Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Íme Major, az odesszai tűzoltóság kabalakutyusa, akit a lánglovagok 2022-ben vettek magukhoz, miután kimentették egy égő házból eredeti gazdáját, aki hálából rájuk bízta a jószágot.

    Azóta Major tiszteletbeli tagja a brigádnak, saját kis házat kapott, ami hasonlít a tűzoltóságra, szeptemberben pedig elkezdték fejleszteni a szaglását is, hogy segíthessen a munkában, mindemellett pedig az állomás cuki kabalája.

  • VV Barna és VV Melina a nézőktől kaptak kommenteket, illetve kérdéseket, amikre többé-kevésbé sikerült is válaszolniuk, azonban később villatársaikkal folytatódott a dolog, ami nem sült el a legbékésebben.

    vv11
    Fotó: RTL

    A feladat után ugyanis a többiek reagáltak az elhangzottakra, és például VV Rico úgy érezte, hogy Melina kitérő válaszokat próbált adni, elterelve a figyelmet VV Lissza és VV Márió kapcsolatára.

    VV Lissza pedig gyáva féregnek nevezte VV Melinát, miután utóbbi azzal gyanúsította, hogy VV Márióval csak érdekkapcsolatban vannak.

  • A képek láttán az embernek rögtön kedve lenne az edzőterembe rohanni.

    rita
    Fotó: Instagram

    Az énekesnő London utcáit járta épp, amikor belefutott néhány paparazziba.

    Rita pedig enyhén letolt napszemüvegben köszöntötte őket, miközben megvillantotta a görög szobrokat idéző kockahasát is.

  • A nézői kommenteket csak VV Barna és VV Melina kapták meg, akik őszintén válaszoltak a kérdésekre.

    vv11
    Fotó: RTL

    A nézőket és VV Barnát is nagyon érdekelte, hogy Melina jelenleg hányadán áll VV Danival, amit a lány most tisztázott.

    Mint mondta, még nem szerelmes, de többet érez iránta, mint barátság.

    Ezután VV Barnán volt a sor, akit néhányan manipulatívnak neveztek, de előkerült a kérdés, hogy a fiú milyen elveket vall.

    Barna őszintén elmondta, hogy nem akarja apja nyomdokait követni, és elítéli a nők bármilyen formájú bántalmazását.