Ahogy arról írtunk, hamarosan új évaddal tér vissza a képernyőre a TV2 Kőgazdag fiatalok című realityműsora, melyben ezúttal is a szereplők polgárpukkasztó luxuséletmódján lesz a hangsúly. Mint a csatorna közleményéből kiderült, október 14-től újra betekinthetünk majd PSG Ogli, Dulin Metta, Tuvic Aleksandra, Bárány Aurél, Ágoston Filip és Takács Kata életébe, akikhez csatlakozik egy új szereplő, Szanyi Vanda.
A Ripostnak ezúttal Takács Kata, a műsor egyik visszatérője mesélt a forgatásokról, és persze arról is, hogy mi minden történt vele tavaly óta. Mint fogalmazott, sokáig kérdéses volt, hogy idén visszatér-e a műsorba, ugyanis nem nagyon volt ideje forgatni a nyáron, mert egy ruhamárka felépítésébe kezdett bele. De végül úgy gondolta, meg tudja oldani és legalább ezt is megmutathatta, ami nagyon fontos számára.
A többiekkel nagyon jól kijövünk, Filippel kifejezetten sokat találkozunk, ráadásul most közel is lakunk egymáshoz, de Szandival meg Olivérrel is össze szoktunk futni. Mettával ugyan annyira nem tartom a kapcsolatot, de egyszer-kétszer vele is elmentünk biciklizni, mert azt mindketten nagyon szeretjük
– mondta a fiatal, akinek Lehetősége nyílt összebarátkozni a reality új szereplőjével, Vandával. Hozzátette, örült annak, hogy újra összegyűlt a nagy csapat.
Meg persze a forgatásokon is jól éreztem magam. Akkor jöttem rá igazán, hogy mennyire hiányoztak a többiek, amikor újra összejött a társaság. Annak pedig különösen örülök, hogy Filippel ennyire jóban lettünk, mert nagyon őszinte és laza, szóval minden helyzetet így is kezel.
A Kőgazdag fiatalok sztárja magánéletéről is mesélt, és elárulta, hogy jelenleg a szinglik táborát erősíti, de egyelőre nem is tervez ezen változtatni.
Most épp szingli vagyok, nem is tervezek ismerkedni vagy randizni. Beköltöztem a belvárosba és tök jó így egyedül, próbálom elfoglalni magam, pörög az élet. Úgy éreztem, hogy kell egy kis én-idő, hogy kitaláljam, mit szeretnék kezdeni az életemmel és hogyan tovább. De szerencsére teljesen véletlenül jött ez a lehetőség, ami új értelmet adott a mindennapoknak és rengeteget dolgozom vele.