros térköves utcáin véletlenül egy hollywoodi filmcsillagba botlana. Még az utcán  csatangoló jószágok is köré gyűlnek, hogy jókat falatozhassanak Luke Evans társaságában. Az egyik eb még egy kis simogatást jó néven vett desszert gyanánt.

  • A Harry Potter különkiadás kapcsán magához képest jóval több nyilvános szereplést vállal Emma Watson, akiről egy időben az a hír járta, hogy visszavonulását tervezi.

    Legutóbb Mack Breeden fotós készített róla néhány gyönyörű képet, melyek közül az egyiken teljesen úgy néz ki, mint Lana Del Rey. A hasonlóságra a kommentelők hívták fel a figyelmet, ami valóban szembetűnő az alábbi fotón.

    Ön szerint van közöttük hasonlóság?

  • Magyar amatőr fotós nyerte – két másik versenyzővel megosztva – a Huawei Next-Image Awards 2021 nemzetközi mobilfotós versenyt. Tompa Attila a Generációk című alkotásával nevezett, mellyel az Év fotósa cím elnyerése mellett a tízezer dolláros nagydíjat is megszerezte.

    A versenyre a szervező közleménye szerint száznál is több országból neveztek, egymilliónál is több fényképet kaptak amatőr és profi fotósoktól egyaránt. A verseny témájának az „Együtt lenni öröm” gondolatot tették meg, a beérkezett nevezéseket pedig nemzetközi zsűri bírálta el, köztük Reuben Krabbe kanadai extrémsport-fotós, Karen Smith művészeti kritikus, Olivier Chiabodo producer, és Liu Heung Shing, Pulitzer-díjas fotós.

    Attila a Portré kategóriában nevezett, képén anyósa és kislánya látható, ahogy a nagymama az újonnan kapott táblagépről olvas unokájának. A férfi elmondás szerint a kép elkészítése spontán volt, de nagyon kedves számára a fotó. Nem először küldött be képet egyébként a versenyre Attila, 2020-ban a magyarországi válogatón az Arcok kategóriában nyert. Magyar siker a nemzetközi fordulóban 2018-ban volt utoljára, akkor Pávó Réka Art & Leukemia című munkája érdemelte ki a nagydíjat.

    A másik két nagydíjat a cseh Zdeněk Dvořák Hello, New Dad című munkája és a kínai Ihang Vei Feast with Family című műve kapta. Előbbi a szülés, születés pillanatait, utóbbi pedig egy forgalmas vásárt ábrázol.

    Nem ez volt az egyetlen magyar mobilfotós siker egyébként mostanában, az iPhone Photography Awards nagydíját 2021-bena marosvásárhelyi születésű Kerekes István nyerte el.

  • A világhírű rapper zenei szárnyalása töretlenül ível felfelé immár hosszú évtizedek óta, ezért sem érhetik meglepetésként számainak temérdek mennyiségű rajongói feldolgozásai.

    Most viszont minden kétséget kizárólag hozzá is elért a hazai zenekedvelők számára már-már ikonikussá vált előadás.

    Az évekkel ezelőtti felvétel netes szárnyalása talán mindennél jobban bizonyítja, hogy világszerte mennyire sokan áttudták élni a műfajhoz tartozó „gengszter” életérzést. Igaz érthetően nem egyszerű az olykor szélsebes angol szövegek begyakorlása. 

    A világ legnagyobb rapelőadói és velük rajongók ezrei csodálkoznak rá a produkcióra Snoop Dogg posztja alatt. Természetesen nem csak azt próbálják kitalálni melyik dal hallható rajta, hanem azt is honnan származtatható a performansz.

    Önnek sikerült rájönnie melyik szám hallható a felvételen?

    Segítünk. Évekkel ezelőtt világszerte a zenei slágerlisták egyik legtöbbet játszott nyári slágere volt, amit azzal a Jason Deruloval adott elő közösen, aki mostanában ököllel szereti megfegyelmezni rosszakaróit vegasi luxus hotelekben. Ha így sincs meg, ne csüggedjen, láthatóan az ottani legnagyobb zene szakértőknek is komoly fejfájást okozott rájönni. Mutatjuk: